Kategóriák
Egyéb kategória

Pizza majomkenyér

majomkenyér2.jpgNem állítom, hogy csupa dicséret lenne Dávid üzenője, sőt, elég vad hírek érkeznek a magatartásáról email-ben, attól tartok, harmadikra sikerült eljutnia odáig, hogy utálja az egyik nyelvet amit tanulnak, és úgy tűnik, ezt már megváltoztatni sem lehet. Nem állítom, hogy nem viselte meg a lelkét a kistestvér születése. Egészen biztosan nem ilyennek képzelte a dolgot, pedig nagyon igyekszünk, de egyértelmű trónfosztásként éli meg a dolgot. Úgyhogy néha kap egy kis extra kényeztetést, mint ez a majomkenyér pizza.
Pár éve láttam a receptet, de csak most jutott eszembe újra, és ez a nap szinte kiállt a sütésért.
Lehet, hogy nem jó a megérzésem, de szerintem az eredeti recept kicsit száraznak tűnik, csak sajt és szalámi, sok tésztában. Úgyhogy én tettem bele ricottát is a sajt mellé, és tényleg finom lett. Boldog gyerek = pizza + Minecraft + Vissza a jövőbe.
Na és persze egy közös, beszélgetős ebédkészítés, majd leülni együtt az asztalhoz, és megenni amit főztünk.
pizza majomkenyer6.jpg
Hozzávalók a pepperoni majomkenyér pizzához:

A tésztához:
50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3 dl langyos víz
2 kk cukor
1,5 kk só
4 ek étolaj

A töltelékhez:
15 dkg szalámi
10 dkg reszelt sajt
20 dkg ricotta
1 cserép bazsalikom

A paradicsomszószhoz:
2 konzerv paradicsom
2 ek olívaolaj
só, bors
kevés chili
3 gerezd fokhagyma összezúzva
friss bazsalikomlevelek

Minden hozzávalót a kelesztőtálba teszek, az élesztőt belemorzsolom, majd alacsony fokozaton géppel kidolgozom a tésztát, kb. 10 perc alatt. Letakarom, éd duplájára kelesztem. Mikor megkelt, lisztezett deszkára borítom, és kb. 40 egyforma részre osztom. A kis tésztadarabokat ellapítom, ráteszek egy szelet szalámit, egy kevés reszelt sajtot, egy kiskanálnyi ricottát, és egy bazsalikomlevelet, majd gombóccá gyúrom.
Kiolajozom a kuglófformát, ki is lisztezem, és szépen belenyomkodom a tésztagombócokat. 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt sütöm szép pirosra, majd kiborítom.
A paradicsomszószhoz a paradicsomokat lebotmixerezem a chilivel, sóval, borssal és a fokhagymával. Elkeverem benne az olívaolajat, és a friss bazsalikomleveleket is. Ízlés szerint mehet bele egy kevés cukor is, ha tetszik.majomkenyér pizza.jpg

Kategóriák
Egyéb kategória

Az útszéli

utszeli-sütemény.jpgAz útszéli, az nem egy szajha, akit az egész család jól ismer, csak nem beszélünk róla a nagy közös ebédeken, hanem egy sütemény, amit amolyan értékmentőként sütöttek az öregek.
A nevezett út széléről csak a hozzávaló gyümölcsöt szedegettük fel, amit éppen találtunk. Van ilyen bőven, a senkiföldjén is érik a gyümölcs. Most a vackor, -igen a vadkörte- és a vadalma potyog, de már színesedik a szilva is, a nagy kedvencem. És persze a kakukkfüvet!
Mai napig nem tudom, honnan szedhették nagyszüleim, vagy a dédszüleim ezeket a nem éppen hagyományosnak tűnő párosításokat, mert nem Itáliában tanulták, az biztos! Persze a család tagjai jöttek-mentek a világban, de nehezen tudom elképzelni a szituációt, amikor mondjuk egy 1910-ben az Amerikába tartó gőzös tömegnyomorában dédanyám receptekről diskurál a mellette fekvő olasz emigránssal, hogy aztán miután ‘nevjork’ helyett mégis Magyarországot választotta, megsüsse a receptet. Pedig jó lenne tudni az ilyesmi eredetét, de biztos vagyok benne, hogy valami sokkal egyszerűbb sztori az egész, semmi romantika, messzi országok, vagy ilyesmi. 

Almás-süti-útszéli-körtefa-almafa4.jpg
Az eredeti recept olajjal készül, de egyszer kipróbáltam vajjal is, hát nem rontott rajta, az az igazság, viszont nem volt meg az a jó érzés, hogy valami olyan olcsó süteményt sütök, amit nagyanyám is elkészített néha, igaz soha nem hétköznap, és soha nem hirtelen felindulásból, mert ahhoz még így is drága volt, de egy szombati ebédhez kellemesen passzolt, ha már úgy befűtötte a sparheltet. Szigorúan lábosban sütötte nagyanyám, mert tortaformája nem volt.
Almás-süti-útszéli5.jpg
Hozzávalók:

20 dkg sima liszt
10 dkg őrölt dió, vagy mandula
2 nagy tojás
4 ek cukor
1 dl étolaj
csipet só
1 tk sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
6 db vackor, vagy 5 kicsi alma
4-5 ágacska kakukkfű, legjobb, ha éppen virágzik

