Kategóriák
Egyéb kategória

Cukkíni, Cukkíni, Cukkíni

Hurrá terem a cukkíni! Magam sem tudom mit szeretek ezen a viszonylag íztelen zöldségen annyira, de minden évben annyira örülök, mikor az elsők megjelennek. Talán pont az a jó benne, hogy nem túl karakteres az íze, ezért szinte mindenfélével lehet házasítani? Még az sem tudja elvenni a kedvem tőle, hogy egyszer egy töltött cukkíni majdnem a halálunkat okozta szalmonella formájában. (Persze a beletöltött kolbászhús volt a bűnös) Ezt azóta is vágyakozva emlegetjük édesanyámmal, mert nyolc kilót fogytunk fejenként 🙂
Persze ez még akkoriban volt, amikor csak a töltött cukkínit ismertem, meg a steak mellett sütött szeleteket. Gondoltátok volna, hogy a cukkíni alig százéves, és egy véletlen hiba eredménye? Minden esetre mostanában lesz itt az oldalon pár recept, ami ezzel a zöldséggel készül, ugyanis ha beindul a termés, akkor nincs mese enni kell, ugyanis nagyon hamar képes 6-7 kilósra is megnőni, akkor pedig már nem az igazi. Mademoiselle-nél láttam egy jópofa kerek cukkínit, és örömmel fedeztem fel az ilyen fajta magot a kertész boltban. Jövőre már nekem is teremni fog, remélem.
Ez egy jó kis diétás saláta így bikini szezon előtt.

Hozzávalók:
50 dkg cukkíni felkockázva
2 fej hagyma csíkokra vágva
50 dkg paradicsom felkockázva
3 gerezd fokhagyma felaprítva
Koriander vagy petrezselyem zöld
Egy marék olajbogyó
1 tk fahéj
1tk őrölt bors
2 ek balzsamecet
A hagymát megdinsztelem az olajon, rádobom a cukkínit, sózom, és addig párolom, amíg félig megpuhul, de még roppanós. Lehúzom a tűzről, és belekeverem a többi hozzávalót. Ha valaki szereti, tehet hozzá egy kanál mézet is. Hús mellé köretnek, vagy házi rozskenyérrel finom. Szerintem langyosan a legjobb, de forró napokon a hűtőből előkapva se utolsó.

Kategóriák
Egyéb kategória

Camaber sajttal töltött alma

Már két hete figyelt a hűtőben két camabert. Persze még nyugodtan pihenhetett volna ott legalább ugyanennyit, de én olyan vagyok a sajttal, mint Gombóc Artúr a csokival. Szinte hallom, amikor utánam szól: Engem egyél meg, velem mi lesz? Nem is hagyhattam tovább, pedig nem ez volt mára betervezve. A végső lökést az adta, hogy kihallgattam valakit a metrón (bocsánat!), aki azt mesélte, hogy aszalt szilvával töltött sajtot evett egy étteremben.
Rögtön elkezdett dolgozni az agyam, beindult a nyáltermelésem. Csak kis betűvel merem leírni, hogy először úgy gondoltam, az aszalt szilvát bacon-be tekerem, és azzal töltöm meg a sajtot, majd kirántom. A terv akkor dőlt meg, amikor egy fia szalonnát sem találtam itthon, viszont fonnyadozó almákat igen. (Tehát ez is lehetne kóser, de vega mindenképp.) Remek, akkor nem kell panírozni 🙂
Kikapartam az almák belsejét, beletöltöttem a sajtot, és egy-egy aszalt szilvát. Amíg a sütőben sült, a kikapart almát egy pici vajon felaprított szilvával és vörösborral megpároltam. Ez lett az öntet. Rizzsel tálaltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

