Kategóriák
Egyéb kategória

Túrógombóc aszalt meggyel

Kaptam ajándékba egy kis házi túrót, egy nagyon kedves kolléganőmtől. Ettem belőle egy csipetnyit, és rögtön tudtam, hogy túrógombóc lesz belőle. Nagyon finom túró volt! Szeretem a túrógombócot, és olyan helyeken, ahol jó gombócot nézek ki a konyhából, szívesen rendelek. Egyszer a Centrál kávéházban is kértem, ahol harminc perc után sem érkezett meg. Mikor megkérdeztem mi történt, közölték, hogy bocsánat, de elfelejtették, rögtön hozzák. Harminc perc múlva meg is érkezett tejföllel a tetején, pedig én eper szószosat szerettem volna, még soha nem kóstoltam előtte ilyen gyönyörűséget. Valószínű már soha nem fogom megtudni hogyan készítik ezt a jó kis nyalánkságot Centrálék. Megsértődtem.
Nem tudom miért, de most rögtön az aszalt meggy villant az eszembe a gombóchoz, nem a tejföl. Még soha nem csináltam ilyet, úgyhogy rá is kerestem a gugliban, hogy biztosan nem-e valamelyik nap olvastam egy ilyen receptet, most meg sajátomként akarom bemutatni, de nem találtam ilyet. Szerintem nagyon jól sikerült. Összesen kilenc darab lett a negyed kiló túróból, amiből reggelire benyomtunk kettőt-kettőt, aztán délután is, amikor hazaértünk munkából. Még a férjemnek is ízlett, pedig sajnos ő sem és a fiam sem édes szájúak. Lehet, hogy a vörösboros meggy miatt?
Ha sütök valami süteményt, amire nem jönnek vendégek, akkor legtöbbször ránk romlik, mert bár én egyedül is el tudnék pusztítani egy tortát egy hétvége alatt, szégyellném magam miatta 🙂 Ez alól egyedül a morzsasütik fagyival, vagy vanília sodóval a kivételek, szóval én utazom a kicsiben is elkészíthető édességekre!
Kóser az a túró, ami kóser állat tejéből készül. A fejést kell felügyelni, nehogy valamilyen más állat tejével keveredhessen a tej. Azt hallottam, hogy nemsokára Magyarországon is gyártani fog a Sole Mizo kóser tejtermékeket. Jó lenne!!!
Hozzávalók a 9 db gombóchoz:
25 dkg túró
Egy egész tojás, a fehérje habbá verve
1 dl búzadara (ha van akkor durumbúza dara, az sokkal jobb)
Cukor

A gombócok közepébe öt-öt szem aszalt meggy
Hozzávalók a sodóhoz:
2 evőkanál aszalt meggy
1,5 dl száraz vörösbor
Méz
Fahéj

Kategóriák
Egyéb kategória

Bagel

Ha egyszer egy üzlet beindul… Ma reggel is, hagymás bagel, vagyis jó jiddis szóval élve beigel volt a család reggelije, férjem kívánsága szerint. Ugyanúgy készül, mint az előző, csak a formázásnál hagymakarikák kerülnek bele. A bagel törte 1683-ban Bécsben kezdődik, ahol a helyi pék köszönetet akart mondani a lengyel királynak, amiért az megóvta a vidéki rokonait a török betolakodóktól. Készített egy lovagló-kengyel alakú péksüteményt, amellyel megemlékezett a király kedvenc időtöltéséről a lovaglásról. A bagel népszerűsége Lengyelországban lett igazán nagy, amikor elkezdték vajúdó nőknek ajándékozni a nagy tápanyagtartalma miatt. Később a nők a gyermekeiknek adták tovább, mert könnyű volt megfogni, és a kicsik szerették rágni édeskés íze miatt a fogzás idején. A Bagel útja Oroszországba vezetett bubliki néven, ahol spárgára fűzve árulták, és mint oly gyakran a kerek dolgokat, ezt is szerencsehozó tulajdonsággal ruházták fel, valóságos varázs süteményként tekintettek rá.
A kelet-európai zsidó bevándorlók vitték az Egyesült Államokba, ahonnan a Bagel elindult világhódító körútjára. 1910 és 1915 között már 300 iparos élt Bagel sütésből New York-ban. Eleinte a Bagelt tálcákról, botra fűzve árusították mindenféle töltelék nélkül.
A Bagelt „ipari” körülmények között a hatvanas évek óta gyártják, amikor is Dan Thompson feltalálta azt a gépet, amely dagasztás után rögtön főzi a süteményt, majd süti, és utána csomagolja. Ez a gép már 2100 Bagelt tudott óránként sütni. Na ilyen tempóban még nekem nem megy, de alakul a dolog, alakul… Látom másoknak is rögtön a begel jutott eszébe a reggeli szó hallatán, itt és itt is. Egy időben szerettünk volna nyitni egy helyet a barátnőmmel, ami Bagel Műhely névre hallgatott volna, de sajnos nem találtunk mecénást. Ez úton üzenem azoknak, akik szerint egy ilyen műintézmény nem élne meg Budapesten, hogy jó, valódi bagelre igenis igény van!