A sütőt melegítsük elő 170 fokra. Egy tortaformát, vagy egy lábost béleljünk ki sütőpapírral.
Keverjük el a lisztet a sütőporral, szódabikarbónával, és az őrölt dióval, majd adjuk hozzá a sót, és a cukrot is. Végül dolgozzuk bele a tojásokat és az olajat is. Kicsit sűrűbb tésztát kell kapnunk, mint a nokedlitészta. Ha mégsem, akkor nyugodtan tegyünk hozzá 1-2 kanálnyi vizet.
A gyümölcsöt magozzuk ki, és vágjuk falatnyi darabokra, majd nyomkodjuk a tésztába úgy, hogy egy-egy darab kakukkfűágacska is kerüljön alá.
Tűpróbáig süssük, kb. 40 percig.

körte.jpg

Kategóriák
Egyéb kategória

Hova tegyük a gyereket?

alg_campfire.jpg-Mentek a balatoni táborba idén?
-Nem, Tomika nem szereti a Balatont. (Jelentése: Nincs 58.000 forintunk két hétre sajnos.) És ti mentek a napközis táborba? Idén állítólag sokkal jobb lesz!
-Nem, inkább otthon leszünk majd, tévézünk délelőtt, és sokat járunk majd a játszótérre, mert nincs kedvük a gyerekeknek az iskolatársaikkal tölteni a nyarat is, érted, hogy van ez… (Jelentése: Nem megyünk, mert a két hét 40.000 egy gyereknek, de nekem kettő van, és csak a másodikra adnak 5000 forint testvérkedvezményt.)

Ma van az utolsó tanítási nap, hétfőn már sokaknak probléma lesz, hogy hol is legyen a gyerek, amíg a szülők dolgoznak. Mert tábor van annyi, hogy alig lehet belőle választani. A napközistől az ottalvósig, az angol tábortól a fociig, vagy az úszásig, lehet bábozni, főzni, táncolni, szőni, programozni, sőt, van ahol csak egyszerűen nyaralni is.
Csakhogy a táborok elképesztően drágák! A legolcsóbb, amit találtunk, és bárkinek nyitott, az 15.000 forint/hét. A program nagyon klassznak ígérkezik, egyetlen apró hibája, amit ilyenkor azért megold valahogy az ember, hogy a gyereket 9-re kell vinni a város másik végébe, majd ugyanoda menni érte négyre. Okén, anyu viszi, apu hozza, a főnökök megértőek, nem kell blokkolni a melóhelyen, vannak még szerencsések. De ha már két gyerek van, akkor ez heti 30.000 forint, és a vakáció 10 hét.
Természetesen lesz közös családi nyaralás is, mi szerencsések vagyunk, de sokan úgy oldják meg, hogy anyu is, és apu is máskor veszi ki a két hetét, így egy hónap gyerekfelügyelet megoldva.
Mert a nyugdíjas nagyszülő valahogy már nem annyira evidens, mint harminc éve volt.
Ahol van, ott bizony meg is becsülik, de ahol nincs, ott nagyon tud hiányozni egy ráérő nagyi.
girl-campfire.jpg
Maradna a lakáskulcs a nyakba, és irány a játszótér, délben ebédet bedobni a mikróba, aztán sietünk haza a munkából, – de ez már nem divat. Már nem maradnak otthon egyedül a hat évesek, de a nyolcévesek se, és főleg nem kapnak a nyakukba kulcscsomót, hogy aztán a téren játszanak egész nap. Nem ennek a posztnak a témája, de nagyon megváltozott a világ ebben is. Én magam se tudok dönteni néha, hogy engedni kéne-e a gyereket jobban önállósodni, vagy normális az, hogy tyúkanyóként követem, de Budapest egyszerűen nem az a hely, ahol csavarogni lehet. Falun más, de ahogy hallom vidéki barátainktól, ott sem az van már, hogy reggel elindulnak a srácok egy szelet vajaskenyérrel, aztán este hazaviszi a hasa.

Pár éve még létezett a Szünidödő nevezetű budapesti programsorozat, minden nap ingyenes programokkal, de úgy tűnik ezt is bedarálta a válság.

Mi legyen a gyerekekkel a vakáció alatt?

Örülnék pár tippnek, hogyan oldják meg mások ezt a tíz hetet. Hány táborra jut pénz idén? Járnak még a családok egy-két napra sátorozni egyáltalán? És persze olcsó tábortippek is jöhetnek, hátha akad aki hasznát veszi! Köszönöm!

