Kategóriák
Egyéb kategória

Paradicsomos rizotto

Már említettem, hogy kedves foglalatosságom olyan ételeket főzni, amiről csak egy fotót látok, de nincs hozzá recept. Ilyenkor aztán azt teszek a lábosba, ami csak eszembe jut, a lényeg, hogy a végeredmény hasonlítson a képhez. A mostani receptem egy Sainsbury’s katalógus egyik „megvalósított fotója”, és segítségemre volt persze a konzerv neve is, ami három hozzávalót meghatározott, a rizottó rizst, a paradicsomot, és a marhahúst.
Hozzávalók (szerintem):
30 dkg rizottó rizs
10 dkg vaj
1 fej hagyma
1 paradicsomkonzerv
1 kis üveg fekete olajbogyó
1 dl száraz martini
20 dkg sovány marhahús
1 kk majoránna
Só, bors
Sajt
A hagymát apró kockákra vágtam, és a vaj felén megdinszteltem. Hozzáadtam a nagyon vékony csíkokra vágott marhahúst, és fehéredésig sütöttem. Beleöntöttem a rizst és a maradék vajat, kicsit lepirítottam, majd felöntöttem annyi forró vízzel, amennyi ellepi, sóztam, borsoztam. Folyamatos kevergetés mellett pótoltam a vizet, amíg a rizs majdnem megfőtt. Ekkor belekevertem a paradicsomot, majoránnát, olajbogyót, martinit. Párat rottyant, és már kész is volt. Nagyon finom, krémes lett, reszelt sajttal tálaltam, bár a fotón nem volt sajt, és nem hagyhattam ki. Legközelebb talán teszek bele egy chilit, hogy jó csípős legyen.

Kategóriák
Egyéb kategória

Marhatekercs

Ez a fajta marhatekercs tulajdonképpen a vadas túlbonyolítása, nincs rajta mit szépíteni. Olyankor szoktam készíteni, amikor tudom, hogy olyan vendégeim lesznek, akik leginkább csak a hagyományos ízekre nyitottak, de mégis el szeretném őket kápráztatni. Ilyenkor mindig megjegyzik, hogy isteni volt a vacsora, de mégis mennyi munka lehetett, én pedig egy kedves mosoly, és egy semmiség szóval megpróbálok úgy csinálni, mintha valóban öt perc alatt dobtam volna össze a vacsorát, két körmöm kilakkozása közben. 🙂
Hátszínből a legjobb, de bármely marhahúsból elkészíthető, ha van elég időnk megvárni, amíg megpuhul. Fejenként egy húszdekás nagy szelettel érdemes számolni.
A recept 6 főre szól.
Hozzávalók:
6 nagy szelet hátszín
12 szelet bacon
3 fej hagyma
6 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
3 babérlevél
6 szem boróka
5 dl tejszín
1 dl száraz fehérbor
1 csokor petrezselyem

Mustár
Egész bors
Őrölt bors
olaj
A húst mustárral vékonyan megkentem, borssal megszórtam, és ráfektettem 2-2 szelet bacon szalonnát. A hagymát karikákra vágtam, és jó sokat ráfektettem belőle a húsra. Megsóztam, majd feltekertem. Megtűztem fogpiszkálóval, és forró serpenyőben nagy lángon megsütöttem körben minden oldalát. (kb. fél-fél perc) Ekkor rászórtam a karikákra vágott sárga, és fehérrépát a maradék hagymával. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepi, beledobtam az egész borsot, babérlevelet, borókát, megsóztam, majd lefedtem. Takaréklángon puhára pároltam benne a húst, és hozzáöntöttem a bort az utolsó öt percben. Mikor megfőtt, kivettem egy tányérra, kiszedtem a fogpiszkálókat, majd felszeleteltem vékony szeletekre.
A zöldségekre ráöntöttem a tejszínt, kivettem belőle a borókabogyókat, és a babérlevelet, majd botmixerrel pépesítettem. Forrón tálaltam tésztával, de ha több időm lett volna, akkor megérdemeltek volna a vendégeim egy zsemlegombócot köretnek.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kovász