Kategóriák
Egyéb kategória

Reggelizzünk! Nyárköszöntő reggeli

Ahogy olvasgatom mások blogjait, egy nagyon érdekes játék negyedik fordulójára lettem figyelmes. Olvastam már az előzőeket is, de akkor még nem voltam blogtulajdonos, úgyhogy sok értelme nem lett volna receptekkel bombázni a szervezőt. A mostani felhívás a Vigyázz, Kész, Főzz! virtuális gasztrojáték IV. fordulója reggeli ötleteket vár. Sajnos csak hétvégenként és a szabadság alatt adódik alkalma a családnak együtt reggelizni, pedig egy jó ráérős késői reggeli minden pénzt megér! Általában korán kelünk hétvégén is, mert a fiam fejében vasárnap is fél hatkor csörög a vekker, és ha egyszer a szeme kipattant, akkor nekünk sincs esélyünk tovább lustálkodni. Ha a férjemnek szerencséje van, akkor a gyerek is hajlandó velem kijönni a konyhába és neki még marad egy jó órája. Ha nincs, akkor szép lassan egyre több vonat és kisautó között kell úgy tennie, mintha aludna. (Öt perc tettetés már komoly sikernek számít)
A bagelt nagyon szeretjük, viszonylag hamar elkészül, de csak frissen jó. Ha véletlen maradna reggeli után is, akkor pirítósnak még felhasználható, de én szeretem belőle a mákosgubát is. Nem tudom, miért nem tudta itt megvetni a lábát ez a péksütemény! Amerikában igazi kedvenc, egy jó bagelesnél, akár hosszú sorokat is képesek az emberek sorba állni érte. Vitatkoznak az eredetén, mert a törökök is és a lengyelek is magukénak vallják az eredetit, én a lengyelre szavazok. Abszolúte favorit a lox and creamcheese, ami nem más, mint krémsajt és füstölt lazac. A krémsajt nálunk is kihagyhatatlan, de igazi liptói körözöttel sem utolsó finomság. Tulajdonképpen mindenki azt tesz rá, amit szeretne, de az édeskés tészta, ami belűl puha, kívűl ropogós, mindennnek különleges ízt ad. Én ha tehetem, ki nem hagyom belőle a ruccolát, a férjem pedig az Erős Pistát. Isteni még rántottával is, amit nagyképűen omlettként emlegetünk. Mégiscsak jobban hangzik a bagel omlettel, mint a rántottás bagel!
A másik reggeli fogás, ilyenkor nyárelőn az epres omlett, aminek az eredetijét a Vanillin cukrászdában lehet kapni, csak málnás változatban. De ki tud ellenállni ilyenkor az eper illatának? Úgy időzítem a sütögetést, hogy a bagel tészta dagasztásával és a sütő bemelegítésével kezdem. Amíg a bageltészta az első tízperces pihenőjét tölti, addig lecsumázom az epreket. Utána megformázom a bageleket, és míg letakarva negyven percig pihen, összedobom az omlett tésztáját. Sütőpapírra kis köröket nyomok belőle egy kivágott nylon zacskóból, majd tíz perc alatt megsütöm. Fontos, hogy páros számú omlettet süssünk, mert két darab lesz egy egész. Közben felverem a tejszínt habfixálóval és pépesített eperrel és felforralok egy lábos vizet. Kiszedem az omletteket a sütőből, hagyom hűlni. A megkelt bageleket kettesével mindkét oldalukon fél-fél percig főzőm, majd megkenem tojássárgájával és kb. húsz perc alatt 180 fokon megsütöm. Ezután megtöltöm az omlettkéket a habbal és az eperszemekkel. Ha kilenc körül megeszünk egy bagelt, és egy epres omlett-et, akkor kettőig biztosan nem tudunk majd ebédeli, de pont ez a nagyszerű ezekeben a hétvégi falatozásokban!
Hozzávalók nyolc bagelhez:
50 dkg finom liszt
3 dkg tejpor
4 g szárított élesztő
6 dkg cukor
Csipet só
2,5 dl meleg víz
A hozzávalókat 10-15 perc alatt jól összedolgozzuk, majd nyolc egyforma részre osztjuk. Konyharuhával letakarjuk, és tíz percet pihentetjük. Lisztezett deszkán téglalap formára nyújtjuk, amit hosszában feltekerünk. Kört formázunk belőle, a két végét jól összenyomjuk. Ismét letakarva negyven percig kelesztjük. Közben lábosban vizet forralunk egy kanál cukorral. Ebben főzzűk elő a bageleket, megkenjük tojássárgájával, esteleg megszórhatjuk mákkal, szezámmaggal, lenmaggal, majd 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.
Hozzávalók öt epres omletthez:
A tészta:
2 tojás fehérje habbá verve
2 evőkanál cukor
2 tojás sárgája
2 evőkanál liszt
Egy csipetnyi sütőpor
Egy csipet só
A krém:
2 dl tejszín habbá verve
1 evőkanál cukor
10 dkg eper pépesítve
10 dkg eper félbe vágva

