Kategóriák
Egyéb kategória

Vörös kód és tiramisu

Esze Dóra írása
Tudjátok, gyerekek, amikor üknagymami belefogott a cukormentes desszertkísérleteibe, először egyáltalán nem nézett körül. Nem vallatta a netet, nem kíváncsiskodott, ki hogy csinálja. Lebegett lelki szemei előtt egy ízélmény meg egy állagminőség, és csak azt tudta, hogy mindent el fog követni ezekért. Úgy is mondhatnánk, messziről indult. Volt egy korszak, gyerekek, amikor pépesített rizzsel próbálkozott. Gondolta, ebbe nem lehet belekötni. Egyszer aztán meglátogatta üknagymamit hazánk már akkor is buuuuuuuuuuuum, ennyire híres költőnője, bizony, gyerekek, két év múlva az érettségin, ha őt húzzátok, simán elmesélhetitek, amit most mondok, beleharapott egy házi készítésű süteménybe, elgondolkodva nézett maga elé. Előttetel van, amikor valaki lila-sárga kockás gumicsizmához veszi fel a piros norvég mintás kabriót, meg egy vastag arany nyakláncot, ugye? Hogy mit szoktunk olyankor felelni érdeklődésére? „Érdekes…” Majd, hogy senkiben ne maradjanak kételyek, a költőnő hozzáette: „Finomnak semmiképp nem mondanám.”

Fotó innen
Üknagymama nem adta fel. Erről még nagyon hosszan mesélhetnék nektek, de a Marsra kicsit még drága a telefon, meg látom, türelmetek is fogytán. Így is van, nem azért mentetek egy már lecsengett hájphelyre nyaralni, hogy szórjátok a pénzt. Gyorsan csak elsorolom, mi mindennel próbálkozott tiramisu alapnak: cukormentes biokukoricapehely, cuormentes háztartási keksz, diabetikus babapiskóta, diabetikus kekszek özöne. Jóval később, 2011-ben egy csodás májusi napon, családi ünnepségre készülvén rájött, hogy semmit nem bíz a véletlenre és maga fogja megsütni a piskótát. Hát ennyit mára, drágáim. Holnap megint jelentkezem, ésszel a kagylóvadászattal a vastóban, puszi.

2 + 4 tojás

250 g mascarpone

fél ek zsemlemorzsa

1 ek rizsliszt, 1 ek Norbi lowcarb mix

1 kis csésze kávé

2 + 4 tk xilitol

vodka

Két tojásból elkészítettem Nagymamám tíztojásos tortáját, nagyon vicces volt a megszokott tempó ötszörösével haladni. Felvertem két tojás habját, beletettem két teáskanál xilitolt, szépen belekevertem a sárgájákat, és kapott egy hintésnyi zsemlemorzsát. A Nagymami receptje egy kevéske jéghideg vizet is mond a liszt előtt, de az kiment a fejemből. Én nagyon sokat köszönhetek a Norbi lowcarb mixnek, és ugyanúgy kerülöm a finomlisztet, mint a finomított cukrot, így hát különösebb pirulás nélkül adom meg az összetevők között, amely tehát ezen a ponton kerül bele a tésztába. Sütőpapírral kibéleltem egy jénait, igyekeztem annyira lelapítani, amennyire lehet, lenyirbáltam a kilógó részeket, beleöntöttem a tésztát, és az alsó rácson másfeles fokozaton addig sütöttem, amíg a tenyerem száraz maradt a tetején. Csodásan levegős típus.

A krémhez felvertem négy fehérjét, majd finomabb fokozaton hozzákevertem a négy teáskanál xilitolt, a négy sárgáját, néhány csepp vaníliaesszenciát, a mascarpónét, és hát eléggé szabadon választott gyakorlattal öntöttem bele a vodkát. Kínos dolog ám a szűkmarkúság! Mondjuk így, nem sajnáltam a családomtól. Az eredeti receptek likőrt írnak, többnyire amarettót, de bevallom, én már készítettem tiramisut pálinkából is. A pucér tortácskát több helyen megszurkáltam tálalóvillával – így hívják? –, és belecsorgattam a kávét. Ráfektettem a szép, lassú krémet, a tetejére tettem a betűsablonokat, majd kakaót szitáltam a felszínre és ment a hűtőbe egy napra.

Rita


Először egy olasz fiú.

Én találtam ki a két üveg Martinit, még jóval az előtt, hogy kiderült volna, Tapolcára megyünk abban az évben, nyilván nem tudhattam, hogy három napon át zuhogni fog az eső, sem más, sem én. Nem tudtam, mit hoz ki belőlem, keveset, vagy egyáltalán semmit nem gondoltunk a lehetséges következményekről, tehát annak előtte nem esett, messze nem esett annyi szó róla, mint a szexről. Nem képzelegtünk, nem gyűjtögettünk, nem tapogatóztunk, nem nyomoztunk, nem akartuk hallani, másnak hogy sikerül az első alkalom, csak abban voltunk biztosak, hogy kettő kell hozzá: egy üveg nem elég, három sok. Fél tizenkettőre saccoltuk, hogy hatni fog, kidől vagy végképp elázik az a három tanár, aki nagy kelletlenül elkísérte az osztályt, bár, ha jól emlékszem, ilyesmit egyikünk sem kért. Háromnegyedkor Hubay be akart kopogni a faházuk ajtaján, majd engem noszogatott, másszak fel az ablakpárkányra, és nézzem meg, alszanak-e már, Ferike azonban megvétózta mindkét ötletet. Egy első alkalomnál kardinális kérdés a kockázat öröme, ezzel érvelt. Tehát nem az a legfontosabb, mit nyerünk vagy vesztünk, hanem a bizonytalan borzongása, mely előbbinél messze ütősebb, utóbbiért bőségesen kárpótol. Szerintem azonban mivel ez a borzongás garantált, eleve kilövi a rizikót, lássuk be, kicsit sántít az elmélet, nincs hang, nincs fény, nincs mozgás fél tizenkettőkor, ez persze világos, ezért választottuk ezt az időpontot, hogy kinyissuk, hogy becsukjuk magunk mögött az ajtót, megtaláljuk a faházaktól megnyugtatóan távol eső, már-már biztonságos területet, akkor épp csak szemerkélt, megálljunk a fáknál, és elővegyük.