Annyi levelet kapok a kovásszal kapcsolatban, hogy gondoltam megér egy posztot a téma. Az első kovászomat Anthony Bourdain A konyhafőnök vallomásai című könyve hatására készítettem el. Ebben a könyvben ugyanis többször szóba kerül egy pék, aki fantasztikus pékárukat süt, és kurvának nevezi a kovászt. Súlyos alkoholizmusa miatt gyakran nem tud bemenni a munkahelyére, és ilyenkor csak betelefonált, hogy valaki etesse meg a kurvát.
A könyvet utolsó napos terhesként olvastam a kórházban, és miután hazaengedtek rögtön bekevertem a saját kovászomat két etetés között.
Sokan azt gondolják, hogy macerásabb kovásszal sütni, mert sok idő.
Ez így nem igaz, mert elég reggel bedagasztani a kenyeret, és szép lassan estig megkel magától. Bevallom szoktam én is DNK (dagasztás nélküli kenyeret) sütni, de össze se hasonlítható a valódi kovásszal készült kenyérrel. Egy jól sikerült kovászos kenyér egy hétig is „friss”, puha marad. Azt meg kell említenem a teljes igazság kedvéért, hogy kovászos kenyeret sütni kicsit több gyakorlatot igényel, de kenyérről-kenyérre jobb eredményt érhetünk el, nem szabad feladni.
Én minden kenyerembe teszek egy-két kiskanálnyi sikért. A sikér tulajdonképpen búzafehérje, ami ha nedvesség éri, hálós szerkezetet alakít ki, ami képes magába zárni a kelesztés alatt keletkezett levegő, és gázbuborékokat. Mivel általában alacsony sikértartalmú liszteket árulnak az üzletekben, elég nehéz nélkülük igazán magas, nagylyukú kovászos kenyeret sütni, olyat aminek igazi kenyértészta állaga van.

Az első kovászomat gyorskovásznak csináltam, ezzel nem kell egy hetet vacakolni.
15 dkg liszt,
1,2 dl langyos víz,
2 kk méz,
1 dkg élesztő
Jól összekevertem, és egy magas befőttes üvegben 12 órát hagytam állni. Ez alatt az idő alatt erősen cefre szaga lesz, jól felhabzik, megkel. Kétszer megkeverem, és hagyom újra felfutni. Ezután tettem még hozzá 4-5 ek lisztet, és 8-10 ek vizet. Újra összekevertem, hagytam felfutni, és már használható is. Utána lezárom a tetejét és mehet a hűtőbe. Ha használok belőle, akkor már csak hasraütés szerűen keverek bele újra lisztet és vizet. 1-2 óra alatt újra elszaporodnak benne a gombák, párszor keverem, mehet vissza a hűtőbe. Ezt hívják etetésnek. Ha nem használom, három hétig is eláll.
Három évig etettem ezt a kovászt, aztán egyszer kint felejtettem egy hosszú hétvégén, és mire hazaértem megdöglött. Ejtettem érte pár könnycseppet, és bekevertem a következőt, azt már kicsit másképp, a Szakácsok könyvében olvasottak szerint:

4 ek liszt
2 ek sima joghurt
½ ek víz
Egy napig állni hagytam szobahőmérsékleten, majd hozzáadtam újabb 4 ek lisztet, és ugyanennyi vizet. Újabb napig pihent, megint 4 ek liszt, és ugyanennyi víz került bele. Ezután le kell önteni a kovász négyötödét, és a maradékot felpótólni 1 dl vízzel, és 10 dkg liszttel. Újabb egy nap pihenés után, meg kell ismételni az előző napi procedúrát (négyötöde ki, 10 dkg liszt bele, és egy dl víz). Ez a kovász a hatodik nap után alkalmas sütésre. Innentől kezdve csak etetni kell, és hűtőben tárolni. Kicsit macerás, de megéri a fáradságot. Eljött ennek a kovásznak is az utolsó napja, amikor megkaptam a francia élesztőmet. Az egyik vele sütött kenyeremből félretettem egy diónyi nyers tésztát, amit összekevertem 2 dl vízzel, és 4 ek liszttel. Négy napig minden nap pótoltam hozzá vizet és lisztet, miközben néha jól megkevertem. Most ez a kovász lakik a hűtőnkben, és teljesen meg vagyok vele elégedve.
Általában a liszt súlyának a felét szoktam kovászként a kenyérhez használni. Így 2-3 óra alatt duplájára keleszti a tésztát. Ha sokáig nem vagyok itthon napközben, akkor csak a negyed rész kovászt használom, és vígan elvan vele a tészta 8 órát, mire hazaérek. A kelesztés sebességét lehet lassítani hűtőben, vagy gyorsítani sütőben 35 fokon.

