Kategóriák
Egyéb kategória

Bodzás gersli

Végre elkezdett nyílni a bodzavirág. Olyan isteni illat van éjjel, amikor kicsit kihajolok az ablakon, teljes pompájában virágzik az akác, félig kibontotta már a virágjait a bodza, és mind itt illatozik karnyújtásnyira.
Bodzás gerslit tavaly főztem először, de akkor nem tettem fel, idén épp itt az ideje.
Nagyon tömény, igazi “luxus” édesség, nem is kell belőle csak pár kanálnyi, az is olyan intenzív ízorgia, hogy bőven elég.
Hozzávalók:
8 bodzavirág
25 dkg gersli
5 dkg vaj
1 dl tejszín
1 dl édes szamorodni
5 ek akácméz
2 kk fahéj
1 citrom reszelt héja
citromlé ízlés szerint
diónyi darab gyömbér
A bodzavirágot kirázogatom, hogy ha esetleg van benne bogár, az kiessen belőle. Fél napra beáztatom a mézzel elkevert vízbe (épp csak annyiba, amennyi ellepi egy kislábosban, ez kb. 0,5 liter), és a citrom héját is belereszelem.
Fél nap után lassú lángon felfőzöm.
Tíz perc után leszűröm, és a levét félreteszem.
A gerslit fél percig kevergetem a vajon, majd felöntöm a bodzasziruppal és beledobom a gyömbért is. Lassú lángon főzőm, gyakran kevergetve, de lefedve, nem úgy mint a rizottót, ugyanis a gerslinek sokkal több idő kell. Ha elfőtte a levét, vízzel pótolom, legalább kétszer, és csak akkor térek újra vissza a sziruphoz, amikor már félig megpuhult a gersli.
Gerslije válogatja, de ez most egy óra alatt főtt tökéletesen puhára, de vettem már olyat, aminek 20 perc is elég volt. Ha túl édesnek érzem, akkor teszek bele pici citromlevet, de ennek valóban édesnek kell lennie.
Mikor a gersli már puha, felöntöm a borral és a tejszínnel. A legvégén keverem csak hozzá a fahéjat. Bátrabbak reszeljenek bele egy pici szerecsendiót is!

Kategóriák
Egyéb kategória

Almás-vajas cookie


Van Sárospatakon egy nagyon kedves kis teázó a vár mellett, ha arra járunk, mindig beugrunk egy jó kis teára. Most annyira át voltunk fagyva az Erdőhorváti környékén tett kirándulástól, hogy forró csokoládét rendeltünk, és mellé egy-egy sütit. Nekem a Classic Farm Bakery almás-fahéjas-vajas sütijére esett a választásom, ami valami eszméletlen finom! Én még bolti sütit nem ettem, ami ennyire jó lett volna!
Persze rögtön reprodukálni akartam itthon, kiindulási alapnak a csomagoláson lévő összetevőket használtam, mondhatni, hogy onnan koppintottam a receptet 🙂
Persze a lisztet rögtön lecseréltem részben grahamlisztre, részben zabpehelyre, és tettem bele mazsolát is. Nagyon finom lett, legközelebb azért inkább egy picit több vajat teszek bele, szerintem ez a mennyiség simán elbírna 15 dkg vajat is.
Hozzávalók:
30 dkg simaliszt
10 dkg grahamliszt
10 dkg zabpehely
10 dkg vaj (inkább legyen 15)
10 dkg szárított alma
5 dkg mazsola
20 dkg barnacukor
2 tojás
1/2 citrom leve
1 citrom héja
0,5 dl alma lé (víz is megteszi)
2 kk fahéj

1 kk szódabikarbóna
2 kk sütőpor
Szárított alma a nagyobb üzletekben kapható, apró kockákra vágva átlátszó tasakban árulják, ennek hiányában szerintem aszalt kajszival, vagy aszalt szilvával is finom lehet!
A tojásokat habosra kevertem a cukorral, majd beledolgoztam a vajat is, később az almalét és a citromlét is. A többi hozzávalót is összekevertem, majd elegyítettem a kettőt.
180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt sütöttem pirosra.
Bevallom, nem lett annyira könnyű, mint a prototípus, de nagyon finom mégis!
2 tepsire elegendő mennyiség.

