Kategóriák
Egyéb kategória

A kis falu nagy fesztiválja

Megjöttem a nyaralásból, főztem is ez alatt a két hét alatt, úgyhogy lesz miről írnom, de kezdem az Erdőbénye fesztivállal.
Remélem, még nem unja a kedves olvasó az Erdőbénye szót itt a blogban, de muszáj néha leírnom, hiszen onnan származik a családom, van ott néhány rokonom és barátom, és ezernyi emlék köt oda.
Szerencsére vannak ennek a falunak is helység kalapácsai, nem is egy, és ők is úgy gondolták, hogy fel kell rázni a hatvan éves álomból a települést.
Amikor Homonna Attilával arról beszélgettünk, hogy hányan lesznek, mindig abban maradtunk, hogy nyolcszázan biztosan, de lehet, hogy ezerkétszázan is. Nos, a pohár eladásokból úgy tűnik, hogy olyan kétezer-ötszáz ember jött el.
Sokan csodálkoztak, hogy miért kerül a pohár nyolcszáz forintba. Erdőbénye nagyon szegény település, sok idős, illetve munkanélküli emberrel. Azok, akik kifizették a pohár árát, a falu közalapítványát támogatták a pénzzel, aminek Vavrekné Hilda a gazdasszonya. Ebből a pénzből olyan dolgokat lehet finanszírozni, ami a faluban élők életét teszi jobbá.
És ha már itt tartunk, le kell írnom, hogy az erdőbényeiek mennyire lelkesek voltak. Egyik esti „bemelegítésen” Attilához beugrott egy néni, hogy arra gondolt, elhozza két cserép virágát, mert azok nagyon szépen mutatnának a kertben a fesztivál alatt. És rengeteg ilyen és ettől nagyobb segítség akadt.
Az ételek csak nevében lettek azok, mint amit a próbafőzésnél lefőztünk, de erről egyszerűen nem akarok több szót ejteni, jövőre másképp lesz, az biztos. A lényeg, hogy a catering cég nem tartotta a szavát.
Mivel a „saját” ételeink egy pillanat alatt elfogytak, gondoskodnunk kellett az utánpótlásról. Vicces látni a saját konyhájából kiragadott gasztrománokat, ahogy próbálnak vágódeszkát, vagy fakanalat találni, illetve kerek szemmel nézik a palackos gázt 🙂
Ennek ellenére éhen nem halt senki szerencsére, sőt volt aki déltől este tízig folyamatosan evett, igaz inkább az ivás volt jellemző, mert ugye Hegyalján ezt nem lehet kihagyni.
Amíg mi főztünk, a férjem kalandtúrára indult Gabanyecz Zsoltival, újdonsült barátunkkal felfedezni a falut. Zsolti olaszliszkai, és a fesztivál előtti hetekben fúrt, faragott, cipelt, és épített, hogy legyen hol leülnünk, legyen mit eltüzelnünk, és jól érezzük magunkat.
Elnézést kérek azoktól, akikkel pár mondatnál többet nem tudtam váltani, remélem ennek ellenére jövőre is ott lesznek!
Ami külön tetszett, hogy rengetegen jöttek gyerekekkel. Volt, aki még pocakban érkezett, és voltak csecsemők, totyogók, futkározók is. Aki akarta az megsimogathatta a birkákat az óvodakertben, de volt bohócműsor, gyerekkoncert, sőt kisvonat is, ami körbejárta a falut.
Nagyon sajnálom, hogy a szaxofon koncertre nem tudtam beülni a templomba, de édesanyám ott volt, és nagyon dicsérte. A zenei műsor is fergetegesre sikeredett, minden pincénél más hangulat fogadta a vendégeket. Volt zongora, népdal, blues, és mindenféle elektronikus zene is. A gyerekek szerintem a Vacka rádió után a Csite házban hallható műsort élvezték a legjobban, ahol a szülők Vissy borok mellett a falra vetített cinetrip szerű vetítés közben táncolhattak. A felnőttek a zenét hallgatták, de a gyerekek tátott szájjal nézték a pajta falát 🙂 Sikerült megkóstolnom Macsinka János főztjét, aki ősztől lesz a Sárga borház séfje, remélem ott is hasonlóan finomakat készít majd!
Estefelé mi is egy asztal köré gyűltünk a többi bloggerrel Annával, Zsófival, Horasszal, és Loriennel, sőt, csatlakozott hozzánk Lila Füge, Toma, és egy pár nagyon jó arc fiatal is Debrecenből. Dél körül még összefutottam Dalittal, de őket aztán gondolom elnyelte valamelyik pince, mert többet nem láttam. Éjjel, mire a hangulat a tetőfokára hágott, annyira jókat nevettünk, hogy néha a könnyemet kellett törölgetnem.
Kicsit aggódtam a többiekért, amikor a fekete éjszakában elindultak a kacskaringós hegyi úton a szállásukhoz Baskóra, ahol az utolsó pillanatban az erdőbényei Fejér ház által indok nélkül lemondott szállásuk helyett sikerült szobát foglalnunk (Erdőbénye kiadó :-(, de szerencsére a vadak aznap nem ugrottak az útra.
Bárkivel beszélek azóta, mindenki készül a következő Bor, Mámor, Bényére, úgyhogy találkozzunk ott újra!

