Kategóriák
Egyéb kategória

Moszkauer

Karácsonyi recept még úgy sem volt ezen a blogon. Ezt a moszkauert tavaly készítettem megrendelésre, és tegnap este eszébe jutott a családnak, hogy mennyire ennének ilyet. (Mindezt egy nagyon hosszú nap után, és a Metróban történő idegeskedés előtt.)
De annyira jó fej vagyok, hogy megcsináltam nekik 🙂 Hamar elkészül, időt csak a hűtése vesz igénybe, de gyorsan elfogyott, tökéletesre nem tudott hűlni.
Ebben az időben ideális nass. Van benne csokoládé, vaj, édes gyümölcsök, mi kell még?

Hozzávalók:
10 dkg durvára vágott mandula

10 dkg darált dió,
20 dkg kristálycukor,
2 dl tejszín,
10 dkg vaj
10 dkg apróra vágott aszalt, cukrozott gyümölcs (narancshéj, mazsola, szilva, meggy)
30 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 ek olaj
Volt itthon egy kevés aszalt meggy. Kötelezővé tenném a bolti moszkauerbe is, eszméletlen finom lett tőle!
Összekeverjük a vajat, diót, mandulát, cukrot, tejszínt, és a felaprított aszalt gyümölcsöket. Mikróban egy-másfél perc alatt felhevítjük, majd hagyjuk kihűlni. Sütőpapírral borítunk egy lemezt, és azt is beolajozzuk, erre halmozzuk a kihűlt masszát kanalanként, majd jól lelapítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Figyeljünk rá oda, könnyen megég. Hagyjuk kihűlni, majd mindegyik tetejére olajjal elkevert olvadt csokoládét csorgatunk. Teljesen lehűtjük, utána szedjük le a papírról.

Kategóriák
Egyéb kategória

Gránátalma szezon

Hát, mi tagadás a gránátalma szezon elég szegényes Magyarországon 🙂
Pedig imádom! És ez valami genetikus dolog lehet, mert Dávid egyik első szava a “gránaalma” volt, és nem tudtam annyira gyorsan enni, amennyire ő.
Szezon van, a Lidl-ben 200 forintért kapható pici, de jóízű, a piacon pedig 700-ért vettem 1,2 kilós gránátalmát, gyönyörű vöröset, édeset, ropogósat.
Húszévesen ezekben a napokban egy gránátalma ligetben ültem, és arra gondoltam, hogy mit fogok csinálni tíz év múlva. Jelentem, semmi sem jött be azokból a tervekből, az élet nagy rendező, sokkal kalandosabb életet rendelt nekem, és ezt egyáltalán nem bánom. A gránátalmát viszont azóta is csoda gyümölcsként kezelem. Két éve, amikor valami csodálatos dolog történt velem, hazafelé a Nyugati aluljárójában megajándékoztam magam egy gyönyörű gránátalmával, azzal ünnepeltem. Ma reggel is kettévágtam egyet, és remélem szerencsét hoz este nekem is, és másoknak is.
Gránátalmás fánk:
Hozzávalók:
2 gránátalma
50 dkg liszt
1 dl tej
1 dl gránátalmából nyert lé
4 dkg élesztő
5 dkg porcukor
5 dkg vaj
1 csipet só
4 tojás sárgája
1 ek keményítő
cirom reszelt héja
1 csipet fahéj
A lisztből, tojás sárgájából, puha vajból, cukorból, tejből, gránátalma léből, élesztőből és sóból könnyű tésztát gyúrok. Letakarom, és duplájára dagasztom. 2 cm vastag lappá nyújtom, és fánkokat szaggatok belőle. Újra letakarom, és szép kövérre dagasztom őket.
Forró olajban kisütöm, úgy, hogy a közepét összenyomom. Amikor megfordítom, gyorsan letakarom az edényt, és így sütöm a második oldalát. Így lesz a fánk szalagos.
A maradék gránátalma magokat szintén kipréselem, de egy marékkal félre teszek a díszítéshez.
A levet elkeverem a fahéjjal, citromhéjjal, és keményítővel. beforralom. Ezt a zselét töltöm a fánk mélyedéseibe. Megszóróm porcukorral, és gránátalma magokkal.