Kategóriák
Egyéb kategória

Kumquat halálcsillag, Dávid a food stylist

Már írtam régebben, hogy volt egy év, amikor Dávid semmi mást nem evett, mint húslevest sok cérnametélttel, zsömlét, de csak bolti változatban, spagettit olívaolajjal, és túró rudit.
Ez kb. egy évig tartott.
Próbáltam én mindent: a legjobb ételeket tettem elé, megkíséreltem kitalálni, hogy miket szerethet egy gyerek, nem adtam neki mást, csak azt amit mi is ettünk, stb.
Erre az utóbbira esküdött mindenki, mondván, egy ideig majd válogat, de aztán úgy is megéhezik, és enni fog, gyerek nem halhat éhen, stb, stb.
Az az egy vígasztalt akkoriban, hogy arra gondoltam, az oviban legalább biztosan megeszi amit a többiek, igaz ott tejterméket nem adnak a gyerekeknek, de ez legyen a legnagyobb probléma, majd megpróbálom valahogy pótolni. Igenám, de az oviban se evett, és ott meg azt gondolták, hogy otthon eszik. Két hétig tudtam tartani magam ahhoz, hogy nincs más, csak amit elé teszünk, de annyira lefogyott, hogy kénytelen voltam befejezni a gyerekkínzást. Ebben az időszakban vált Dávid egyébként nagy olívaolaj szakértővé, ha ugyanis fél évig olívaolajos tésztán él az ember, akkor nagyon nem mindegy az olaj minősége! 🙂
Aztán javulni kezdett a helyzet, mostanra kiderült, hogy a gyerek nem vega, sőt kedveli a fasírtokat és húsgombócokat, általában a legtöbb levest, néhány főzeléket, sőt a salátákat is. Nem akar sajtot és tejfölt enni, de szerintem ennyi dili minden gyerek ízlésébe belefér.
Újabban már ott tartunk, hogy nem csak jó étvággyal megeszik dolgokat, de recepteket is kitalál. Az egyik annyira kerek és minden hozzávalója összeillő, hogy vasárnap el is készítjük majd közösen, és fel is teszem ide a blogra.
Különben nagyon vicces, hogy pont a blog miatt, Dávid sok evéssel kapcsolatos kérdést kap, amire teljesen szakszerűen meg is tud felelni. Úgy meséli a sütemény hozzávalóit, mintha ő sütötte volna, ismeri a zöldfűszereket, és utálja a Maldon sót. Sőt, miután megkóstolta a Kumquat-ot, rájött, hogy a legjobb, ha egy Halálcsillag részeként használja fel.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy a séfek milyen evők voltak gyerekkorukban?

Kategóriák
Egyéb kategória

Mit dolgozott, mit evett az üknagymama?

Mikor Dávidot bölcsödébe írattuk, össze kellett szednem egy csomó olyan családi iratot, amire soha nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz.
Imádom ezeket a régi születési és házassági anyakönyvi kivonatokat, a megsárgult, megtört papírokat, a régi viaszos pecséteket, de a kedvencem dédanyám munkakönyve.
Ő volt az egyetlen dédszülőm, akit ismertem személyesen.
1897-ben született és a Wohl Irén nevet kapta. Hamar árva lett, és Jászfényszarura került nevelőszülőkhöz. 1912-ben, tizenöt évesen váltotta ki a munkakönyvét.
Múltkor, a Dob utcában volt dolgunk, és mutogattam a házakat a fiamnak, nekem is érdekes volt, hogy egy fél életet végi lehet élni egy utcában: “Itt született a dédi, ebben a házban lakott, amikor férjhez ment, és ebben dolgozott először. Ez pedig az a ház, ahol az én ükanyám, vagyis a te szépanyád meghalt.”
Pár száz méteren belül születni, lakni, szeretni, dolgozni, és meghalni.
Mikor dédi meghalt, annyi idős voltam, mint Dávid most. Szerintem már nem rá emlékszem, csak azokra a történetekre, amiket róla mesél a család. De ez egy nagyon szerethető emlék.
Dédikém pici asszony volt, 152 centi mindössze, és csupán 32-es volt a lába. Mégis 18 gyereket nevelt összesen, a dédapám első házasságából hozott gyerekekkel együtt.
Nagyapámat, aki nem mindig bánt úgy nagyanyámmal, ahogy illett volna, egyszer úgy megverte a sodrófával, hogy az öreg sírva könyörgött neki, hogy hagyja abba 🙂 Persze kezet nem mert emelni az anyósára.
Otthon nézegettük a munkakönyvet, és beszélgettünk a munkáról a fiammal.
Mi az a paszomány munkásnő, vagy milyen süteményeket készíthetett Somló Vilmos Damjanich kávéházában, amikor czukrász volt?
Vagy mi lehetett a munkája a Moskovitz czipőgyárban a Király utca 14, II. udvarában?
És utána a Neuhaus Izidornál a Dembinszky u. 6-ban?
Vagy a Lichtig és Stern cipőüzemében a Felsőerdősor utcában?
És különben is, mit evett, amikor ezeken a helyeken dolgozott?
(Azt az érdekességet nem meséltem el a fiamnak, hogy a háború után 1949-től dédi a művégtag gyárban dolgozott. Gondolom sokan tértek haza hiányzó végtagokkal, és az is lehet, hogy nagyobb szükség volt ilyesmire, mint cipőkre.)
Mikor hazaértünk, kinyitottuk a hűtőt, hogy főzzünk valami olyat, amit mondjuk 1915-ben is főzhettek a Dob utcában. Nehéz dolgom volt.
“Nem, túrórudit biztos, hogy nem ehetett az üknagyanyád akkoriban, és képzeld el, akkor még csak jégszekrénye volt az embereknek, minden nap venni kellett a jegestől a jeget, aki kis kerekes kocsival járta a házakat, és kiabálta, hogy itt a jeges. De a Dob utcában nem volt gyakori a jégszekrény.
Nem, olajbogyó sem volt, sőt, parmezán se. Volt viszont krumpli, karalábé, hagyma, fokhagyma, túró, kacsazsír, szőlő, méz, tojás, liszt és dara, cukor, tejföl, tej, paprika, paradicsom, és fokhagyma is.”
Úgyhogy főztünk két olyan ételt, amihez az alapanyagok, és az eszközök is meglehettek, de mégsem egy hagyományos korabeli szakácskönyvben olvasható recept.
Az egyik ilyen a túrógombóc, mézes, szőlős öntettel. Bejött a dolog, kiváltotta a túrórudit.
Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró
2 tojás
13 dkg búzadara
1 mk só
4 ek cukor
fél citrom reszelt héja

