Kategóriák
Egyéb kategória

Ros Hasana

Shana Tova 5770!
A zsidó újév alkalmából többek között kerekre font kalácsot is sütünk.
Tegnapelőtt csíkora tépett újságpapírral próbáltam meg bemutatni egyik barátnőmnek, hogyan is fonom a kerek kalácsot.
Ez a fotósorozat talán jobban segítségére lesz 🙂
A kalács tésztája ugyanaz, mint mindig, én ezen soha nem változtatok annyira bevált.
Ha lesz még időm, akkor délután felteszem az ünnepi mézes krémes receptemet is, ugyanis ilyenkor mézes dolgokat is eszünk, hogy édes legyen az esztendő, sőt almát is mártunk mézbe nem csak barheszt. Mi konkrétan egy hete ezt tesszük már, annyira bejött Dávidnak a mézes alma, mézes gránátalma, mézes barhesz. (A megsült kalács így néz ki)

Ez a kép már volt fent Dávidról, de visszanézve egyszerűen döbbenet, hogy mennyire megváltozott az itt még kis dundikezű fiam. Pont négy éve készült fotó 🙂

Ros Hasana magyarul az év feje, a héber naptár szerint Tisri hónap első napján köszönt be. Reggel a rabbi megfújja a sófárt, vagyis egy kóser állat leginkább egy kos szarvából készült kürtöt. Rám ez a hang hidegrázást, borzongást hoz, és könnyeket csal a szemebe. Nem élek mindig a parancsolatok szerint, de ha a sófárt hallom, mindig nagyon közel érzem magam Istenhez. „A sófárt háromféleképpen szólaltatják meg, ezek a tkiá, a svárim és a t(e)ruá. Tisri elsején a délelőtti istentisztelet (muszáf) hármas tagolása is a sófár hangjaira utal. Tisri elsején legfontosabbként a teruá (riadó) fújást érdemes megemlíteni, amely arra emlékezteti a zsidóságot, hogy Isten mellette áll, és megsegíti a bajban. Erről a hangról nevezték el az ünnepet a riadó napjának, vagy méginkább a biztató sófárhang napjának.” (Wikipédia)

Ha az ünnep szombatra esik, mint idén is, nem fújják meg a sófárt.
Ros Hasana az évfordulója Ádám és Éva megteremtésének is. A sófár hangja felhívás bűnbánatra, ugyanis Rosh Hasana az eredendő bűn évfordulója is Ádám és Éva óta, tehát az első bűnbánatnak is. Vagyis ez a nap az első a tíz bűnbánó nap közül, az utolsó nap pedig Jom Kippur, az engesztelés napja.
„Jóm haddín: Az ítélet napja Az ítélet napja – a lélek (tíz napig tartó) Isten előtti számadása kezdődik ezen a napon a zsidó hagyományban. Isten ezeken a napokon határozza meg az elkövetkező évre az izraeliták sorsát, kit életre, kit halálra, kit örömre, kit bánatra stb. jelöl. Az életre megtérés, imádság és jócselekedet vezet. A hagyomány szerint az Örökkévaló megítélí minden egyes teremtett lény sorsát a földön.
A hagyomány szerint ezen a napon az Örökkévaló előtt három könyv áll nyitva, a jók, a gonoszok és a közepesek könyve, melyből az egyikbe beíratik az ember. Annak függvényében, hogy mit tett az illető az elmúlt évben, aszerint kap jutalmat vagy büntetést, azaz írják be életre vagy halálra. Ezért szoktak ekkor egymásnak a hívek így köszönni: „Lesáná tová tikátévu – Jó évre legyetek beírva!”
Ennek az elnevezésnek enyhébbik formája a jom házikáron, vagyis „az emlékezés napja”. Ugyanis megemlékezik az Úr teremtményeiről, de ezt az elnevezést használja a modern zsidóság az emlékezés napjára is, amelyen a háborúkban, terrortámadásokban elesett katonákra, hősökre emlékeznek.
Erre a napra készít fel a szlíchót.” (Wiki)