Kategóriák
Egyéb kategória

Mákos

Néha rám törnek az ópium elvonás tünetei, és ilyenkor sürgősen mákot kell ennem mákkal, vagy ha azt nem, akkor legalább pár szelet olyan süteményt, amiben rengeteg mák van.
Na, ez ilyen!
Szerintem a mák nagyon jól párosítható a szokásos meggyen kívül sárgabarackkal és őszivel is. Tehát a nektarin is megteszi.
Úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban nem voltam oda a mákért. Mondjuk a mákos tésztát és a bobajkat imádtam, de a többi mákos sütemény nem érdekelt. Ez a hormonokkal kezdett megváltozni, amikor terhes lettem, és azóta is csak fokozódik.
Zöldbab leves után ettük tegnap. Jaj, lehet hogy a zöldbab levest is felteszem majd, mert végre sikerült olyat csinálnom, amit 25 éve ettem utoljára, és azóta is vágyom rá. A megoldást egy e-mail adta, amiben egy hölgy arról kérdezett, hogy mi különbözteti meg az askenáz konyhától a magyar zsidók konyháját? És akkor bevillant! (Most nem lövöm le a titkot) Pedig a zöldbab leves nem éppen a tipikus zsidó levesek egyike.
Nem úgy a mákos sütemények!

Hozzávalók:
20 dkg simaliszt
5 dkg darált mandula
10 dkg hideg vaj
10 dkg cukor
1 tojás sárgája
1 ek tejföl

Hozzávalók a máktöltelékhez:
25 dkg darált mák
15 dkg cukor
baracklekvár (annyi, hogy kellően kenhető legyen a massza)

5 ek Bacardi rum

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrtam, és betettem a hűtőbe egy órát pihenni.
Vékonylappá nyújtottam, és sütőpapírral bélelt formába tettem. 200 fokra előmelegített sütőbe toltam 10 percre. Kihúztam, és elsimítottam rajta a máktölteléket.
A tetejére nektarin cikkeket tettem, és újabb 20-25 percig sütöttem. Akkor jó, ha a mák egy picit megkeményedik a tetején.
Nagyon tömény sütemény, elég belőle egy vékony szeletke, de erősen addictív 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Duplán mézes

Idén nem sütöttem hagyományos mézes sütit, úgy is sütöttek a gyerekek az óvodában, azt meg is ettük, és el is teltünk vele.
Viszont egy ideje már itt figyel a konyhámban ez a helyes kis kiszúró forma, aktuálisan csillaggal a közepében, úgyhogy gondoltam sütök valami aprósüteményt, amit megtöltök mézes krémmel.
Lehet, hogy csak az újdonság varázsa, de nagyon ízlik!
Nem lett annyira tömény, vagy legalábbis a krém miatt nem tűnik annyira édesnek, mint a rendes újévi mézes.
Hozzávalók a tésztához:
25 dkg finomliszt
12,5 dkg méz
5 dkg vaj/margarin (tejes/húsos)
1 tojás
5 dkg barnacukor
0,5 kk szódabikarbóna
2 kk sütőpor
1 kk fahéj
1 kk szegfűbors
1 kk szerecsendió
1 kk szárított gyömbér vagy 2 kk friss
0,5 narancs héja
0,5 citrom héja
A vajat meglangyosítjuk a mézzel, és belekeverjük a cukrot is. Ha elolvadt, lehúzzuk a tűzről. Hagyjuk kihűlni.
Közben a lisztet elszitáljuk a sütőporral, szódabikarbónával, és a fűszerekkel.
A hideg vajas masszába belekeverjük a tojást, végül összekeverjük a lisztet a folyékony hozzávalókkal és reszelt citrusok héjával.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük, így sütés után rögtön puha mézeskalácsot kapunk.
Másnap 3 mm vastagra nyújtjuk, és kiszúrjuk belőle a formákat, majd sütőpapírral bélelt lemezre tesszük.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt sül meg.

