Rókagombás rizottó anagramma (vagyis a batűk ugyanazok):
Készülni a főzőcskézésre lehetetlen, mert hiába van itthon libamáj, ha zsíros kenyeret óhajtanak a lányok, és hiába várja a tojás, hogy rántottává alakuljon, ha bélszínt óhajtanak! (Na jó, még soha nem volt se libamáj, se bélszín ezeken az alkalmakon, de jól esett leírni 🙂
Most az hangzott el, hogy mindenki vágyik már a nyárra (nem, nem a tavaszra, rögtön a nyárra!), friss salátákról, és harsogó gyümölcsökről álmodik, csak addig le kéne fogyni, el kéne járni edzeni, és különben is. Az edzés szó után szinte egyszerre mondtuk, hogy jó, akkor együnk valami hizlalót, de gyorsan! Persze legyen benne valami nyári is.
Két dolog volt itthon: saját magam által szedett vadkakukkfű és tizenöt szem szárított rókagomba. Hat lánynak a tíz szem gomba nem elég, akármit csinálunk vele, úgyhogy kitaláltuk, robotgéppel daráljuk le, használjuk porként. Oké, ez megvolt (közben elfogyott az első üveg pezsgő, kibontottuk a másodikat).
RIZOTTÓ! Kiáltott fel egyikünk, és szerencséje volt, mert volt hozzá itthon minden. Vagy inkább úgy fogalmaznék, az került bele, ami volt itthon. Nagyon finom lett, öt perc alatt elfogyott!
Hozzávalók 6 éhes lánynak, egy férfinek, és egy gyereknek:
0,5 kg kerekszemű, rizottó rizs (nekem Tesco-ban vásárolt, piros zacskós volt itthon)
0,5 l húsleves (lehetett volna több, de ennyi volt)
10 dkg vaj
4 fej lilahagyma
3 dl tejszín
3 dl fehérbor
rókagomba por
só, bors
kakukkfű, rozmaring
A lilahagymát felkockáztuk rádobtuk a vajra, és megpároltuk. Utána ráöntöttük a rizst és két percig kevergettük, majd felöntöttük annyi forró húslevessel, amennyi ellepi. Sóztuk, borsoztuk, és folyamatosan kevergettük (nagyon fontos végig, megállás nélkül kevergetni kell, soha nem szabad magára hagyni, ettől lesz krémes). Beleszórtuk a kakukkfüvet és a rozmaringot is. Ha pótolni kellett a folyadékot, akkor merőkanalanként adtuk hozzá a levest, majd a bort, végül, amikor már 99%-os volt a rizs a tejszínt. Csak a végén kevertük hozzá a gombaport. A tetejére parmezánt kellett volna reszelni ennek hiányában cheddar sajtot szórtunk rá, mert azzal jó emlékeim voltak és most is megbizonyosodtam róla hogy a rizottó és a cheddar sajt nagyon jó barátok.