Kategóriák
Egyéb kategória

Jamie Oliver-Ministry of Food

Elkezdte vetíteni a Spektrum tv a Ministry of food-ot, magyarul Főzz otthon Jamie-vel című sorozatát.
Egyszerűen nem hagy nyugodni az első rész! Jamie Rotherham-ba megy, ami nem éppen a leggazdagabb városa Nagy Britanniának, ott hirdetést ad fel, amire mindössze 300 ember jelentkezik, és kiválaszt közülük párat.
Nemrég olvastam Ozvald Anita beszámolóját a londoni munkájáról, és nagyon megragadott egy mondata, miszerint olyan volt Londonban élnie, mintha a közeli jövőben lenne.
Végig ez zakatolt a fejemben, miközben néztem a filmet. Rémisztő volt!
Persze a szereplők az alsóbb társadalmi osztályból kerültek ki (van benne egy nyolcvan körüli bácsi is, őt nem tudtam besorolni), többen 22-23 éves lányok, akik legalább tízzel többnek néznek ki, soha nem dolgoztak, és segélyből tartják el a gyerekeiket.
Az egyik lány annyira természetesen mondja, hogy ők segélyből élnek, mintha azt mondaná, hogy ő egy multinacionális cég alkalmazottja.
Ha London a közeli jövő, akkor sajnos Rotherham is az. Segélyből itt soha nem tart majd fent egy lakást szerintem senki, sőt plazma tv-je se lesz, de az biztos, hogy nincs messze, amikor az anyák már egyáltalán nem tudnak majd főzni! És ez nem azt jelenti, hogy nem tudnak elkészíteni mondjuk egy töltött káposztát, hanem azt, hogy fogalmuk sincs mit jelent az, hogy összevágni egy hagymát. Nem tudja, hogy meg kell-e pucolni előtte, vagy meg kell-e mosni. Egy másik angol sorozatban a hölgy miután felkockázta a hagymát, bedobta egy szűrőkanálba, és folyóvízben megmosta.
A szereplők érzik, hogy nem jó amit csinálnak, hogy nem lehet csak chipsen élni, vagy a gyereknek öt éven keresztül kebabot venni a sarkon, és esténként a földön megenni evőeszköz nélkül, de nem tudják mit kéne tenniük. Nincs mintájuk, mert már az édesanyjuk se főzött soha!
Legjobb példám a totális gasztronómiai elbutulásra a saját nagynéném.
Wales-ben él, eredetileg olasz. Esküszöm, hogy harminc éve úgy főzött, mint egy séf. Most nyáron hozott Knorr „alaplét”, amit pici tégelyekben árulnak a hipermarketben. Szerinte nagyon praktikus, mert nem olyan egészségtelen, mint a kocka (hihihi), de nem kell fáradni az alaplével.
Ebből főzött rizottót, amibe tett a legolcsóbb debreceniből és egy kis rettenetes félédes gagyi német bort is. Volt a tetejére növényi sajt, mert az kell rá…
Tehát Jamie-nek nincs könnyű dolga a tervével: megtanít 10(?) embernek 10 receptet, akikkel megígérteti, hogy ők is megtanítják ezeket másik tíz embernek, és így tovább, és így tovább.
A végén pedig minden rotherhami lakos tud majd tíz étel főzni, boldogan élnek amíg meg nem halnak. Ezeket a recepteket elvben (szerintem gyakorlatban is meg lehet tanulni 24 óra alatt)
Az ötlet jó, hiszen ha valaki tíz ételt el tud készíteni, az szerintem már ötvenet is tud, és onnan kezdve megoldódott a probléma.
Csakhogy a szereplők nem abból a társadalmi rétegből valók, mint Jamie. Egyszer az egyik lány könnyek között közli, hogy nem működik nála a főzés, mégis továbbra is bolti kebabbal etetné a lányát, mert nincs pénze, pedig már az ékszereit is a zaciba adta.
Jamie nem tud mit mondani, és bevallja, hogy ő egy másik világból jött, egyszerűen elképzelése sincs, hogy mit lehetne tenni.
Nekem se lenne. Mit mondhatnék? Hogy a kebab se olcsó, vagy hogy az egész életük minőségéről van szó?
Én elhiszem, hogy van olyan, amikor nincs pénze az embernek minőségi élelmiszerre. De ennek ellenére talán formálható úgy a közízlés, hogy mindenki megtegye ami tőle telik. Hogy egy nap egyszer legalább együtt egyen a gyerek a szüleivel. Nem baj, ha nem steak van szerdán vacsorára, mert egy paradicsomleves is tökéletes. De addig ne szóljon a tévé, és beszélgessenek. Remélem az a hülyeség már kiment a divatból, hogy csöndben kell enni, mert magyar ember evés közben nem beszél! Mert milyen egy csöndben elköltött vacsora? Brr! Akkor inkább nem eszek!
És még valami, amit már egyszer írtam: a gyerekek nagyon sok mindent tanulnak a közös főzésből. Megismerik az alapanyagokat, megtanulnak főzni, megismerik a családi legendákat, ugyanis a családi történetek sokasága kötődik valamilyen ételhez. És nem utolsó sorban logikus, összetett gondolkodásra, jó problémamegoldó képességre tanít.
A receptet előbb el kell olvasni, hogy aztán lépéről lépésre elkészítsük. Tudni kell mi lesz a befejező mozzanat, és akkor nem járnak majd úgy a gyerekeink, mint az egyik lány a sorozatban, aki egy mocsoktól ragadó konyhában próbálja felfogni azt a receptet, amit előtte már közösen lefőztek, de egyszerűen nem megy neki!
Remélem idáig soha nem jutunk!
Ha nekem kéne 10 ételt meghtanítanom, és azzal az útjára bocsájatnom valakit, akkor ezeket tanítanám:
Gulyásleves
Húsleves maceszgombóccal
Zöldbabfőzelék
Fasírt
Chiles en Nogada
Könnyű citromfelfújt
Pikáns csicseri
Tökéletes Baguette
Tökös lecsó
Csokis keksz
Szerintem ha ezt valaki végigfőzi, akkor már csak finomítani kéne a tudásán. Egy magyar családnak szinte mindent el tudna készíteni.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csirkebontás, és pasitanfolyam Makinál