Kategóriák
Egyéb kategória

CHALLAH vagyis barhesz

Hatos fonás videó:

 

Szombatra (vagyis péntek estére) négy kalácsot szoktam sütni. Nem nagy kalácsok, négy őzgerinc nagyságú. Azért ez az adag, mert így egyszerre elférnek a sütőben, nem kell két részletben vacakolni vele. Sima háromfonatú kis kalácsok. Tudom, a hatfonatú sokkal szebb, de abból legfeljebb kettőt tudok sütni egyszerre, az pedig csak vasárnap estig tart ki. Ha ebből a kicsiből valamilyen oknál fogva kevés fogyna szombaton, akkor jól fagyasztható. Ez ritkán fordul elő, mert hétközben a fiam szereti bundáskenyérnek, a férjem pedig szendvicsnek.
Mitől kóser a szombati kalács, lánykori nevén a Challah? A lisztet minden esetben át kell szitálni, nehogy valamilyen bogár kerüljön a tésztába. Amikor először csináltam kóser kalácsot, meglepve tapasztaltam, hogy szinte minden harmadik zacskó lisztben van egy pici bogár, vagy valami gyanús dolog, ami ottmarad a szitában. A tojásokat külön pohárba kell ütni, és nagyon alaposan megnézni, hogy nincs-e benne egy csepp vér sem. Ha van, akkor másik tojás! Állítólag a fehér héjú tojásban sokkal kevesebbszer van vércsepp. Egy időben vettem olyat, de mivel mi el tudjuk tenni a nem kóser tojást vasárnapra reggelire, ezért maradt az általában kapható barna héjú. Magyarországon a sima, nem szárított élesztő kóser, ezért ilyenkor ezt használom. Sütés előtt a sütőt, miután kitakarítottam tisztítóprogrammal jól kiégetem, mondhatnám kikóserolom. A kelesztőtál, és a többi konyhai eszköz csak kóser főzéshez van használva. Ezért sajnos utána nem is tudom a mosogatógépbe tenni a többi edénnyel. Persze külön mosogatószivacs is szükségeltetik : ) A tésztából le kell venni egy darabot, amire áldást szokás mondani, és eltenni. Ezt aztán az ember lánya egy éven keresztül gyűjtögeti, és Pészáh előtt elégeti.
Hozzávalók négy darab kalácshoz:
7 pohár liszt (egy pohár 2,5 dl)
0,4 pohár cukor
2 kk só
3 tojás felverve
0,5 pohár olaj
2 dkg élesztő
2 pohár meleg víz
A tésztát nagyon alaposan ki kell dolgozni. Ezen áll vagy bukik a dolog. Szerintem ez olyan húsz perc. Rendesen lefáradok tőle : ) Konyharuhával letakart tálban negyven percig kelesztem hatvan fokon. (Akinek nincs a sütőjén kelesztő program: 30-60 C, az mindenképp legalább a kétszeresére kelessze) Négy részre osztom, aztán részenként még háromra. Hosszú hurkákat sodrok belőle, majd befonom. Sütőpapírral bélelt őzgerincformába rakom, majd fél órát még kelesztem melegben. 180 C fokos sütőben fél óra alatt megsül, de ez nagyon méretfüggő. Az utolsó öt percen bekenem a tetejét tojássárgájával.