Kategóriák
Egyéb kategória

1970 Erdőbénye


Fantasztikus videót találtam a youtube-on, és csak azért töltöttem fel az indára, mert az előbbi megosztó rettenetesen lassú tud lenni néha. Aki Amerikábol olvassa a blogomat, az nézze inkább ezt, neki biztosan gyorsabb.
A filmen egy erdőbényei szüreti bál látható, 1970-ből. Idemásolom az eredeti szöveget is, amit a videóhoz írtak, hátha tud valaki segíteni.
“Erdőbénye a Tokaj Hegyalján az egykori Zemplén megyében fekszik. Szőlő és bortermeléséről is híres, valamint hordókészítő mestereiről. Ezek a mesterek őrizték meg a bodnártánc szokását, amelyet a film vége felé láthatunk. A táncosok láncszerű összekapcsolódása az un. lánckardtáncokban volt szokásos, mely táncforma a magyarországi hagyományban az erdőbényei bodnártáncban maradt meg. A filmben látható még egy Makszus (Bakszus) pajtás, mint borosgazda és egy szüreti bálkor szokásos szőlőlopási jelenet is, valamint több köszöntővers is elhangzik. A Sonidus Archívum archív etnográfiai témájú filmfelvételeket keres B-A-Z megyéből.”
Annyival egészíteném ki, hogy Erdőbénye most is Zemplénben van, és a “pajtást” Baksus-nak is hívják, úgy tűnik nehéz megjegyezni a Bacchus nevet 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Lőrinciek, segítséget kérek!

Van két kedves családi fotóm, az egyiket már feltettem régebben, a másik nem kapcsolódik a főzés fogalmához, ezért csak most publikálom. Arra lennék kíváncsi, hogy van-e valakinek hasonló fényképe?
A fotóst keresném ugyanis, talán még él, talán még őrzi a negatívokat a zseniális fényképeiről. A kép az 1960-as évek elején készülhetett Lőrincen, Budapesten. Nem ismerős esetleg ez a stílus? Vagy akkoriban több ilyen remek fényképész volt? Lehet, hogy csak egy lelkes amatőr volt az elkövető, de egy próbát akkor is megér!
Azért merek csak bízni a szerencsémben, mert tegnap előtt a belvárosban sétálva, láttam, hogy valaki lomtalanítás alkalmával kidobott több ezer negatívot, köztük régieket is, szépen papírtasakban felcímkézve. Nem volt kedvem megállni ott guberálni, pedig biztosan sok jó kép lett volna köztük, régen ugyanis tudtak még portrét készíteni. Ez valahogy mára feledés homályába merült. Kár érte!
Valaki?

Kategóriák
Egyéb kategória

Orosz mikró, ketchup, mustár

Ketchup.
Nálunk mindig van itthon, a férjem szereti. Főtt virslihez szokta enni, és néha én is kérek belőle. Nem vagyok érte oda, de nem tudom megmondani, hogy mi a bajom vele.
Egy időben édesanyám csinált házi ketchup-ot, rengeteg paradicsomból főzte, kis üvegekben dunsztolta, csodájára jártak a rokonok, de én azért se voltam oda.
Úgy érezem, mintha a ketchup íze igazából semmihez nem illene. Azt mondják, hogy a gyerekek szeretik, ami akár igaz is lehet, de a fiam rá se bír nézni. Viszont ismerek olyan kislányt, akinek olasz (!) édesapja remek paradicsomos tésztát készít, ő mégis hetente legalább háromszor főz magának iskola után ketchup-os spagettit sajttal. 11 éves, és konkrétan ezen él. Senki nem mondhatja, hogy nem kapta meg a választás lehetőségét, hogy nem főznek a szülei. És mégis imádja…
Nem szólhatok egy szót se, én legalább 4 évig éltem vajas-mustáros kenyéren, amit aztán egyszer csak leváltott a mikróban olvasztott trappista sajt. Elsős lehettem, amikor megígértettem édesanyámmal, hogy ha jól viselkedek, egyszer vesz nekem egy öt literes üveg mustárt.
A nagycsarnokkal szemben, ahol most egy gyorsétterem van, akkoriban még egy hentes volt, gyönyörű kézzel festett csempék alatt mérték a húst, és a kirakatban ott sorakoztak a mustárok. (Ezeken a csempéken disznókat terelget a kondás, ha jól emlékszem, de az biztos, hogy gyönyörű volt, és miután megnyitott a Burger King, egy ideig láthatóak maradtak a csempék, aztán eltűntek. remélem nem verték le őket!)
Talán emlékeznek még rá egy páran, hogy a nyolcvanas évek közepe előtt, amikor még nem volt akkora divatja Bécsből behozni mindenféle elektronikai készüléket, lehetett kapni itthon orosz mikrót.
A mikró vajszínű volt, hatalmas nagy, és rettenetesen zúgott. A tányérja nem forgott, és olyan órája volt, hogy előbb teljesen fel kellett húzni, aztán visszatekerni arra az időre, amennyit használni szerettük volna a készüléket. A melegítés végén furcsa, mehanikus csengetéssel jelzett. Na, ebben a csodában mikróztam a sajtokat ebédre. Mire ötdekányi sajt középen is megolvadt benne, addigra a széle teljesen kiszáradt, megbarnult, megkeményedett 🙂
Eleinte az olvadt sajtot megkentem mustárral, de később csak magában ettem. Ketchup akkor sem játszott. Nem úgy, mint “Joey Tribbiani” 🙂 Annyira rossz, hogy szinte már jó!