És ahogy mások látták: Anna, Chili, Horasz, Lorien, Toma.

Kategóriák
Egyéb kategória

Bor, Mámor, Bénye és a gasztroblogger étterem

Írtam már Erdőbényéről? 🙂
Most szeretnék mindenkit meghívni egy remek piknikre, ahol a világ legjobb furmintjaival, és másfajta tokaji boraival koccinthatunk, beszélgethetünk, és persze egy jót ehetünk.
2009. augusztus 15-én gyertek Erdőbényére!
Ott lesz Chili és Vanilia, Malackaraj, Horasz, Lorien és csatlakozik hozzánk Macsinka János is, aki szeptembertől a Sárga Borház új séfje lesz. Mindnyájan kapunk egy “éttermet”, ahol saját recept alapján készítjük el az ételt. Minden kis étteremben lesz élőzene, kézműves bor, jó hangulat, és remélem napsütés.
Olyan ételeket főzünk, amihez a lehető legtöbb helyben termesztett, vagy tenyésztett alapanyagot használjuk fel:
bárányt a juhászatból, őzet a Zemplénből, bort a helyi pincékből, zöldfűszereket a mezőről.
Úgy tervezzük, hogy mindnyájan mást főzünk, az előételtől kezdve a főétel(eken) át a desszertig, azért, hogy borospohárral a kézben érdemes legyen déltől éjfélig sétálgatni a faluban, mindenhová beülni, ismerkedni, beszélgetni.
Egy kis kedvcsináló az étlapról:
Vega, zöldségtál zöldfűszerrel, kecske és juhsajttal
Zöldségleves juhtúrós gombóccal, pogácsával
Őzpörkölt juhtúrós sztrapacskával
Rozmaringos pácban érlelt báránysült mazsolacsatnival
Mákos és diós bobájka mézzel, és aszalt szilvás aszúfagylalttal
A fesztivált egyébként Homonna Attila barátunk (is) szervezi, úgyhogy nagy eséllyel legalább annyira jó lesz a hangulat, mint valamelyik piknikén.
Mindenkit szeretettel várunk a Bor, Mámor, Bénye fesztiválon!