Hozzávalók a krémhez:
2 tojás sárgája
2 dl tejszín
1 dl méz
1 ek étkezési keményítő
1 ek mák
pár csepp citromlé
kevés reszelt citromhéj
0,5 rúd vanília kikapart közepe

A tojások sárgáját elkeverjük a mézzel. A tejszínbe belekaparjuk a vaníliarúd közepét. Összeöntjük a kettőt, és habverővel csomómentesen belekeverjük a keményítőt is. Belereszeljük a citromhéjat, de a levét csak a végén nyomjuk bele.
Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük a krémet. A végén hozzáadjuk a citromlét, és a darálatlan mákot is. Ha nem találnánk elég édesnek, akkor egy kevés mézet még keverhetünk hozzá. A süteménybe töltjük.
A kiszúró formát a Kooktában vettem a Pozsonyi úton. Egyébként rengetegféle forma kapható, sőt, puding formák is vannak, úgyhogy érdemes már most benézni a nagy téli sütések előtt!

Kategóriák
Egyéb kategória

Diós piskóta és egy kis programajánló

Sajnos vége a nyárnak. Hétfőn évnyitó az oviban, kedden már óvoda, de előtte ajánlok még egy kis programot is. Mindenkinek, aki Lipóciában lakik, és azoknak is akik nem.
De előbb egy recept.
Nem tudom hogy van ez, de mindig változik a sütemények divatja. A piskótának egyértelműen leáldozott az utóbbi években, de én akkor is szeretem, főleg hogy nem kézzel és villával kell a tojás fehérjéből habot vernem, hanem létezik robotgép 🙂
A sütit még augusztus elején sütöttem sárgabarackkal, de most a hónap végén ugyanúgy működik szilvával is, sőt!
Hozzávalók 12 formához:
5 tojás szétválasztva
5 ek darált dió
1 kk fahéj
5+2 ek cukor
5 ek simaliszt
csipet só
24 db sárgabarack/szilva
pici olaj és liszt a formák kikenéséhez
A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
A gyümölcsöket kimagoztam, félbevágtam. Két kanál cukorba belekevertem a fahéjat, és belemártottam fél barackokat.
A tojások sárgáját a cukor felével fehéredésig habosra kevertem. A tojás fehérjét a sóval és a maradék cukorral kemény habbá vertem.
Fakanállal kevertem óvatosan a lisztet, a diót és a tojássárgás masszát a fehérjébe, hogy ne nagyon törjön a hab.
A formákat kikentem olajjal, kiliszteztem, és az aljába tettem egy barackot. Tésztamasszát kanalaztam rá, úgy, hogy a 3/4-ig érjen a formának. A tetejére is tettem egy-egy barackot.
Sütő teljesítményétől függően olyan 20 perc alatt készül el. Tűpróba!
Ezeket a klassz kis felfújt formákat a Kooktában lőttem.

Annak, aki nem szeretne most pénzt költeni konyha kütyükre, ajánlom, hogy nevezzen be a Pozsonyi pikniken most pénteken a pozsonyi kifli sütő versenybe, ahol 30.000 forint értékű Kookta nyereményt lehet nyerni, és egy Fűszer és lélek szakácskönyvet is. A zsűri mi leszünk Krisztával, és előre közlöm, hogy én simán befolyásolható vagyok valamilyen különleges, nem teljesen hagyományos töltelékkel! 🙂 Eredmény hirdetés 18 órakor a színpadon.
És még lesz többek között:
Láng Téka: 16:30 – 17:00 Bächer Iván dedikálja a Lipóciát, majd az üzlet előtt Gerlóczy Marcival karöltve bogrács-csemegével örvendeztetik a kedves egybegyűlteket (várhatóan 19 órától)
Keserédes Csokoládébolt (20% engedmény minden termék árából)16:00 – 18:00 Csokoládé szökőkút az üzletben, gyümölcsös mártogatás a Pozsonyi úton
17:00 – 20:00 A Firkász étterem bográcsban, illetve kerámiaedényekben főzött töltött káposztájával kápráztatja el a kedves vendégeket (borkülönlegességeihez kupont oszt, melyek az étteremben beválthatók)