Először egy olasz fiú csókolt meg.

A vizes fűben állva, a hirtelen és széles hullámokban fokozódó öröm fodraitól elborítva babráltunk vele, nehezen fogott a gyufa, mert persze mindezt vagy cigi mellett, vagy sehogy, addigra átvizesedett a cipőnk, félig a zoknink is. Poharat nem vittünk, mintha így állapodtunk volna meg, pedig nem. Ferike volt az első, forgatta a szemét, sóhajtott, neki is, simán neki is fohászkodhatott volna, aztán Hubay jött, zavaró természetességgel, afféle „Gyerekek…“-nézéssel, végül én. Meghúztuk, körbeadtuk, amíg egyáltalán görgött benne a folyadék. Egy idő után szúrni kezdett. A mellkasomban középtájt. Ha úgy képzelném, hogy nagy, laza, lötyögő burok, párafelhő, hártyagömb veszi körül a szívemet, ez a fájdalom épp hogy megérintette volna puha felszínét. A kaktuszok, ezt olvastam egy útikönyvben, kiválóan erjednek, ezért főznek belőle pálinkát Mexikóban. Ferike olaszul tanult és gőzerővel, Hubay az angolra feküdt rá. Észrevettem, hogy az üveg nyaka kicsorbult, a nyelvet felhasította, elmetszette, szétnyeste az én két drága barátom: Ferike azokat a szavakat szedte elő, amelyek ránézésre lehetnek olaszok is magyarok is – arca, faló, galla, tino, tana –, Hubay pedig gondolt egyet, és ugyanígy járt el – bolt, eleven, hit, most, tan – az angollal. A barátnőm ott aludt az egyik házban, tőlünk kettőre. Szeretett, nagyon szeretett, kifejezetten közkedvelt ital Közép-Amerikában ez a fajta tömény alkohol, szúr, mint a túlélőbajnok növény tüskéi. Ide-oda lötyög a kukac, konstatáltam, hogy ez már a második üveg, a kaktuszpálinka utolsó néhány kortyában, lecsavartam a tetejét, ezt az ide-oda lötyögő kukacot meginni nagy szerencsét jelent, olajszerűen sűrű, édes, mégis váratlanul csípős volt, nem minden ízében, mint mondjuk a hegyes erős paprika, de nem akarok rá másik szót használni, csípős, ez csak egy érzet, mintha belém szúrna, ezt csak elképzelem, ez itt van, ez vermut, nem pedig kaktuszpálinka, a barátnőm talán ekkor fordult a másik oldalára, miközben találkozom vele. Fáradt volt, amikor lefeküdt, ezen az éjszakán nem akartam fogadni, fogadni magamban arra, vajon egy hajtóra magamba dönteném-e a meszkál végét, az utolsó három-négy kortyot, kukacostul. Egyik lábunkról álltunk a másikra, a barátnőm alszik, minden igaz barátom itt áll, sápad, hány, tűnődtem el, hány házra is innen, azt hiszem, épp róla beszéltünk, azt hiszem, álmodik, azt hiszem, kettő. Ferike egyszer csak bejelentette, hogy a nagynénje médium, ezen röhögni kellett. Hubay megjegyezte, érdekes lehet az élete. Egy merő társas rendezvény. Kutakodás, kiállítás, kvíz az emlékek között. Miközben mindenre tudja a választ. Ugyan, szólaltam meg én, az élete nyilván ugyanolyan, mint bárkié, csak még több hír és még több infó, nyomozás és gyűjtögetés nélkül.

