Kategóriák
Egyéb kategória

Citromos szőlőlevél

Eljött ez a nap is, édesanyám 60 éves lett.
Hihetetlen számomra is, nem olyan rég volt, amikor 34 éves volt, valahogy arra a születésnapjára én is emlékszem, most pedig már én is 36 vagyok. Rohan az idő, nincs mese!
Dávid elénekelte anyunak a De nehéz az iskolatáska c. örökzöldet, ezzel ünnepelve a kedvenc nagymamáját és egyben önmagát is, hiszen szeptemberben iskolába megy. Most látom, hogy igaz a mondás, hogy miután megszülettek a gyerekek, rohannak az évek. Igaz, Dávidot szinte most hoztuk haza a kórházból három naposan, és tessék, már dallal ríkatja meg a nagyanyját a születésnapján, és pár hét múlva életében először becsöngetnek neki.
A vacsorát a sütemények kivételével én készítettem, a desszertek pedig Lila Füge keze munkáját dicsérték. Nagy szerencsénk volt az időjárással, már nem volt 35 fok, de még nem szakadt az eső sem.

A menü svédasztalos volt:
libamáj pirított kalácsszeleten
töltött szőlőlevél
chilis sajtkrémes vajas keksz
kukorica krémleves rókagombával
lassan sült malaccomb
kapris krumpli saláta
csokoládés rolád
ricotta torta

Hozzávalók a szőlőlevélhez:
1 üveg szőlőlevél (kb 60 darab lesz belőle)
30 dkg vörös lencse
20 dkg basmati rizs
1 nagy fej hagyma
10 dkg pirított földimogyoró
10 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg fekete olajbogyó
2 citrom reszelt héja
5 ek méz
1+3 citrom leve
1 kk római kömény
1 kk chili
kb. 2 dl olívaolaj

A lencsét és a rizst, külön-külön megfőztem enyhén sós vízben. A hagymát megdinszteltem egy kevés olajon. Elkevertem az olívaolaj és a három citrom levének kivételével mindent, és megtöltöttem vele a szőlőleveleket. A konzervben voltak extra nagy levelek is, azokat félbevágtam. Szorosan egymás mellé tettem a töltikéket egy dobozba, és meglocsoltam az olívaolaj és a citromlé keverékével. Egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap korán reggel kivettem a dobozból, hogy szobahőmérsékletű legyen, és citrommal tálaltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Francia málnafagyi

Az utolsókat rúgja a málna a piacon, de a hőség miatt még gyorsan érdemes elkészíteni ezt a fagyit.
A recept eredetije egy francia feketeribiszke fagyi, amit Cassis likőrrel tettek finomabbá, és nem utolsó sorban puhábbá. Aki teheti, málna helyett használjon feketeribizkét, de málnával is nagyon finom lesz. Természetesen felnőtteknek ajánlom csak. Vagy nagy gyerekeknek, de ez mindegy 🙂
Nem kell főzni, úgyhogy hamar megvan, nem forrósítja fel a konyhát.

A receptet a Dining Guide-on olvashatjátok.

Kategóriák
Egyéb kategória

Paprika saláta, amit Dávid is megeszik

Az a helyzet, hogy a saláta valahogy nem csak a férfiaknak, de a gyerekeknek se fekszik annyira. Pedig tele van C-vitaminnal, és különben is olyan jó lenne, ha több zöldfélét ennének, de hát igencsak megnehezítik a dolgunkat.
Dávidnál a lecsó nem igazán nyerő étel, igaz múltkor látványosan beletettem egy evőkanálnyi kechupot, ami felkeltette az érdeklődését, de hamar rájött, hogy bizony semmit se változtatott a lecsó lényegén (szerencsére).
Viszont a sültpaprika-salátába szoktunk tenni egy kanál cukrot karamellizálva, és a kaliforniai paprika különben is édes, ezt hajlandó megenni.
Persze mi is szeretjük, hagymával, fokhagymás pirítóssal.
A receptet itt olvashatjátok!