SÁVOUT-tejes ételek

Pészáh második napján kezdődik az Omer számlálás. Az Omer szó egy mértékegység neve. Valaha egy „omernyi” árpát vittek a Templomba ezen a napon. Ettől kezdve hét teljes hetet számoltak (ezért hívják magyarul a Sávoutot a Hetek ünnepének is), és az ötvenedik napon ünnepelték a nyár ünnepét. Ebből következik, hogy Sávout (Sovuajsz) valaha mezőgazdasági ünnep volt, ilyenkor köszöntötték az első gabonatermést és az első érett gyümölcsöket is.
Tudósok úgy gondolják, hogy a Tóraadás is pontosan ezen a napon történt. Ezért ezen a napon tulajdonképpen két dolgot is ünneplünk, a nyárünnepet és a Tóraadást is.
Ilyenkor szokás reggel elmenni a zsinagógába a nőknek is, és meghallgatni a Tíz parancsolatot. (Én is ott leszek, ha valaki szeretne velem találkozni :)) Az első éjjel pedig szokás virrasztani, és szent iratokat tanulmányozni. Vannak helyek, ahol másnap éjjel pedig felolvassák mind a 150 zsoltárt. Szintén ezen a napon vette magához Mózest a Fáraó lánya. Csakhogy Mózes nem akart idegen nő melléből szopni, de a nővérének sikerült elintézni, hogy saját anyja szoptathassa. A Tóraadásig nem létezett rituális vágás (mivel nem is tudták az emberek, hogyan kéne). Szombaton kaptuk a Tórát, és a törvények aznap már törvénybe is léptek. Ezért aznap már nem lehetett schita (rituális vágás), úgyhogy csak másnap ettek az emberek húst, aznap tejet. Ezért szokás ezen az ünnepen tejes ételeket fogyasztani.

Én sajtos kreplachot készítettem friss kecskesajt krémmel, és sajttortát. Múltkoriban mikor savanyú vajat kerestem, Rio ajánlotta a Cserpes sajtműhely vaját. Ott sikerült vennem kecsketejet, amiből joghurt hozzáadásával friss sajtot csináltam. Nagyon finom lett! Sajnos nem kóserek ezek a termékek, de nekem amúgy is csak húsos kóser edényeim vannak, tejesek nincsenek, úgyhogy elég volt a finomságra koncentrálnom. A sajttorta receptjét holnap írom csak be 😉
A reszelt krumplis dolgokat, ami nagyon hasonlít a magyar lapcsánykához, vagy tócsnihoz, csak van benne sütőpor is, általában LATKESZ-nek hívják, de ez valamiért a répával már kreplach. Nem tudom miért, de ez van. Csak azért írom, hogyha valaki hasonlót eszik, és az latkesz névre hallgat, akkor ne csodálkozzon!
Hozzávalók a “kreplách”-hoz:
1 kg régi krumpli
2 szál sárgarépa (elhagyható)
1 nagy fej hagyma
20 dkg füstölt mozarella sajt
1 bögre liszt
2 tojás
Só, bors
Sütőpor
A zöldségeket és a sajtot lereszelem, majd összedolgozom a többi hozzávalóval. Forró olajban kanálnyi adagonként kisütöm.
Hozzávalók a kecskesajt krémhez:
1 l kecsketej
1 doboz élőflórás joghurt
A tejet felforralom, majd folyamatos kevergetés mellett belekeverem a joghurtot. Másnap reggelig állni hagyom, addigra jól elszaporodnak benne a joghurt baktériumok. Ekkor vékony szövésű textilbe borítom, és felakasztom lecsöpögni. Ez most csak egy rövid éjszakát csöpögött, és így elég híg maradt, de egy nap alatt Boursin sajt sűrűségű is lehet. Lehet fűszerezni ha kell fokhagymával, borssal, stb.
Kategóriák
Egyéb kategória

