Hónap: 2010 február

Örök vita forrása a nők és a férfiak szerepe a társadalomban és a családban. Ez az a téma, amiről mindenkinek határozott véleménye van és ezek a vélemények általában mind különbözőek. Fel lehet azért osztani az embereket nagyobb táborokra, van aki a skandináv modellben hisz, és van aki a hagyományos női és férfi szerepköröket tartja fontosnak, de az árnyalatok száma végtelen.
Furcsa megfigyelést tettem magamon is, sokáig azt hittem, hogy én egyértelműen a „felcserélhető” és azonos szerepkörök embere vagyok. Aztán észrevettem, hogy sokkal konzervatívabb vagyok, mint gondoltam.
Például egyszer, nemsokkal a megismerkedésünk után, a feleségem elküldött a hipermrketbe vásárolni… egyes egyedül. A hideg veríték kirázott. Ott álltam az öblítők előtt és egyre tanácstalanabbul nézegettem a feliratokat és szagolgattam végig mintegy 50 féle flakon tartalmát. A végén nem bírtam tovább és sikítva hívtam az asszonyt telefonon: „Te figyelj, itt állok fél órája az öblítők előtt, és a gutaütés kerülget! Segítség!” Akkor azért rájöttem, hogy a neveltetésem igencsak konzervatívra sikeredett. Nem tudok magamtól bevásárolni, mert senki nem tanított meg rá! Sört tudtam venni a bulira, de soha nem gondoltam volna, hogy az öblítő az nem Az öblítő, hanem egy választási lehetőség.
Talán ez abból adódik, hogy anyáink és apáink még kevésbé hittek a szerepek felcserélhetőségében és ennek megfelelően neveltek minket is. Szóval a tipikus férfi képtelen bevásárolni, nem mosogat, nem főz, nem takarít, nem nevel gyereket, csak a munkájával foglalkozik. A tipikus nő pedig nem vezet autót, nem keres jobban a férjénél, nem csavarja be villanykörtét, viszont boldog elégedettséggel mos, főz, takarít. Egyébként apósom imád bevásárolni, hajnalban a piacra járni, hétvégén főzőcskézni, vagy legalábbis gasztronómiai tanácsaival bosszantani anyósomat. Nálunk anyám tökéletesen rabszolgát csinált önmagából: nem csak apámat szolgálta ki teljesen, de két felnőtt fiát is.
Ettől a felismeréstől hajtva elhatároztam, hogy változtatok az életemen és közelebb kerülök a fejemben létező ideális énemhez. Most már mosok, főzök, takarítok, mint a kisangyal, sőt még néha gyereknevelésre is vetemedem.
Érdekes egyébként, hogy Magyarországon mennyire felemásan viszonyulnak az egyenjogúsághoz. Skandináviában egy férfi simán rácsapja a nő orrára az ajtót és eszébe sem jut bárhol előre engedni. Magyarországon pedig rengeteg női sofőrrel találkozom, akinek eszébe sem jut megköszönni, ha valaki átadja nekik az elsőbbséget, olyan természetesnek veszik a dolgot.
Szerintem ma már minden szülőnek tanítania kellene a gyerekének a másik nem szerepeit is. A fiúk is nyugodtan főzhetnek, meg lehet nekik tanítani a vásárlást is, stb. Persze az őskövület konzervatív énem ilyenkor mindig háborog, iszonyattal gondolok a lányosan viselkedő, vasalt hajú fiúkra, akik festik magukat és reménykedem, hogy az én fiam soha nem lesz ilyen. Szóval csak maradjunk az arany középútnál. 🙂 Legyen egy olyan macsó, aki elegánsan tud porszívózni!
Ha már tökéletességre fejlesztettük magunkat a női szerepek felvállalásában, akkor megpróbálhatjuk a nővel közösen végezni ezeket a tevékenységeket. Takarítsunk, mosogassunk, főzzünk együtt! És próbáljunk meg elmenni együtt bevásárolni! Na az lesz az igazi rémálom! Az elmélet eddig gyönyörűen működött, de mi van akkor, ha az eltérés a férfi és a női agy különbségéből adódik? A férfi listát készít a bevásárolandó árukról. Céltudatosan töri át magát a „bevásárlóközpontturistákon”, hogy megszerezze a prédát és egy másodpercet sem veszteget sehol. A nő ezzel szemben mindent megnéz, a kezébe veszi, visszateszi, majd megint a kezébe veszi, de végül mégis visszateszi, aztán elindul, majd visszafordul és beleteszi a kosárba. Az ötödik „feleslegesen” megtett kör után szerencsétlen férfinek a maradék haja is kihullik. (Most már mindenki tudhatja, miért vagyok kopasz. :-))
Arról ne is beszéljünk, hogy nővel menni vásárolni mekkora többletköltséggel jár. Férfi szemmel megnézve a kosár tartalmát minimum 50% semmire se jó hülyeséget fedezhetünk fel. Legalábbis elég nehezen hiszem el, hogy egészen biztosan szükségünk van otthon kilenc féle sóra, amikor mindegyik sós, vagy háromféle vaníliarúdra. A legrosszabb nem is a hipermarket, mert azt szerencsére a feleségem is utálja, de a spéci gasztró boltok, azok pénztárca gyilkosak. Nem akartunk rizst venni, mégis öt félét vettünk. Gránátalmaszirupot se akartunk, valahogy mégis hármat fizetek, és akkor még nem is beszéltem a háromféle zsályáról, amit tényleg csak a mérete különböztet meg egymástól. Szóval kedves férfitársaim, ne hagyjuk magunkat és tanítsuk meg párunkat a bevásárlólista használatára.
Most hogy ezt mind végigolvastam még egyszer, lehet hogy mégis inkább konzervatív akarok lenni, és mindenki maradjon csak a saját szerepkörénél… Vagy mégsem?