Kategóriák
Egyéb kategória

Citromos báránycomb

Végre elérkezett a péntek is, annyira vártam már! Ilyenkor nyáron valahogy lassabban jönnek el a hétvégék.
Péntekenként Gábor általában itthon dolgozik, ami csak annyit jelent, hogy ha olyan helyre viszem reggel, ahol van Wifi, akkor eljön velem, leül egy asztalhoz, és csak öt óra körül csukja le a laptopját. Gyakorlatilag olyan, mintha ott se lenne, de most a 33 fokban fél kettőkor mégis hallottuk a hangját, megállapította, hogy éhes, és jól esne egy sör.
Tamás barátunk csütörtökön elment és megvette a bárányt, amit egy hentes kérésünknek megfelelően fel is dolgozott, úgyhogy pénteken már tényleg csak a főzésre kellett koncentrálnunk. Igazából azért jöttünk össze mert régen láttuk egymást, Brigi barátnőnknek megjelent a könyve Kovásznairól, sok-sok hónyapnyi munka után, és megnyílt a kiállítása is, és jó volt erről is beszélgetni vele. (Erről majd bővebben is írok, nagyon klassz!)
Azt találtuk ki, hogy a combokat egyben megsütjük, lassan, három-négy óra alatt, a bordákat pedig faszén felett grillezzük majd egy pillanatig, annak úgy sem kell sok idő. Először krumplit szerettem volna mellé, de itthon felejtettem, így rizottót főztem.
Egy tízfős társaságot nem egyszerű asztal köré parancsolni, főleg, ha négy gyerek is van közöttünk, éppen football VB megy a tévében, és több hónapja nem találkoztunk, márpedig a rizottót azonnal enni kell, nem dermedhet meg. Na, én szóltam egyszer, szóltam kétszer, mondtam, hogy megdöglik a rizottó, próbáltam kétségbeesett arcot vágni, meg ilyesmi, de akkor is csak a kertben beszélgettek. Mire asztalra tehettem volna az ételt, bizony beállt a rizs 🙁
Forró volt még, de megdermedt, így gyorsan belezuttyintottam még három deci tejszínt. Lehet, hogy jót is tett neki, mert mindenkinek az volt az első szava, hogy milyen finom a rizottó! Hát, amiben ennyi jó minőségű alapanyag van, az nem is lehet másmilyen!
Hozzávalók a báránycombhoz:
2 egész báránycomb, lapockával együtt
2 fej, nyári fokhagyma
2 citrom leve és héja
nagy szemű tengeri só
frissen őrölt bors
2 ek római kömény
1 ek koriander mag
1 ek chilipehely
5 ek méz
8 ek olívaolaj
1 nagy marék friss rozmaring levélke

A fokhagymát apróra vágtam, majd a mozsárban összetörtem. Rányomtam a citromlét, belereszeltem a héját, sóztam, borsoztam, és még egy picit dolgoztam rajta a mozsárban. Nagyon apróra vágtam a rozmaringot, és a többi hozzávalóval együtt azt is jól összetörtem a mozsárban. Persze ha megfelelően nagy mozsaratok van, akkor lehet mindent egyszerre.
A combokat alaposan bemasszíroztam a keverékkel. Ez fontos momentum, legalább öt percig kell, hogy tartson. Gáborom szerint ez egy perverz szokásom 🙂
150 fokra előmelegített sütőbe toltam a két combot az összes páclével együtt, és alufóliával lefedve két órát sütöttem, majd levettem a fóliát, megforgattam a combokat, amit innentől kezdve félóránként ismételtem, és még két órát adtam neki. Én rányomtam időközben még egy fél citromot, és rácsurgattam két evőkanálnyi mézet is, de ezt már nem fontos. Akkor van kész, ha teljesen megpuhult, könnyen lejön a csontról.