És a folytatás–>

Kategóriák
Egyéb kategória

Eperbetvek, avagy a cukormentes háztartási keksz megdicsőülése

Esze Dóra írása

Emlékszem, jó tíz éve találkoztam először a „Süssünk-főzzünk bonyolultat” gondolatával egy általam végigfeszengett vacsorán. Az akkor még cseppet sem elterjedt minimalizmussal megdizájnolt – és ennek megfelelően árfektetett – étteremben kicsit több híres ember ülte körül az asztalt, mint nem. Ennek azért lehetett köze ahhoz, hogy mi voltunk az egyedüli vendégek. Ha jól emlékszem, a gondolat a következőképpen vetődött fel: a konyhában gyermekkora óta példátlanul jártas mesélő és – verbatim idézet – KEDVESE hétre várt vendégeket, ám hat órára már mindennel elkészültek. Erre ő kitalálta, nosza, gyorsan készítsenek valami bonyolultat is. Ezért sebesen összedobtak egy rebarbara fagylaltot, kehelynek meg öntöttek egy kis karamellt a merőkanál hátára. Hát ezt én megjegyeztem. Miért is hittem korábban, hogy egy vacsoránál a praktikus megoldás a cél? Hol máshol kezdődne a művészet, mint a nehéznél? Márpedig akármi legyen is a gasztrotrip konkrétan, éppen ez emeli el a vegetatív létfenntartástól és irányítja a kultúra felé.
Az emlék a minap ismét felbukkant, amikor a körút felé igyekezve automatikusan elolvastam a Kánaán étterem elé kitett, krétával megszövegezett táblát. Marakuja cheesecake. A Csanády utca  kulináris fénypontját hajdan nagyon-nagyon szerettem, de most nem afelé tart az életem, hogy vendéglőkben üldögéljek. Mindegy, a rokonszenv töretlen, viszont ha falhoz állítanának, melyik is pontosan a marakuja, nem biztos, hogy nem vesznék oda.
A vágy viszont garantáltan felébredt: készítsünk valami bonyolultat. Hamarosan kiderült, a brownie mellett amerikai nemzeti édességnek számító sajttorta egyáltalán, de cseppet sem komplikált. Mondhatni pikpak elkészül! Maradt tehát a rendhagyó gyümölcs mint fókuszpont. Köröztem is ezügyben a szívemnek oly kedves Lehelen néhányat, de legfeljebb ananászt, friss áfonyát vagy néhány szem „pedig gyerekkoromban sarkkutató akartam lenni” kiwit vihettem volna haza. Be kellett látnom, ha sokkoló gyümölcsöt akarunk levadászni, arra a nyár robbanása alkalmatlan időszak. Maradt az eper. Nem tudom, meddig kapható még, néhány gasztroblogőz előszeretetttel célozgat a közelgő befőzésidényre, ebből azt olvasom ki, hogy a csillogó dívapozíciót illetően lassan érik a könnyes búcsú. Ó, drága eper. Van JohnBraine-nek egy mondata: „Az epernek nem túl magas a tápértéke, de amíg van a piacon, együnk belőle minél többet.”
Ő persze a sikert értette ez alatt.
Monogramos cheesecake
200 g cukormentes háztartási keksz
70 g olvasztott vaj
500 g mascarpone
125 g túró
200 g xilitol
1 evőkanál vaníliaesszencia
4 tojás
300 g tejföl
egy kiskanálnyi vajkrém
A vajat megolvasztottam, a kekszet turmixgépben nagy morzsákra zúztam, majd ráöntöttem a folyékony vajat. Belesimítottam egy nagyobb tortaformába és a hűtőbe tettem.
Összekevertem a mascarpónét, a túrót, a vajkrémet, a xilitolt és a vaníliát, majd egyenként hozzáadtam az egész tojásokat és a tejfölt. Kivettem a tésztát, rátöltöttem a sűrű masszát és a sütő alsó rácsán, másfeles fokozaton addig sütöttem, amíg a széle kicsit megbarnult. Van az angol szavaknak egy tartománya. Cseppet sem hivatalos, amit mondok róluk, de masszív tapasztalatra épül. Olyan erőteljesen képviselik a jelentésüket, hogy már-már hangutánzónak tekinthetők. Például ez: WOBBLY. Puha, ingatag, csendesen magabiztos. Benne van az a finom, a kétely látszatát is elutasító remegés, amilyennek az elkészült sajttortát kell látnunk. Más szavakkal tehát: a sajttortát akkor emeljük ki a sütőből, amikor kellőképpen wobbly a bizalomgerjesztően sárga, krémes, illatos, lágy teteje. Aztán már csak a gyerekeink monogramját biggyesztjük rá friss eperből.
Keresztapa, te mindent megértesz 3.
Erre odafordultam hozzá, és azt feleltem neki, ha ennyire fontos az a rohadt Louvre, legyen, ahogy akarja. Engem nem zavar, váljunk teljesen külön, járja be a maga Párizsát egyedül, ha nem kell neki az enyém, majd esténként megbeszéljük, vagy ha így sem jó, augusztus végén otthon, most meg a magam részéről esetleg lefeküdnék aludni, mégiscsak negyed három, ő persze még olvasson, ha gondolja. Alex vállat vont és lement a konyhába vörösborért. Amikor visszatért, letette a poharakat az asztalra, megfogta az ágyneműjét, hogy áthurcolkodjon Arthur szobájába, mert ő még úgysem tudna aludni, a beteg fiú viszont, gyötrelmes kiáltásai alapján, fent van, és nyilván nem bánná a társaságot. „Milyen nyelven beszélgettek?”, gondoltam, mielőtt becsukta az ajtót. Alex rám nézett. „Attól függ. Néha elég érezni valamit, holdfényes tó, lebegés, fák. Máskor bekapcsoljuk a magnóját, és nézünk magunk elé. Zenét minékünk, csak zenét.”
Másnap tizenegy után ébredtem, rögtön tudtam, nem várhatom el Pauliktól, hogy még mindig ott szobrozzon a Luxembourg bejáratánál, egész Párizs nyitott könyvként hevert előttem, bármelyik mondata lehetett Paulik Endre, nem fésülködtem, és nem is kávéztam, előző napi gyűrött ruháimat magamra ráncigálva rohantam a kerthez, ahol természetesen – kétszer körbejártam, de járhattam volna tízszer is – nem állt már a kedvemért senki.
„Miért nem láttuk még egyetlen festményét sem? Ha akkora a pofája? Ha tényleg exhibicionista?”

Kategóriák
Egyéb kategória

Komolyan elhiszed neki, hogy csúnya?