Makinál két új tanfolyam is lesz mostanában, az egyik a csirke szakszerű bontását hivatott oktatni, (2009 október 8-án) erről nem is tudok különösebbet írni, hiszen a címében minden benne van.
Szerintem minden háziasszonynak kötelező!
A másik pedig a Pasik, irány a piac! címet viseli. (2009 szeptember 26-án) Ez szerintem zseniális! Mai napig emlékszem arra, amikor Diósdligeten elkezdtünk együtt élni a férjemmel, és egy telefonból kiderült, hogy nem lehet rábízni a bevásárlást!
Pedig egy egyszerű öblítő szert kellett volna vennie, mégis sikítva hívott, hogy képzeljem el, legalább tíz féle öblítő létezik. 🙂
És a húspulttól akkor még messze járt. Vicces bevásárlás volt, az biztos. Mint kiderült, a fiúgyerekek nagy része ilyen, úgy nőnek fel az édesanyjuk mellett Magyarországon, hogy ezeket az ismereteket nem szerzik meg.
A Makifood iskola most kézen fogja férjeinket, fiainkat, és elmegy velük a Lehelre, hogy ott mutassa meg nekik miről ismerhető fel a friss zöldség, gyümölcs, hús, egyáltalán mi az, amit érdemes megvenni. Megtanulhatják, mi az ami szezonális, mi az ami ilyenkor kapható csak. Szerintem nászajándéknak se rossz egy ilyen tanfolyam!
Információ és jelentkezés