Kovászos kifli töltött chillivel

Régóta terveztük a barátnőmmel, hogy összejövünk, és töltünk egy pár chillit feta sajttal. Tudom, hogy mindenhol lehet kapni, de nem arányos szerintem az ára az értékével. (Ezt nagyon szépen mondtam, szóval meglehetősen drága) Én megvettem a sajtot, barátném hozta a többit. Azért jó így összejönni és főzőcskézni, mert közben nagyon jókat lehet pletykálni 😉 Ha ráadásul olyat készít az ember lánya, amit a férfiak is szeretnek, akkor biztosan hajlandóak két órára átvenni a gyerekek felügyeletét. Meg is beszéltünk minden életbevágóan fontos történést, mert már két hete nem láttuk egymást. Mire a jobbik feleink türelme elfogyott a pesztrálásban, kész is lett a két kiló töltött finomság. A ropogós héjú forró kifli adta magát a chillihez, jó rácsöpögtetni az olívaolajat! A chillit nem is részletezném, csak a kifli receptjét írom le.
Hozzávalók 12 darabhoz:
50 dkg univerzális liszt a Vitamiltől
10 dkg teljeskiörlésű búzaliszt
2,5 dl meleg tej,
20 dkg kovász
5 dkg puha vaj
2 kk só
1 ek sikér
Először a száraz anyagokat keverem össze, majd ebbe jön a tej és a kovász. Alaposan kidolgozom, kb. 15 perc robotgéppel. 60 C-os sütőben negyven perc alatt duplájára kelesztem. Kör 5-6 cm vastag, alakra nyújtom, majd tortacikk szerűen 12 felé vágom. A cikkeket vékonyra nyújtom, és a széles felével kezdve feltekerem, majd egy kicsit hold (kifli?) alakúra formázom. A tetejét megkenem tejjel, és sóval, vagy fűszerekkel megszórom. 200 C-os sütőben 30 perc alatt pirosra sütöm.
Mivel a kifli tejjel és vajjal készül, (annak aki figyel a kóserságra) csak tejes dolgokhoz ehető. Ha valakinek (mint nekem is), csak egy sütője van, akkor ne felejtse el kikóserolni sütés előtt és után is a sütőt: nagyon alaposan kitakarítani, majd a tisztító programmal jól kiégetni, végül hagyni kihűlni!

Kategóriák
Egyéb kategória

Brokkolis, gorgonzolás penne

Ígéretemhez híven, íme a brokkolis penne. Mint azt már írtam korábban volt egy szűk év az életemben, amikor még csak nem is tudtam erre az ételre gondolni. Pedig a gorgonzolás tésztáknak nagyon nehezen tudok ellenállni. Minél érettebb, annál jobb. Ha nem kapok olyan érett sajtot, amilyet szeretnék, akkor egy műanyag dobozban felrakom a hűtő tetejére, és egy hétig még ott érlelem. Ez minden jobb sajtra igaz, a Camamberekre különösen. Olyan még nem fordult elő, hogy magától lemászott volna : ) Apropó! Ma hat féle kóser Camamber sajtot számoltam össze az Arany János utcai Rothchilban.
Maga a gorgonzola egy Milánó melletti faluról kapta a nevét, de manapság már a kisfalu eltűnt a nagyvárosban. Ebben a formában már 1036-ban feljegyeztek pár sort a sajtról. Szóval ezer év alatt tökéletesítették nekünk.
Nem tudom mennyire látszik a képen, de teljes kiőrlésű Barilla tésztát főztem hozzá. Egyáltalán nem olyan fűrészpor ízű, mint a magyar próbálkozások, még a fiúk is szívesen megeszik.

Hozzávalók:
20 dkg érett gorgonzola
50 dkg brokkoli
3 dl tejszín
só, bors
szerecsendió
penne
A brokkolit rózsákra szedve megpárolom, majd a szárát, és a rózsák felét össze turmixolom a tejszínnel és a gorgonzolával. Visszaöntöm a lábosba, és felforrósítom. Vigyázni kell, hogy ne forrjon fel, mert akkor kicsapódik a zsír a tejszínből. Megfűszerezem. A félretett brokkolit csak tálalásnál teszem a tésztára. Bátrak hagyhatnak a tálaláshoz egy pár csipetnyi gorgonzolát is.