Esze Dóra írása
Belépsz a spájzba, és azt érzed, figyel. Nem támadóan, nem számonkérően. Szelíd, grimmi szürkeségben. Hetekbe telik, amíg visszanézel rá. Akkor sem foglalkozol vele. Nincs benne semmi érdekes. Nem csíp beléd, nem idegesít enyhén, nem fanyar, nem renitens. Ezzel szemben makulátlan. Nem az a pofoznivaló áljókislány, akitől már hetedikben égnek állt a hajad. Ő igazán jó. Tényleg a javadat akarja. Megpróbáltad főszerepre castingolni az étrendedben, reggeliztél belőle kását napokon, heteken át. Amennyi aszalt szilva és csepp méz játszott vele együtt, már rá sem tudtál nézni a „megbolondít” igére. De őt nem utáltad. Egyszerűen elfelejtetted, eluntad a fantasztikus, fantasztikusan visszafogott adottságait. Sajnálod, a legritkábban figyelsz oda arra, mit mond. Túl légies a hangja, túl kerek minden, amit állít. Csak belekezd az ártatlan mondataiba, és te fejben már messze jársz az orgianisztikus gasztrobűnökben.
Közben észre sem veszed, hogy parányi tökhintaján megint hazaért éjfél előtt.
Gabonapehely túróval
80 g árpapehely
3 ek xilitol
1 ek teljes kiőrlésű liszt
fél csomag sütőpor
125 g túró
1 tojás
1 tojás sárgája
tizenvalahány szem fagyasztott áfonya
Tíz percre beáztattam az árpapelyhet. Amennyi víz maradt rajta, leöntöttem, majd botmixerrel péppé zúztam. Hozzákevertem a biztonság kedvéért az egy kanál lisztet, benne a sütőporral, a tojást, meg két evőkanál xilitolt. Egy másik tálkában kikevertem a túrót, a tojás sárgáját és egy kanál xilitolt. A túrós mixet belesimítottam a sütőpapírral bélelt tepsibe, és fagyasztott áfonyákat potyogtattam rá. Nagyon szeretem, ahogy százhetven-nyolcvan fokon enged ki a mirelit gyümölcs, és terjeszkedik, amerre lát. Ha egyszer lesz türelmem a cukormentes fagyiból órákon át kikevergetni a kristályosodást, beccszóra kipróbálom, milyen, amikor apró labdákat rejtek a sütibe, és azok csak a forróságban adják majd meg magukat. Rákentem a tésztát, és kettes fokozaton villapróbáig sütöttem.
Semmi különös, de nagyon jólesik azokban a „mit is kívánok csak úgy” pillanatokban. Egész délelőttre feltölt energival. Megjegyezném, valamiért úgy alakult, hogy a mákos megfejtéseknél vesszük egyértelműnek a mielőbbi fogmosást. De a túrós sütiknél ugyanúgy kötelező.
Keresztapa, te mindent megértesz 2.
Mindjárt a második este, miközben hazakísért minket, valaki hatalmasat üvöltött a hátunk mögött: Paulik megfordult, és hangosan nevetve az illető nyakába ugrott. Álldogált az idegen mellett néhány kicsit bamba fiatalember, hat évvel később a pesti éjszakában ezt nevezik majd lassulásnak, Paulik valamennyit végiglapogatta, kacagott, és nagyon hangosan beszélt franciául. Intett nekünk, jöjjünk közelebb, be is mutatott, bár azt hiszem, senkit nem érdekelt, hogy hívnak minket, különösen mert a vállamat átkarolva azonnal közölte rólam, egy szót sem beszélek ezen a nyelven, és szinte azonnal egy tágas lakásban találtuk magunkat a Rue de Rivolin, a Chatelet áruház közelében, ahová nekünk úgysem lesz pénzünk betérni, bordó falak között, az egyik szobában fekete, depressziós zene szólt, a másikban Madonna True Blue című lemeze forgott sokadszor, de nem utoljára, a harmadikban Chris De Burgh nyálazott a vörösbe öltözött hölgyről, a konyhában füveztek, Paulik rögtön beszállt, én nem kértem, pedig neki nagyon jól állt. Alex megkérdezte, nem bánja-e a házigazda, hogy nem hoztunk bort, Paulik azonnal kerített egy-egy pohárral mindkettőnknek. És amikor tíz perce hiába kerestem egy rakás francia képzőművész között, és azt hittem, többé sosem látjuk, de így is megérte, tűzforró kéz ereszkedett a vállamra, és a fülembe azt súgta valaki, Don Corleone, nagy tisztesség a számomra, hogy engem is meghívtál a házadba a lányod esküvője napján. Tánc közben úgy éreztem, szétrobbanok, ezer darabkámat soha többé nem lehet összerakni, itt maradok a bordó félhomályban a festmények alatt, a kisplasztikák hajlataiban, a képregények mousse de chocolat-val maszatolt lapjai közt örökre. Vagy beleveszek ebbe a sötét örvénybe.
Janka néni a piacra küldött minket, hogy vegyük meg a bemutatkozó vacsorára valót. Helyenként még magyarul sem értettem, mit írt a cédulára, úgyhogy Alex és én inkább az orrunkat követtük, és igyekeztünk nem túl sokat költeni. Paulik két csokorral érkezett, és mindent tudott a fogásokról, amelyekből mi egy szót sem értettünk, pedig a potage malouin végül is egyszerű kelkáposzta- és krumplileves, a navarin printanier bárányragu, a fehér dáma pedig szív alakú vaníliás sütemény, a közepében málnalekvárral. Evés közben képregényszövegeket adott a kis zöldség- és húsdarabkák szájába, valamennyi édes-bús aláfestő zene mellett mesélte el szomorú délutánját – Janka néni tehetetlenül igyekezett tálalni, újra meg újra kibuggyant belőle a nevetés, és miközben kiszaladt rendbe hozni a sminkjét, a szeme körül kialakult ijesztő fekete karikákat eltüntetni, odasúgta nekem: tünemény!
És Saint Michel pályaudvar lett Párizs neve, mellette a metrómegállóval, bonyolult, mint a nagyregény, ahol varázslat eltévedni, Gare d’Austerlitz felé indulni Port Royal helyett. Sosem mondták még a felnőttek, hogy lehet egész délelőtt kávét inni, este pedig elüldögélni ott, ahol adják. És hatalmas szélvihart jelentett Párizs neve az Étoiles-on, meg a Diadalív tetején, hirtelen záport a Trocadero kertben, testhez tapadó Párizs, tűzijátékot a lepecsételt szemhéjad mögött, ha csukott szemmel próbálsz végigmenni a Pont Neufön, a szigetről hazafelé botorkálva hajnalban…