Kategóriák
Egyéb kategória

Galuska bíborban

Nincs rajta szépítenivaló, tulajdonképpen sztrapacskatészta, vagy ahogy nagyanyám hívta, nyerskrumpli-galuska. És nyerscékla-galuska. Nyáron, amikor sztrapacskát ettünk tyúkpörkölttel a többi gasztrobloggerrel a nagy baskói éjszakában, rájöttem, hogy azért nem olyan a galuskám mint nagyanyámé volt, mert nekem megfő benne a krumpli, neki pedig egy picit nyers maradt, amolyan al dente sztrapacska. Az apró lyukú reszelőm túl finom, a nagylyukú túl nagy. De mivel annyira szeretem a sztrapacskát, megérte venni egy pont jó lyuk méretű reszelőt hozzá.
Cékla azért került bele, mert sok van belőle, ennyi az egész.
Tegnapelőtt kaptam egy kedves levelet az unokabátyám régi barátnőjétől, akit húsz éve nem láttam, és időközben vidékre költözött, nyáron nomád körülmények között él, és kecskéket is tartanak, aminek a tejéből kecskesajtot készítenek, és éppen sok céklájuk van.
Nekem pedig mindig van a hűtőmben kecskesajt.
Úgyhogy nem egyszerű juhtúrós galuska készült, hanem attól egy picit komolyabb.
Mivel a céklában nincs keményítő, sokkal több lisztet vett fel a tészta mint rendesen, így annyira kemény lett, hogy a nokedliszaggatón csak nagyon nehezen tudtam volna átnyomni, így kiskanállal szaggattam a forró vízbe. Talán a nagyobb méret miatt, vagy azért mert nagyon figyeltem, hogy rögtön kikapjam ha elkészült, sikerült tökéletes állagúra főznöm.
Hozzávalók:
2 szem közepes krumpli
2 szál hosszúkás cékla
1 tojás
liszt (nokedlitésztánál keményebb tésztát kell kapni)
só, bors
A a krumplit és a céklát lereszeltem, elkevertem sóval, borssal, tojással és liszttel. Sós, forró vízben főztem ki. Főzés előtt egy galuskával próbafőzést csináltam, mert az első szem szétfőtt, ugyanis nem volt benne elég liszt.
A rozmaringot és kakukkfüvet fpicit megfutattam vajban, és arra szedtem a galuskákat.
A mártás tejszín, kecskesajt és zöldfűszerek keveréke.
Persze lehet ugyanúgy füstölt szalonnás zsírba szedni, mint a sztrapacskát szokás.

Kategóriák
Egyéb kategória

Krumpli vásár!

