Fűszer és Lélek archívum

Gyakran hallani olyanokat, hogy egy férfit nem szabad megkérdezni, hogy milyen botmixert (sütőt, cipőt, telefont, stb.) vegyünk, ők ugyanis VALÓBAN feladatot látnak a kérdésben, és meg is akarják válaszolni azt.
Itt van pl. a botmixer kényes kérdése.
A régi mostanra már tényleg avittá vált, nem túl nagy teljesítményéhez 10 év használat után életlen pengék társultak. Ezért aztán, ha valamit alaposan, valóban habosra akartam pépesíteni, kénytelen voltam bevetni a turmixot, ami elég macerás.
Először is, krémleves esetében a fazék forró tartalmát át kell önteni a turmixba. Ilyenkor azon felül, hogy leégetem a kezem, még rám is fröccsen a leves, persze mindig a legszebb blúzomra, nem holmi mackó felsőre, vagy ilyenek! Aztán, mivel a turmix teteje magasan van, szinte soha nem sikerült úgy beleöntenem a forró levest, hogy a konyhapultra ne folyt volna ki belőle egy adag.
Ehhez képest mennyire egyszerű a botmixert beletolni a fazékba, és megnyomni a gombot?!
Tehát, kicsit panaszkodtam, tettem pár megjegyzést, hogy mennyire jó lenne nekem egy új, jó, szép botmixer, ami habossá varázsolja a turmixot, és nem kellene ruhát cserélni, vagy felmosni a turmixozás után.
Olyan két hétig kellet nyafognom, aztán hagyni, hogy két hétig fészket rakjon a gondolat a férfi agyában. És akkor egyszer csak felszólítást kapok, hogy öltözzek, elmegyünk, veszünk egy botmixert! 🙂 Összejött…
Az üzletben problémám akadt, ugyanis nem háromféle készülék kapható, hanem 24 (huszonnégy!). Kicsit megkönnyíti a dolgot, hogy ár szerint rendezték őket, elől a legolcsóbb, ötezer alatt, a végén a legdrágább potom harmincháromezerért.
Bevallom, ha a pénz nem számíta, ezt az utóbbit választottam volna, ugyanis vezeték nélkül működik. Csak álmodozás szintjén jegyzem meg, hogy ez mennyire praktikus, hiszen akár a lépcsőházban is mixelhetnék vele, de az ember komolyan mérlegeli a problémát, hogy valóban szükséges-e a vezeték nélküliség, vagy csak a konyha egy kétméteres szakaszán pürésítek, és nem probléma, ha a falhoz vagyok kötve.
Innen kezdve, én néztem a motor teljesítményét, az árat, és persze a szépséget 🙂
Ki is választottam egyet, amiről kiderült, hogy csak egy év garancia van hozzá, szemben a többi gép két éves jótállásával, amit nagyon sajnáltam, mert megegyezett a dagasztógépem márkájával, és nagyon megbíztam benne.
Ha az nem, akkor legyen az akciós darab, annyi minden kis kütyű van hozzá, 600W, ilyenek, különben is már negyed órája ott álltunk!
Csakhogy a család feje addigra alapos tanulmányozásba kezdett:
mindegyik gépnek elolvasta az adatlapját, felemelte, megnyomogatta a gombjait, lecsavarta, majd csatlakoztatta a fejét. Itt esett ki az én választásom, ugyanis nem tűnt elég tartósnak a csellentyűcskéje.
És akkor újabb negyed óra után leemelt a polcról egy olyan botmioxert, amit egyáltalán nem választottam volna, el is kerülte a figyelmem.
Ezt vesszük meg! És már megyünk is a kassza felé.
Ok, mondom én, (persze csak hazafelé a kocsiban, ott inkább csendben maradok, nehogy még egy negyed órát ott kelljen tölteni, egy ilyen egyszerű dolog miatt) de hát ez nem ver habot!
Habot vernie pedig fontos, ugyanis egy tojás fehérje miatt nem szeretem bekapcsolni az öt literes dagasztógépet.
Aztán hazaértünk, és kiderült, hogy bizony ver habot is, egy parafa dugó kinézetű kis izével, ami egyáltalán nem hasonlít egy habverőre, darál jeget, darál húst, éééééés, még pépesít is, méghozzá tökéletesen. Így cseréletem le a régi mixerem egy Moulinex Click&Mix DD702-re.
Belátom, tényleg a legoptimálisabb választás volt, kis helyen elfér, tudja azt a két dolgot, amire én használni szeretném, két év garancia van rajta, stb.
Na de miért nem képes ilyen érzelemmentes, hideg üzleti választásra egy nő?