Kategóriák
Egyéb kategória

Rohanós poszt csokiszüzeknek

Esze Dóra írása
Biztosan én értettem félre, de éveken át tartotta magátbennem a hiedelem, hogy a csokoládétorta NEHÉZ. Nem megenni, elkészíteni. Túlnagy feladat, olyan rutinos mesternők is kétszer meggondolják, belevágjanak-e,akik egyébként évtizedek óta fittyentik ki bal kézzel, guggolva, hátulról adiós/málnás/epres szülinapi evidenciát, miközben tanulmányt szerkesztenek,szimfóniát elemeznek és kifestik a mennyezetet. Egyszer majd posztolom anagymamám alaptortáját, mindig mindenhol siker, de az idei anyák napjára énmégiscsak a kakaós kihívással akartam szembenézni.
Az világos volt, hogy haezt a szépséget próbálom ki, nem csak cukorfronton transzponáloma magam nyelvére. A tortamérete és a torta alakja okán. Be akartam dobni a katedrális alakú formát,így alakítottam – gombhoz a kabátot – tepsihez a köszöntést.A két tojást eleve megdupláztam, de amikor elkészült a massza, azonnal láttam,hogy kevés lesz, így újratöltögettem. Egy részük gondolomra zuttyant, dekijelenthetem, az eredmény hiányérzet nélkül ért célba.
A forma felvetett még egy kérdést: mi legyen a krémmel?Nagymama receptje gyakran megél magában, vajas megfejtés nélkül, itt azonbanszándékosan inkább keserűnek hagytam meg a tésztát, hogy a topping majdellensúlyozza. Viszontmindenképp le akartam aratni az óóókatés az ááákat kiscsaládom körében, amihez azkellett, hogy pucéranmutassam meg nekikezt a négykapus, rózsaablakos szépséget. Külön-külön tálaltam hát a falat és aburkolatot. Ha kellően keskeny szeletet vágtunk, akkor nagyon is jól rásimult akakaókrém. Ezt a receptet ajánlom azoknak, akik szívesen találkoznának többetazokkal a családtagjaikkal, akikkel együtt nőttek fel. És amikor végre sikerül velük együtt leülni azünnepi ebédhez, mégegy hétig örülnekezeknek a délutánoknak.
100 g kakaópor – esetemben egy megkezdett zacskó volt, deelégnek bizonyult
8 tojás
8 ek xillitol
10+ dkg vaj
8 ekNorbiliszt
1 cs sütőpor
80 g kókusztej
A krémhez:
40 dkg vaj
1 dl tejszín
gondolomra, sűrű kóstolgatásra kakaópor és xillit
Mindenek előtt elhelyezek egy fél pohár vizet a mélyhűtőben.Felmelegítem az első adag vajat, belekeverem az első adag kakaót. Felverem afehérjéket, belekeverem a xillitet és a sárgáját teljesen sima piskótaállagúra.Még a liszt előtt beleteszek egy evőkanállal az addigra jéghideg vízből. Követia liszt, a sütőpor, a kókusztej. Kivajazomés –lisztezem a tepsit, közepes lángon fél órán át sütöm.
A krémhez szintén megolvasztoma vajat, majd belekeverekminden összetevőt. Amikor elkészült, egyáltalán nem tűnt kenhetőnek, később a frizsiderben mégis elégségesen megdermedt.Novella next time, de akkormesélős, több részletben. Még mindig Isten éltesse a világ összes édesanyáit.