50 dkg kékszőlő
5 ek akácméz
2 ek vaj
1 kk fahéj
4 szem szegfűszeg
1 citrom leve
fél citrom reszelt héja
1 dl édes fehérbor (valamilyen tokaji)

A tojást a sóval felverem, majd hozzákeverem a cukrot is. A túrót krumplinyomón átnyomom, elkeverem a tojással, és a búzadarával. Belereszelem a citrom héját is, lefedem, és egy órára a hűtőbe teszem.
A szőlőszemeket leszedem a fürtről, ketté vágom, és kiszedem a magját.
Egy serpenyőben karamellizálom a mézet, beleszórom a fűszereket, felöntöm a borral és a citrommal, majd beleforgatom a szőlőt. Három percig főzöm, ennyi idő alatt ereszt egy kis levet, de nem fő meg teljesen.
Forró vízben kifőzőm a gombócokat, leszűröm, és a megolvasztott vajba forgatom.
Tálalásnál leöntöm a szőlővel.
Közeledik RosHasana, ez is jó egy mézes receptnek. Tejes, annak a figyel a kóserre!

Kategóriák
Egyéb kategória

Gyermekkor, eperfa Erdőbényén

Tegnap a kisfiam nem volt óvodában, mert előző este volt egy kicsi hőemelkedése. Másnap itthon tartottam, de rettenetesen unatkozott, és kutya baja volt már természetesen. Mikor kisütött a nap, lementünk sétálni, és akkor egyszer csak megéreztem egy illatot.
Hirtelen nem tudtam mi az, de rögtön visszarepültem az időben húsz-huszonöt évet. A boldog, gondtalan gyermekévek érzése átjárta a testemet. Forgattam a fejem, de nem sikerült beazonosítani mi is lehet az.
Aztán pár méterrel arrébb megláttam.
Apró lila foltok a földön, és felette az eperfa!
Istenem, ezer éve nem éreztem ezt az édeskés, mégis kicsit cefreszagú gyümölcsöt. Annyira vidéki dolog ez, hogy Budapesten fel se ismertem. Valahogy nem odaillő. Pedig ott van, nem is egy fa, hanem legalább húsz, a József Attila téren, a szobor környékén. Igaz, valamilyen nemesített fajta, lelógó ágakkal, de ugyanazt a gyümölcsöt termi, amit az „igaziak”. Talán még pálinkás hordó is készül belőle ötven év múlva, ha kivágják majd…
Erdőbényén nagyanyámnak is volt egy eperfája a kertben. Mindig lila volt a kezem az epertől, pedig nem is szerettem annyira, hiszen ott volt a csodálatos ropogós cseresznye is, a meggy, és a sárgabarack. Mégis, miután felébresztett az első harangzúgás, mindig ettem pár szemet.
Talán az erdőbényeiknek fel sem tűnik, hogy mennyit harangoznak a falujukban, és azt milyen hosszan teszik. Két templom is jut az 1500 emberre, és olyan a harangzúgás, mintha versenyeznének, melyik a jobb? A református, vagy a katolikus? Nekem a katolikus hangja egyébként sokkal jobban tetszik, igazi szépen szóló harang. Itt pesten ritkán harangoznak, azt is rövid ideig teszik, és különben is olyan hatalmas a zaj, hogy alig hallatszik el párszáz méterre. De ott fel lehet rá ébredni, és ha mégis sikerül visszaaludni, akkor egy óra múlva megismétlik 🙂
És a csend! Éjjel akkora csend van, hogy hallani lehet. Hangos a csend. Aki soha nem tapasztalt ilyet, az biztosan azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem. Néha felugat egy kutya, és az ugatás végigvonul a falun. Napközben meg kukorékoltak a kakasok, és párszor robbantottak a bányában. Attól féltem kislányként, nem értettem a dolgot, tartottam tőle, hogy beszakad a föld az egész falu alatt, eltűnnek a macskaköves utcák, a virágzó gesztenyefák, illatos eperfák.
Az iskolában tanultunk is az eperfáról, hogy a pesti gyerek is megtudja, azért ültették az udvarra a régiek, mert nagy a vízigénye, elszívja a fölösleges nedvességet a ház falaitól. És persze a disznók is nagyon szeretik. Se a gyerekeket, se az eperfa pálinkáshordót, se az eperpálinkát nem említették.
Mutattam Dávidnak, és lelkes volt. Felemelve ő is eléri a gyümölcsöt, és hamar rájött, hogy a legfeketébb a legédesebb, megfogja a kezét, a nyelvét, a száját. Igazi gyerekcsemege, én is gyerek lehettem tőle egy pillanatra.

