Kategóriák
Egyéb kategória

Csábító fűszer

Tegnap este egy igazán szép filmbe botlottam bele, teljesen a televízió elé ragasztott. Mindenkinek ajánlom!

Tassos Boulmetis: Csábító fűszer.
„Fanisz görög kisfiúként a rokonai és a családja mellett nő fel Isztambulban – nagy boldogságban. A nagyapjával azonban különösen szép és szoros a kapcsolata, ő adja neki az első leckéket csillagászatból és konyhaművészetből. Ám 1959-ben a kiújuló görög-török politikai konfliktus miatt a családnak költöznie kell, tulajdonukat hátrahagyva telepítik ki őket Törökországból. A film bemutatja Fanisz útkeresését, a régi élethez, a családhoz, az illatokhoz való ragaszkodását, amit se az évek, se a távolság nem tud legyőzni benne…”
Nem csak a történet szép, de a képek is gyönyörűek!

Kategóriák
Egyéb kategória

Megjelent!

A tavaszi számban van minden ami tavasszal érdekes lehet: bécsi kirándulás tipp, ugyanez Pécsett, fogyókúra, arab ételek C&V tolmácsolásában, csokoládés csodák, kalácsok, öt hozzávalós ételek és töltött tojások annak akinek sok tojása maradt 🙂 (Ezek az én konyhámból kerültek ki) Gyerekkonyha, és a többi.
Bár fiam van, egyre többet jön önszántából a konyhába.
Olyan izgalmas időszak ez, kíváncsi vagyok érdekli-e majd a gasztronómia később is?

Kategóriák
Egyéb kategória

KALÁCS

Összeszedtem pár kalács receptet: a kereket, a foszlósat, a borsosat, a fokhagymásat, és a videót 😀 Kellemes sütögetést kívánok!
  • Az alap kalácsom, hús mellé ajánlom.
  • Kerek kalács fonása.
  • Fűszeres graham kalács.
  • Kelttészta egyszeregy.
  • Fokhagymás kalács.
  • Marcipános kalács.
  • Borsos fonat bor mellé.
  • Kalács videó.
  • Ha megmaradna a kalács…
  • Hatfonatú kalács.
    • Kategóriák
      Egyéb kategória

      Kandírozott ibolya


      Cukrozott ibolyának is hívják. Nem bonyolult dolog, de nekem három ibolyaszezonba telt, mire megtanultam tökéletesen elkészíteni.
      Az első recept amit olvastam róla, az keményre vert tojásfehérjét ajánlott. Kipróbáltam, belemártottam a virágot, majd jött a porcukor, és nem meglepő módon csomós maradt rajta. Csúnya volt, elnehezítette a szirmokat.
      Aztán következett a nagyon enyhén, szinte csak elkevert tojásfehérje. Ez a módszer már közel áll a tökéleteshez, de még mindig túl sok cukor maradt a szirmokon, amitől vastag lett, és túl fehér.
      A mostani módszerrel csak egészen vékony réteg cukor ragad rá, gyönyörűen átlátszik az ibolya színe, és pillanatok alatt megszárad.

      Szárával szedem az ibolyát, mert szükség lesz rá.
      Villával kicsit fellazítom a tojás fehérjét, de igyekszem minél kevésbé habosítani.
      A tojás fehérjébe mártom az ibolyát, majd a száránál fogva rögtön le is rázom róla a felesleget (szinte az összeeset). Azonnal porcukorba forgatom, és egy sütőpapírra teszem.
      Szellős, napsütötte helyen, ebben az időben, amikor nincs túl meleg, három óra alatt megszárad.
      Letépem a szárát, és egy napra még hagyom szellőzni, majd dobozolom.
      Ha túl meleg lenne, akkor inkább érdemes árnyékban szárítani.

