Oké, a fogyókúrás intézetben nem biztos, hogy megdicsérnének érte, de egy diabetológián büszkék lennének a receptre, az biztos! A New York cheesecake lowcarb-osított változata, lelkiismeretfurdalásos sütifüggőknek. Furcsa ezt leírnom, mert egyáltalán nem vagyok sütifüggő, de úgy alakult, hogy szombaton betértünk Vácon a Mihályiba. Ki tud ellenállni ott akárminek is? Csak egy szelet sütit ettem, de az bizony tiszta csokoládé és tiszta vaj volt. Szemre kicsi, de ízre és élvezetre hatalmas. Na és bevallom nem is egy volt, hanem egy és egyharmad, mert hármunknak négy süteményt vetünk, egyszerűen nem tudtunk eljönni mille-feuille nélkül, és azt még elharmadoltuk. Természetesen mindezt szigorúan ebéd előtt, nehogy már az ebéd miatt ne férjen belénk annyi sütemény. Tehát ez volt egyik nap, másik nap meg határozott igényt nyújtott be a fiam egy kis édességre. Ő is hajlamos a kölyökgólyásodásra, kicsit nem figyelünk oda, rögtön pufisodik, és nem hiszem, hogy egy kilencéves gyereknek akár egy kiló súlyfelesleget is kéne magán cipelni, így kitaláltam ezt a kicsit lájtosabb süteményt, persze ebből is egy szelet volt csak a megengedett.
Sok helyen kapható már alacsony szénhidrát tartalmú kenyér, amit mi vásárolunk, abban 6,1 gramm van 100 grammonként mindössze. Ebből készítettem az alapot, nyírfacukorral édesítettem a krémet és a tésztát is, és light krémsajtot vásároltam. Igen, tudom, hogy bizonyos fokig szemfényvesztés az egész, de minden szempontból jobban jártunk egy cukros, fehérlisztes süteménynél. Ugye? Ugye.
Na de a torta könnyűsége nem ebben rejlik hanem a krémben. Miután megsütöttem egy tészta nélküli klasszik sajttortát (krémsajt, tojás, nyírfacukor), hagytam kihűlni, pépesítettem, és tejszínhabbal lazítottam. Hmmm, izé. Ugye milyen kis könnyű kis semmiség? Alig valami kis súly a villámon! Viszont E L K É P E S Z T Ő E N F I N O M lett!
Hozzávalók az alaphoz:
15 dkg csökkentett szénhidrát tartalmú kenyér
2 ek nyírfacukor
1 kk reszelt citromhéj
3,5 dkg puha vaj
Hozzávalók a töltelékhez:
3 doboz/35 dkg Philadelhia Light krémsajt
2 egész tojás
4 ek nyírfacukor (vagy ízlés szerint)
1 csipet só
2 dl tejszín
1 habfixáló
1 ek nyírfacukor
1 kk vanília esszencia
20 dkg málna vagy meggy
A kenyeret apró darabokra tépkedtem, majd késes robotgépben morzsává daráltam. Elkevertem a cukorral, vajjal, és a citrom héjával. Tenyérben összenyomható tésztát kaptam. Ezt elosztottam egy kapcsos tortaformában, és alaposan lenyomkodtam, majd öt percre a sütőbe toltam.
A krémsajtot elkevertem a tojással, cukorral, sóval, majd egy tepsiben (én szilikon tortaformában) 200 fokon húsz percig sütöttem, végül kiborítottam, teljesen lehűtöttem és botmixerrel pépesítettem. A tejszínt felvertem a vaníliával, a cukorral és a habfixálóval, végűl óvatosan beleforgattam a krémsajtot is. Ha szállítanánk a sütit, akkor nem ússzuk meg, hogy egy kis zselatint is tegyünk bele, de most erre nem volt szükség.
A gyümölcsöt a tésztarétegre szórtam, rásimítottam a krémet, és jól behűtöttem.
Nyafogjak az időjárás miatt? Ok, nem teszem, de annyit azért megjegyzek, hogy bíztam benne, hogy kacsacombot legközelebb ősszel jut eszembe sütni. Ehhez képest…
Hozzávaló fejenként:
(
Zálink fél éves, és már nagyon elkívánkozom néha itthonról, felnőttek közé pár órára. Egyik este kiszúrtam, hogy az 
Újabb gluténmentes finomság. Az ilyesmiket szokták csóknak hívni, de nem visz rá a lélek, hogy citromos vagy kókuszos csóknak nevezzem. A puszedli meg olyan klassz szó, nem igaz?
Azt hiszem, szállóige lesz nálunk egyik vendégünk kisfiának beszólása a maceszgombócra: nekem nem ízlik ez a húsgombóc a levesben!