Kategóriák
Egyéb kategória

Kultúrház Erdőbényéről

“Vasárnap Tokaj-Hegyaljáról, közelebbről Erdőbényéről, és még közelebb egy szőlőből jelentkezünk, ahol egy világcsavargó borász és a népszerű gasztroblog író hoz majd valami meglepetést össze, de találkozunk Jane Goodall-lal is, a világ leghíresebb főemlőskutatójával.
A héten a Kultúrház riporterei ott voltak, amikor Magyarországra érkezett egy koreográfussztár a Broadway-ről és a Csehov után legtöbbet játszott orosz színházi szerzőpáros, a Presznyakov testvérek.
Megtudhatják továbbá, vajon nálunk is ugyanolyan veszélybe kerülnek-e a netes fájlcserélgetők, mint a svéd torrentkirályok, és tényleg Spíró György kell-e ahhoz, hogy bevezessék a kamatyadót is?
Vasárnap ötkor újra várja Önöket Winkler Nóra és a Kultúrház.” Vasárnap 17 órakkor az MTV 1-en. A forgatás, na és persze pár pohár Homonna bor, és egy tányér sólet után így néztünk ki. Bővebben hétfőn.

Kategóriák
Egyéb kategória

Erdőbénye “workshop”

Elnézést a címért, de ez a hétvégi összejövetel valóban vörksopnak indult, legalábbis Homonna Attila meghívójában határozottan szerepelt ez a szó.
Adva van egy jó programsorozat ötlete, ami arra hivatott, hogy ismerős, és ismeretlen emberek beszélgessenek egymással a környékről (ebben az esetben Tokaj Hegyaljáról), a borokról, a kenyérről, (amit a környéken nem készítenek, csak valami szeletelt benylonozott vackot), a sajtról amit viszont a környéken készítenek. Ez a kenyeres-sajtos program már a második összejövetel volt, az elsőn tea és kávé volt a főszereplő. Jó lett volna, ha mindenki elmondja a véleményét, ötleteit, ami talán egy kicsit mindnyájunk épülésére szolgált volna, mint ami az eredeti célja is volt az eseménynek.
Nos, történt, hogy az erdőbényei sajtosok, akik környező réteken legeltetnek, nem jöttek el. Sajnáltam, mert pont az ő sajtjukra lettem volna kíváncsi, hiszen Balla Enikő sajtjait már ismertem.
Attilának most készült el a kemencéje, nem mertem bevállalni, hogy minden kenyeret ott süssek, és nagyon jól tettem, ugyanis sorbanállás volt érte.
Készült benne medvehagymás lepény (receptet meg kell szereznem Enikőéktől), meggyes süti, kalács, lángos tészta maradékából pizza, este három nyúl, és azért egy fonott kenyér is. (Sőt hajon próbáltam megtanítani a kalácsfonást)Úgy tűnt, hogy nem egy salátaevő társaság gyűlt össze, mert minden nagyon jól fogyott, de a zöldfélékhez csak este nyúltunk hozzá a nyúl mellé. Érdekes, mert akkor valahogy nekem se hiányzott, most pedig olyan jól esne egy nagy tál madársaláta pici citrommal és olívaolajjal.
Érkezett hatalmas tál “disznóság” a Vissy családtól, szakszerű beszámolóval a disznóvágásról, és megkelt lángos tészta, amibe sonkát, és sajtot töltöttek, majd hagymás tejföllel locsolták meg. Huh! (A férjem külön kérésére megemlítem, hogy minden disznóság kifejezetten extra minőségű volt, olyannyira, hogy először biztosak voltunk benne, hogy olasz, vagy spanyol kolbászok, szalámik)