Kategóriák
Egyéb kategória

Szikrázó málnahab

Szikrázó, mert a hab apró karamell darabokat rejt, amik roppannak, amikor ráharapunk, és a fiam szerint ez olyan mintha valami szikrázna a szánkban. Szerintem azért attól sokkal jobb!
Holnap hajnalban elutazunk négy napra, és nem tudom lesz-e kedvem feltenni valamit a blogra, gondoltam valami extra finomságot hagyok itt, ami nagyon egyszerű, hátha sok embernek lesz kedve kipróbálni!
Hozzávalók 4 személyre:
3 dl tejszín
20 dkg mirelit málna (persze nyáron jó a friss is 🙂
4 ek málnalikőr (esetleg málnapálinka)
2 kk cukor
1/2 rúd vanília kikapart belseje
karamell 10 dkg cukorból
A tejszínbe belekaparom a vaníliarúd közepét, és a két kiskanálnyi cukorral kemény habbá verem. A málna felét átpasszírozom, és a levét a habhoz keverem.
A cukrot egy serpenyőben megolvasztom, folyamatosan kevergetve. Mikor teljesen egynemű, szép halványbarna színű, és kellően folyékony, vékonyan beolajozok egy darab alufóliát.
Erre csurgatom a karamellt, de nagyon óvatosan, ugyanis rettenetesen forró, és nagyon tud égetni!
Mikor a cukor megszilárdult, (10-15 perc) leszedem a fóliáról, és apróra töröm. Figyelni kell, mert úgy törik mint az üveg, és bizony a lepotyogott darabok bele is állnak a mezítláb sertepertélő gyerekek lábába, igaz el is olvadnak ott 🙂
A karamell apró darabjait a habhoz keverem, és az egész habot egy nylon zacskóba szedem, aminek levágom a sarkát, ha ezzel nyomom a poharakba, biztosan nem lesz foltos a pohár.
A maradék málnát leöntöm a likőrrel, és elosztom a poharak alján.
Erre nyomom a habot, majd nagyobb karamelldarabokkal, és egy-egy szem málnával díszítem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Könnyű citromfelfújt

Hú, hogy ez mennyire finom!
Ha csak ez az egy recept lenne a Le Cordon Bleu sorozat Édes csemegék című könyvében, már akkor megérné az árát, de egy csomó hasonlóan jó ötlet van benne!
Szóval a felfújt pille könnyű, kellemesen savanykás, mégis a citromhéjtól erőteljesen citrom ízű, szinte elolvad az ember szájában. És az illata!
Ritkán kíván a férjem valami desszertet, de most mégis. talán azért, mert tegnap este kaptunk az anyósomtól egy adag tatárt, és azt evett reggelire. És ha már ilyen királyhoz méltóan indul a reggelre, akkor valami desszert is kell neki. Remélem vacsorára egy üveg száraz pezsgővel tér haza 🙂
Hozzávalók:
vaj a forma kikenéséhez
6 dkg vaj
2 ek liszt
8 dkg cukor (az eredeti recept 10-et ír)
1/2 rúd vanília kikapart közepe (nincs az eredeti receptben)
1 citrom reszelt héja
2 tojás szétválasztva
3 ek citromlé
2,5 dl tej
1 csipet só

A vajat habosra kevertem a cukorral és citrom héjával.
Hozzá adtam a tojások sárgáját, és azt is alaposan elkevertem.
Beleszitáltam a lisztet, majd a citrom levét.
Meglangyosítottam a tejet, és a masszához kevertem.
Felvertem a tojások fehérjét a csipet sóval, de nem kőkeményre, hanem egy kicsit lágyabbra hagytam.
Először csak egy kanál habot kevertem a masszához, majd óvatosan a többit is.
A masszát a kivajazott formába öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütöttem úgy, hogy egy tepsibe állítottam a formát, amibe annyi vizet öntöttem, amennyi félig ellepi. Ennyi idő alatt a teteje kap egy piskóta szerű kérget, és az alja fentasztikus sűrű krémmé változik.
Hagytam kihűlni, és megszórtam porcukorral. Lehet enni melegen is, de szerintem jót tesz neki a hűtés.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hámán táska (Hámán füle)