Az az igazság, hogy egy családi, vagy baráti összejövetel bizony elég sok munkával jár a házigazdának. Mivel nálunk meglehetősen gyakran vendégeskednek, általában elég jól fel tudok készülni az estére, tudom mit lehet már két nappal előtte elkészíteni, mit érdemes aznap reggel és mit csak akkor, amikor megszólal a kapucsengő. Ennek ellenére van, amikor nagyon elszámítom magam, és egy nagy ámokfutás lesz az egész. Mint a tegnapi napom. Ha azt se tudom milyen nap van, mert iskolai szünet is van, közeleg az ünnep is, sok embert várok vacsorára, és délelőtt még egy hetedik kerületi sétát is bevállalok, ahonnan fél kettőre esek haza, akkor az esti hét óra pillanatok alatt elérkezik, és persze pont aznap akar valahogy többet az anyjából a kislányom is. Úgyhogy nem éppen tökéletes állapotban nyitottam ajtót a vendégeknek, volt amit még akkor tudtam csak megcsinálni, amikor már itt voltak. Egyébként én szeretek akkor főzni, amikor már megérkeztek a vendégeim, de ez a lakás erre sajnos alkalmatlan, annyira elszeparált a konyha, hogy muszáj mindennel kész lennem, különben nem látom a barátaim. Az egyik, amit két nappal a vendégsereg érkezése előtt el tudtam készíteni, az a mandulatorta volt. Liszt, és gluténmentes, isteni puha, tömény csoda. Úgy látom, egyre több családban van gluténérzékeny családtag, úgyhogy egy lisztmenetes tortának biztosan sikere lesz mindenhol. Persze lisztevők is bátran belevethetik magukat. Dióval is finom!
Tegnap este leszedegettem a húslevesből kiszedett csirkeaprólékról a húst, és egy jó nagy tányérnyi lett. Általában nem a levessel esszük meg, hanem hétfőn elvisszük munkaebédnek tortillában, vagy salátában. De most sikerült kint felejteni a kenyeret is, igaz, csak egy kis darab volt, de annyira sajnáltam volna kidobni. Nem igazán száradt meg, de alaposan kiszikkadt, nem lett volna már finom. Magos kenyér, tele mindenféle maggal, talán ezért nem lett kopogósan száraz. 
Mi minden hétköznap együtt reggelizünk. Ennek persze ára van: hét helyett már hatkor fel kell kelnünk, de megéri, sokkal nyugodtabban indul a nap. Ha csak elszaladnánk reggel munkába, úgy érezném, hogy nem is találkoztam reggel a családommal. Persze megtehetnénk, hogy a vacsora lenne a napi közös étkezés, de az sajnos nem mindig sikerül. Ha a férjem sokáig dolgozik, nem ér haza vacsoraidőben, márpedig nekünk muszáj hatkor ennünk, mert a gyerekek nyolckor fekszenek. Így aztán nagyon megbecsüljük a péntek estét, és a szombat delet, amikor együtt ülhetünk asztalhoz. Nem sietünk, ráérünk. Nem szedem le rögtön az asztalt, nem állok neki késő este mosogatni. Az megvár.
Egyszer a Stahl Judit írt a túró rudi tortáról, de bevallom, csak a címéig jutottam , mert már akkor tudtam, hogy ez csakis gyerekek kedvence lehet, és egyszer majd eljön a nap, amikor meg kell sütnöm. Nekem valahogy a túró csak túró rudiként passzol a csokoládéval, süteményben, de főleg tortában sehogy sem. Dávid elő is állt az óhajával két hete: túró rudi tortát szeretne enni, és hajlandó meghozni azt a hatalmas áldozatot, hogy lemegy a boltba és vásárol 30 darab túró rudit, természetesen óriást, mert úgy tippeli, ennyi kell egy tortához. Kicsit csalódott, amikor megtudta, hogy a túró rudi torához egyáltalán nincs szükség túró rudira. Többféle recept kering a neten, egyiknek sütve van az alja, másiknak nincs, egyikben van tejszín, a másikban nincs, úgyhogy összedobtam egyet a saját ízlésem szerint, és azt kell mondanom, felnőtteknek is ehető. Olyannyira, hogy a képen az első változat látható, mert készült egy második is, aminek a csokikrémét variáltam. A jobbat írom természetesen. A képen a csokiban a kis kockák, azok valami rettenetes mű feketeribizli darabok, amik hő hatására megdagadnak, és jól kivehetően zselatinból vannak. Úgyhogy sajnos megint bebizonyítódott, hogy a rossz csoki semmire se jó. Megolvasztva se.