Kategóriák
Egyéb kategória

Álkezdet és valódi izgalom

Amióta az eszemet tudom, ellenzem az irodalmi ajánlásokat. Nem tehetek róla, de elönt a mélabú, ha felcsapok egy regényt, és elsőnek egy névre, többnyire női névre hull a tekintetem. Jutkának. Máriának. Évának. Mint egy szikár, kiszáradt mutatóujj, az irodalmi sors reszketeg, de engesztelhetetlen döntése: a kötet, amelyet a kezedben tartasz, valaki másé. Te meg itten kukkolsz a nulladik oldalon. A helyzet fokozódik, amikor indoklás is áll a néma kiáltás mellett: akinek annyit köszönhetek. Aki áldozatos munkájával segítette. Aki nélkül ez a kötet. Satöbbi. Szakasztott olyan érzés, mint amikor nem voltál elég menő a sportnapokon, nem voltál elég menő a szombat délutáni zsúrokon, elég menő a lenin körúti butikban vett válltöméses felsőben a kiskórus finnországi útján, a verőfényes nyugati jólétben cuppogó utcákon.
Ám ez itt regény helyett egy blog – elismerem, létezik lelki rokonság a két műfaj között, de mégis más különösen ez az eset: én most itt vendégeskedhetem. Jó érzés, izgalmas, pezsgő, vibráló. Minden alkalmat megragadok, hogy megköszönjem, például ezt a mostanit: köszönöm, kedves Fűszer és Lélek. Úgy tervezem, minden poszthoz tartozzon ajánlás. Aztán jön egy kis olvasnivaló. És a kettő között nem ragaszkodunk a logikus kapcsolathoz. Fix pontnak elég a cukormentesség, az adott ajánlás, meg egy viszonylag friss szöveg.
Van a nyelvtanfolyamoknak egy furcsa résztvevője. A szakma úgy nevezi őt, álkezdő. Nem könnyű kenyér: belevág valamibe, amit félbehagyott, de garantáltan nem azon a ponton, ahol annak idején kiszállt. A határok tehát homályosak, az elvárások pedig jó esetben félig jogosak. Mivel végigtanítottam az egyetemi éveimet, sőt még utána is nyelvtanításból éltem, elégszer láttam ezt a furcsán száraz kínlódást, amelyet akkoriban valószínűleg nem is értettem meg elég alaposan. Így tehát ajánlom az alábbi kristálycukormentes szilváslepényt mindenkinek, aki közelről ismeri ezt az érzést. Mert megérdemlik. Spice and soul.
Szilváslepény álkezdőknek
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg nyírfacukor vagy xillitol
  • 2 ek méz
  • 2 tojás
  • fél zacskó sütőpor
  • 20 dkg finomliszt, de ennél valamivel kevesebb, ha teljes kiőrlésű
  • 1 tk fahéj
  • 15 dkg aszalt szilva
A szilvákat meghempergetjük a fahéjban és félretesszük.
A vajat a xillitollal és a tojásokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mézet. A lisztet átszitáljuk a sütőporral, és elkeverjük a krémmel.
A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd kisebb részletekben a habosra kevert vajhoz adagoljuk, és simára keverjük. A tésztát kivajazott és –lisztezett tepsibe simítjuk. A felén elhelyezünk egy réteg fahéjas szilvát, a tetején a maradékot. Előmelegített, de közepesen meleg sütőben addig sütjük, amíg a tészta már nem tapad rá a villára, de még morzsát hagy rajta.
Ja igen, és szólok időben: szakbarbár az eklézsia, most ez a tepsi a favorit, úgyhogy minden így fog kinézni. Többé-kevésbé.
Amíg pedig megsül, az olvasnivaló:
Védhetetlen
Micsoda nyár volt. Milyen egy bulverszé, unverständlich, epic nyár, napjaiban úgy gázoltunk, mint egy nagyon híres fekete-fehér szökőkút medencéjében két megfélemlítő szépségű olasz színész. Mire magam mögött hagytam az iskolás hetek porát, úgy éreztem magam, mint aki csukott szemmel fut a sivatagban: bárhová, csak Anitát ne lássam. Megfulladtam tőle. Anita egyszerűen becsapott. Az életembe mint a meteor. Arra tippelek, a többiek rámhagyták, intézzem el egyedül értük és helyettük is a problémát, valahogy iktassam ki a piszkálódását, belátásomra bízva olvassak be neki egyszer s mindenkorra, ha már abból a gyomrosból nem értett a ki tudja hányadik gonosz kis megjegyzése után, lélegzetüket visszafojtva figyelték, mit felelek a vádjaira, például hogy azért tehetem le a ceruzát később, mint mindenki más egy-egy dolgozat végén, mert az apukám az igazgató-helyettes, az anyukám meg a focis lányok edzője, vagy hogy amikor véletlenül úgy orrbavágtam az egyik konyhásnéni fiát a szekrényajtóval, hogy eleredt a vére, azt csak azért tettem, mert meggyőződésem, hogy én fingom a passzátszelet. Valójában a magatartást leszámítva csak jelest írtak a bizonyítványomba, na meg a meccsek. Addig a bizonyos gyereknapi turnamentig én voltam a Guns of Brixton Általános Iskola futballista házidrágaköve. Ne keverjük ide azt az esetet, amikor berúgtam a földrajz szertár ablakát. Nem túlzás azt állítani, ott megfordult az életem, érthető hát, hogy valami védhetetlent akartam, nem érdekelt semmi más. Ezzel szemben egy nyomorult igazgatóit sem utalt ki nekem az intézmény, amely annyi mindent köszönhetett volna nekem, amiből mégiscsak arra következtetek, cseppet sem teljesítették a tanárok a vágyaimat gyakrabban, mint ha történetesen egy benzinkúton ismerkednek meg a szüleim, és ott dolgoznak azóta is.
Anitában különben is csak az irígység dolgozhatott.
A nevét Anita Ekbergről kapta, mert az édesanyja még felnőttként is neheztelt a szüleire, amiért őt ezzel szemben Tóth Katalinnak hívták. Szép nő volt, villódzó fekete, az első zsúrban telt, éles nyelvű, kreol anyukának ismerhettük meg, aztán évről évre fogyott, míg már Anita sötétkék kordnadrágja is lötyögött rajta. Akkor már nem mertem ránézni, pedig Anita kétszer is felhívta rá a figyelmem, előre nevetve azon, ahogy majd én fogok nevetni, Tóth Katalin bal farzsebe helyén ugyanis egy hatalmas, vastag és piros száj kiöltött nyelvéből géphímzett folt ékeskedett, én pedig úgy tettem, mint aki nem hall és nem vesz észre semmit, legszívesebben a szellőzőcsövön át hussantam volna ki a lakásból. Úgyhogy gyorsan leültem az ebédlőjükben, és azt mondtam…
Folytatás ezen a linken.