Kategóriák
Egyéb kategória

Mézes sárgarépa saláta

Egy valamiben megegyezik a férjem, és a fiam ízlése, mégpedig a sárgarépa iránti gyűlöletben. Főve egyik sem hajlandó, még csak megkóstolni sem, én meg tényleg nem értem, hogy mi lehet a probléma, egy húslevesbe főtt répával? De most komolyan.
Lényegtelen információ, de leírom, hogy a sárgarépa csak a XVI. század óta narancssárga, előtte egyszerű “répaszínű” volt. Akkoriban a holland növénynemesítők így akartak a holland király kedvében járni, hogy holland narancssárgára színezték a növényt. És milyen jól tették, tele is lett karotinnal 🙂
Dávid új fejlődési szakaszba lépett, elkezdett hazudni. Láttam erről egy filmet, hogy ez mennyire fontos készsége az embernek, és csak akkor tudjuk igazán elsajátítani, amikor már tudjuk azt, hogy a másik nem tud arról, ami a gondolatainkban zajlik. Ez olyan három, és négy éves kor között tudatosul teljesen, és innen kezdve füllentések tarkítják mindnyájunk életét. Egy éve még nem lehetett bújócskázni a fiammal, mert elbújt, aztán arra a hangos kérdésre, hogy vajon merre lehet ez a Dávidka, rögtön előszaladt, és közölte, hogy itt vagyok 🙂
Akár negyed órát is képes arról mesélni, hogy ő bizony annyira szereti a sárgarépát, hogy egyedül megevett egy egész tállal az oviban, sőt még részletezi is, aztán levonja a konklúziót, miszerint másnap úgy fog ébredni, hogy nagyon jól fütyül. Akkor éppen nem, de reggel már biztosan így lesz, akárki meglássa. Ha véletlen szaván fogom, megpucolok egy répát, akkor jaj anyaaaa! felkiáltással elrágcsálja a felét, és a többit nem kéri. Persze főve ő sem kóstolja meg, hiszen apja fia.
Úgyhogy nekünk marad a saláta. Ez egy zsidó recept, és egyszer nagy meglepetésemre valaki mondta, hogy ez benne van az egyik magyar szakácskönyvíró könyvében (talán F. Nagy Angéla?), de nekem nem sikerült találkoznom vele, viszont már nagyanyám is ismeri.
Natúr húsokhoz a legjobb, de én csak úgy is szeretem.
Hozzávalók:
0,5 kg sárgarépa
1 nagy fej hagyma
5-6 ek méz
1 csokor kapor
A sárgarépát nagylyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem az apróra vágott hagymát, kaprot és mézet.