Kategóriák
Egyéb kategória

A Gutenberg galakszis

Leveleztem a blog kapcsán egy kedves olvasóval, és ő kérdezte, hogy mi a szakmám eredetileg. Írtam neki, hogy én betűszedő lennék. Nem tudta mi az, próbáltam elmagyarázni, hogy ólombetűk, Gutenberg, tipográfia, ilyesmi.
De azt hiszem, ez a videó mindennél többet mond.
Bizony, a nyolcvanas évek végén még volt ilyen Budapesten.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ha bor lennék…tokaji szamorodni lennék

Szamorodni. Gondolkodóba ejt, főleg, ha száraz.
A két héttel ezelőtti Nők lapjában volt egy Stahl-Pálffy interú, annak kapcsán, hogy nemrégiben megjelent Pálffy könyve a Kulinária kiadó gondozásában, amelyben a szerző a szerinte legjobbnak ítélt 100 bort mutatja be. Az újságíró többek között azt is kérdezte a híradóstól, hogy milyen borként tudná meghatározni magát? Pálffy, nem kis önbizalomról téve tanúságot, 1959-es Tokaji aszúként látja önmagát, mint egy tökéletes, édes, nemes, cuvée. Gondolom, én mint híradó néző, egészen mást gondolok Pálffyról, mint ő önnönmagáról, de abban biztos vagyok, hogy nem egy Tokaji aszú. És ezt, mielőtt félreértené bárki is, nem lenézően mondom, csak használva a saját emberismeretemet.
Szombaton este vacsoráztunk a barátaimmal, ahol szintén szóba jött a téma, és megállapítottuk, hogy egy Tokaji aszút ismerünk mindnyájan, méghozzá Dorkát. Ő valódi aszú, igaz még fiatal. Lehet, hogy még csak hordóban érlelődik a pince mélyén, de egy pár év múlva, amikor poharakba töltik majd, mindenki boldog lesz, amikor megkóstolja.
Én már akkor úgy gondoltam, hogy egy száraz szamorodni lennék. Egyik barátomnak nem tetszett a hasonlatom, mert szerinte a szárazról mindenki a savanyúra asszociál, és ez rólam nem mondható el. Ez igaz, de édes sem vagyok! 🙂 Ha valaki be meri kommentelni, hogy egy testes vörös lehetek, akkor bokán rúgom!
Tehát, ragaszkodom a száraz szamorodnihoz. A jó, száraz szamorodnihoz. Sajnos ilyet nagyon nehéz találni, valahogy elhanyagolják a borászok, pedig a legjobb aperitif!
Tokaj-hegyalja tulajdonképpen a szamorodninak köszönheti hírnevét. Valamikor a legnépszerűbb bortípus volt, csak nem szamorodninak, hanem főbornak hívták. Főbor! Száraz Főbor. Pont annyit tesz, mint a borok királya, a királyok bora.