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      A tudatos tojás


      Tegnap egy megbeszélésen találkoztam a Tudatos Vásárlók Egyesületének egyik tagjával, Lőrincz Zsuzsával. Végeztek egy széleskörű felmérést a boltokban kapható tojásokról.
      Érdemes elolvasni! A poszt végén van egy nagyon jó kis videó, különös tanulsággal: Csak nem ketreces tojást árulnak egy Bio Tojás kft. nevű cég dobozában?! És igen, nem a tojás bio, csak a kft neve 🙁

      Tojásteszt
      A Tudatos Vásárlók Egyesülete tojástesztjében 20 különféle dobozos tojást vizsgált meg. A vizsgálatba a nagyobb élelmiszerüzletekben kapható 6 illetve 10 darabos kiszerelésű tojásokat vonták be.
      Mit vizsgáltak?
      A termékeket fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szempontok alapján rangsorolták. A pontozásnál azt vették figyelembe, hogy a csomagoláson és a tojásokon feltüntetett információk megfelelnek-e az előírásoknak, valamint előfordul-e olyan név vagy kép a csomagoláson, amely a ténylegestől eltérő (állatvédelmi szempontból jobb) tartásmódra utal, vagyis megtévesztő.
      Eredmény:
      A teszt legfőbb tanulsága, hogy a gyártók és csomagolók megtévesztő képekkel és nevekkel igyekeznek elfelejttetni velünk, hogy a többségében ketreces tartásból származó tojások milyen körülmények között készülnek.
      Öt terméknél (Wellness E-vitaminos Farm Tojás, 10 db-os mélyalmos Farm Tojás, 10 db-os Extra Sárga Farm Tojás, Szalmonella ellen kezelt Farm Tojás, 6 db-os Farm Tojás) a név volt megtévesztő. Ezeknél a név könnyen azt a hitet keltheti a fogyasztóban, hogy kifutón élő tyúkok tojásairól van szó, holott a termékek 2 esetben mélyalmos, 3 esetben pedig ketreces tartásból származtak.
      Megtévesztő képet szintén öt esetben (Tesco Friss tojás mélyalmos tartásból, 10 db-os Magyar friss tojás, 10 db-os Spar Friss Tojás, 6 db-os Farm Tojás, 10 db-os Friss tojás) találtak, egynél az elnevezés is megtévesztő volt. A zöld mezőt vagy zöld mezőn kapirgáló tyúkot ábrázoló képek minden esetben ketreces tartásból származó termékhez tartoztak. Ez igen ironikus, tekintve, hogy a ketreces tartásban a tyúkok napfényt sem látnak, nemhogy a szabadban kapirgáljanak.
      A tesztelt termékek a jogszabályban előírt tájékoztatás tekintetében megfeleltek. Mindössze egy-egy esetben fordult elő, hogy a csomagoláson nem szerepelt az amúgy kötelezően feltüntetendő lejárati idő, a tárolásra vonatkozó tanács vagy a tartásmódok betűjelét magyarázó táblázat.
      Környezetvédelmi szempontból a termékek csomagolását és származási helyét vették figyelembe. A műanyag dobozos termékek pontot veszítettek, mivel ezek nem minden településen dobhatók a szelektív hulladékgyűjtőbe. Két esetben külföldről származó termékkel is találkoztak a tesztelők.
      Részletes eredmény