Hurrá purim van!
Vagyis most két napig kicsit több alkoholt iszunk, mint szoktunk, este mulatunk, délelőtt pedig megnézzük a gyerekeket a jelmezbálban. Meghallgatjuk az Eszter tekercsét, pár percre gyerekek leszünk, és kerepelünk, dobogunk, és csapkodunk, ha meghalljuk Hámán nevét.
És persze Hámán-táskát sütünk, és eszünk.
Nem tudom mikor, és ki által került a hűtőmbe egy üveg házi eperlekvár, de nagyon hálás voltam neki! Ettem én már sok jó eperlekvárt, de ez most túltett mindegyiken.
Purimról már írtam tavaly, most nem ismétlem magam, aki kíváncsi ennek az ünnepnek az eredetére, annak ajánlom figyelmébe a régebbi írásomat. (Lustaság fél egészség!)
Hozzávalók kb. 60 darabhoz:
4 csésze liszt
4 tojás
3/4 csésze cukor
1 csésze margarin vagy vaj
1 ek narancshéj
2 kk sütőpor
1 csipet só
1 kk vanília kivonat
1 ek narancslé (A margarin parve, vagyis páros, míg a vaj tejes. Ez fontos lehet annak, aki figyel a kóserre!)
A hozzávalókból tésztát gyúrok, lisztezett deszkára borítom, majd 3 mm vastagra nyújtom. Köröket szaggatok belőle, és mindegyik kör közepébe egy kiskanálnyi lekvárt halmozok.
Lehet diós, vagy mákos töltelékkel tölteni, sőt süthetünk kenyértésztából paradicsommal, és sajttal sós változatot is.
A tészta három oldalát felhajtom, és összenyomkodom, hogy a lekvár ne folyhasson ki.
180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt sütöttem szép pirosra.
A recept a Chabad szakácskönyvből származik, és nagyon vicces benne, hogy nem jam-et, vagy valami hasonlót ír a könyv, hanem LEKVAR-t 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Baileys panna cotta

Ezt a panna cottát már egy pár hete is elkészítettem, de valahogy eltüntettem a képeket róla, és közben elfogyott az egyik fontos hozzávaló is, úgyhogy várni kellett az ismétlésig. (Naná, hogy a Baileys “párolgott el” az üvegből)
C&V hívta fel egyszer a figyelmem a Dunaparkban kapható panna cottára, aminek a tetején mákszemek vannak, méghozzá egészben, és eszméletlen finom amikor a lágy, krémes, tejszínes desszert elolvad az ember szájában, és picit pukkan a mákszem a fogak alatt!
Azóta én is mindig így készítem, legyen az gyümölcsös, vagy ez eredeti változat, illetve Baileys-es, mint ez a mostani. Mert úgy tűnik, hogy az élvezeteket mindig lehet fokozni!
Hozzávalók:
1 dl Baileys
3 dl tejszín
1,5 dl tej
0,5 dl espresso kávé
cukor, ízlés szerint
1 rúd vanília
4 lap zselatin
mák
A vanília rudat hosszában félbevágom, majd a tejszínnel elkevert tejbe kaparom a belsejét. Beledobom a kikapart vanília rudat is, és a cukorral és kávéval együtt gyöngyözve öt percig főzöm, majd elzárom alatta a lángot.
Közben hideg vízben beáztatom a zselatin lapokat, majd kinyomkodom belőle a vizet, és elkeverem a forró tejszínes krémbe.
Csak a legvégén öntöm bele a Baileys-t.
Hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, közben néha megkeverem, hogy ne bőrösödjön be a teteje. Formákba öntöm, és 3-4 óra alatt hűtőben kihűtöm.
Tálalásnál egy fél pillanatra forró vízbe mártom a formát, és kifordítom belőle a panna cottát, majd megszórom a tetejét mákkal.
A barátnőim mindig kérdezik, hogy hol vásárolom a formákat, amibe gyakran töltök mindenféle krémeket, zseléket. Nos, ezek homokozó formák. Nyáron 100 forint körül veszem őket, jobbnál jobb pudingformák kaphatóak ilyenkor fillérekért! 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Fűszeres aszalt szilva