Az Őskajános Pascal felesége csodálatos édességtálat hozott, tökéletes birsalma, és naspolyasajttal. Még soha nem ettem naspolyasajtot, érdemes lesz reprodukálni.
Volt egy hatalmas meglepetésem is, ugyanis kaptam egy nagy dobozt, amiben többféle bio méz volt. Pár hete, amikor a méhpusztulásról írtam, kaptam egy levelet Lászlótól, amit be is másoltam a posztba, és pont most voltak Hegyalján ők is. Előre leleveleztük, hogy mikor hol leszek, de bevallom teljesen ki is ment a fejemből a dolog, amikor a lépcső tetején egyszer csak engem kerestek, de ez megérdemel egy külön írást holnap. Azt hiszem eddig mézet ettem (ami hatalmas különbség a bolti mézszerű izével szemben) de most valódi Mézet kaptam.
A fiúk konkrétan sötétedésig petanque-oztak, amiben én nem vettem részt, mert nincs rajta mit szépíteni, úgy dobok, mint egy nő 🙂
Pont azon gondolkoztam, hogy mi sokat járunk kirándulni, jókat iszunk-eszünk, szépeket olvasunk, de az igazi családi játék hiányzik az életünkből.
Szoktunk ugyan társasozni, vagy a gyerekkel mindenfélét játszani, de egy ilyen petanque szerű játék igazán jól jönne néha. Mindig lehet csiszolni a technikát, izgalmas is, társasági élmény is, és már gyerekkorban el lehet kezdeni. Van valami, ami hasonló ehhez? Talán a kártya.
Megismertem egy nagyon kedves fiatal párt,Vikit, és Andrást, akik nemrég költöztek Erdőbényére, vettek egy nagyon helyes kis házikót, amit maguk újítanak fel, és igazán szeretnivaló álmaik vannak: szőlő, bor, kecskesajt, vendéglátás…
András egyébként szakács, de most egészen más munkákkal van elfoglalva, Viki pedig egy borászatban dolgozik egyelőre. A nap tanulsága az volt, hogy vannak fiatalok, akik kitaláltak valamit, el is kezdték megvalósítani, és akárhogyis, de szerintem tíz év múlva egy nagyon élhető hely lesz Hegyalja.
Csite, (akire nagyon számítottam, hogy majd ellophatok tőle pár okos mondatot a borral kapcsolatban, de nem ihatott,) meg is kérdezte tőlem, amikor hezitáltam Budapest és Erdőbénye között, hogy VALÓBAN Pesten kell-e élni? Valóban találkozni kell-e azokkal az emberekkel, akik most meghatározzák a mindennapjaimat, vagy csak én akarom hogy így legyen?
A választ még mindig nem tudom, minden esetre nagyon jó volt látni olyanokat, akik már döntöttek.
Egyébként nagyon vicces volt, de pont olyan volt az egész összejövetel, mint egy nagyobb buli nálunk, csak ide nem a többi kerületből jöttek a barátok, hanem a környező településekről, Debrecenből, vagy éppen Budapestről.
Éjjel egykor jöttünk el, bevallom addigra már nagyon elfáradtam az egész napos evéstől-ivástól, és az utolsó pálinka betette a kaput. Ha jól számolom, összesen több, mint ötvenen voltunk, és kevesen voltak azok, akiket a házigazda se ismert 😉
Régen éreztem magam ennyire jól!