      Legmagasabb pontszámot a Farm Tojás Kft. Biotojása és Omega-3 tojása, valamint a Spar Natur Pur Biotojás érte el. A jó helyezést indokolta, hogy ezek a tojások bio- vagy mélyalmos gazdálkodásból származnak, illetve további hozzáadott értékkel rendelkeznek, pl. omega zsírsavakat tartalmaznak. A csomagolás környezetvédelmi szempontból nem volt kifogásolható. A dobozon feltüntetett információk fogyasztóvédelmi szempontból megfeleltek, megtévesztő információt nem tartalmaztak sem a dobozok, sem a tojások.
      A tesztben a legrosszabb eredményt a 6 db-os Farm Tojás, a Tescóban vásárolt 10 db-os Friss tojás, valamint a Tesco Friss „A” osztályú tojás érte el. Mindhárom ketreces tartásból, a két utóbbi külföldről (Lengyelország, Szlovákia) származott. A termékek műanyag csomagolásuk miatt is pontot veszítettek. Ráadásul a Tesco Friss „A” osztályú tojás nagyon kicsi volt, és bár a tömegét feltüntette a gyártó, annak betűjelét nem.
      A teszt eredményei és az összefoglaló elemzése itt olvasható.
      Mit jelent a pecsét a tojáson?
      „Egyforma, mint két tojás” – tartja a mondás. De a tojások csak látszólag egyformák. Van, amelyiket olyan tyúk tojt, amelynek egész életében csupán egy A4-es lapnyi hely jut, egészen az olyan szárnyasokig, akik természetes körülmények között élnek.
      A csomagolás és a tojás jelölését a 74/2003 (VII. 1) FVM rendelet valamint a 557/2007/EK rendelet szabályozza. A tojáson lévő számok sok mindent elárulnak. Lássuk, mit is!
      Az első számjegy az alkalmazott állattartási technológia kódja
      0 – biotojás, ökológiai tartásból;
      1 – szabadtartás, kifutós tartási rendszerből;
      2 – alternatív vagy mélyalmos tartási mód;
      3 – ketreces tartásmód.
      Utána következik a származási ország betűkódja, ami a magyar tojás esetében „HU”.
      Ezután az állattartó telep azonosítója, ahol az első két szám a megye vagy a főváros kódja:
      01 – Baranya
      02 – Bács-Kiskun
      03 – Békés
      04 – Borsod-Abaúj-Zemplén
      05 – Csongrád
      06 – Fejér
      07 – Győr-Moson-Sopron
      08 – Hajdú-Bihar
      09 – Heves
      10 – Komárom-Esztergom
      11 – Nógrád
      12 – Pest
      13 – Somogy
      14 – Szabolcs-Szatmár-Bereg
      15 – Jász-Nagykun-Szolnok
      16 – Tolna
      17 – Vas
      18 – Veszprém
      19 – Zala
      20 – Budapest
      Ezt követi az állategészségügyi kerület sorszáma, a tojótyúk jelölése „T”, az állattartó telep kétjegyű sorszáma, és a legvégén általában perjellel elválasztva az istálló száma.
      Vásárlás előtt érdemes kinyitni a dobozt, és megnézni a tojás kódját is, ugyanis hiába derül ki a dobozról, hogy Magyarországon csomagolták, a tojás még származhat külföldről.
      A piacon történő értékesítéskor legfeljebb 50 db tojótyúkig a termelőnek nem kell jelölnie a tojást, de az értékesítés helyén fel kell tüntetni a termelő gazdaságának nevét és címét. Ilyen módon hetente legfeljebb 360 db tojást szabad értékesíteni, ennél nagyobb mennyiség esetén a tojást jelölni kell. Ebben az esetben legfeljebb emberismereti képességünkre hagyatkozhatunk, ha ki akarjuk deríteni, hogy a kofa milyen tartásmódból származó tojást árul.