Tartom magam ahhoz, hogy tavasz van, de néha be kell látnom, hogy a hőmérő nem hazudik. Vagy ha az mégis, akkor a hatalmas szél semmiképp.
Dávid itthon volt egy pár napig, délelőtt a játszótéren próbáltuk meg elütni az időt, igaz fél óra elteltével tűzpiros arccal, a hidegtől elgémberedett újakkal próbáltunk hintázni, aztán beláttuk, hogy a focizás maradt csak nekünk, ha nem akarunk megfagyni.
Szaladtunk hazafelé, és valamilyen forró, fahéjas, szegfűszeges dolgon gondolkoztam, ami szép lassan ki is kristályosodott, forralt bor volt az 🙂
Annyira mégsem rossza a helyzet, hogy hétköznap délelőtt forralt borozzak egyedül, de a hozzávalókra továbbra is vágytam. Így főztem egy olyan lélekmelegítőt, amiből Dávid is ehet, és mégis minden benne van, amire vágyom, még a vörösbor is.
Készítettem egy túrógombócot, amit aszalt szilvapürével tálaltam.
Hozzávalók:
25 dkg magozott aszalt szilva
1 dl vörösbor
1 ek vaj
4 ek méz
1 kk őrölt fahéj
2 csipet őrölt szegfűszeg
A szilvát késes robotgépben összeaprítottam, egy kis lábosban ráöntöttem a bort, vajat, a mézet, és a fűszereket is. Kevergetve 4-5 percig forraltam, hogy az alkohol elpárologjon belőle, és a méz miatt le ne égjen.

Kategóriák
Egyéb kategória

Baileys torta a hölgyek örömére

Tegnap délelőtt bemutatták a Baileys coffee-t.
Igazán meglepett, hogy az Baileys original-ban nincs kávé. Mindig úgy éreztem, hogy van benne egy kevés, de kiderült, hogy ezt csak azért gondolom (és rajtam kívül még sokan,) mert a nyelv ugyanazon részén értékeljük mindkettő ízt.
Ritkák azok az alkalmak, amikor már délelőtt 11-kor valami alkoholosat iszok, de most nem tudtam ellenállni, bár az-az igazság, hogy nem is akartam. Nagyon örültem, amikor Mirelle lecsapott a cég nagykövete által készített jeges, turmixolt italra, ami könnyű volt és habos, úgyhogy biztosra vettem, hogy ma már sütni fog a nap, és csicseregnek a madarak. Mindenki hallja? Mindenki látja? Süt a nap, és csicseregnek a madarak!
12-kor már Emesével kiegészülve női csacsogást folytattunk a bárbultnál eszegetve, úgyhogy hazafelé a villamoson már biztos voltam benne, hogy felhívom a barátnőimet egy kis csajos mulatságra. (A csajos mulatság, az némi alkoholt, és hizlaló ételeket jelent sok-sok pletykával 🙂
Arra gondoltam, hogy valami krémes, tejszínes édességgel próbálom meg elkápráztatni a lányokat, hiszen ennek mindig hatalmas a sikere. Más is megfigyelte már, akár magán is, azt a mozdulatot, amikor a diétázó barátnő belenyomja az újját a “bűnös” desszertbe, megkóstolja, aztán egyre gyakrabban teszi ezt, végül, mit számit ez az egy alakalom felkiáltással villát ragad?
Fergeteges volt! A lányok öt perc alatt eltüntették!