A Gyerekpikniket a Pozsonyi út – Wallenberg utca sarkán találják.
16:00 – 16:30 Zenezug Kormos Marcsival a legkisebbeknek 16:30 – 17:00 Délutáni mese Rába Rolandtól (Czigány Zoltán Csoda és Kószájából) 17:00 – 17:30 Testharmónia Varázssziget Horváth Évával 17:30 – 18:00 Zsonglőrködés Papp Gergővel

Kategóriák
Egyéb kategória

Habban sült barack

Nagyon finom, és hamar elkészül.
Nem tehetek róla, néha ilyen forróságban is muszáj bekapcsolni a sütőt. Persze nem marhát párolok tíz órán keresztül, de egy gyors desszert néha jöhet.
Volt egyszer egy kolléganőm, akinek egy ipari sütője volt otthon, és mivel az ipari árammal üzemelt, lent tartották a garázsban. Soha nem értettem, hogy miért nem vesznek egy “normális” sütőt, de most én is szívesen űzném az enyémet a mélybe, hogy fűtsön ott.
Hozzávalók:
6 sárgabarack, vagy 4 őszibarack
1 kk fahéj
3 tojás fehérje
16 dkg kristálycukor
A tojás fehérjéből és a cukorbók habot vertem. A barackot kimagoztam, és a magházat meghintettem fahéjjal.
Bevontam a gyümölcsöket a habbal, majd 200 fokra előmelegített sütőbe toltam 15 percre.
Érdemes öt percet állni hagyni fogyasztás előtt, hogy a hab kihűljön.

Kategóriák
Egyéb kategória

Mákos bobájka aszalt szilvás aszúfagylalttal

Hívhatjuk mákos gubának is, de Erdőbényén bobajka, vagy bobájka.
Inkább téli étel, sőt a bobájka karácsonyi böjtös étel volt eredetileg. Szerintem viszont nagyon jól nyáriasítható: a bobájkára picit több tejet kell önteni, mint hagyományosan. Tálalás előtt alaposan behűtve nagyon kellemes krémesre ázik, hűl. És akkor a fagyiról a tetején még nem is beszéltem. (A bor, mámor, Bénye pikniken én leszek a desszert felelős, ezzel az étellel, és állítólag szárazjéggel fogom hűteni a fagyit. Már gyakorlom az Omegától a Lénát 🙂
Általában nem hagyományos kifliből készítem, hanem sütök hozzá gubarúdat. A gubarúdat, ha véletlenül nem fogyna el, csak simán vászonzsákba teszem, és hagyom megszáradni. Amikor szükségem van rá, kézzel feltördelem, és leöntöm forró tejjel.
Az igazi sztár azonban az aszalt szilvás aszúfagylalt lett!
Hozzávalók a gubarúdhoz:
50 dkg simaliszt
1 zacskó instant élesztő (7g)
2 dl langyos tej
4 ek tejföl
3 dkg vaj
1 kk ecet
2 ek méz
2 kk só
A hozzávalókból tésztát gyúrtam, majd hagytam duplájára kelni. Öt részre osztottam, majd hosszú, keskeny téglalapokat nyújtottam belőlük. A hosszabbik oldalával párhuzamosan feltekertem, sütőpapírral bélelt sütőlemezre tettem, és hagytam megint a duplájára kelni. Van, aki megkeni a tetejét tojással, de szerintem teljesen felesleges.
180 fokra előmelegített sütőbe toltam, és szép pirosra sütöttem.
Hagytam megszikkadni, felkarikáztam, és leöntöttem mézes tejben felfőzött darált mákkal. Locsoltam rá még egy kis mézet, majd a sütőben újra átsütöttem egy kicsit.
Szoktam bele mazsolát is tenni, de most a fagylalt miatt nem kellett.
Hozzávalók a fagylalthoz:
0,5 l tejszín 1 dl öt puttonyos tokaji aszú1 vaníliarúd csipet só7 tojássárgája 6 dkg cukor 10 dkg aszalt szilvaA vaníliarúd magjait belekapartam a tejszínbe, majd beledobtam a rudat is. Forrásig melegítettem, de nem forraltam fel. Kivettem belőle a rudat.A tojások sárgáját habosra kevertem a cukorral. Valóban habosra, ami elektromos habverővel három perc alatt meg is van.A tejszínt öntöttem a tojáshoz, nagyon lassan, folyamatos kevergetés mellett, majd az egészet visszazuttyintottam a lábosba. Folyamatos kevergetés mellett besűrítettem, nagyon odafigyelve arra, hogy ne forrjon!Leszűrtem, és hagytam teljesen lehűlni a hűtőben. Közben az aszalt szilvára öntöttem az aszút, és azt is betoltam a hűtőbe.Másnap reggel összekevertem a szilvát a vaníliakrémmel, és fagylaltgépben elkészítettem a fagyit.