A szamorodni lengyel szó jelentése: ahogy a tőkén termett. Vagyis úgy dolgozzák föl a szőlőt, ahogy a tőkén megtermett. A lengyelek nagyon kedvelték ezt a bort, annyit vettek belőle, hogy végűl elkopott a főbor elnevezés, és maradt a lengyel szamorodni. Akik nem értenek ehhez a borfajtához, a szegényember aszújának is hívják. Mekkorát tévednek! A szamorodni nem a szegény ember aszúja.
Az aszúnál szemenként leszedegetik az aszúsodott szőlőszemeket a fürtről, míg a szamorodninál rajtahagyják a többi szemmel együtt.
A legfontosabb eltérés az, hogy a szamorodni esetében a saját levében ázik az aszúszem. Hiszen ugyanazon a fürtön az aszúszem mellett akadnak szép számmal félig aszúsodott, illetve ép, érett, de a botritisz által meg nem érintett bogyók. Ez így együtt, a saját levében, a mustban ázik, tehát az egész egy ciklusban erjed, aminek következtében maga az erjedés menete is egészen másképp alakul. Ennek köszönhetően alakul ki a szamorodni jelleg, amely karcsúbb az aszúnál, de ugyanakkor többet is lehet belőle inni. Van azonban még egy fontos különbség. A kései szüretelésű borok számára nincs kötelezően előírt érlelési idő, ellenben a szamorodnit, rendelkezik a bortörvény, muszáj legalább egy évig fahordóban, majd még egy esztendőn át palackban érlelni.
Ilyen bor lennék én.
Mint ilyen, ízében, zamatában magában hordozom a többéves hordós érlelés jellegzetességeit, ugyanakkor szépen megtalálhatóak bennem a “tokajis” gyümölcsös ízek, amelyek a botrytisnek köszönhetően hamisítatlan tokaji borkülönlegességet varázsolnak belőlem. Bennem, mint száraz szamorodniban a mustnak cukra szinte teljes mértékben kierjedt, így nem az édes, hanem a viszonylag ritka száraz szamorodninak örülhetnek a barátaim.
Kíváncsi lennék a két fiú, Lorien és Horasz milyen borként képzeli el magát, és persze meg kell kérdeznem ugyanezt Ízbolygótól is, gondolom ő a családi borok közül választ majd.

Kategóriák
Egyéb kategória

Az én listám

Forza barátom egy különös listát kért tőlem. Ő is megírta, a vágyai vannak rajta.
Először azt gondoltam, hogy csak a gasztronómiához valamilyen módon köthető vágyaimat osztom majd meg az olvasókkal, hiszen ez egy gasztroblog, de aztán úgy döntöttem, hogy elmondom a legrégebbi, és egyben legfőbb vágyamat.

Kurzív betűkkel lesz leírva, utána a gasztró szekció simával, úgyhogy akit nem érdekel a lelkem, ugorhat is nyugodtan tovább.