Kategóriák
Egyéb kategória

Tortilla és a piknik esete


Tortillát sütöttem, ugyanis nagyon megörültem Gourmandula VKF kiírásának, miszerint osszuk meg piknikreceptjeinket egymással. Mi ugyanis állandó mozgásban vagyunk, ez az én nyughatatlan természetemnek köszönhető, ugyanis amennyire szeretem hét közben Budapestet, annyira gyűlölöm hétvégén! Muszáj vagy péntek délután útnak indulnunk, és valahol megszállnunk hétvégén, vagy ínséges időkben vasárnap fogni a bakancsunkat, és felkerekedni.
Ha véletlenül kimarad egy hét, szét tudnám rúgni a ház falát! Szerencsére a férjemet is rá tudtam venni a folyamatos csavargásra, és úgy látom, Dávid is partner lesz ebben, csak minden délután kapjon egy eperfagyit.
Leggyakrabban a Hármashatárhegyen sétálgatunk, de gyakran vesszük az irányt Eger felé, hogy a végén Miskolc felett rakjunk tüzet. Szeretem a Bükköt, annál jobban már csak Zemplénbe húz a szívem, de az már tényleg messze van egy egynapos kiránduláshoz.
Mi télen is sütögetünk ha olyan a kedvünk, de ha nem, akkor is meleget eszünk az erdő közepén. Az évek során komoly ételhordó felszerelést gyűjtöttünk össze ugyanis. Van három rozsdamentes termoszunk, de akad egy műanyag flakonra húzható “hűtőtáskánk” is, ha túrázni indulnánk, ugyanis a termosz nagyon nehéz.
Vettünk két tökéletesen záródó, hőtartó ételhordót is, így ettünk már szakadó hóban töltött paprikát a Mátrában, vagy szikrázó napsütésben jéghideg gyümölcslevest a Sátorhegyen. Persze mióta szülők vagyunk, gyakoribb, hogy csak keveset sétálunk, és leterítjük a pokrócunkat a fűben, ott labdázva, beszélgetve esszük meg az elemózsiánkat. Nagyon szeretünk bográcsolni a barátainkkal, hiszen szabadtűzön készül a legjobb marhapörkölt, a legízletesebb gulyás. De van egy egészen kicsi, mindössze 1000 forintért vásárolt kerti grillünk is, az mindig ott lapul szétszerelve a csomagtartóban, szénnel, és gyújtóssal együtt, ki tudja mikor lesz rá hirtelen szükség?! Ha valaki szintén magával hordozná mindig, akkor arra figyeljen a vásárlásnál, hogy ne kelljen összecsavarozni felállításnál, legyen elég csupán beledugni a lábakat, így sokkal kevesebb macera az összeszerelése. nálunk mindig van egy ötliteres kanna, amiben vizet viszünk, leönteni a parazsat. Ez nagyon fontos, soha nem szabad ellinkeskedni!
A mostani feladatot én úgy értelmeztem, hogy olyan ételeket írjunk, amit nem helyben sütünk, hanem otthonról viszünk magunkkal. A család igazi kedvence a tortilla ilyen esetekre.
És valóban multikulti, csak töltelék kérdése az egész.
Hozzávalók 8 db tortillához:
20 dkg simaliszt
25 dkg kukoricaliszt
só, bors
3 dl meleg víz
A hozzávalókból kemény tésztát gyúrunk, negyed órát pihentetjük, nyolc részre osztjuk, majd 25-30 cm átmérőjű köröket nyújtunk belőle. Liszttel meghintve, nylon zacskóval letakarva tároljuk sütésig. Felforrósítunk egy nagy serpenyőt, majd szárazon beletesszük a tortillákat. 10-15 mp alatt megsütjük mindkét oldalát, majd megtöltjük, feltekerjük, és alufóliába csomagoljuk.
Mexikói töltelék:
Feketebab pürével (feketebab, olívaolaj, citrom, oregánó, chili, fokhagyma, hagyma, összeturmixolva) megkenjük a tortillákat, majd a felét beborítjuk kígyóuborka szeletekkel, jégsalátával, hajszál vékonyra szeletelt csirkemell filével, megszórjuk korianderrel, pár szem köménnyel, sóval, borssal, chilivel, és nyomunk rá egy kevés lime-ot. Tehetünk bele kukoricát is, és kaliforniai paprikát is.
Izraeli töltelék:
Hummusszal megkenjük a tortillákat (csicseriborsó, tahini, fokhagyma, pár csepp citromlé, só, bors) megszórjuk fenyőmaggal, vagy apróra vágott kesudióval, és tetszés szerinti zöldségekkel töltjük. Nagyon finom, ha darált, fűszeres marhahúst is rakunk bele.
Magyaros:
Juhtúróból készített házi körözöttel kenjük meg a tortillákat, vékony angolszalonna szeleteket fektetünk rá, erre tesszük a salátaleveleket, erős paprikát.
Extra:
Philadelphia sajtkrémmel kenjük meg a tortillát, csirkemell sonkával, és bacon-nel borítjuk, füstölt sajttal szórjuk meg, és rukolával borítjuk.
Paradicsomot, és olajbogyót szoktunk mellé vinni, de csak külön dobozkába, hogy a leve ne áztassa el a tésztát.
A piknik téma annyira kedves a szívemnek, hogy írtam is már erről, igaz nem a blogomba, hanem a Pickwicknek, múlt novemberben, de most bemásolom ide, ez ie egy alternatíva:
Talán furcsa, hogy így november táján a piknikről írok, de kint enni a természetben nem csak nyáron lehet, hidegebb napokon is feltöltődést ad az a másfél óra, amit házon kívül töltünk. Most még hullanak a gyönyörű színes falevelek, jó érzés a léleknek a látvány. Talán egyedül a száraz idő fontos ilyenkor, még a nap sem kell, hogy süssön, bár rosszat nem tesz az ember hangulatának, az biztos.
Azzal kezdeném, hogy soha ne (ne csak) szendvicset vigyünk a piknikre. Annak is meg van a helye, egy túrán, ahol nem ülünk le, vagy csak 10 percre vesszük le a nehéz zsákot a hátunkról a hegycsúcson. Mikor piknikelni indulunk, az út célja maga a ráérős, beszélgetős evés.Vigyünk magunkkal pokrócot, sőt abroszt is! Annyira ünnepélyes lesz a hangulat egy erdő közepén a fehér abroszra kitett tányéroktól, poharaktól. Mi soha nem használunk műanyag poharakat, semmivel se nagyobb az esélye annak, hogy egy gyönyörű réten törjük össze, mint hogy a vacsoraasztalnál. Az üvegpohárban látszik a bor színe, hallani a csengő hangot koccintáskor, sokkal jobban esik az ital.
A nyár nagy slágere a jegesvödörből kínált pezsgő. Jég minden benzinkútnál kapható, hűtőtáskában 4-6 órát eláll. Télen pedig a termoszból gőzölgő, fantasztikus fahéj, és szegfűszeg illatú forralt bor, a gyerekeknek tea. Talán egy valami van, amiben picit mértéktartóbbnak kell maradnunk, mint az otthoni étkezésnél, és ez a kés és a villa egyszerre való használata. Ha nincs asztalunk, szinte lehetetlen feladat az ölünkben egyensúlyozott tányérból két evőeszközzel enni. Persze ha vittünk magunkkal összecsukható asztalkát, vagy olyan helyre mentünk, ahol tudjuk, hogy van asztal, az más.Érdemes olyan ételeket készíteni, amit egy villával, kanállal, vagy a kezünkkel is meg tudunk enni. Ilyenek a saláták, a bambusz pálcikára felhúzott, vagy fogpiszkálón kínált falatkák, a kisméretű töltött zöldségek (gomba, paradicsom, paprika), és a tésztába, rétestésztába tekert finomságok. Télen jó ötlet betenni a hűtőtáskába egy-egy befőttesüvegnyi forró vizet, ami melegen tartja az ételt. És ha tehetjük, ne érjük be egy fogással! Előétel, közben egy kis ráérős beszélgetés, majd valami komolyabb fogás, végül a desszert, mindez madárcsicsergés közepette, vagy a végtelen csillagos ég alatt elnyúlva éjszaka…
Így kérte meg a kezem a férjem, miután elfogyott a jéghideg pezsgőnk.
Rétestésztába rejtett csirke
Hozzávalók 4 személyre:
2 csirkemell
1 csomag rétestészta
2 alma
10 dkg füstölt, vagy kéksajt
1 marék dió, vagy fenyőmag
Vaj
Só, bors, szerecsendió
Petrezselyem
Szezámmag a díszítéshez
A csirkemellet felszeletelem, befűszerezem, majd egy serpenyőben vajon megsütöm. Mikor kihűlt, apró darabokra vágom. Az almát megpucolom, majd a nagylyukú reszelőn a húshoz reszelem a sajttal együtt, végül belekeverem a petrezselymet, és a diót is. (A füstölt sajthoz inkább a fenyőmag, a kéksajthoz pedig a dió harmonizál)
A réteslapokat megnedvesített konyharuhára teszem, egyszerre két lapot használok, ami közé olvadt vajat kenek. Kis kockákra vágom a tésztát, majd hússal megtöltve feltekerem, a két végét benyomkodva. Vajjal kikent tepsiben, szezámmaggal megszórva 30 perc alatt szép pirosra sütöm. Forrón elcsomagolom, hogy meleg maradjon.