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      Hajnalban

      Néha muszáj egyedül lennem pár órát, kimenni a szabadba, és hagyni a gondolatokat, hogy elpárologjanak a fejemből. Háromhavonta egyszerűen kell pár nap, amikor elvonulok a világtól.
      Együtt utazunk el a családdal, de én ilyenkor már négykor felkelek. Csendben iszok egy kávét, és gyorsan elmegyek, hogy láthassam a napot felkelni az első pillanattól.
      Mindig viszek magammal pokrócot, hogy le tudjak ülni, mert hajnalban még nyáron is párás a föld, télen pedig jó beleburkolózni (télen elég fél hatkor kelni, de sajnos nem akkora az élmény, mint nyáron).
      Már a felkelő nap látványa is megnyugtató, persze ha nem munkába rohanva látja az ember, hanem nyugodtan nézi végig, de a legjobb a napraforgók ébredését figyelni.
      Érdekes, hogy egy ilyen kicsi, múlékony növény pár órás megfigyelése mennyire helyre rak mindent. Kisebbek lesznek a problémák, jobban észreveszem az értékeket.
      Egyszer sikerült megfigyelnem, hogy milyen sokat nő egy gomba öt óra alatt.
      Hajnalban érezni a föld illatát, és mindennek más szaga van még, a puha mohának, a korhadt fának. Még külön érezni a patakot, a kökénybokrot, gyengén a hársfát.
      Még zümmögnek a szúnyogok a sötétben, de mire hazaindulok, már dolgoznak a méhek.
      Különben is napkeltekor minden más: nem csak a nap kezdődik el, de a hátralévő élet is. Azokban az órákban tényleg így érzem, és ezt az érzést el tudom raktározni hónapokig.
      Most megint lemerültek a tartalékaim, tele a fejem felesleges gondolatokkal, olyan gondokkal, amik nem is az enyémek, ideje már pár napra kikapcsolni a számítógépet, és elutazni egy olyan helyre ahol nincs térerő. Alig várom!
      Az ilyen hajnalok úgy végződnek, hogy hazafelé betérek a kisboltba, és veszek pár kiflit egy liter tejjel és vajjal. Mire hazaérek a többiek ébredeznek, ők is boldogok, hagytam őket aludni 🙂
      Érdekes, hogy az emberek a XXI. században sokan nem hiszik el, hogy még mindig vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nincs térerő, nincs szélessáv, és különben is kedv sincs a sok beszédhez. Ott egyszerűen meg kell élni az életet. Több ilyen helyet is ismerünk, féltve őrizzük a címüket.
      Addig is nézegetem ezt a fotót, pár órára megteszi.

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      SEGÍTSÜTI!

      Amikor Dávidot vártam, végig aggódtam azt a majdnem tíz hónapot, mire megszületett. Féltem, hogy korán érkezik, hogy nem lesz egészséges, hogy valamilyen baj történik.
      Természetesen nagyon boldog is voltam, de soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor az asszisztensnő nem találta szívhangot, és rohant az orvosért. Aztán szerencsére kiderült, hogy semmi baj. Féltem, mert én is 7 hónapra születtem nagyon alacsony súllyal, és csak 30% esélyt adtak nekem a túlélésre a többszöri vércsere után is (Toxoplazmózis). Kerültem is a kutyákat macskákat rendesen.
      Aztán Dávid két héttel később, akkor se saját akaratából született, egészséges volt, és gyönyörű. Nagyon megnyugodtam.
      Azóta érzem át igazán, milyen is az, amikor egy anya a gyermekéért aggódik. Nem messze lakunk egy gyerekkórháztól, sokszor látom bekanyarodni a mentőt, vagy száguldani a koraszülöttes autót a városban. Jó lenne, ha minden gyerek egészségben nőhetne fel. Hála Istennek, már egyre nagyobbak a koraszülöttek túlélési esélyei, a mostani Segítsüti akcióval két kórháznak igyekszünk kicsit segíteni a feltételek javításában.
      A képen látható süteményt frissen sütve ugyanis a tavalyi akcióhoz hasonlóan meg lehet vásárolni. A kórháznak a legtöbbet ajánló olvasóm kaphatja meg.
      Kikiáltási ár 1000 forint, remélem idén is jól felsrófolódik majd az ára, hiszen nemes célra kérjük a pénzt.
      Idén licitálni nem a Fűszeresen, hanem a Segítsüti saját honlapján lehet!
      Előre is köszönöm!

      Pészah után egy jó kis sütemény?

