Magyarországon nem kapható sárgarépa. Nekem legalábbis több mint tíz éve nem sikerült egy valódi sárgarépa ízű, édes példányt vásárolnom.
Vannak persze sárgarépának látszó gyökerek a piacon és boltban is, de ízükben csak nyomokban fedezhető fel a valódi sárgarépa. Leginkább az édessége hiányzik, de bátrín kijelenthetjük, hogy se ízük, se bűzük! Bocs.
Próbálkoztam én mindennel: ültettem magamnak, sikerült így is úgy is. Idén már legalább szép lett, és van közte egészen elfogadható ízű is, de még mindig nem az, amit nagyanyám a húslevesben főzött, aztán a töltött tyúk köré tett a többi zöldséggel együtt. Ez az a sárgarépa, ami miatt a magyar húslevesről azt mondják a hozzá(nem)értők, hogy inkább gyökérzöldség leves, annyira sok benne a zöldség, és viszonylag kevés a csont és a hús. Meg hogy túl édes. Megjegyzem, lehet, hogy húsz éve még édes volt, de most…
Aztán voltam biopiacon, termelői piacon, ajánlottak szuper sárgarépa forrást, de csak nem találtam. Pár éve sikerült egy nagyon menő helyen ízes sárgarépába botlanom, de a felszolgáló szerint francia volt. OMG!
Aztán idén nyáron megtaláltam a szuper forrást, de Budapestről nézve a Hernádszentandrásról beszerezni a sárgarépát, nem éppen egyszerű megoldás.
Bezzeg a jó fokhagyma mindenkinek hiányzik, legalábbis tud a kínai fokhagyma problémáról, meg arról is, hogy a magyar viszont egy hónap alatt eltűnik a gerezdből valami furcsa betegségnek köszönhetően.
Én viszont szeretem a sárgarépát, húslevesbe is, köretként is, vagy csak egyszerűen nyersen lereszelve salátának. Vagy legalábbis szeretném.
Úgy tűnik megtalálták a megoldást. Szuvidált sárgarépa. Igen!
Írok majd a masináról bővebben, hiszen legtöbben az éttermekkel és a húsokkal kötik össze, de azt kell mondjam, a zöldségek elkészítésében fantasztikus. Most még kicsit le kell higgadnom, hogy objektív maradhassak azok után, hogy egy szupermarketben vásárolt, kilós kiszerelésű sárgarépának végre isteni íze lett csak attól, hogy vákuumfóliában hőkezeltem 85,5 fokon.
A lényeg, hogy megpucoltam a répát, majd egy evőkanálnyi vajjal, egy kiskanálnyi mézzel, egy csipet sóval és szerecsendióval betettem a zacskóba. Miután elkészült, forró serpenyőbe borítottam 40 másodpercre, és már ettük is. Nem ültünk le vele, csak gyorsan betoltunk egy kiló sárgarépát négyen a konyhapult mellett állva. Katarzis volt. Vagy orgazmus a szájban. De 100% sárgarépa mindenképp.
Még egy kis érdekesség a sárgarépáról. András a MonJardin kertésze azt mondja, hogy gyökérzöldségeket vagy termesszünk magunknak vagy vásároljuk hipermarketben(!) ott ugyanis egészen biztosan ellenőrzik, hogy mit szív fel a földből. Megfontolandó, főleg ott, ahol pici baba van, és pont azért kap sárgarépát mert az egészséges.
Jokuti kolléga már úgy is írt és videózott mindenfélét a szuvidált (igen, sous vide) húsokról, de én biztos vagyok benne, hogy a lényeg nem csak a húsokban rejlik. Na persze ott is vannak meglepetések. Folytatom.
(Fotó)
Hiába van 32 fok délután, azért ez már nem az a kánikula. Jól esik például a meleg leves. Olyannyira, hogy már a krémlevesek ideje is eljött, egy szelet pirítóssal, vagy méginkább sajtos pirítóssal a tetejükön.
Zöldséget szoktatok pácolni? Én minden évben készítek egy-két üveggel, aztán egy ültő helyünkben felfaljuk. Akkor mindig megfogadom, hogy sokat teszek el majd télire, de ez még soha nem történt meg, mindig csak négy-öt üveg árválkodik a kamrapolcon, hogy aztán januárban már csak a helye legyen. A padlizsánt faszénen sütöm, aztán csak lefagyasztom, nem teszem üvegekbe. A sültpaprikát ecetes lében teszem el, de ilyen finom, páclében érő zöldséget csak alkalmanként készítek. Talán az olaj ára miatt… 
Február van, vagyis unjuk a sütőtököt. Igazából már az illata se esik jól, se a gyereknek, se nekünk. Nincs az az őszi izgalom, ha valami narancssárga színt látok, hogy ez milyen finom lenne mondjuk zsályás sütőtök levesként.