Szabadtűzön készült receptjeim:
Marhapörkölt
Gulyás
Bárány kofta
Vörösboros marhapörkölt
Parázson sült csirkecomb

Kategóriák
Egyéb kategória

Motorral az erdőben? Nem kéne!


Hétvégén kirándultunk. Dávid lassan négyéves, egyre nagyobb távolságokat lehet megtenni vele, és már nagyon sok minden érdekli. Néha már megpróbálkozunk egy-egy egész napos kirándulással, és általában jól sikerülnek a napok.
Szeretjük a tanösvényeket, gyerekes családoknak szívből ajánlom, hogy ők is menjenek végig minél több ösvényen, nagy élmény a kicsiknek, jól megismerhető az ország így. Általában rövidebb séták, 2-6km hosszúak, ha lehetséges csekély szintkülönbséggel, több állomással, ami az adott hely természeti szépségeit mutatja be, állomásonként táblákkal.
Most a Tárnics tanösvényt néztük ki magunknak a Bükkben, Répáshuta mellett. A tanösvény 4,2km hosszú lett volna, de kicsit eltévedtünk. Tanösvényen eltévedni? Igen, lehetséges! Mikor elindultunk rajta, nem is néztük meg a térképet, csak elolvastuk, hogy körút, tehát oda kell visszaérnünk, ahonnan indultunk. Igenám, de ez nem teljes kör, hanem a hetedik állomás után vissza kell menni az ötödikhez, és ott az ellenkező irányban folytatni az utat. Ezt elvileg egy nagy útbaigazító oszlop is jelzi, de ezt egy éve kidöntötték egy munkagéppel, és azóta nem tartották fontosnak, hogy felállítsák. Pedig ezek a tanösvények mind pályázati, támogatott pénzből épültek, jó lenne, ha karban is tartanák őket, mert a legjobb szándékkal épített dolog is tönkremegy egy idő után, ha azt nem gondozzák. (Tanulság, a térképet, és az iránytűt nem szabad otthon hagyni.) A tanösvényeken pedig sok olyan is végig sétál, akinek jobb lenne otthon maradniuk, mert csak összetörik a táblákat, műanyag flakonokat, és sörösdobozokat dobálnak az erdőbe. És ha ez mind nem lenne elég, itt is felbukkantak a motorosok, akik az utóbbi pár évben szinte minden erőben ott vannak. Bőgetik a motort, élvezik, hogy hatalmas port csinálnak, száguldoznak, ugratnak az ösvényen. Vagy csak 200-al száguldoznak az erdőt kettészelő országúton, örülve saját motorjuk hangjának, megrémisztve az állatokat, a kisgyerekeket, elrontva a normális emberek örömét.
Gondolom ők is azért mennek oda, mert gyönyörű a táj, csodálatos az erdő illata, kevesen vannak az utakon, jó egy kicsit kiszabadulni a városból. Kiszabadulnak, és kivetkőznek magukból. A városban is azt gondolják, hogy rájuk nem vonatkozik a KRESZ, de az erdőbe érve azt hiszik, hogy nekik nő a fa, az ő kedvükért épült az országút, övék a világ.
Míg az autósok lassan, csendben, letekert ablakkal mentek a céljuk felé, addig is élvezve a madárcsicsergést amíg odaérnek, a motorosok úgy viselkednek, mint egy állat.
Nálam betelt a pohár. Nem fogok lehúzódni ezentúl. Érdekes, a német motoros, aki átutazik az országon, soha nem akar az autók között cikázva, életveszélyes manőverek között előrébb jutni a sorban. Rá vonatkoznak a szabályok.
Direkt hangos a kipufogójuk, és direkt kifarolnak a babakocsi előtt, hogy belepje a por a családot. Senkit nem érdekel?!
Szerencsére teljesen nem tudták elrontani az örömünket, van, ahol már nem hallani őket, van ahova már nem tudnak motorral közlekedni.
Így láthattuk, hogy etetik a vadakat, honnan lesi őket a vadász, hogy égettek meszet, szenet, hogy folyik be a Pénz patak a vízgyűjtő barlangjába, és milyen hűvös jön ki onnan. Megmostuk az arcunkat a patak vizében, megpihentünk egy sziklán ücsörögve, sütöttünk egy “erdei hotdogot” ebédre. Végül a túránk több mint 5km hosszúra nyúlt, és 4 órát sétáltunk. Dávid igazi hősként menetelt, mindössze 500 métert utazott az apja nyakában, de azt sem ő kérte, hanem a vége felé, amikor ránéztünk a fáradt arcára, a férjem annyira megsajnálta, hogy felvette egy kicsit. Nem tiltakozott! 🙂
Délelőtt egy egri kávé után szedtünk egy adag vacsorára való gombát, amit még időben sikerült megmutatni az egri gombavizsgálónak (ezt mindenkinek kötelező, aki nem vizsgázott gombász, hiszen az egészségünk mindennél többet ér, és egy gombát mindenképp fel kell ismernünk, az pedig a gyilkos galóca!) Recept következik.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csokoládétorta és élő liba