      Vaníliás kosárka karamellizált meggyel

      Hozzávalók:

      19 dkg szobahőmérsékletű vaj
      1 kk só
      2 kk porcukor
      0,5 dl tejszín
      25 dkg finomliszt
      1 citrom reszelt héja

      2 l joghurt lecsepegtetve
      1 rúd vanília
      10 dkg porcukor
      1/4 citrom reszelt héja
      1/4 citrom leve

      1 üveg rumos meggy lecsepegtetve
      10 dkg cukor
      1 ek étolaj

      A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam, majd fóliába csomagolva egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Kinyújtottam a tésztát és kibéleltem vele a kis tortaformákat. Sütőpapírt tettem a tetejére, majd megtöltöttem lencsével, és 2o percig sütöttem. Eltávolítottam belőle a sütőpapírt és a lencsét is.
      A joghurtot három nap alatt, hűtőszekrényben teljesen lecsepegtettem. Elkevertem a cukorral, citrommal, és a kikapart vanília rúd magjaival. Beletöltöttem a kosárkába.
      A cukrot egy serpenyőben megolvasztottam az olajjal, és hagytam kicsit megbarnulni, végül beleforgattam a meggyet.
      A meggyet rátettem a tortácska tetejére.

      Idén is köszönettel tartozom Nemisbékának a szuper ötletért és a sok munkáért!

      Előre is köszönöm még egyszer, hajrá! 🙂

      http://www.segitsuti.hu/

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      Kacsamáj zsírjában

      Péntek este a barátainkkal ünnepeltünk.
      A menü úgy alakult (nem én főztem), hogy Nóráék elmentek Mexikóba, és annyira izgalmas ételekről meséltek Katiéknak, hogy mexikói vacsora készült, amiből én is lementettem egy fantasztikus kukoricaleves receptet, amit fel is teszek majd valamelyik nap. Igazi madárlátta leves recept lesz.
      Pénteken arra gondoltam, hogy mindenkinek sütök pici kalácsokat, kettőt-kettőt, az biztosan szép lesz az asztalon. Amikor a piacon mászkáltam, megláttam egy gyönyörű kacsamájat a hentesnél.
      A hízott kacsa mája is isteni finom, de csak 3500-4000 forint körül van kilója, szemben a 6-8000 forintos libamáj árával. Természetesen nem olyan, mint a libamáj, de nagyon finom. Egyébként sok gyengébb étteremben szeretik azzal átverni a vendéget, hogy libamáj helyett kacsamájat szolgálnak fel, nem is olyan régen futottam bele ilyenbe sajnos.
      A kacsamájjal egyébként ugyanúgy lehet bánni, mint a libamájjal, és szerintem különösen finom belőle a pástétom.
      Most egyszerűen zsírjában sütöttem.
      A vacsora nem volt kóser, a májrecept sem az, azzal kell kezdeni, hogy egy éjszakára tejbe kell áztatni a májat, de még jobb, ha 24 órát ázik. Mivel a máj szinte tiszta zsír, ezért úszik a tej tetején. Fél időben nem árt megfordítani.
      Hozzávalók:
      50 dkg-os kacsamáj
      1 l tej (lehetőleg házi)
      1 kg bőrös kacsahájból sütött zsír
      1 fej hagyma
      4 gerezd fokhagyma
      1 ág rozmaring

      bors
      Miután a májat kiszedtem a tejből, nagyon megszáradni, közben kisütöm a zsírt. Óvatosan beleteszem a zsírba a májat a négy részre vágott hagymával és a félbevágott fokhagymagerezdekkel együtt. Közepes lángon lefedve 6 percig sütöm.
      Óvatosan megfordítom, beledobom a rozmaringot, és fedő nélkül sütöm a májat újabb 6 percig.
      Kiveszem a májat, átszűröm a zsírt, és óvatosan visszateszem bele a májat. Felszeletelve, a tányéron sózom, borsozom.
      C&V is hasonlóan készíti a libamájat régi családi recept szerint, de ők tesznek bele végén pirospaprikát is. Kipróbáltam, nagyon finom, pontos recept a könyvben!

