Van, akinek a vörösbor nem passzol össze az étcsokoládéval. Én nem tartozom közéjük, bár egy pohár borhoz valóban nem szoktam csokoládét majszolni, de süteményben nagyon szeretem együtt a kettő ízét. A vörösbor fanyarsága, a csokoládé kesernyésségét valami elképesztően harmonikus ízzé varázsolja. Nem éppen a gyerekek kedvence, de nem a bor miatt, hanem a kevés cukor miatt, amit használni szoktam hozzá. Csak igazán testes vörösborral lesz feledhetetlen. A cukor mennyiségét kiskanalanként érdemes hozzáadni folyamatos kevergetés mellett, és akkor megállni, amikor először kicsit is édesnek érezzük. Vigyázzunk, ne cukrozzuk el!Hozzávalók 6 tortácskához:
2 dl száraz vörösbor
3 dl liszt
2 egész tojás
4 dkg vaj
10 dkg magas kakaó tartalmú étcsokoládé
4 tk cukrozatlan kakaó por
1 csipet só
½ zacskó sütőpor
1 kk szódabikarbóna
Cukor ízlés szerint
A csokoládét a vajjal gőz fölött megolvasztottam. Mikor langyosra hűlt belekevertem a tojásokat, és a bort. Egy másik tálban összekevertem a száraz hozzávalókat, majd fakanállal gyorsan összedolgoztam a folyékony masszával. A tortaformácskát kivajaztam, megszórtam liszttel, és 180C-ra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.
Eredetileg a Velvet Tejben-Vajban blogján. 
Hozzávalók:
Szeresse ön is!
Van, amikor befolyásolnak mások véleményei, de most cseppet sem inogtam meg. Ugyanis nem várom a sommeliert az Őskajánban. Nem, mert ott úgy érzem mindig magam, mintha a család vendége lennék, (hiszen itthon sem a sommellier kínálja a bort, mégis biztosra vehetem, hogy nem kapok rosszat).
Talán azért, mert legtöbbször sikerül olyan szobában leülnöm a hangulatos parasztházban, ahol magunk lehetünk a családommal. talán azért, mert a tulajdonos megkérdezi a férjemet azon a nagyon kedves francia akcentusán, hogy így gondolta-e a bélszínt.
Talán azért, mert a felszolgáló lány nem profi pincér, viszont megvan benne a kedvesség. Vagy azért, mert 3-4 órát ücsöröghetek ott, és nem érzem, hogy zavarnék. Mintha ők is tudnák, hogy most a mi családunk kiesett az időből, a térből, és ezt a pár órát hónapokra elraktározzuk, hogy erre emlékezhessünk, amikor a Hungária körúton ülünk a dugóban a kamionok között már negyven perce. Persze hegyalján nekem minden szebb, és minden finomabb. Kevés embert szeretnék megismerni személyesen, de Pascal a tulaj ilyen. Van a helyben valami, ami biztosíték arra, hogy remek ember lehet. Ahogy megoldotta, hogy egy igazi kis francia étterem úgy hasson Tolcsván, mintha mindig is ott állt volna. Mintha a nagyszüleim 70 éve ott ücsörögtek volna ünnepnapokon. Jó érzés a szívnek. 
Egy pár szó az étlapról: meglehetősen egyszerű, évszakonként változó menüsorok. Érdemes az ott ajánlottat végigenni, ha van rá kapacitás. Amit soha nem szabad kihagyni, az a kacsamáj. Mióta megnyitott az étterem, azóta az étlapon van, és igazi élmény. Mi, ha máshogy nem előételnek megeszünk egy tányérral ketten, hárman. Vagy egyszer visszamegyünk kacsamájat uzsonnázni ottlétünk alatt. Bárcsak minden délután így telne!
A tulajdonos festménye 🙂 Imádtuk!