Hívhatjuk burgonyának is 🙂
Idegesítő, hogy egy mezei zöldségesnél általában csak „krumpli” van. Nem Ella, nem Gülbaba, nem Amandine vagy Charlotte, hanem „krumpli”.
A zöldségesnek fogalma sincs a fajtáról, vagy ha tudja a fajtát, nem tudja mire jó. Pedig van saláta fajta, van sütni való, van ami pürének a legjobb, stb.
Egyszer megkérdeztem Bálint Gyuri bácsitól, akit nagyon nagyra tartok, hogy miért nem lehet legalább ötféle krumplit kapni, hová tűntek nagyanyáink megszokott fajtái, és ő azt mondta, hogy ezen nem kell búsulni, mert a most kapható fajták mindenre jók.
Mindenre, vagyis semmire se igazán. Szerintem olyan ez, mintha mindegy lenne, hogy parmezánt, vagy roquefortot használok valamilyen ételhez, hiszen sajt mindkettő. Vagy ami még rosszabb: lehetne kapni egy sajt masszát, amit asz összes fellelhető sajtfajtából gyúrnának.
De milyen burgonyákat is vásárolhatnánk ha lenne rá lehetőségünk?
Ezen az oldalon 64(!) féle Magyarországon minősített burgonyafajtát sorolnak fel. Sajnos fénykép, nincs hozzá, de legalább vannak nevek. Itt pedig egy kis segítség, hogy melyik fajta mire jó, és pár recept az Országos Burgonya szövetség és terméktanács jóvoltából.
Találtam pár fotót is, hátha segítségére lesz valakinek. Norbi barátunk és kis családja azon kívül, hogy ért a borokhoz (és most már tudjuk, hogy a pálinkákhoz is, bár az aszútörkölyt azért érdemes lenne még egyszer átbeszélni vele :-), megelégelte, hogy nem tud rendes krumplit vásárolni, és termesztésbe fogott.
Csütörtökön meg is kóstolhattuk a termést (egy valódi krumpli köszöntő party keretében), és jelentem el vagyunk ájulva! Két fajtát termesztett: Charlotte-ot, amit szerintem itthon is egy ismertebb salátaburgonya fajta, vagyis nem fő szét, a szeletek egyben maradnak, és Amandine-t, ami inkább sütni való fajta, de főzni se rossz!
Az Amandine-ben az a jó, hogy nagyon vékony, hibátlan héja van, és maga a burgonya is hibátlan. Franciaországban nemesítették, de hamar meghódította a volágot. Ilyeneket találtam róla a neten:
Sleek, savoury, fantastically flawless!The lovely Amandine originated in France, and may we say… Ooh la la!! You’ll be impressed with this variety’s perfectly smooth skin and sweet, fresh taste. Serve some up with your next dinner and people around the table are sure say oui, oui oui!“The Amandine is truly a beautiful potato. Unlike other potatoes, they have so few eyes.” Carrie Cooper, Chef (Arra sajnos még várnunk kell, hogy a magyarországi séfek feltüntessék a burgonyafajtát az étlapon, pedig én nagyon szeretném!)
Ha valakit érdekel 10-20 kiló tökéletes minőségű Amandine, vagy Charlotte burgonya, 240 ft/kg áron dobjon mailt nekem, továbbítom Norbiéknak.
A krumpli egyébként nem télálló, enni kell, de nem lesz nehéz, ígérem!Zsuzsa, isteni mézes-mustáros-hagymás-tárkonyos burgonya salátát készített Gordon Ramsay receptje szerint a halpástétom mellé, ami a többek szerint sváb májashurka volt. Pedig nem kérdeztem, hogy milyen hal!
Egy jó kis oldal burgonya nerd-öknek:
http://www.plantdepommedeterre.org/eng/mainvar.php
És a magyar versenyzők is megérkeztek kommentben:
http://www.burgonyakutatas.hu/Hu/index.html

Kategóriák
Egyéb kategória

Kapris-vodkás húsragu karfiollal

Nem tudok menekülni egy rettenetesen sznob szótól, egyszerűen beleégett az agyamba. Éjjel nem hagy aludni, mindenhol eszembe jut, pedig annyira röhejesnek tartom, hogy leírni is szégyellem!
Egy étlapon olvastam először, és bevallom, felvisítottam, amikor megláttam.
Péntek este mégis azt mondtam a férjemnek, hogy kapris-vodkás húsragu a vacsora sok tárkonnyal és…
Na jó, leírom, de nem ér kommentekben kiröhögni! KARFIOL STEAK.
De most komolyan, kinek jutott ez először eszébe?
Nekem már a pulykamell steak is sok volt, mert az csak egyszerűen szelet. Aztán mégsem bírtam magammal, és beírtam a google-ba, és mit látok? Zsófi is evett már ilyet, de neki is furcsa volt, mert idézőjelbe tette a különös szópárt, sőt a felszolgáló is figyelmeztette, hogy ebben az ételben hús nincs.
A grillezett karfiolszelet egyébként valóban nagyon finom, főleg valami édes dologgal kiegészítve, úgyhogy ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki!
Hozzávalók a húsraguhoz:
50 dkg darált marhahús
4 ek kacsazsír
1 közepes cékla
1 sárgarépa
1/2 fej zellergumó
1 nagy fej hagyma
2 ek paradicsompüré
0,5 dl vodka
4 gerezd fokhagyma
1 kis üveg kapribogyó
1 nagy szál tárkony
só, bors,
1 kk római kömény
1 kk fahéj
2 ek barnacukor