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      Pészahi kókusztorta

      Ez a recept a Mazsike újságba készült eredetileg, de szerintem megérdemli, hogy itt legyen. Természetesen nincs benne liszt, vagyis gluténérzékenyek egész évben ehetik.
      Lesz még sütemény, mert Zsófi ilyenkor kényszerül születésnapi tortát sütni, és szerintem ez igazi szívás: szülinapi torta akkor, amikor nem szabad semmiféle lisztet használni, hát…
      Házi lime, vagy citromfagylalttal tálalva igazi koronája lehet a vacsorának!
      Több napig eláll a hűtőben, egyáltalán nem szárad ki, és mindenki szereti. Könnyű, tavaszi íze van, reggelire érdemes egy jó nagy kanál sűrű, lecsepegtetett mézes joghurtot tenni a tetejére.

      Hozzávalók:
      20 dkg kókuszreszelék
      6 tojás szétválasztva
      1 kk szódabikarbóna
      10 dkg cukor
      1 citrom leve és héja
      1,5 dl szójatej (ha tejes a menü, akkor joghurt is mehet bele a szójatej helyett)
      1 rúd vanília kikapart közepe
      csipet só

      A kókuszreszelék kétharmadát és a cukrot kávédarálóval lisztté őrlöm. Könnyebben megőrlődik, ha egyszerre tesszük a darálóba a cukrot a kókusszal. A tojások fehérjét habbá verem, a sárgáját a cukros kókuszhoz keverem. Belenyomom a citromlevet és belereszelem a citrom héját és a szódabikarbónát is. Kikaparom a vaníliarúd belsejét és azt is hozzá keverem a sóval együtt. Hozzáöntöm a szójatejet, végül óvatosan beleforgatom a maradék kókuszreszeléket és tojáshabot.
      Sütőpapírral bélelt formába simítom, és 160 fokra előmelegített sütőbe tolom. Tűpróbáig sütöm, kb. 30 percig.

      Kategóriák
      Egyéb kategória

      Dióhab

      Ferran Adriának van egy pisztáciahab receptje, ami régen foglalkoztat már, de vagy habpatronom nem volt itthon, vagy pisztáciám.
      Erről jut eszembe, gyerekkoromban a sarki kisközértben is volt mindig habpatron, de most azt mondta nekem az eladó, hogy ő még soha nem hallott habpatronról. Furcsa volt, mert nem viccelt. A huszonöt körüli fiatalok már nem is találkoztak habszifonnal? Aztán persze a szupermarketben kaptam, de akkor is…
      Persze most sincs itthon pisztáciám, de dióm igen. Kipróbáltam a szivacsos könnyű habnak igért desszertet, és valóban szivacsosan könnyű valamit kaptam, de valahogy olyan semmilyen volt. A recept szerint el kell készíteni a habot a szifonban, aztán behűteni, végül műanyagpohárba töltve 45 másodperc alatt megsütni a mikróban.
      Működik egyébként, megsül, nem is eszik össze menthetetlenül, de eltűnik az a fantasztikus íze, ami mikrózás előtt volt. Úgyhogy inkább nem sütöttem meg, mert így mennyei finom!
      Azért majd leírom az eredetit is, mert valószínű pisztáciával másképp viselkedik.

      Hozzávalók:
      75 g dió egy órára rumba áztatva, megszárítva, majd szárazon megpirítva
      60 g kristálycukor (Eredetileg 75 gramm, de szerintem akkor nagyon édes lesz.)
      4 tojás fehérje
      1 csipet őrölt szerecsendió
      (20 g simaliszt)

      A hozzávalókat leturmixoltam, majd átszűrve a szifonba töltöttem. Két patront csavartam bele, és két órára betettem pihenni a hűtőbe. Ha nem lesz a hab a végén megsütve, akkor liszt nem kell bele.
      (A recept szerint a műanyag poharakat alul be kell vágni, majd félig tölteni a habbal, végül 900 W-on 45 másodperc alatt meg kell sütni, végül óvatosan körbevágva kiszedni a pohárból.)
      Tálalásnál megszórjuk dióval, pisztáciával, stb.
      Finom és gyors!