Hozzávalók:
20 dkg keksz (én shortbread-et használtam)
2 ek puha vaj
0,5 dl Baileys coffee

20 dkg krémsajt (Philadelpia, de a mascarpone is megteszi, ha csak az van otthon)
10 dkg málna (télen mirelit)
porcukor ízlés szerint

2 dl tejszín
1 habfixáló
0,5 dl Baileys coffee

málna a díszítéshez

A keszet ledaráltam, elkevertem a vajjal, és a Baileys-el. Amíg a krémeket elkészítettem, betettem a hűtőbe.
A sajtkrémet elkevertem a porcukorral, és a málnával. Nylon zacskóba töltöttem, és lecsippentettem a zacskó végét.
A habot félig felvertem, beleöntöttem a fixálót, majd 10 másodpercig még vertem a habot, amíg teljesen kemény nem lett. Hozzákevertem a Baileys-t is.
A keksztésztát fél centi vastagra lapogattam kör alakban, majd egy kistányért rátéve körbevágtam.
Váltogatva a málnás és Baileys-es krémeket, egy-egy csíkot nyomtam a habból a tésztára, majd elfordítottam 90 fokot, és megismételtem a csíkozást. Tálalásig hűtőbe tettem, és csak szeletelés előtt díszítettem.
Gyakrabban kéne összejönnünk a lányokkal csak úgy, minden cél nélkül beszélgetni egyet!
Készítettem még egy desszertet, de idő hiányában csak hétfőn posztolom.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csöröge

Farsang van ugyebár, de a fánkot én már szó szerint elsütöttem hanukakor. Nem maradt más, mint a csöröge, esetleg a rózsafánk, de a kettő tulajdonképpen ugyanaz.
Csupán a formájuk különbözik.
Hozzávalók:
40 dkg finomliszt
8 dkg vaj
2 ek. porcukor
csipet só
1 dl tejföl
4 tojássárgája
A lisztet a vajjal elmorzsoltam, majd a többi hozzávalóval rugalmas tésztát gyúrtam belőle. 1-1,5 órát pihentettem hűtőben. Lisztezett deszkára borítottam, majd vékony, kb. 2 mm vastag téglalapot nyújtottam belőle.
Derelyevágóval rombusz formára vágtam, majd mindegyik közepén egy metszést ejtettem. Ezen a lyukon áthúztam az egyik végét, így alakul ki a szokásos csörögeforma.
Forró olajban, oldalanként 2-2 percig sütöttem, majd papírtörlőn lecsöpögtettem. Porcukorral megszórva tálalom.

Rózsafánk:

Ugyanaz a tésztája, és az elkészítési módja is, mint a csörögének, csak nem rombuszformát, hanem három különböző méretű kört szaggatok belőle. A legnagyobb köröket hatszor, a középsőket ötször, a legkisebb köröket pedig négyszer bevágom kissé a szélénél. A legnagyobb körök közepét tojásfehérjével megkenem és a közepeset mélyedésig belenyomom a közepébe, majd a legkisebb kört ugyanígy ragasztom rá.
Forró olajban sütöm ezt is, szintén 2-2 percig oldalanként. Tálalásnál porcukorral meghintem, és a közepébe egy kanál lekvárt is teszek.

Kategóriák
Egyéb kategória

Cékla sütemény

Sajnos ez se nekem jutott eszembe, pedig annyira egyszerű, és adja magát, hogy nem is értem miért nem gondoltam rá, főleg azok után, hogy tavasszal gyakran sütünk cukkini süteményt, és nagyon szeretjük!
Elképesztően finom!
A sok csokoládétól és kakaótól kellemesen kesernyés, a céklától pedig nagyon puha lett.
Elég tömény sütemény, egy szelet bőven elég belőle. Én most nem kínáltam hozzá semmit, de nagyon el tudom képzelni egy gombóc jóféle vaníliafagylalttal!
Hozzávalók:
20 dkg cékla
20 dkg liszt
20 dkg cukor
10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
10 dkg holland kakaópor
2 dl étolaj
3 tojás
1 csipet só
1 sütőpor
A céklát megpucoltam, majd megfőztem. Késes robotgéppel felaprítottam, majd az aprítógépbe tettem a csokoládét, és azt is felaprítottam. Ezek után minden hozzávalót összekevertem, sütőpapírral bélelt téglaformába simítottam, és 180 fokos sütőben 60 perc alatt megsütöttem.
Az eredeti recept szerint 160 fokon kell sütni 1,5 órán át. Így gondolom a belseje is megszilárdul teljesen, de mi imádjuk, hogy ilyen krémesen lágy.