A hagymát megdinszteltem a kacsazsíron. Megszórtam a barnacukorral, majd belereszeltem a zöldségeket. Kicsit dinszteltem, és rászórtam a húst. Sóztam, borsoztam, beletettem a római köményt és felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte.
Kislángon, néha kevergetve puhára pároltam.
Beletettem a paradicsompürét, az összezúzott fokhagymát, a fahéjat és a kapribogyót. Felöntöttem vodkával, hagytam még egyet rottyanni, és elzártam alatta a lángot. A tárkonyt csak ekkor kevertem bele.

Hozzávalók a karfiolhoz:
2 fej karfiol
3 ek olívaolaj
nagy szemű tengeri só
bors
barnacukor

A karfiolt vastag szeletekre vágtam, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Meglocsoltam olívaolajjal, sóztam, borsoztam, és megszórtam egy kevés cukorral.
200 fokra előmelegített sütőben puhára sütöttem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Fúziós bogrács-recept verseny

A Hetedhét pásztortüzek alkalmából receptversenyt hirdetünk értékes nyereménnyel!
Olyan recepteket várunk, amelyek bográcsban elkészíthetőek, és beillenek egy fúziós konyha ételsorába is. Ha nagyon egyszerűen szeretném leírni a feladatot, akkor egy különleges bográcsreceptet kérnénk, de azért ettől valamivel többről van szó.
A zsűri Macsinka János a Sárga Borház séfje, Pascal Leeman az Őskaján étterem tulajdonosa, és Kántor Dezső Erdőbénye polgármestere lesz.
A legjobb recept írójának nyereménye pedig egy borválogatás Erdőbénye borászataiból, és az ételt természetesen el is készítjük a fesztiválon.
Határidő 2009. október 7.
Pályázni lehet vagy egy blogban publikált recept linkjével, vagy azoknak, akiknek nincs blogjuk, e-mailben elküldött recepttel és fotóval.
Recepteket az info (kukac) erdobenyefesztival (pont) hu címre várjuk.