Fotók: Csite Norbert, Vernyik Imre és jómagam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Rozmaringos, kakukkfüves kenyér

Sütöttem rengeteg kenyeret a múlt héten, és egyiket se fotóztam le.
Viszont a buliról, ahová a kenyerek készültek, elég sok fénykép készült, úgyhogy majd hangulatképeket teszek fel, jobb mint a semmi…
Erdőbényén dolgozik egy borász, Homonna Attila. Róla már elég sokat értekeztek komoly boros portálok, úgyhogy szakmai méltatását meghagyom nekik, én úgy se értek hozzá, de azért pár dolgot nekem is muszáj leírnom.
Tehát, ott él Attila, aki bátor, mert tíz éve meg merte lépni azt, amiről mi csak álmodozunk, kilépett a taposókerékből, és vidékre ment, hogy saját maga ura legyen. És most elkezdett embereket gyűjteni maga köré. Olyanokat, mint ő maga. Leköltöznek Erdőbényére, nem tántorítják el őket olyan apróságok, mint a jó óvoda, vagy iskola kérdése, mert kész megoldásuk van mindenre. És úgy beszélnek erről, mintha a világ legegyszerűbb, magától adódó dolga lenne mindez. Nagyon jó őket hallgatni, velük lenni! Olyan, minta elköltöznék egy másik országba, összefogás, segítség, barátság, ilyenek. Nagy szavak, és mégis…
Ja, és a legfontosabb: dolgoznak. Nagyon sokat.
Először arra gondoltam, hogy milyen csodabogaraknak nézhetik őket a bényeiek (vagy egészen más szót használhatnak rájuk :-), aztán eszembe jutott, hogy milyen csodabogaraknak nézzük őket mi “városiak”.
Jó érzés azt tudni, hogy ki lehet szállni, csak meg kell hozni a döntést.
Magáról a partiról, és hogy kik is voltak ott, még lesz szó, most azért mégiscsak leírom kenyér receptjét.
Eredetileg bárányhoz sütöttem, de a bárány elmaradt, és a kenyér így is elfogyott. Libacomb kisült zsírjába tunkoltuk, isteni volt!
Készítettem 50 dkg lisztből kemény kovászt, ennek a negyedét használtam a kenyérhez.
(50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 kk cukor, 2 kk só, 1 kk ecet, 2,5 dl víz: kemény tésztát gyúrtam belőle, egy nagy fazékban lefedve hagytam kelni reggeltől estig, majd kinyomkodtam belőle a levegőt, és egy nylonzacskóban betettem a hűtőbe. Ez a mennyiség 3-4 kenyérhez elegendő keménykovászt, vagy öregtésztát eredményez)
Hozzávalók:
20 dkg keménykovász
50 dkg simaliszt
1 ek sikér
2 kk só
1 kk cukor
3 ek olívaolaj
2 ág rozamring levelei
1 ek friss kakukkfű
2,5-3 dl langyos víz
Hólyagos tésztát gyúrtam a hozzávalókból a zöldfűszereket kivéve, majd a duplájára kelesztettem. Újra átgyúrtam, és beledolgoztam a rozmaringot és kakukkfüvet is. Megformáztam, hagytam kelni még 30 percig, majd sütőpapírral bélelt jénaiban sütöttem. Az öntöttvas lábos is tökéletes erre a célra, a jénai előnye, hogy látszik benne a kenyér. Vízzel lespriccelve, lefedve toltam a sütőbe, és 220 fokon sütöttem 40 percig.
Ez a kenyér is akkor lesz jó, ha az alja kongó hangot ad.
Az alsó fényképen a látszat ellenére nem kalács, csak egy megfont, majd megégetett kenyér látszik, de szerencsére még időben észrevettük, és megfordítottuk, így azt is megettük, éjfél után a nyúllal 🙂 Könnyű, rugalmas, magas kenyér lett.

Kategóriák
Egyéb kategória

Angol reggeli

Ha így visszatekintek 2009-ből a hetvenes évekbe igencsak furcsa dolgokkal találom szembe magam.
Kedvenc öntöttvas serpenyőm ugyanis, amit az erdőbényei nagyanyámtól örököltem, Walesből érkezett. Hihetetlen, hogy nem is olyan régen voltak még olyan dolgok, amiket egyszerűen nem lehetett kapni. És ezek nem bonyolult számítógépek, hifik, vagy a rock együttesek lemezei voltak, hanem például edények. A háziasszonyok pedig szeretik, szerették a jó edényeket.
Mindig is több öntöttvas lábosunk, serpenyőnk, volt, de mindközül ezt a kis csőröset szeretem a legjobban. Teljesen megértem nagyanyámat, amiért képes volt repülővel hazahozni, majd a bőröndjét postára adni, hogy ne neki kelljen cipelnie a vonaton, majd a vonatról átszállnia vele a szürke Ikarusz buszra, és a busztól még hazacipelni a hatalmas bőröndöt a sáros utcán! Megjegyzem, akkor még olcsó volt a posta, manapság jobban megérné Sárospatakról taxit hívni, és azzal menni, mint kifizetni a csomagfeladás díját! És nem is tűnne el semmi a csomagból.
Nagyanyámnál a serpenyő a tűzhely felett lógott, egy cukorspárga darabra kötve, aztán anyu szintén a tűzhelye felett tartotta, de nálam egy nyitott konyhapolcon sorakoznak a serpenyők, túl sok van belőlük, a tűzhely pedig nem elég széles ahhoz, hogy mindegyiket oda lógassam 🙂 Hiába, a jó serpenyők gyűjtése igazi szenvedélyemmé vált!
Egyébként olyan érdekes, hogy minden serpenyőnek van egy saját kedvenc étele, amit sokkal jobbra süt-főz, mit a másik. Ennek például a csirkecomb az erőssége 🙂