Kategóriák
Egyéb kategória

Segítsüti, licitálj és támogasd a Down egyesületet!

Idén is segítsüti, idén is arra kérünk benneteket, hogy nyúljatok a pénztárcátokban, és licitáljatok a süteményekre. Egy régi, családi máktortát sütöttem, a neve Róthchild szelet (igen, így hosszú ó-val). Tele mákkal, kevés borral és konyakkal. Imádni való! Azt tudom elképzelni, hogy csak a drágasága miatt kapta a nevét, mert sajnos nem állunk rokonságban a Rothchild családdal 🙂
Az idei Segítsüti licittel a Down szindrómás gyerekeket támogatjuk, az adományokat a Down Egyesület számára gyűjtjük. Licitáljatok a Segítsüti oldalán!
A 27 gasztroblogger által felajánlott süteményekre 2011. március 30.- április 2. 23:59-ig lehet. Idei újdonságunk, hogy céges támogatók részére három külön süteménycsomagot bocsátunk licitre. Az árverést követően megint lesz receptfüzet és egyéb tárgyi ajándékok is, amelyek kisebb összegért megvásárolhatók.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
5 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1 ek víz
Késes robotgéppel tésztát készítek, amit fóliába csomagolok, és egy órára a hűtőbe teszem, majd kinyújtom, és kibélelem vele a kapcsos tortaformát.
Hozzávalók a mákhoz:
50 dkg darált mák
4 ek cukor
2 dl fehérbor
1 késhegynyi őrölt  szegfűszeg
1 kk őrölt fehéj
5 ek házi baracklekvár
3 dl tejszín
1 ek cukor
5 ek konyak
2 tojás sárgája
A mákot felfőzőm a borral és a fűszerekkel, hagyom kihűlni, majd a lekvárral megkent tésztára borítom. Negyven perc alatt megsütöm. 
1,5 dl tejszínt elkeverek két tojás sárgájával és a cukorral, majd lassan, alacsony lángon addig kevergetem, amíg besűrűsödik. Ekkor belekeverem a konyakot. Teljesen lehűtöm.
A maradék tejszínt felverem, és elkeverem a konyakos krémmel. Ezzel a krémmel tálalom a tortát.
Kategóriák
Egyéb kategória

Desszert tavaszi estékre

Tegnap pancake day volt annak akit illet, és nőnap is, annak aki ezt ünnepli. Bár nincs semmi közöm az angolszász keresztény hagyományokhoz, azért rendszeresen sütök ilyenkor valami palacsinta félét. Különben is szeretjük, és ha már itt egy ilyen remek alakalom, kár lenne kihagyni, nem?
Egyébként tegnap a River Cottage facebook oldalán kérték, hogy töltsük fel a palacsintáinkat, és meglepő módon nem sok fotó érkezett, de abból hárman magyarok voltunk, egyik a Vegasztrománia 🙂
Idei palacsintám erősen hasonlít a túrófánk receptjéhez, van itthon ugyanis sok-sok túróm.
Hozzávalók:
25 dkg túró
3 tojás
1 citrom reszel héja
4 ek cukor
6 ek liszt
3 kk sütőpor
csipet só
vaj és olaj a sütéshez
A tetejére:
15 dkg túró
2 dl tejszín
cukor ízlés szerint
szederlekvár
A palacsintához összekevertem a hozzávalókat. Nokedlitészta sűrűségű masszát kell kapnunk. Közepes lángon sütöttem meg ujjnyi olajban mindkét oldalát. A tetejére botmixerrel pépesítettem a túrót a cukorral és két kanálnyi tejszínnel, majd a maradék tejszínt kemény habbá vertem. Összekevertem a kettőt, és a palacsinta tetejére halmoztam a szederlekvárral együtt.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csokifagyi erdei gyömölcsökkel