A listám elején a Ház szó áll, de ez nem mond semmit, mert nem egy lakóházról álmodom.
Hároméves korom óta álmodozom egy házról. Nem akármilyen ház ez, hanem az „én” házam. Ez nem a lakóházam, hanem a menedékem. Egy hely, ahová havonta, kéthavonta, vagy akár hetente visszavonulhatok. Nem jó szó rá a nyaraló, mert nem nyaralásról van szó, hanem egy olyan helyről, ahová a lelkem vágyik, amikor bevágnak elénk index nélkül, amikor nem férek fel a piros hetesre, vagy amikor rátolják a lábamra a bevásárlókocsit, és csak néznek rám bután.
A házhoz a barátaimnak is lenne kulcsa, mert úgy érzem, nekik is szükségük lenne egy ilyen menedékre. Az ajtóm mindig nyitva állna előttük friss kenyérrel, meleg vacsorával, és hűvös borral várnám őket, ha én is ott lennék. Reggelig beszélgetnénk a kertben ülve, kockás pokrócok alatt összebújva, örök, kamaszos szövetségeket kötve.
Ha nem lennék ott, amikor szükségük lenne a házra, akkor egy levélkét hagynék a kredencben nekik, és egy üveg bort a pince hűvösében.
Ez a ház nem egy vagyonba kerül, még azt is mondhatnám, hogy olcsó. Persze nem egy havi kereset, de Pesten ebből a pénzből semmit nem lehet venni.
Szeptemberben lesz húsz éve, hogy hazahoztam egy követ magammal. Ez a kő azóta is mindig velem van, bár újabban a fiam is elkezdte csodálni ezt a kődarabot, és reggelenként, amíg autóval elmennek az ovibuszig, a kő mindig az ő kis kezében lapul. Tudja, hogy nekem nagyon sokat jelent, ezért nem viszi fel a buszra, hanem hazaküldi az apjával, hogy napközben velem lehessen.
Ha enyém lesz álmaim háza, a követ beépítem majd az ajtófélfába. Akkor a kő hazaérkezik.
Édesanyám nem érti ezt az álmomat. Édesapám érti, de nem veszi komolyan.
Ma felhívott Meir barátom, aki nagyon rendesen, rendszeres időközönként telefonál nekem. Én ugyanis nem vagyok telefonálós nőszemély. A barátaimat se hívom soha. Tudom, figyelhetnék az ilyesmire, de nem szeretek telefonálgatni. Még szerencse, hogy akik szeretnek, megbocsájtják, hogy mindig ők hívnak, én szinte soha.
Szóval Meir felhívott, én pedig elmeséltem neki a vágyamat. Azt mondta, hogy: aha, az jó. 😀
Ő sem érti.
Nem baj, a férjem érti, és nem tart őrültnek miatta. A fiam még nem tudja, de a követ már szereti, jó úton halad.
Hogy miért nincs még meg ez a ház? Nem azért, mert nem vágyom rá igazán, hanem azért, mert szándékosan nagyon keveset gondolok rá. Olyankor jut eszembe, ha valaki ilyen kérdéseket tesz fel, mint Forza. Ilyenkor napokig nem vagyok magamnál. Vagy álomba sírom magam (ez azért inkább gyerekkoromra volt jellemző), amiért nincs még a kulcscsomómon a házam kapukulcsa, vagy álmatlanul forgolódok reggelig (mint előző éjjel), arról álmodozva, hogy mi lenne, ha reggel fognám magam, és megvenném a házat.
Ha holnap kapnék nyolcmillió forintot (ennyibe kerülne kb. a legnagyobb álmom), akkor sem erre költenénk. Szerencsére még tudok reálisan gondolkodni. Jó lenne egy ötven négyzetméterrel nagyobb lakás. Jó lenne 4-5 metrómegállóval beljebb költözni. Jó lenne egy nagyobb kocsi. Mindig van helye a pénznek. Érdekes, de állandóra nem költöznék családi házba, igazi ötödik kerületi lány vagyok, szeretem a nagy régi bérházakat.
De már egy kövem van!
Nemrég hallottam, hogy Japánban egyre gyakrabban jótékonykodnak úgy, hogy valakinek a postaládájába tesznek hatalmas összegeket, vagy egy nagy köteg pénzt hagynak egy nyilvános wc-ben. Ha valaki úgy találja, hogy módjában áll ezt a vágyamat megvalósítani, akkor a csomagra kérem mindenképp írja rá, hogy csakis „A házra” költhetem. Vagy adjam meg a számlaszámom? 🙂
Jöjjön a gasztroálom, két felvonásban.

Az első egy AGA cooker. Nem csak én vagyok AGA megszállott, létezik már AGA wannabe oldal is, itt olyan megszállottak cserélhetnek eszmét a tűzhelyek királyáról, mint jómagam. Ha választhatnék, sötétzöld, vagy bordó sütőt vennék, azt is a legszélesebbet, olyat, ami egyben cirkóként is üzemel, az ára pedig egy millió forint körül mozog 🙂

Utoljára hagyom azt, ami minden bizonnyal megvalósul majd, és remélem olyan társaságban, akikkel nagyon jól érzem magam. Szeretnék egyszer egy hónapos sajt-bor túrára menni Franciaországba. Sajtot sajttal eszek majd, közben borospincéről borospincére járok. Az lesz ám a jóvilág! 🙂
Dorka, Meir, és Lois, ti sem ússzátok meg!