Hozzávalók a citromos rizottóhoz:
50 dkg rizottó rizs
20 dkg vaj
2 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl száraz fehérbor
1 cirom reszelt héja
0,5 citrom leve
15 dkg parmezán
3 dl tejszín (és nekünk még három)
só, bors
3 marék rukkola

Igen, igen. Alaplé is kéne a rizottóhoz, de ez most nem volt. Volt viszont forró víz.
Mivel a rizottó most köretként szerepelt és nem főételként, ezért ezt a slendriánságot megengedhettem magamnak.
A hagymát nagyon apróra vágtam a fokhagymával együtt, majd a vajon megdinszteltem kevés sóval. Érdemes olyan vajat választani, aminek magas a zsírtartalma. Rászórtam a rizst, picit kevergettem, majd felöntöttem a borral, majd a vízforralóból folyamatosan adagoltam hozzá a vizet, és megállás nélkül kevergettem. Mikor már majdnem jó volt a rizs, felöntöttem a tejszínnel, belereszeltem a sajtot és a citromot, majd sóztam borsoztam, és elzártam a lángot. Belenyomtam a citromlét, és beleforgattam a rukkolát. Gyorsan enni kellett volna 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Jéghideg uborkaleves

Harmincegy fok ma, holnap harminc. Végre igazi nyár! Olyan érzésem volt, hogy az emberiség ennyire még nem várta a jó időt, igaz, nem szóltak előre, hogy ez ennyi szúnyogot jelent majd.
Barátnőmék elutaztak pár napra a Bükkbe, és azt mondják, hogy ha lement a nap, akkor szúnyogriasztó füstölőt égetnek az ablak előtt, bent pedig két vape is üzemel, csak így lehet nyitva tartani az ablakot. Arról nem is álmodnak, hogy kimennek a szabadba tábortüzet gyújtani.
Szerintem a harminc fok egy vízválasztó vonal. Huszonkilencben még van kedvem bekapcsolni a tűzhelyet, harmincban már nincs. Főleg ha egész nap a játszótéren süttetjük magunkat, utána már tényleg valaki másra bíznám a vacsorafőzést.
Szerencsére sokféle hideg leves létezik, amit vagy csak részben, vagy egyáltalán nem kell főzni Ilyen a hideg uborkaleves is, ezúttal csemege uborkából, mert a kovászos épp elfogyott. A kettőt egyébként nem ugyanúgy készítem, de majd felteszem a másikat is a jövő héten.
A leves tulajdonképpen két részből áll, az egyik, a zöld, az maga az uborka leves. A lila pedig, lila bazsalikom elturmixolva tejszínnel, pici fokhagymával, sóval, borssal, majd leszűrve. Persze lehet sima zöld bazsalikommal is készíteni, mert akkor is más színe lesz a kétféle lének. (Megjegyzem a fotón nem látszik 🙂

Hozzávalók az uborkaleveshez:
1 üveg csemege uborka
0,5 l joghurt
2 dl tejföl
1 csokor kapor
cukor ízlés szerint
fehérbor ecet vagy citromlé, ha szükséges

bors

Hozzávalók a bazsalikom léhez:
15-20 levél bazsalikom
4 ek olívaolaj
2 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma
1 csipet cayenne bors
1 csipet reszelt citromhéj

bors

A leves akkor lesz igazán finom, ha nagyon alaposan elturmixolunk mindent, és utána le is szűrjük! Először a csemegeuborkát leöblítjük, hogy a konzervben lévő fűszerek lejöjjenek róla, majd a turmixba tesszük a joghurttal és a tejföllel együtt. Sózzuk, borsozzuk, ha nem elég savanykás, akkor mehet bele egy kevés ecet, esetleg citromlé is, de cukor mindenképp kel bele.
Átszűrjük, és csak utána keverjük bele a kaprot.
A bazsalikom léhez a leveleket szintén turmixba tesszük a fokhagymával és a fűszerekkel, és először csak az olívaolajjal turmixoljuk le. Hozzáadjuk a tejszínt is, de így már csak egy pillanatra kapcsoljuk be a gépet, hogy ne habosítsa túl. Ezt is leszürjük.
Csak tálalásnál öntjük össze a kettőt. Pár jégkocka is mehet a tányérba, ha van!