Kategóriák
Egyéb kategória

Álcázott brokkoli

Biztosan valamilyen genetikai adottság, de a gyerekek általában nem hajlandóak megenni a brokkolit. (Ez alól egyedül az a kislány kivétel, aki abba az óvodába jár, ahol a barátnőm dolgozik, és feltett szándéka, hogyha felnő, brokkoli lesz.) Hiába mondogatja az ember, hogy mennyire finom, milyen egészséges, apa is megeszi, legalább kóstold meg, mielőtt azt mondod, hogy nem! Semmi sem számít. Én is csak olyan húsz éves korom körül jöttem rá, hogy a brokkoli bizony az egyik legfinomabb zöldség. Akkor viszont villámcsapásként ért a felismerés. Hónapokig ettem, minden formában kipróbáltam. Egyetlen rövid mosolyszünet volt a szerelmünkben, és pedig a terhességem, és az azt követő pár hónap. Valamikor a nyolcadik hét környékén főztem egy jó kis gorgonzolás, brokkolis pennét, és amikor felemeltem a fedőt a lábosról, megcsapott a szag… Így utólag visszagondolva egyszerűen nem értem! Egy szó mint száz, utána elég volt csak kiejteni előttem a brokkoli szót, már kész voltam. Aztán egyszercsak elmúlt. Szép fokozatosan újra egymásba szerettünk: a brokkoli és én. A férjem tartózkodó vele szemben, de a kedvemért megeszi, sőt azt állítja, hogy a brokkoli krémlevest határozottan szereti. De a fiammal nem tudok mit kezdeni. Nem, és nem! Így született ez az ötlet, hogy botmixerrel felismerhetetlenné teszem ezt a kedves kis keresztesvirágút, beleütök egy tojást, sajtot reszelek bele, majd különböző képen fűszerezem, és végül megsütöm. Bejött! Mi rántott sajt mellé ettük köretnek.
Hozzávalók:
50 dkg megpárolt brokkoli
15 dkg reszelt sajt (füstölt sajt illik hozzá a legjobban)
Szerecsendió
Só, bors
Egy tojás
A hozzávalókat összedolgoztam, majd két részre osztottam:

Egyikbe piros paprikát és chilit tettem, jó fűszeresre, csípősre készítettem. A másikba fokhagymát és egy kis petrezselyem zöldjét tettem. Habzsákkal rózsákat nyomtam egy sütőlemezre, és negyed óra alatt pirosra sütöttem.
Nagyon kell figyelni a brokkoli tisztításánál, hogy nem maradjon a rózsákban bogár.(Ennek nem az az oka, hogy a bogár nem épp egy gusztusos eledel, hanem, hogy egy bizonyos sáskát kivéve minden bogár tréfli, azaz tikos a fogyasztásuk. Én a sáskát is kihagyom inkább!) Ha kóser sajtot használunk, akkor ez egy jó kis tejes kóser étel.
Kategóriák
Egyéb kategória

Brutális márványsajtkrém

Előre szólok, hogy ez tényleg brutális! Egy adag kb. tíz főre elegendő, egy igazi borozgatós, beszélgetős estére, de szigorúan mindenkinek ennie kell belőle. Ha valaki megérezve a szagát (az illat meglehetősen félrevezető szó), nem kér belőle, akkor neki biztosan rossz estéje lesz. Hét éve hangzott el a recept a megboldogult Est Fm rádióban, azóta nálunk gyakori pirítósra való. Fontos előre megjegyezni, hogy ajánlatos péntek, vagy szombat este enni, a hozzávalókból rögtön kiderül, hogy miért. Remélem senkinek nem vettem el a bátorságát, és lesz aki kipróbálja, mert nagyon finom, csak a szaga erős. Egyszer elkészítettem valódi Roquefort sajtból is, de egy olcsóbb sajt is megteszi, akár tehéntejből is. Ez a mostani adag Dorblu-ból készült.
Hozzávalók:
20 dkg kéksajt
1 doboz natúr vajkrém
2 marék megpirított, durvára vágott dió
Egy fej(!) fokhagyma öszzenyomva
A hozzávalókat összekeverjük, és pirítósra kenjük. Utána gyakori fogmosás, rágózás, és petrezselyem rágcsálása ajánlott : )