Kovásszal, vagy kovásszal is készült kenyereim:

Rusztikus olajbogyós kenyér
Kovászos kifli
Kovászos kenyér
Kenyérke (hosszú kenyér)
Sörös kenyér
Régimódi rozskenyér
Fűszeres rozskenyér
Bagette
Kakukkfüves kovászoskenyér

Kategóriák
Egyéb kategória

A fehér tea

Péntek délután elmentünk a piacra Meir barátommal, aki meglepett egy zacskó rózsaillatú fehér teával. Aki szereti a valódi (nem filteres) zöld teát, annak érdemes ezt a fajtát is kipróbálni, nem fog csalódni benne!
A fehér tea nagyon ritka, kizárólag Kína egy tartományában, Fujianban terem meg. Csak a tavasz néhány napján szüretelhető, maximum 48 órával nyílása után. Az értékes levelek megóvása érdekében a betakarítás gépesítés nélkül, teljes mértékben kézi erővel történik. A fehértea nagyon ritka és drága, ára háromszorosa a zöld teáénak. A hagyomány szerint a fehér tea halhatatlansággal ajándékozta meg fogyasztóját, ezért több mint ezer évig ez is, mint oly sok minden, csak a császárok kiváltsága volt. A virágzó teacserjéhez csak szűzleányok érhettek, akik egy aranyolló segítségével gyűjtötték be a tearügyeket. 🙂
Magyarországon csak pár éve kapható. A fehér tea kivonata az egyik legkiválóbb öregedést gátló, antioxidáns anyag. A fehér tea a zöld és fekete teához hasonlóan a “Camellia Sinensis” növénycsaládhoz tartozik. A tearügyeket szedés után óvatosan bambuszszitákra terítik, majd mintegy 48 óra alatt nem túl erős napsugárázás mellett fonnyasztják, az így létrejövő oxidáció hatására a tealevelek karakteresen zöld színe jellegzetes, zöldes-fehér színűvé válik. A fonnyasztás akkor ér véget, amikor a bimbó elveszti nedvességtartalmának harmadát, ezután mintegy 90-100°C hőmérsékleten serpenyőkben szárítják tovább a rügyeket, amelyeket az egyenletes száradás érdekében többször is kézzel forgatnak át. A gondos és kímélő eljárásnak köszönhetően nem csupán a fehér bolyhok, hanem a levelek cellafalai is épségben maradnak. Hatóanyagát csakis a még ki nem nyílt levélrügyekből tudják kivonni, a rügyet ilyenkor még fehér színű, selyemszerű burok védi, nevét is ennek a fehér színnek köszönheti. A fehér tea forrázata enyhén sárga, majdnem színtelen. Finoman édeskés, lágy tea, azonban hosszan tartó utóízt hagy maga után a szájban, ezért általában csak „edzett” teázók kedvelik igazán. A hagyományos kínai gyakorlat szerint a tealeveleket forró, de nem lobogó 70º-os vízzel kell leönteni, majd 5-7 percig állni hagyni.

Kategóriák
Egyéb kategória

(Súly)vesztőhely

Mademosiell-nek hála, megszületett a (Súly)vesztőhely, vagyis a DIÉTA blog. Aki úgy érzi szívesen írna ide, vagy ide is, azt várjuk szeretettel. 🙂
http://sulyvesztohely.blogspot.com/

Kategóriák
Egyéb kategória

Magyarország legjobb éttermei

A hír:

A Lánchíd Palotában, ünnepélyes keretek között hirdette ki a Dining Guide nevű magyar és angol nyelven megjelenő étteremkalauz csütörtök este 2007 legjobb éttermeinek listáját, amelyen tavaly óta jelentős változások történt.
Tavalyi nyertesek közül csak a Lou Lou, a Páva, a Le Bourbon és a Fausto’s éttermet juttatta be. Vidékiek közül a fertőrákosi Ráspi és a veszprémi Villa Medici került be a legjobb magyar éttermek sorába. A versenyben elsősorban a nemzetközi, esetenként fúziós konyhát vivő (azaz a különböző nemzetek ételeit egy menüsoron vagy ételen belül kombináló) éttermek vitték el a pálmát. Ilyen a Four Seasons Páva étterme, a Bock Bisztró és a Manna Lounge. A tradicionális hazai ízekkel operáló éttermek közül kettő került a legjobbak közé, a budapesti Múzeum étterem és a már említett fertőrákosi Ráspi. A 28 főből álló nemzetközi zsűri nemcsak szigorúan kulináris kritériumok alapján döntött. A tesztelők figyelembe vették a hely küllemét, az ételek és italok választékát, minőségét, a személyzet felkészültségét, a kiszolgálás szakszerűségét, figyelmességét és a tisztaságot. A Dining Guide jövőre ismét meghirdeti Az év legjobb étterme versenyt.