Kategóriák
Egyéb kategória

Csíp… és savanyú…

Tegnap Meir barátunknál ebédeltünk. Ez a fiam véleménye az ebédről. 🙂
Dávid odafelé belegázolt a legmélyebb, legnagyobb pocsolyába, ezét van rajta furcsa ruházat… Akkor még nem szóltam rá hangosan. De aztán…
Szerintem az ebéd nagyon finom volt! Férfiak, főzzetek gyakrabban, és csak bátran, bátran!

Kategóriák
Egyéb kategória

Versek a kínról és a lázról

Nagyon büszke vagyok Imire és Andrásra.
Tényleg.

Kategóriák
Egyéb kategória

Dávid olvasni tanul

A zsidó gyerekek életében a hároméves kor igazi mérföldkő. A vallásos családba született kisfiúknak ilyenkor vágják le a haját először, ünnepélyes keretek között, és ekkor kezdik meg a “tanulmányaikat” is, vagyis elkezdenek tanulni olvasni. Egy zsidónak muszáj tudni olvasni, és ez régen is így volt, minden család előkaparta a taníttatásra való pénzt, még a legszegényebbek is.
A kisfiúkat azidőtájt héderbe küldték, (ez egy iskola féle), ahol megkezdte a Tóra tanulását. Első nap, amikor a kisfiút megtanították az első pár betűre, mézet csöpögtettek a papírra, vagy édes süteményt, mazsolát kapott, hogy érezze, a tanulás édes.
Manapság sincs ez másként a zsidó óvodákban, a kiscsoportosok játékosan elkezdik megismerni a betűket, hogy mire iskolába kerülnek, a héber olvasás már menjen.
Dávidunk három és fél éves, és már egy jó pár betűt ismer. Nagyon kreatív, és kedves óvónénije annyira megszeretteti velük az olvasást, hogyha héber betűt látnak, csillog a szemük. Szeptemberben azzal kezdték, hogy minden gyerek megismerte a saját neve kezdőbetűjét. Mivel kevesen, kb. tízen járnak a csoportba, hamar felismerték a barátok betűit is, amit decemberben a hanuka ünnepségen be is mutattak nekünk, büszke szülőknek.
Most éppen a Váv és a Záyin betűket tanulják. Minden oldalát megismerik a betűnek, megsütik süteményből, amit meg is esznek. Tegnap azzal szállt le a fiam az iskolabuszról, hogy mond nekem egy receptet: liszt, tojás, sugár. És mi az a sugár? Hát a cukor! 🙂 (Angol az óvónéni)
Múlt héten kifestették a betűket, körberajzolták egy sablon segítségével, és mesét is hallottak róla:
“A Váv, és a Záyin nagyon jó barátok, még hasonlítanak is egymásra. A Váv betű elég sovány, ezért megtanítottuk egészségesen táplálkozni (ez is téma mostanában). A Záyin állandóan felugrál a székéről. Megmondtuk neki, hogy csak azok a gyerekek kapnak matricát, akik szépen ülnek a székükön. (Érti valaki, miért olyan nagy kincs egy kiscsoportosnak egy kétforintos nagyságú matrica, amit a pulcsijára ragasztanak, hogy még rendesen ülni is hajlandó érte?) Kidíszítettük a Záyint csíkokkal, mint amilyen a zebra. A Váv betűt virágokkal díszítettük fel”
Mindezt azért írtam le, mert azt olvastam, hogy azoknál a zsidó gyerekeknél, akik kicsi korukban lassan kezdenek el olvasni tanulni, nem találnak diszlexiásokat. Ha ez tudható, akkor általános iskolában miért kell fél év alatt megtanulni olvasni?
Nagyobb gyerekeknél is vannak problémák az irodalom oktatásban.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hanuka a kiscsoportban

Latkele, latkele, hop, hop, hop

Dance around in my pot

Fry and sizzle the one I’ll eat

You see!