Kategóriák
Egyéb kategória

Spenótos gnocchi

Ennek az olasz receptnek az eredetije Joanne Harris:A Francia konyha című könyvében található. Mikor először megláttam, rögtön tudtam, hogy nekem való finomság lesz. Kicsit emlékeztet egyik nagy kedvencemre a rókagombás, gorgonzolás gnocchira. Azért is örültem, mert a férjem két dolgot nem hajlandó megenni: az igazi magyar spenót főzeléket (szerinte nem illik hozzá a sok fokhagyma, szerintem pedig fokhagyma nélkül semmi értelme ennek az ételnek), és a tökfőzeléket. A tökkel nincs probléma, mert ha nagyon kiéhezem egyre, akkor szemrebbenés nélkül beülök egy főzelékfalóba, és a dolog le is van tudva. A spenóttal más a helyzet, mert azt csak házilag tudják finomra készíteni. Vagy legalább is, eddig elkerültem a jó spenót lelőhelyeket. Azt mindjárt sejtettem a recept elolvasása után, hogy ez bizony így nekünk száraz lesz. Ezért készítettem hozzá egy mártást, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Kornyadozott a hűtőben két marék ruccola is, ami nem szerepel az eredeti receptben, de beletettem. El nem rontotta, igaz nem is lehetett érezni, hogy benne lenne! Igen laktató étel, úgyhogy a családom többi tagja el is ment egy jó kis ebéd utáni alvásra.
Hozzávalók a gnocchihoz
60 dkg régi krumpli (most van az újkrumpli szezonja, de az ilyen ételekhez nem jó)
35 dkg friss spenót
Két marék ruccola
15 dkg liszt
1 tojássárgája
Só, bors
Vaj
10 dkg márványsajt
Egy csokor bazsalikom
Hozzávalók a mártáshoz:
2 dl tejszín
2 tojássárgája
10 dkg reszelt sajt (parmezánt tettem bele, de bármilyen olcsóbb, de erős ízű sajt megteszi)
2 gerezd fokhagyma
Szerecsendió
Só, bors
A spenótot és a ruccolát víz nélkül egy lábosban megpárolom, ha megfőtt lecsöpögtetem, és alaposan kinyomkodom. A krumplit puhára főzőm, majd teljes lecsöpögtetés után összetöröm, és összekeverem a többi hozzávalóval. Lisztes kézzel pici gombócokat formázok belőle, amit villával a tetején összenyomok egy picit. Forró vízben kifőzőm, majd vajjal meglocsolva és a márványsajttal megszórva szép pirosra sütöm. A mártáshoz a hozzávalókat hidegen összekeverem, majd óvatosan nehogy a tojás összekapjon addig melegítem állandó kevergetés mellett, amíg kicsit be nem sűrűsödik.

Kategóriák
Egyéb kategória

Cukkíni és padlizsán tekercs

Imádom a cukkínit és a padlizsánt is. Egyszerűen nem találtam még olyan receptet, amit nem ettem volna meg szívesen, ha cukkíni, vagy padlizsán volt a hozzávalók között! Még akkor is szoktam venni, amikor arany árában mérik, de most, hogy megjelent a piacon a zsenge zöld kis cukkíni, nem tudtam ellenállni! A receptet eredetileg egy kolléganőmtől lestem, de valami nagyon hasonló megjelent Stahl Judit első szakácskönyvében is. Elég babrásnak tűnik az elkészítése, de megéri a fáradságot. Nagyon tömény falatkák kerekednek ki majd a kezünk alól, amire kiválóan csúszik a bor, sör, pezsgő, szóval vendégsereg etetésére egy jó kis beszélgetéshez ideális. Ha megfelelően vékonyka cukkínit sikerül venni, akkor egy krumplipucolóval nagyon egyszerűen vékony csíkokat vághatunk. Én a padlizsánt hosszában felnégyeltem, majd szintén a krumplipucolóval szabtam csíkokra. Egy tepsibe sütőpapírt tettem, majd erre fektettem a sózott, borsozott vékonyan olívaolajjal megkent zöldségeket. Szerintem tíz perc elég is nekik, és ha szerencsénk van, akkor fordítani sem kell rajta. Ha nem találjuk elég puhának, akkor megfordíthatjuk. Utána mindegyik csíkot megkentem a sajtkrémmel és feltekertem. Rozskenyérrel isteni!
Sajtkrém 1:
Philadelphia sajtkrém
Zúzott fokhagyma
Friss, apróra vágott zsálya
Bors

Egy evőkanál konyak
Sajtkrém 2:
Valamilyen kék sajt (kecske a legjobb)
Bors
Kevés tejföl (csak, hogy kenhető krémet kapjunk)
Friss apróra vágott rozmaring
Durvára vágott dió