A mostani VKF kiírás szerint nem csak a kedvenc edényről kell számot adni, hanem a hozzá tartozó ételről is.
Angol edény, angol étel.
Mert bizony nem csak a jó serpenyőket kellett akkoriban nélkülözni, hanem egy ilyen filléres dolgot is, mint a paradicsomos babkonzerv. Gondolom nem nagyanyám volt a világon az egyetlen, aki beleszeretett ebbe brutális reggelibe, de különösen a babba.
El is kezdett szegénykém próbálkozni, ültetett apró fehér gyöngybabot, főzött finom paradicsom szószt, ami nekem kicsit savanyú volt, de ezen még igazán lehetett volna változtatni, majd készített paradicsomos babot. Kis üvegekbe töltötte, celofánnal lezárta, majd jól kidunsztolta.
Csakhogy az a fránya bab valamiért idővel visszakeményedett, és mindig egyre keményebb lett! Évekig próbálkozott, mindig valamit máshogy csinált, de sajnos soha nem lett az igazi! Emlékeztek még a celofános befőttekre? Szinte lehetetlen volt őket szállítani, mert könnyen beszakdtak, vagy a befőtt leve eláztatta őket a hosszú vonatúton, viszont a szilvalekvárt hagyta szikkadni. Én nemrég találtam anyunál gy több mint 15 éves, celoffánal fedett szilvalekvárt, amit szószerint késsel kellett kivágni az üvegből, de kutya baja volt!
Úgyhogy inkább maradt a csodálatosan illatozó kapros túrós lepénynél, és az almás piténél.
Szerintem az angolreggeliben az a jó, hogy ha vasárnap kilenckor megeszünk egyet, akkor az ebédet el is hagyhatjuk, legközelebb csak öt körül éhezünk meg, ami betudható egy korai vacsorának.
Az angol reggeliben mindenképp van tükörtojás, szalonna, vagy bacon, valamilyen virsli, vagy kolbász, paradicsomos bab, de néha még sült gomba is, mindezt pirítóssal eszik.
Tudom, nem egy nagy recept, de igazából ez jutott most eszembe a serpenyőről.
Paradicsomos babot pedig szerintem nem érdemes eltenni, csak paradicsomot, és azt keverni a natúr sós vízben lévő babkonzervvel. Nálunk mindig van itthon, mert a fiúk nagyon szeretik.
Vigyázat, tréfli a négyzeten!

