A nagy márkák sikerét többek között abban is mérik, hogy az üzlet egy adott területen hány dollárnyi forgalmat tud bonyolítani.Gondolom senkit nem lep meg, hogy az Apple listavezető a maga 5000 dollárjával. De egy sarki kisközértnek sincs oka a szégyenkezésre, ha ők 4000 dollárt árulnak.
Leszaladok a kisközértbe…
Sajnos elég gyakran megesik, hogy épp nincs itthon valami, ami kéne, de van a sarki kisboltban. Persze a legrosszabb minőséget árulják csak pl. rizsből, plusz a legdrágább gyorsrizst. A kettő között semmi. B minőségű van, törött szemekkel, normálisan megfőzhetetlenül, vagy az eszméletlen árú gyorsrizs. Egy külön hűtőpult van a műanyag dobozos “somlóinak” és gyümölcsrizsnek, ami mellett pár folpackkal fedett, szétlapult puncstorta, vagy margarinos sütemény várja az áldozatait, akik gondolom ebédidőben nem is tudnak ellenállni a csábításnak.
Persze csak ha nem a “luxus” hűtőből választanak, ahol előre csomagolt íztelen szendvicsek, brownie ötszáz forintért, és narancslé található. Viszont legalább mindig van hideg sör, méghozzá legalább 20 fajta, még nyáron is, a legnagyobb hőségben. A pénztáros lányok közül csak egy köszön, amikor belépek, kettő hajlandó visszaköszönni, és kettővel már nem is erőlködünk, teljesen feleslegesnek tűnik, még a végösszeget se hajlandóak leolvasni a kasszáról, csak a kezüket tartják a pénzért. Ennek ellenére a bolt pörög, nem egyszer futok bele negyedórás sorokba, a helyi alkeszok veszik a kitűnő borokat, a tinik az energiaitalokat, és közben néha egy-egy háziasszony is álldogál egy tasak fűszerrel a kezében.
Közben ilyenekről álmodom, mint a A Bi Rite, ami egy San Francisco-i grocery store, vagyis szintén egy sarki kisközért. Itt is olyasmiket árulnak, amire este leugorva szükségünk lehet szerintük: friss zöldségárut, a tejterméket és pékárut. Csakhogy ők kitaláltak valamit, amivel már a bolt nyitásakor másak voltak, mint a konkurencia: fagyipult és virág. Asszem a fagyin nincs mit magyarázni, de én sokszor veszek itthonra virágot csak úgy, mert elmentem egy virágos mellett, ahol egy szép kirakatot láttam. Imádom itthon a friss virágot, én tuti rendszeresen vásárolnám itt is, persze csak ha tényleg friss! Bi Rite-ék sajátmárkás csokikat is kínálnak, és a csoki még Magyarországon is az az árucikk, ami gyakran landol egy kosárban, és aki teheti áldoz a jobb minőségre, nem véletlen, hogy ennyi kézműves csokis él meg nálunk is. 
De a lényeg most következik! Ez a bolt, annak ellenére, hogy drágább volt a társainál, mégis fejlődésnek indult. Úttörői lettek a “farmról közvetlenül a boltba” mozgalomnak, vagyis nem nagykerből vásárolnak, hanem a farmeről, a termelőtől. Nem így kezdték, de a vevőknek erre volt igényük, ma már csak így teszik. Tavaly a bolt kiadta az első könyvét Eat good food címmel, amiben 120 olyan recept mellett, ami a boltban megvásárolható alapanyagokból készül, mindenféle praktikus tanácsot is megosztanak olvasókkal, olyanokat, amik a boltban a leghasznosabbnak bizonyultak: a sajtot a zöldséges rekeszében érdemes tárolni a hűtőnek, mert ott van a “legmelegebb”, stb. Azóta ezt a könyvet egy saját fagyis is követte.
A bolt mára valóságos fogalom lett, részt vesznek a helyi fesztiválokon, beindították saját catering szolgáltatásukat, tortát sütnek, és grilleznek. Sőt, saját farmjuk is van, ahova kirándulásokat szerveznek a vásárlóknak, hogy megismerjék, honnan kerül az asztalukra az étel. Nem vesznek zsákbamacskát!
A tulajdonost Sam Morgant beválasztották a 100 legkreatívabb üzletember közé 2012-ben az USA-ban. Miért? Mert ez a “sarki közért” 4000 dollár értékű árut ad el négyzetlábanként, ami nem kis teljesítmény, ha az Apple-höz hasonlítjuk, akik a maguk 5000 dollárjával a legeredményesebbek a világon.
Első üzletük San Fancisco egy olyan negyedében van, ahol korábban utcai bandák és drogosok uralták a terepet. A bolt azonban annyi vásárlót vonzott a környékre, hogy szép lassan a környékbeli üzletek is lecserélődtek, a vásárlóközönséggel együtt. A korábbi olcsó üzlethelyiségeknek mára komoly ára lett, de meg is éri a környéken boltot nyitni: megváltozott az utcakép, a drogosok helyét szép lassan átvették a családok.
Íme a példa, lehet utánuk csinálni!
A falunkban sajnos sok a munkanélküli, vagyis sok a közmunkás. Ők nyírják a füvet minden utcában, ami meg is látszik, végre olyan az utcakép, – legalábbis ami a gazhelyzetet jellemzi- mintha egy kedves osztrák faluban lennénk, vagyis szép. 
És nem a védelmükben jegyzem meg, hogy az egész Ligetben egyetlen szemetes sincs, ami volt, az valahogy eltűnt, leszerelték. Csakhogy hiába vitték el, azok a fránya emberek ettől még termelnek szemetet. És azok, akik haza nem viszik magukkal, de legalább annyi jó érzés szorult beléjük, hogy kidobnák a szemétbe, nem tehetik meg, így ott hagyják.
Mi nem szemetelünk!
Már a neve is klassz a Lecsóskertnek, de maga a projekt, amire létrejöttek, az tényleg figyelemre méltó! Közösségi kerteket szeretnének létrehozni Budapesten, de legalábbis egy „mintagazdaságot” ahol a tudást átadhatják más önszerveződő csoportoknak, akik szintén létrehoznak egy közösségi kertet, ahol megtermelik – legalábbis egy részét – annak a zöldségnek, gyümölcsnek és fűszernövénynek, amire szükségük van.