Kategóriák
Egyéb kategória

Új műsor a Paprikán

Tegnap este egy számomra nagyon izgalmas sajtótájékoztatón voltam. Új műsorral jelentkezik a paprika tv, Lakásétterem címmel.
Az első adás 2009. szeptember 12-én, szombaton 19:15-től látható, ismétlés hétfőn 23:00-tól.
Mivel mi is csinálunk egy hasonló kis „vállalkozást” a barátnőmmel, igaz inkább Vacsora klub-nak szeretünk rá gondolni, nagyon kíváncsi voltam a többiekre, hogyan oldják meg ők a feladatot.
A műsor három főszereplője, Zsófi, Tomi, Marci tünyeményes figurák, az életben is három jóbarát.
Imádnak főzni, imádnak enni, és arra gondoltak, kicsit elkezdik presszionálni a környezetüket az igényes gasztronómia irányába. Vendégül látják őket Zsófi otthonában, megetetik, megitatják, aztán útjára bocsátják, hogy az élménynek legyen ideje leüllepedni.
Lakásétterem már több is üzemel Budapesten, vidékiről egyenlőre még nem tudok.
A lakásétteremek egyik közös tulajdonsága az underground működés: nincs hivatalos étterem, nincs folyamatos nyitvatartás, sőt, általában valódi séf sincs, csak lelkes gasztrománok mindkét oldalon, a vendégekén és a vendéglátóén is.
Egy vacsora klubba nem lehet csak úgy az utcáról beesni. Ide meghívó kell, kapcsolat, sőt van ahol jelszó is. 🙂 A bizalmon alapszik minden.
Egyébként a falusi vendégasztal idén törvénybe lépett határozata valami nagyon hasonlót engedélyez a falvakban: háziasszonyok maximum tizenöt főig vendégül láthatnak turistákat az asztaluknál.
Egy kicsit a műsorról, aminek sajnos lemaradtam a végéről, (pedig micsoda ételek voltak!!) mert el kellett mennem:
meglepően jó vágások, szép képek voltak benne, úgy látszik a paprika tv is fejlődik. Jó lenne, ha több pénz jutna az ilyen műsorokra, és nem kéne egy nap alatt több részt is felvenniük az amatőr szereplőknek, így esetelg több idejük jutna a párbeszédek kidolgozására. Bár a srácok egész profinak tüntek, tudom milyen nehéz a kamera előtt folyamatosan beszélni, és hasznos, nem mesterkélt kérdéseket feltenni a társunknak.
Ezt gondolják mások a Sulyok étteremről, ahol egyébként Zsófiék műsorát is leforgatták:
http://www.judapest.org/lakas-etterem/
http://velvet.hu/trend/lksett0317/
És lakáséttermek a világban:
http://www.hkmenus.com/
http://www.theghet.com/
http://www.prague-life.com/eat/restaurants_details/1-U_Jednoho_Pokoje

Kategóriák
Egyéb kategória

Sültzöldség-krémleves

Ez a leves volt a második, amit olyan hozzávalókból főztünk, amit 1912-ben is megvásárolhattunk volna. Persze nem turmixolnom kellett volna, hanem szitán átpasszírozni, de amikor éhesek vagyunk, tökéletesen megteszi a gyors turmix is.
Imádom az előre megsütött, majd abból krémesített zöldségleveseket, mártásokat.
Egy kicsit mindig hagyom megbarnulni a tetejét, ettől édeskés, de mégis picit karakteresebb lesz a leves íze. Bármilyen zöldségből készülhet, szerintem nagyon finom karfiolból és brokkoliból is. Sőt, a sültpaprika és sültparadicsom kombináció se akármi egy kis balzsamecettel!
Ebbe a levesbe ezek a hozzávalók kerültek:
1 nagy szem krumpli
1 szál sárgarépa
1 karalábé
1 picike padlizsán
1 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 ek vaj
1 dl tejföl
kakukkfű
só, bors
1 szelet rozskenyér
Minden zöldséget feldaraboltam, és sütőpapírral bélelt tepsire tettem. A vajat megolvasztottam, meglocsoltam vele a zöldségeket, sóztam, borsoztam, és megszórtam kakukkfűvel.
A fokhagymagerezdeket egészben tettem hozzá.
Forró sütőben 20 perc alatt szép pirosra sütöttem.
Turmixba tettem a rozskenyérrel és a tejföllel együtt. Összeturmixoltam, majd annyi vízzel higítottam, hogy kellemes leves állaga legyen.
Bár olívaolajat nem nagyon találtam volna akkoriban a Dob utcában, tálalásnál én locsoltam hozzá egy keveset.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hetedhét pásztortüzek Erdőbényén

Ismét Erdőbényére hívlak benneteket!
Október 10-én hetedhét pásztortüzeket gyújtunk, hogy elbúcsúzzunk a nyártól, és köszöntsük az őszt, a hideget. Felmegyünk a Mulatóra, megmelegszünk a tűznél, majd lenézünk a falura egy pohár borral a kezünkben. Bográcsban fő majd a sok birkaétel, este pedig a Dudazenekar fújja a talpalávalót a pincék pedig kinyitják kapuikat a szomjas vándor előtt.
Gyertek, szeretettel várunk mindenkit!