Hétvégén ünnepeltük édesapám hatvanadik születésnapját. Nagyon jól sikerült buli volt, sok-sok étellel, és két tortával a 22 vendég számára. A tortafelelős én voltam, úgyhogy szépen lassan meg is írom majd a torták receptjeit. Az este sztárja pedig egy ajándék liba lett. Apu gyakran emlegeti, hogy erdőbényei nagyanyám mennyire finom liba ételeket tudott készíteni. Nem hagyhatta ki a lehetőséget apu unokatestvére, és vett a monori piacon egy fiatal gúnárt. A liba piros masnival a nyakában, nagyon barátságosan érkezett, kicsit körbetotyogott, gágogott (ez nem a legmegfelelőbb szó, mert nem igazi gágogás volt ez, csak halk libabeszéd, aminek nem tudom a nevét). Utána összebarátkozott a 16 éves labradorunkkal, majd egész este a vendégeket kísérgette. Hihetetlen barátságos baromfi, úgyhogy anyu meg is kegyelmezett neki, Márton napig még egészen biztosan hízni fog. Egyenlőre két neve van, hol Mártonnak, hol Gedeonnak szólítjuk nagyon eredetien. Szerintem inkább Gedeon.
Lilaliba lálá.
A tortára visszatérve, felnőtt tortát sütöttem. Ez azt jelenti, hogy 25 dkg 75%-os kakaó tartalmú csokoládét tettem bele, és egy deci rumot, cukrot pedig alig. Elfogyott 🙂
Hozzávalók a tésztához:
1 bögre liszt (1 bögre=2,25 dl)
1 bögre tej
4 púpos ek holland kakaó por
1 bögre cukor
1 tojás
0,5 bögre olaj
1 sütőpor
Ez végül is egy egyszerű bögrés sütemény. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt sütöttem meg, de előtte tűpróbával ellenőriztem.
Hozzávalók a csokoládékrémhez:
25 dkg 75%-os kakaótartalmú csokoládé
2 dl tejszín
2 tojás sárgája
2 ek cukor
2 dl tej
1 ek étkezési keményítő
2 ek vaj
5 dkg mazsola
1 dl fehér rum
A tejet felforraltam a tejszínnel, majd belekevertem a csokoládékockákat. Lehúztam a tűzről, és addig kevergettem, amíg elolvadt a csokoládé. Beletettem a tojások sárgáját is, és habverővel alaposan eldolgoztam. Pár csepp vízzel elkevertem a keményítőt, beleöntöttem a csokoládémasszába, és visszatoltam a tűzre. Mikor besűrűsödött még beletettem a vajat és a cukrot, majd elzártam a lángot.
Közben beáztattam a mazsolát a rumba, és miután a mazsola megszívta magát, a rummal együtt hozzákevertem a krémhez.
Kettévágtam a kihűlt tortát, és megtöltöttem a krém felével. A másik felét elosztottam a tetején és az oldalán.
Egy habfixálóval kemény habbá vertem 2 dl tejszín, amibe belekapartam fél rúd vanília közepét. A tejszínhabbal megkentem a torta tetejét és az oldalát is. Megszórtam száraz serpenyőben megpirított mandulával, majd jól behűtöttem.