Kategóriák
Egyéb kategória

Aioli, vagy mi

Hallottatok már franciát és spanyolt azon vitatkozni, hogyan is készül az aioli? Vicces. A vita hevében, és a nemzetvédelem okán, mindkettő el kezd hazudozni, és a vége az lesz, hogy majdnem megegyeznek abban, hogy az aioliba semmi más nem kell, csak fokhagyma és olívaolaj.
Én egyszer Pécsett lehettem fültanúja egy ilyen jó kis vitának, sok pohár bor elfogyasztása után amit persze nem én ittam, na nem mintha távol állna tőlem a borivás, de akkor biztosan egy osztrákkal, és egy cseh-vel (így kell ezt írni?) vitattam volna meg a gulyás elkészítését.
Azóta sokféle aiolival próbálkoztunk már, nekünk ez jött be a legjobban: van benne krumpli is, olaj is, és fokhagyma is bőven, de bizony belekerül az a fránya tojás sárgája is. Meg egy kis dijoni mustár, hogy a franciának legyen igaza. És még ez meg az, de az mindig hangulattól függ.
Egyszer elkészítettem mozsárban is. Arra jutottam, hogy mivel se francia, se spanyol nem vagyok, jó nekem ez botmixerrel és habverővel is.
Hozzávalók:
15 dkg burgonya
1 tojás sárgája
5 gerezd fokhagyma
1 dl jó minőségű étolaj
0,5 dl olívaolaj
1 kk dijoni mustár

Általában teszünk még bele:
0,5 citrom leve
0,5 citrom reszelt héja
1 csokor petrezselyem
bors
A krumplit felkockázom, és kevés sós vízben megfőzöm, és hagyom, hogy elforrja a levét, egy picit lekapjon. Ettől kellemes “parázson sült” íze lesz, mert ennyi krumpliért nem kapcsolom be a sütőt, és nem is gyújtok tüzet az biztos, természetesen, ha épp ég a tűz, az más tészta.
Hagyom kihűlni, és egy mélyebb tálba öntöm az olívaolajjal együtt. Nekem van a botmixeremhez “emulgeáló fej” azzal próbálom egyneművé tenni a két hozzávalót. Akinek nincs, az használja a habverőt, végső esetben a késes végét a botmixernek.
A fokhagymát nagyon apróra vágom, és ha van kedvem, ezt hajlandó vagyok mozsárban pépesíteni.
A tojás sárgából majonézt készítek. Igen, lehet, hogy itt törné le a kezem a két fiatalember, de az a helyzet, hogy így sokkal finomabb lesz a végeredmény. Tehát, cseppenként adom a tojáshoz az olajat, végül a mustárt. Amikor ezzel kész vagyok, még mindig hagyom működni a gépet, és kanalanként beleteszem a krumplit, majd a fokhagymát. Teljesen felveszi a majonéz.
Aztán vagy tovább ízesítem, vagy nem, általában igen.
Isteni finom, de randi előtt tilos!
Aki fél nyáron a tojás sárgájától, annak itt a katalánok fehér majonéze tojás nélkül.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kapris kumprisaláta kacsamellel

Nem szoktunk minden hétfő délben ilyen komoly ebédeket enni, általában a hétvégéről maradt ételeket esszük, de vasárnap este Norbi felcsöngetett egy szatyor Charlotte újkrumplival, amit pár órával azelőtt szedtek ki a földből, így alig vártam, hogy hétfőn főzhessek belőle valamit.
Norbitól már tavaly is vásároltunk krumplit, és idén, miután végiggondoltuk, hogy hány kiló krumplit eszünk évente, arra jutottunk, hogy érdemes érte több pénzt kiadni, annyira más, annyira finom volt az íze!
Idén nagyon várom a Ratte fajtát: “Afféle kiflikrumpli. Sárgás, elnyúló alakú. Textúrája sűrű, tartós vázzal. Nagyon karakteres mogyorós ízzel bír. Salátaburgonyák közé tartozik. Ennek ellenére Joël Robuchon klasszikus burgonyapüréje ebből a fajtából készül. Sütésre is igen jó.”
Norbinál egyébként bárki vásárolhat a burgonyákból, folyamatosan frissíti a blogját.
Különben is szerintem járható út az, hogy többen összeállunk egy vásárló közösséggé és közösen alkudunk ki jobb árakat, de legalábbis jobb minőséget, ezzel biztos megélhetést adva családoknak. Van már erre példa Magyarországon is, de Franciaországban, és Angliában is nagyon elterjed megoldás a hipermarketek dömping zöldség-gyümölcs kínálatával szemben.