Kategóriák
Egyéb kategória

Csirkemell furmintban

Megmondjam mi hiányzott Hegyalján? (Nem ér nemmel válaszolni!) Az, hogy jobb helyeken lehetett borvacsorát rendelni, vagyis a fogásokhoz illő borokat szolgálták fel, de szinte sehol nem használták főzésre a borokat. Nincs mese, nekem kell kipróbálni, mint ahogy egy jó furmintot már párosítottam is egy remek libacombbal. Erre a receptre azonban télig még várni kell, most egy könnyű, kora őszi csirkemell következik.
Félédes furmintot használtam hozzá, természetesen Erdőbényéről, sőt a kakukkfüvet is az Aranyosi völgyben szedtem, de a szőlő a zöldségestől van, Hegyalján ilyenkor még nem ehető a szőlő. Ha nem félédes bort használtam volna, akkor tettem volna bele egy kevés mézet.
Nem akarom magam nagyon dicsérni, de igazán jól sikerült étel lett 🙂 Maradt egy kevés, de nagyon minimális szaft volt csak rajta. Másnap ehhez kevertem egy kevés tejszínt egy csipet liszttel. Most azon gondolkodom, hogy legközelebb hogy csináljam.
Hozzávalók:
4 dl furmint
1 egész csirkemell
1 nagy fürt szőlő
6 szem aszalt sárgabarack felaprítva
5 dkg lisztté őrölt dió
2 ek vaj
2 ág kakukkfű
5 szem boróka (mozsárba megnyomva, de nem összetörve)
1 marék mazsola
só, bors
(ehhez a mennyiséghez esetleg 2dl tejszín és 1ek liszt)
A csirkemellet sóztam borsoztam, majd egyben vajon megsütöttem. Vékony szeletekre vágtam és felöntöttem a borral, amibe a szőlőn kívül minden hozzávalót belekevertem. Negyed órát pároltam, addig kimagoztam a szőlőt. Utoljára bobtam csak bele, és épp hogy átforrósítottam, de nem hagytam megpuhulni. Rizzsel tálaltam.
Kategóriák
Egyéb kategória

Vargánya reggelire


Gyerekkoromban nagyanyám olyat tett Erdőbényén, amit senki másnak nem ajánlok. Eső után nyáron rendszeresen megjelent egy cigányasszony, hátán egy teli puttony vargányával. Becsöngetett, és mama mindig vett tőle egy pár gombát reggelire. Megtehette, mert ő is ismerte a gombát. (Egyik fontos gombás szabály, hogy házalótól tilos gombát venni!)
Aztán kis tányérban vargányát kaptam reggelire egy szelet kenyérrel, amit leginkább a fűben ücsörögve ettem meg, mielőtt egész napra eltűntem volna játszani.
1988-ban mama meghalt, és én nem tudtam elkészíteni a vargánya reggelit. Nem tudom miért, de sokáig úgy emlékeztem, hogy volt benne tojás. Pedig nem volt.
Aztán azt hittem, hogy volt benne hagyma. Pedig az sem volt.
Aztán kínomban már mindent kihagytam belőle, csak a gomba és a fokhagyma maradt. És akkor megtaláltam a régi ízt. Vajjal készítettem, de szerintem nagyanyám zsírral csinálhatta. Egy kicsit tovább fejlesztve a régi reggelit, el kell mondanom, hogy másnapos, pirított kaláccsal a legfinomabb! Igazi hedonista reggeli…
Hozzávalók két személyre:
4 közepes nyári vargánya
2 ek vaj
2 gerezd fokhagyma
só, bors
kalács szeletek
A vajon megfonnyasztom a gombát, rányomom a fokhagymát, sózom, borsozom. Kalácsra halmozom.