Kategóriák
Egyéb kategória

Sárgabarack tart

Pár éve volt a rádióban egy nagyon jó reklám. Jó volt, de nem annak a terméknek amit ajánlani szerettek volna a hirdetéssel, hanem a sárgabaracknak.
Nem mintha reklámra lenne szüksége ennek a gyümölcsnek, de emlékszem, hogy minden egyes alaklommal, amikor meghallottam, összefutott a nyál a számban.
Valami olyasmi volt, hogy ettél-e már forró nyári éjszakákon érett sárgabarackot joghurttal? És mindig beugrott egy kép, ahogy éjjel ülök az ablakban, nézek le a sötét utcára, és forró, grillezett barackot eszek jéghideg joghurttal. Most, hogy elkészült ez a kis sütemény, joghurtfagyit kanalaztam hozzá, és annyira jól esett. Mintha egész életemben erre az alaklomra vártam volna!

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
5 dkg darált mandula
17 dkg jéghideg vaj
10 dkg porcukor
3 tojássárgája
csipet só

Barackrém:
10 db barack leturmixolva
1 citrom leve
20 dkg cukor
6 tojás
8 tojás sárgája
30 dkg vaj
2 kk fahéj

A tésztához késes robotgépben dolgozzuk össze a lisztet, darált mandulát, felkockázott hideg vajat és a sót. Én úgy szoktam, hogy a vajat felkockázom, és papírtányéron beteszem negyed órára a mélyhűtőbe a robotgép tányérjával együtt. Hozzáadom a porcukrot és a tojás sárgákat. Fóliába csomagolom, és egy órára a hűtőbe teszem pihenni, de akkor se lesz semmi baja, ha egy napig ott marad.
Hat kicsi piteformát kibéleltem sütőpapírral, majd nagylyukú reszelőn lereszeltem a tésztát, és belenyomkodtam a formába. A tetejére is tettem sütőpapírt, felöntöttem rizzsel, és 170 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt elősütöttem. Kiszedtem belőle a rizst és a felső papírt, majd megtöltöttem a krémmel.
A leforrázott, megpucolt barackokat leturmixoltam, egy serpenyőbe tettem a citromlével, citromhéjjal, és cukorral együtt, és beleütöttem a tojásokat is majd a tojás sárgákat is. A legkisebb gázrózsán a legalacsonyabb lángon addig kevergetem, amíg a cukor teljesen felolvad, majd hozzáadtam a vaj felét. A másik felét csak akkor kevertem bele, amikor elkezdett sűrűsödni. Levettem a tűről, és továbbkevergetve lehűtöttem.
Beletöltöttem a pitékbe, és a tetejét barackszeletekkel díszítettem. 30 percig sütöttem még, és teljesen hagytam lehűlni. (Ötöt, a hatodikat még forrón felfaltuk 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Fordított meggyes-mákos

Egy éve megsütöttem ezt a fordított meggyest, azóta nem is változtatok a recepten, annyira bevált. Csakhogy, tegnap olyan meggyes-mákos pitét láttam egy fényképen, hogy azóta vörös és fekete színben látom a világot.
Volt még egy adag mák a mélyhűtőmben, különben is el kell használni, mert lassan jön a friss, és sajnos hamar avasodik. Egyébként nem tudom, hogy ez a fagyasztóban tárolás valóban késlelteti-e a megavasodást, vagy ez valami kitchen legend. Tavaly ugyanis egy pillanat alatt ehetetlenül avassá vált a mákom a mélyhűtés ellenére is, de idén tökéletes maradt, mintha most szedtem volna ki a mákgubóból.
Hozzávalók:
50 dkg meggy magozva
20 dkg darált mák
10 dkg cukor
1 narancs leve
1 ek keményítő