Hozzávalók a krumpli salátához:
2 kg Charlotte újburgonya
10 dkg kapribogyó
2 fej salotta hagyma
15 levélke zsálya
10 levélke bazsalikom (lila a képen)
1 citrom héja és leve
2 dl olívaolaj
nagy szemű tengeri só
bors

A krumplit a mosogatószivacs durva felével megdörzsöltem, majd egészben megfőztem enyhén sós vízben. Közben felaprítottam a hagymát, leöblítettem, majd szintén feldaraboltam a kapribogyót. A citrom héját lereszeltem, és rányomtam a levét is. A zsályát apróra vágtam, a bazsalikomlevelet pedig apróra tépkedtem. Leöntöttem az olívaolajjal, és miután megfőtt a krumpli, ebbe vágtam karikákra. Összekevertem, sóztam, borsoztam. Fontos, hogy viszonylag gyorsan meg is együk, különben beszívja az öntet.
A kacsamellel nem csináltam különösebb faxnit, egyszerűen rozéra sütöttem.

Ha más is szeretne vásárolni a burgonyákból, nyugodtan írjon Norbinak a csiten kukac gmail pont com címre!
A burgonyákról itt és itt is lehet olvasni.

Kategóriák
Egyéb kategória

Zöldségtatár

A recept eredetileg a díványon jelent meg, és 10 főre szól. Talán nem a legjobb szó a tatár rá, de jobbat nem tudtam kitalálni. Vendégeknek készítettem saláta gyanánt, pereccel. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz, de annyian kérték a receptet, hogy muszáj a Fűszeresre is feltenni. Most, hogy jönnek a meleg napok, talán nem a legjobb ötlet sütni a zöldségeket, de ősszel is jó lesz.
Eperrel készült, csakhogy lassan vége az epernek, vagy nem is volt idén, a megfelelő rész aláhúzandó. Úgy gondolom sárgabarackkal is nagyon finom lenne!

Hozzávalók 10 pici adaghoz:
1 zsenge karalábé
2 ek nádcukorolívaolaj
2 közepes cukkíni
1 kisebb padlizsán
3 szál sárgarépa
5 ek lilahagyma lekvár
2 fej salotta hagyma
30 dkg eper
1 pici chili
2 lime leve
2 csokor petrezselyem
4 ek worcestershire szósz

bors

A hagyma, eper és a petrezselyem kivételével minden zöldséget külön serpenyőben, nagyon kevés olívaolajaon, nagy hőfokon, só nélkül pirítottam meg. A karalábét a cukorral karamellizáltam.
Összekevertem a zöldségeket, a hagymalekvárt, a worcestershire szószt az apróra vágott petrezselyemmel, majd sóztam, borsoztam. Egy éjszakára érdemes a hűtőbe tenni. Az epret és a és a salotta hagymát csak közvetlenül tálalás előtt kevertem bele, hogy ne törjön, és ne vegye át a zöldségek ízét.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ropogós karfiol