Kategóriák
Egyéb kategória

Gyermekkor, eperfa Erdőbényén

Tegnap a kisfiam nem volt óvodában, mert előző este volt egy kicsi hőemelkedése. Másnap itthon tartottam, de rettenetesen unatkozott, és kutya baja volt már természetesen. Mikor kisütött a nap, lementünk sétálni, és akkor egyszer csak megéreztem egy illatot.
Hirtelen nem tudtam mi az, de rögtön visszarepültem az időben húsz-huszonöt évet. A boldog, gondtalan gyermekévek érzése átjárta a testemet. Forgattam a fejem, de nem sikerült beazonosítani mi is lehet az.
Aztán pár méterrel arrébb megláttam.
Apró lila foltok a földön, és felette az eperfa!
Istenem, ezer éve nem éreztem ezt az édeskés, mégis kicsit cefreszagú gyümölcsöt. Annyira vidéki dolog ez, hogy Budapesten fel se ismertem. Valahogy nem odaillő. Pedig ott van, nem is egy fa, hanem legalább húsz, a József Attila téren, a szobor környékén. Igaz, valamilyen nemesített fajta, lelógó ágakkal, de ugyanazt a gyümölcsöt termi, amit az „igaziak”. Talán még pálinkás hordó is készül belőle ötven év múlva, ha kivágják majd…
Erdőbényén nagyanyámnak is volt egy eperfája a kertben. Mindig lila volt a kezem az epertől, pedig nem is szerettem annyira, hiszen ott volt a csodálatos ropogós cseresznye is, a meggy, és a sárgabarack. Mégis, miután felébresztett az első harangzúgás, mindig ettem pár szemet.
Talán az erdőbényeiknek fel sem tűnik, hogy mennyit harangoznak a falujukban, és azt milyen hosszan teszik. Két templom is jut az 1500 emberre, és olyan a harangzúgás, mintha versenyeznének, melyik a jobb? A református, vagy a katolikus? Nekem a katolikus hangja egyébként sokkal jobban tetszik, igazi szépen szóló harang. Itt pesten ritkán harangoznak, azt is rövid ideig teszik, és különben is olyan hatalmas a zaj, hogy alig hallatszik el párszáz méterre. De ott fel lehet rá ébredni, és ha mégis sikerül visszaaludni, akkor egy óra múlva megismétlik 🙂
És a csend! Éjjel akkora csend van, hogy hallani lehet. Hangos a csend. Aki soha nem tapasztalt ilyet, az biztosan azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem. Néha felugat egy kutya, és az ugatás végigvonul a falun. Napközben meg kukorékoltak a kakasok, és párszor robbantottak a bányában. Attól féltem kislányként, nem értettem a dolgot, tartottam tőle, hogy beszakad a föld az egész falu alatt, eltűnnek a macskaköves utcák, a virágzó gesztenyefák, illatos eperfák.
Az iskolában tanultunk is az eperfáról, hogy a pesti gyerek is megtudja, azért ültették az udvarra a régiek, mert nagy a vízigénye, elszívja a fölösleges nedvességet a ház falaitól. És persze a disznók is nagyon szeretik. Se a gyerekeket, se az eperfa pálinkáshordót, se az eperpálinkát nem említették.
Mutattam Dávidnak, és lelkes volt. Felemelve ő is eléri a gyümölcsöt, és hamar rájött, hogy a legfeketébb a legédesebb, megfogja a kezét, a nyelvét, a száját. Igazi gyerekcsemege, én is gyerek lehettem tőle egy pillanatra.

Kategóriák
Egyéb kategória

1970 Erdőbénye


Fantasztikus videót találtam a youtube-on, és csak azért töltöttem fel az indára, mert az előbbi megosztó rettenetesen lassú tud lenni néha. Aki Amerikábol olvassa a blogomat, az nézze inkább ezt, neki biztosan gyorsabb.
A filmen egy erdőbényei szüreti bál látható, 1970-ből. Idemásolom az eredeti szöveget is, amit a videóhoz írtak, hátha tud valaki segíteni.
“Erdőbénye a Tokaj Hegyalján az egykori Zemplén megyében fekszik. Szőlő és bortermeléséről is híres, valamint hordókészítő mestereiről. Ezek a mesterek őrizték meg a bodnártánc szokását, amelyet a film vége felé láthatunk. A táncosok láncszerű összekapcsolódása az un. lánckardtáncokban volt szokásos, mely táncforma a magyarországi hagyományban az erdőbényei bodnártáncban maradt meg. A filmben látható még egy Makszus (Bakszus) pajtás, mint borosgazda és egy szüreti bálkor szokásos szőlőlopási jelenet is, valamint több köszöntővers is elhangzik. A Sonidus Archívum archív etnográfiai témájú filmfelvételeket keres B-A-Z megyéből.”
Annyival egészíteném ki, hogy Erdőbénye most is Zemplénben van, és a “pajtást” Baksus-nak is hívják, úgy tűnik nehéz megjegyezni a Bacchus nevet 🙂