Hozzávalók a tésztához:
2,5 dl tejföl
1 tojás
1,5 dl olaj
2 dl cukor
3,5 dl rétesliszt
1 zacskó sütőpor
A meggyet elkevertem a keményítővel, és a kivajazott, kiliszetezett forma aljára szórtam. Erre öntöttem a cukorral elkevert mákot, és megpróbáltam úgy nyomni rá a narancs levét, hogy mindenhová egyformán jusson.
Egy tálban összekevertem a tejfölt a tojással, és az olajjal, majd beleszórtam a cukrot, a lisztet, és a sütőport. Nokedli tészta sűrűségű tésztát kell kapni. Ráöntöttem a mákos meggyre, majd 160 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
Tömény, igazi tej mellé való uzsonna.

Kategóriák
Egyéb kategória

Malabi krémtorta

A malabi tulajdonképpen egy mandula puding rózsavízzel. Eredetileg török desszert, de nagyon népszerű Izraelben is. Ez a torta Janna Gur receptje, amit a most kölcsönkapott könyvéből készítettem el.
Mit mondjak? Valami eszméletlen finom!
Ritkán írok olyan recepteket, amiben nehezen beszerezhető hozzávalók vannak, de ebből most kihagyhatatlan a narancsvirágvíz. Ez már egy kicsit más változata az egyszerű török pudingnak. Igyekszem kideríteni, hogy hol kapható, nekem volt itthon, de szinte biztosra veszem, hogy a Culinárisban van.
Persze én is változtattam a recepten, rögtön a torta alapon, mert nem volt kedvem piskótát sütni, aztán az eredetiben nincs mandula, viszont a tejbe kéne főzni, majd leszűrni fél csésze rózsabimbót, ami ugye nincs itthon momentán.
Hozzávalók:
15 dkg dán vajas keksz ledarálva
3 dkg vaj
narancslé (annyi, hogy gyúrható masszát kapjunk a kekszből)
50 dkg mascarpone
5 dl tejszín habbá verve
10 dkg cukor
3 tojás fehérje
5 csepp narancsvirágvíz
2,5 dl tej
10 dkg mandula lisztté darálva.
9 lap zselatin
A kekszet elkeverem a vajjal és a narancslével, majd egy 26 cm széles, sütőpapírral borított tortaforma aljába nyomkodom.
A zselatinlapokat beáztatom annyi hideg vízbe, amennyi ellepi. (Az van, hogy én tulajdonképpen undorodom a zselatintól, de néha egyszerűen muszáj használni. Ilyenkor inkább a lapban kapható változatot veszem, mert annak nincs olyan rettenetes enyvszaga. Tudom, csontból van, milyen szaga legyen? De enyvet se nyalogatnék szívesen…)
A tejet felforralom, beleszórom a mandulát, belecseppentem a narancsvirágvizet, és hagyom lehűlni. A tojás fehérjét a cukor egy részével kemény habbá verem. A maradék cukrot villával a mascarponéhoz keverem.
A mandulás tejhez keverem a tojásfehérjét kanalanként, majd az egészet óvatosan a mascarponéba forgatom. A habbá vert tejszínt is bele forgatom.
Végül kinyomkodom a zselatinlapokat, mikróban 15 másodperc alatt megolvasztom, de nem főzöm, és óvatosan a sajtkrémbe keverem.
Az egész masszát a tortaformába töltöm, és négy órára a hűtőbe teszem.
A tetejét lehet rózsaszirommal, párcsepp rózsavízzel, vagy narancsvirágvízzel ízesített zselével díszíteni. Mivel a cseresznyeszezon közepén járunk, tettem rá pár szem ropogós cseresznyét is.