A férjem szerint ezt a képet nem tehetem ki a blogra, mert úgy néz ki, mintha szénné égettem volna az ebédet. Csakhogy ez a ebéd nagyon-nagyon jól sikerült, és van abban valami, hogy kicsit kozmás a kinézete, de ez csak azért van, mert a csirke bőre valóban megfeketedett, de ennek így kellett lennie, ettől volt igazán finom. A bőrt egyébként nem ettük meg, de ami a csirke alatt összegyűlt szaft, azt kitunkoltuk az utolsó cseppig. Megkockáztatom, legjobb, ami csirkecombbal történhet!
Főtt krumplit, vagy kenyeret ajánlok hozzá, de egyszerű rizs is megteszi.
Hozzávalók:
8 csirkecomb (alsó)
8 ek szójaszósz
3 ek méz
8 ek olívaolaj
2 nagy fej hagyma
1 fej fokhagyma
6 cm gyömbér
1 doboz 400 grammos paradicsomkonzerv (aprított)
3 szem szegfűszeg
3 szem szegfűbors
darabka fahéjrúd
1 db csillagánizs
pici só
2 pici chili
10 ág kakukkfű
A combokat a szójaszósz és a méz keverékébe pácoljuk fél órára. Közben a hagymát karikára vágjuk, a fokhagyma gerezdeket vékonyan felszeleteljük, a gyömbért gyufaszál méretűre vágjuk. Minden fűszert elkeverünk a paradicsommal, majd egy vastag kőedénybe vagy vaslábosba tesszük az olajra a hagymát, rá a combokat, megszórjuk a gyömbérrel és a fokhagymával, majd meglocsoljuk a paradicsommal. 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk lefedve egy órára, majd a fedőt levéve további egy órát sütjük.
Kislány koromban a szomszédban lakott egy idős házaspár, akit nem a nevükön szólítottunk, csak egyszerűen szomszédnéninek és szomszédbácsinak hívtunk. Nagyon jóban voltunk, derékszögben nyíltak egymás mellett az ajtajaink, amik mindig nyitva voltak, így szinte közös légtérben főzött a két család. 
(A Malév felirat bevillogta éjjelente az egész udvart) Fotó innen: 
Nem kívánom a húst, legszívesebben mindenféle tavaszi zöldséggel tömném magam, kilószám enném a spárgát, medvehagymát meg az újhagymát. Ehhez képest még tél van akárhogy is szépítem. Sajnos semmiféle tavaszi zöldség nem kapható, így be kell érnem a téliekkel a napsütésben. 
Kedvenc maradékfelhasználós receptem ez, ami az idők során nagyon átalakult, vagyis egyre több csili került bele. Lassan húsz éve, a barátnőm bekerült egy osztrák parasztcsaládba, és ott született meg a kisfia is. Olyan két éves lehetett, amikor kitalálta, hogy ő bizony semmilyen húst nem hajlandó megenni. Persze mindenki aggódott, de leginkább az osztrák nagyi, mert gyerek hús nélkül nem nőhet fel, mire leérettségizik meg kell ennie egy disznót, és 12 tucat tyúkot legalább. 
Gondoltam, jófej felesége leszek a férjemnek, és mire hazajön, főzök valami férfiaknak való vacsorát, valami olyat, amitől elégedetten dől hátra, és eszébe jut az a tésztás reklám. Meg aztán én is vágytam valami csípősre, nyilván a január az oka.
Vadhúst főzni mifelénk a férfi dolga. Ha vadász lenne, ő lőtte volna, és én főzném, de nem vadász. Így legalább annyi megmarad neki, hogy ő főzi meg. Vagy ha ez nem is igaz, akkor legalább komoly elképzelései vannak arról, hogy milyennek is kell lennie a végeredménynek, és ez miként érhető el.
Oké, az első napokban elbuktam az újévi fogadalmam, miszerint csak hetente kétszer eszem húst. Azzal magyaráz(kod)om, hogy január van, és elég szegényes a zöldség kínálat, de legalábbis jóval drágább, mint júliusban. 
Legyen benne póre, csirke, és tészta…