Kategóriák
Egyéb kategória

Nagy light joghurt teszt

Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik januárban diétára adták a fejüket. Az éhségrohamokat elég egyszerűen le tudjuk küzdeni egy-egy light joghurt bekanalazásával, és mondhatom, így két hét után már jó néhány félét kipróbáltunk. Nem találtunk sehol Danon light joghurtot, és úgy tűnik, ez sem Alexandrának, sem Update Norbinak nem üzlet. De legalábbis egyik hipermarketben sem találkoztunk a termékeikkel.
Bauer Diat joghurt mild
Energia tartalom: 275 KJ/100g Szénhidrát: 9,6g Zsír: 1,3g Adag: 125g Ár: 95Ft
Krémes, tejszínes ízű. Gyümölcsöt nem találtunk benne, csak pár epermagot. Nagyon finom az illata, de zavaró, hogy a joghurt két részre válik, és kicsit kicsapódik belőle a víz.
10/7 pont
Seraph 0,1 %
A nagy rejtély. A zsírtartalmán kívül semelyik tápanyagtartalmat nem sikerült ráírni a dobozra. Ennél a joghurtnál is elmondható, hogy könnyen csapdába eshet szegény diétázó, mert a hatalmas 0,1% felirat alacsony kalóriás joghurt látszatát kelti, pedig cukorral van édesítve.
Ízre közepes, illatra gyenge, 250 grammjában mindössze egyetlen epertöredéket sikerült felfedezni. Ár: 115Ft.
10/3 pont
Müller 0,1%
Ez is sajnos csak az alacsony zsírtartalmával indulhat a versenyen. Energia tartalom: 379 KJ/100g Fehérje: 4,3g Szénhidrát: 17g Zsír: 0,1g Adag: 125g Ár: 77Ft
Az első pár kanál nagyon édesnek tűnik, a joghurt tele van maggal, ez különösen a málnásnál nagyon zavaró, csak akkor érdemes belevágni, ha van fogkefe a közelben. Gyümölcshúst nem találtunk benne, viszont a végére határozottan kellemesebbnek tűnt az íze, mint az első kanál.
10/6 pont
Milbona Diat joghurt (Lidl saját márka)
Energia tartalom: 248 KJ/100g Szénhidrát: 8,5g Zsír: 0,3g Fehérje: 4,9g Adag: 250g Ár: 125Ft
Bár ennek a joghurtnak is 0,1% a zsírtartalma csupán, mégis sikerült alacsony kalóriatartalommal előállítani. Nem is értem mit gondolnak a gyártók, mi értelme az alacsony zsírtartalomnak, ha rengeteg cukor társul mellé?! A joghurt rendkívül finom az előtte említett társaihoz képest. Vannak benne gyümölcsdarabok, jó az illata, és nem utolsósorban egész gabona magokat is kevertek bele, egy kis rost gyanánt, segítve az emésztést. Fontos még, hogy a joghurt nem Aspartammal, hanem Splendával van édesítve, ami külön jó pont.
10/10 pont
Jogobella light
Energia tartalom: 252 KJ/100g Szénhidrát: 8,4g Zsír: 1,1 g Fehérje: 4g Adag: 150g Ár: 89Ft
Nincs feltüntetve, hogy milyen édesítőszert tartalmaz. Rengeteg gyümölcs található benne. Állagra nagyon sűrű, krémes. A legjobb tulajdonsága, hogy valóban olyan érzése van utána az embernek, hogy evett valamit. Az erdei gyümölcsös változat külön dicséretet érdemel.
10/9 pont
A végére hagytunk három ivójoghurtot, és egy kakukktojást.
Bauer Diat ital
Energia tartalom: 72 KJ/100g Szénhidrát: 4,8g Zsír: 0,3g Fehérje: 2,7g Adag: 250g Ár: 169Ft
A felirat szerint cukorbetegek is fogyaszthatják, ez jó jel, mert akkor talán nem hizlal. Egy üvegnyi megfelel egy kenyér egységnek, akármit is jelentsen ez. Jóízű, kellemes gyümölcs illatú laktató ital. Be kell vallanunk, a joghurt italok igazi meglepetésként hatottak ránk.
10/7 pont
Yogurt Drink 0,9% (Tesco saját márka)
Energia tartalom: 335 KJ/100g Szénhidrát: 14,5g Zsír: 0,9g Fehérje: 3,1g Adag: 750g Ár: 339Ft
Ugyanaz igaz rá, mint a többi alacsony zsírtartalmú, de cukorral készült társára. Amiben mégis különbözik, az a nagyon finom íz, főleg a barack-golgota gyümölcs lett a kedvencünk. Kár, hogy nem alacsony a kalória tartalma, mert akkor 10 pontos is lehetne, így csak 7 pontot tudtunk rá adni.
10/7 pont
Linessa Milk+fruit (Lidl saját diétás terméke)
Energia tartalom: 163 KJ/100g Szénhidrát: 7,8g Zsír: 0,1g Fehérje: 1,3g Adag: 500g Ár: 199Ft
Ez sajnos Aspartammal van édesítve, de talán ez az összes negatívum, ami elmondható róla. Nagyon jó ízű, és illatú ital. Teljesen jéghidegre hűtve igazi üdítő.
10/8 pont
Linessa Formage Frais (Lidl )
Ez a kakukktojás, ugyanis nem joghurt, hanem krémtúró. Csak azért vettük mégis bele a listába, mert nagyon finom, és változatosságot jelenthet a sok joghurt után. Igaz, az 59% túró mellett 22% joghurtot is tartalmaz. Kapható vaníliás változatban is, ami határozottan emlékeztet a gyerekkorunkban megszeretett krémtúróra.
Energia tartalom: 354 KJ/100g Szénhidrát: 14g Zsír: 0,2g Fehérje: 6,2g Adag: 500g Ár: ? (Sajnos elfelejtettük, de határozottan jó áron volt.)
10/9 pont
És ha biztosra szeretnénk menni, készítsünk magunk gyümölcsjoghurtot, szezonális januárban a licsi-narancs joghurt.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hálókocsis vonatjegy Velencébe két fő részére eladó