Vannak olyan szerencsés szülők, akiknek a gyereke megeszik minden gyümölcsöt és zöldséget, nem válogat, sőt, vannak kedvencei is. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk Dáviddal, volt egy olyan év kiscsoportos óvodás korában, amikor csak főtt tésztát volt hajlandó enni az oviban olívaolajjal, esetleg üres rizst ünnepnapokon, de itthon se akart sok mindent magához venni a húslevesen és zsömlén kívül, külön bosszantva minket azzal, hogy a bolti zsömlét jobban szerette, mint a házit.
Ilyenkor a nagyszülők se könnyítik meg az ember életét, az ugyanis nem segítség, hogy minden nap elmondják, hogy te kislányom mindent megettél ennyi idős korodban, és szegény gyereknek pont most lenne szüksége mindenféle vitaminokra. Pont most, és máskor is természetesen.
Szerencsére a háziorvos nem ijedt meg túlságosan, csak türelemre intett minket.Akkor jöttünk rá, hogy ha Dáviddal főzünk együtt, akkor már csak tisztességből is megkóstolja, amit főzött. Így sokszor pont addigra készült el a vacsora, mire fürdeni kellett menni, de mégy gyorsan evett belőle legalább pár falatot, és nekünk is jó lecke volt, hogy nem szabad siettetni a dolgokat, ha éppen elcsodálkozik azon a gyerek, hogy milyen csodálatos is egy karfiol, hiába van fél nyolc.
Lassan, napról-napra, egyre több mindent hajlandó volt megkóstolni, mostanra pedig, a hatodik születésnapjára olyan ételekről is komoly kiselőadást tud tartani, amiket még soha nem kóstolt.
Egyik nagy kedvencünk a sajtos-petrezselymes karfiol lett annak ellenére, hogy se a karfiolt, se a sajtot nem hajlandó más formában megkóstolni.
Tovább a receptre.
Hetente más-más kisgyerekes anyuka receptjét olvashatjátok az oldalon, akik gyerekkel együtt főznek. (Lila Füge, Kicsi Vú, Mai Móni). Sőt feltölthetitek a saját receptjeiteket is két kategóriában.
Heti nyeremény mindkét kategóriában – 5 000 Ft értékű könyvutalvány
Fődíj mindkét kategóriában – 100 000 Ft értékű Media Markt utalvány
„Apa főz” különdíj – 50 000 Ft értékű Media Markt utalvány
Hajrá!

Kategóriák
Egyéb kategória

Zsályás túrógombóc barnavajjal

Csalános gombócnak indult. Újra divat lehet mostanság a zsályás túrógombóc, az utóbbi egy hónapban három helyen is láttam az étlapon, kétszer meg is kóstoltam, győzőtt a Sárga borház gombóca bényei birkakolbásszal és vargányával.
Hogy nálunk is elkészült, az annak köszönhető, hogy csalános gombócot gondoltam adni a vendégeimnek, de napzavarban vagyok, és azt hittem lesz még időm kiszaladni a Szúnyogszigetre csalánért, közben aznap volt a vendégség. Mi van velem?
Ebből kiderül, hogy a csalános túrógombóc is ugyanígy készül, csak ott a zsenge csalánleveleket le kell forrázni mielőtt a gombóctésztába forgatom, és inkább az apróra vágott rozmaring illik hozzá, mint a zsálya.
Szerintem annyira ízletes, hogy nem is kell mellé hús, talán egy kevés parmezánforgács a tetejére, de a vendégek szemét mégse szúrhatom ki ennyivel, nekik egy kis hús is dukál mellé, és kész.
Hozzávalók a gombóchoz:
50 dkg tehéntúró (a nagyszemcsés túró a legjobb, nem kell áttörni)
3 egész tojás
12 dkg búzadara
2 ek liszt
2 marék zsályalevél

durvára darált bors
5 dkg vaj a sütéshez
A zsálya kivételével minden hozzávalót összekeverek, és a hűtőbe teszem legalább másfél órára. Vizet forralok, közben nagyobb darabokra vágom a zsályaleveleket és a belekeverem a masszába. Gombócokat formázok, és kifőzőm őket. Nekem úgy lett tökéletes, hogy olyan kétdiónyi méretű gombócokat addig főztem, amíg feljött a víz tetejére, plusz tizenöt perc.
Amíg a gombóc főtt, egy serpenyőben vajat barnítottam, és abba is tettem pár levél zsályát.