A hétvégénk lázméréssel és leköszönő legendákkal telt.
Váratlanul nem ért, hogy Dávidot ledöntötte a lábáról valami influenza szerű megbetegedés (a rádióban használt szókapcsolat az influenzára), ugyanis az összes osztálytársa megbetegedett. Januárban már elkaptuk, de azt mondják egy másik törzs támad, remélem most nem leszünk két hétig lázasak egytől egyig, főleg úgy, hogy Gábor be is van oltva. 
Egy szó, mint száz, a betegség mindent felborított, az összes programot törölni kellett, amit hétvégére terveztünk. Ha még ez nem lenne elég, kiderült, hogy nincs fogtündér. És ha nincs fogtündér, igazán megtehetnénk, hogy nem kétszáz, hanem ötszáz forintot teszünk a párna alá, ugyanis még annyira lenne szükség a Bakugan gyűjtemény legújabb darabjához. Kérem jelentkezzen nálam a Bakugan kitalálója két nagy pofonért. 
Vasárnap úgy éreztem, igazán megérdemlem, hogy valamilyen jó kis édességgel kényeztessem a családot, és mivel gyönyörű napsütést láttam az ablakból, a fagyira esett a választásom. A recept simán elbírt volna nyolc tojást is, de csak három volt itthon, és különben se akartam a rengeteg lefagyasztott tojásfehérjém mennyiségét szaporítani, így csak három került bele.
Hozzávalók 2 liter fagyihoz:
1,5 dl tejszín
6,5 dl tej
3 tojás sárgája
20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (Szántó Tibi madagaszkári csokoládéját használtam)
8 ek cukor
20 dkg fagyasztott erdei gyümölcs
3 ek konyak
A tejet egy decinyi mennyiség híján, a tejszínt, a csokoládét, és a cukrot  gőz fölött elkezdtem melegíteni. Amikor a csokoládé elkezdett olvadni, botmixerrel összedolgoztam az egészet. Közben elkevertem a tojások sárgáját a maradék tejjel. Amikor a csokoládés massza 83 fokos lett, belecsurgattam a tojást is, és továbbra is botmixerrel kevertem. Így már most rengeteg levegő került a fagyiba. Még a gőzön tartottam öt percig, aztán két fémkancsóba tettem és teljesen lehűtöttem. Amikor szoba hőmérsékletű lett, betettem a hűtőbe. 
Felhasználás előtt kevertem bele a konyakot. Végül fagyigépben elkészítettem a fagyit. A gyümölcsöt csak a végén kevertem bele, műanyag dobozba töltöttem, és betettem a fagyasztóba.

Kategóriák
Egyéb kategória

Fordított süti a kamrából

A hétfői napom nem igazán úgy sikerült, mint terveztem, annak ellenére, hogy délkörül volt egy nagyon kellemes borozgatós ebédünk. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy megérdemlek valami kényeztető süteményt, és ezzel az egész család egyet értett, rögtön mindenki elkezdte sorolni a bánatát, hogy ő miért is érdemli meg szintén: korán kell kelni, állandóan csörög a telefon, nagyon kell figyelni a matek órán, és a többi…
Ma reggel minden fehérbe öltözött odakint újra. Szép, szép, de a madárcsicsergésnek mégis jobban örültem. Ezzel a kis hóval nem lehet megfutamítani engem, igenis kifelé megyünk a télből és kész! Folytatom a kamra kiürítését, jöjjön egy üveg szederlekvár és némi dió, mielőtt megavasodna.

Hozzávalók:
10 dkg vaj
17 dkg porcukor
2 egész tojás
2 dl tejföl
10 dkg rétesliszt
5 dkg finomra darált dió
0,5 cs sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
2 dl szederlekvár (más, sűrű lekvár is megteszi)
A puha vajat és a cukrot habosra keverem habverővel, minél habosabb, annál jobb. Közben előmelegítem a sütőt 160 fokra, légkeveréssel. Beleütöm a tojásokat a masszába, azt is elkeverem, majd jöhet a tejföl. Akkor jó, ha már jó habos. Beleszitálom a sütőporral, és szódabikarbónával elkevert lisztet, majd beleszórom a diót is és gyorsan összeforgatom. Itt már nem kell habverővel dolgozni, elég egy fakanál is.
A piteformát (25 cm-es) kibélelem sütőpapírral, belesimítom a tésztát és kanalanként beleteszem a lekvárt. Le fog süllyedni az aljára, de nem baj, úgy is fordított torta lesz a vége, vagyis pont akkor jó, ha teljesen lemászik a tészta aljára. Kb. 45 percig sütöm, de tűpróbával ellenőrzöm, hogy elkészült-e.  Kiborítom, és óvatosan lehúzom a sütőpapírt az aljáról. Picit törékeny, de nagyon finom sütemény!

Kategóriák
Egyéb kategória

Narancsos csicserileves

Mondhatnám, hogy jaj de nagyon jól esik ebben a hidegben egy tányér forró leves, de hideg az nincs. Gyönyörűen virágoznak a kis százszorszépek a fűben, ráadásul ma Mikulás érkezik a barátainkhoz (kicsit elkésett ugyan) és szerintem meg fog halni a Mikulásruhában. 16 fok van odakint napközben, szinte be se kapcsol a cirkó. Persze a leves azért jól esik 🙂
Hozzávalók:
2 konzerv előfőzött csicseriborsó
1 nagy faj hagyma
3 gerezd fokagyma
2 narancs leve
0,5 kezeletlen citrom héja (jobb lenne a kezeletlen narancs, de nem láttam ilyet még sehol)
0,5 dl extraszűz olívaolaj
1 kk kardamom mag
1 kk római kömény
0,5 kk őrölt fahéj
1 pici chili
török johurt
bors
+olívaolaj a tetejére
1 csokor friss korianderzöld (koriander utálónak petrezselyem)
A hagymát apró kockákra vágtam, és az olajon megdinszteltem. Rádobtam a lecsepegtetett csicseriborsót és a lereszelt fokhagymát. A fűszereket száraz serpenyőben picit megpirítottam, és ezeket is a csicserihez adtam a fahéjjal és a sóval együtt. Belenyomtam a narancsok levét, és belereszeltem a citromhéjat. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi jó ujjnyira ellepte, és negyed órát főztem. Kiszedtem a csicseriborsó felét, félretettem, és a maradék levets botmixerrel alaposan elturmixoltam, majd leszűrtem és beleraktam a maradék csicserit. Végül beledobtam a falkarikázott chilit is és beledaráltam a borsot is.  Tálalásnál belekevertem a koriandert, amit persze lehet a tetejére is tenni, majd minden tányért meglocsoltam még olívaolajjal és joghurttal.