Az óvónénink utazott volna Velencébe a férjével, aki délafrikai állampolgár, ezért nem kapott gyors átutazó vízumot Horváországba. A hálókocsis vonatjegyük nem visszaáltható, ezért eladó. Ők 45000-ért vették, 2 főre, oda vissza, az ára alku tárgya.

“Budapest – Velence vonatjegy hálókocsival SOS!!! átadó. Indulás vasárnap, visszaút csütörtök este. Hívj ha érdekel: 70/379-11-77. “

Köszönöm

Kategóriák
Egyéb kategória

Ó, szénhidrát, drága barátom!

Az az igazság, hogy szenvedek. Cukorról, és lisztről álmodok, pedig nem is vagyok édesszájú. De a barátnőm képes elmesélni, hogy mit evett ma tízóraira.
Dunkin’ Donuts-ot, megszórva M&Ms -el, és mellé Milky Way Hot Chocolate-ot ivott. Hát barát az ilyen, kérdem én?! 🙂 Most annyira megenném… Help!

Szenvedjen más is!

Kategóriák
Egyéb kategória

Meleg cukkíni saláta

Kicsit ráuntam a hideg, friss salátákra. Nem is csoda, az utóbbi napokban rengeteg félét-fajtát megettem. Bár a cukkíninek nem most van a szezonja, olyan kedves, mosolygós cukkínik vártak rám a zöldségesnél, hogy nem tudtam elleállni.
Csípősen, forrón tálaltam, még a férfiember is meg volt elégedve vele. 🙂

Hozzávalók:
2 kisebb cukíni
20 dkg lilakáposzta
1 nagy fej hagyma
1 ek balzsamecet
olívaolaj
1 marék kesudió
2 dl natúr joghurt
2 gerezd fokhagyma
2 chili felaprítva

Wokban felforrósítottam az olajat, beledobtam a vékony csíkokra vágott káposztát, cukkínit, hagymát. Ráöntöttem az ecetet, és három percig nagy lángon pirítottam. Még ropogós volt, de édeskés, kellemes. Tálalásnál meglocsoltam a chilis joghurttal, és kesudiót tettem a tetejére.
Ittam volna hozzá egy pohár fehérbort, de nem volt itthon 🙂