Hónap: 2011 január

Kategóriák
Egyéb kategória

Hagymás, sajtos kenyér

Egyik barátnőmet elhívta a szomszédasszonya a Kismamák kenyérsütő körébe. 
Igen, tényleg létezik ilyen, az USA-ban múlatják ezzel az időt a kismamák. Félve ment el, semmi kedve nem volt más anyukák gyerekneveléssel kapcsolatos problémáit hallgatni, de boldogan ment haza, mert kiderült, hogy a kenyérsütő körben valóban a kenyérsütésről cserélnek tapasztalatokat.Nem beszélnek gyereknevelésről, férjekről, politikáról, de még csak az időjárást is csak annyiban említik, hogy ha sokat esik eső, és nagyobb a pára, akkor nyúlik a kenyér tésztája. Havonta egyszer jönnek csak össze, ugyanis elég sokat kell utaznia némelyiküknek hogy ott lehessen, az otthoni  kenyérsütés ugyanis talán még ritkább arrafelé, mint minálunk.
Természetesen visznek magukkal kóstolót, majd recepteket cserélnek, lisztekről csevegnek, vagy kovászolási eljárásokat vitatnak meg. Ennek a kenyérnek a receptje nagyon népszerű volt az előző összejövetelen. Én is megsütöttem, és állíthatom, hogy nem véletlen!
Előző este:
18 dkg rétesliszt
2 dl langyos víz
1/4 kk instant élesztő
Mindent összekeverek, fóliával letakarom, és hagyom állni 8-12 órát.
Másnap az elkészült kovászhoz hozzákeverek még:
30 dkg sima liszt
1,5 dl langyos víz
1 kk instant élesztő 
10 dkg reszelt ementáli
1nagy fej hagyma felkockázva, kevés étolajon megpirítva
só
Hagyjuk a tésztát letakarva duplájára kelni, majd osszuk két részre, és formázzunk belőle baguettet. Lisztezzük jól be, és vagy konyharuha hengerek között, vagy baguettsütő formában hagyjuk ismét kelni.
220 fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra.
Isteni illata és íze van, érdemes kipróbálni!

Kategóriák
Egyéb kategória

Újévi fogadalmi beszámoló

Nem tudom, hogy az könnyített, vagy nehezített a dolgomon, hogy az egész család benyalt valami nagyon durva influenzát, minden esetre felváltva nem ettük semmit. A gyerek kezdte a betegséget, utána szépen sorban mindnyájan ágynak estünk. Volt két olyan nap, amire nem is emlékszem szinte, hogy megtörtént, annyira lázas voltam. A legfurcsább, hogy jól esett lázasnak lenni. Persze ha nincs körülöttem segítség, akkor nagy bajba is kerülhettem volna, mert magamtól nem ébredek fel éjjel kettőkor, és nem mérem meg a lázam, pedig a hőmérő 39,7-et mutatott. Még szerencse, hogy mire velem ez történt, addigra Gábor már csak köhögött.
Az alatt a rövid idő alatt pedig, amikor egészségesek voltunk, kétszer buktunk el majdnem. Az egyik bevásárlás alatt volt, ugyanis minden előzetes jótanács ellenére nem ettünk, mielőtt a Metróba mentünk volna. Hosszú bevásárló listával érkeztem, két hétre szerettem volna mindent megvenni, de sajnos alig sikerült valamit. Úgy tűnik az év elején, ráadásul kedden, az M3-as melletti Metróban nem gondolták, hogy friss zöldségekre vagy édesvízi halra vágyik valaki, úgyhogy csalódottan pakoltam a szalagra azt a pár dolgot, amit találtam. Ekkor Dávid kitalálta, hogy éhes és szomjas. Mivel semmi kedvem nem volt egy egész karton innivalót megvenni, gondoltam, majd kap az automatából. Persze kapásból közölte, hogy a víz neki nem jó, csak a nestea, így majdnem el is buktam a saját fogadalmam, miszerint semmi mesterséges három hónapig, de akkor kiderült, hogy egy árva fillér sincs nálam, csak kártya 🙂
Így nem vettünk neki hot-dogot se a kijárat után, és így hallgathattuk, hazáig, hogy neki már csak percei vannak hátra az éh és szomjhalál beálltáig.
A második komoly kihívás akkor leselkedett ránk, amikor egyszer gyerek nélkül maradtunk kettecsként, és elindultunk, hogy végre megnézzük az Egy komoly ember című filmet a moziban. Akkor meg Gábor akart éhen halni, és közölte is, hogy ő most bemegy a Burger Kingbe, és eszik. Mondtam, hogy erről szó se lehet. Pár percig vitáztunk arról, hogy az én kis hülye fogadalmam kihat-e az egész családra, és hogy kell-e hogy őt is érdekelje, vagy elég, ha magamat szívatom vele, aztán kiegyeztünk egy Hummus bárban, ahol egy falafel tálat ettünk. Ha nagyon szigorúan nézzünk, akkor nem kellett volna, de ha normálisan tekintünk az esetre, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy semmilyen mérget nem tettek az ebédünkbe.
 A film egyébként nagyon jó volt szerintem, de inkább csak azoknak nyújt felhőtlen szórakozást, akik ismerik a zsidó szlenget.
Úgyhogy most itt tartunk, remélem sikeresen folytatjuk tovább!
Fótót innen kölcsönöztem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Főzőtanfolyam férfiaknak II. Segal Viktor könyvéből

Közel-keleti kacsafasírt Segal Viktor szakácskönyvéből.
Remélem, Viktor nem olvassa…
Nohát, már túl vagyunk a krumplis tésztán, következhet valami nehezebb. A választás nem egyszerű, magamtól semmi nem jut az eszembe. Ilyen esetekre a legjobb, ha kiválasztunk egy szakácskönyvet, vagy elolvassunk kedvenc gasztrobloggereink legutóbbi gyöngyszemeit, hogy ihletet kapjunk a főzéshez. Én az első megoldást választottam, elkezdtem lapozgatni Segal Viktor „Színek és Ízek” című könyvét. És persze úgy választottam belőle receptet, mint ahogy azt szerintem mindenki más is csinálja, azt a receptet néztem ki, aminél a legjobban beindult a nyálelválasztásom. Ez a módszer szerintem nagyon jól működik, a tudatalattink mindig jól választ. Biztos már rég volt itthon fasírt, főleg keleties kivitelben, mert ennél a receptnél egyértelmű jelzéseket kaptam.
Az már más kérdés, hogy a hűtőszekrény és az éléskamra is „egyetért-e” a döntésemmel. Mert ennek a módszernek van egy olyan veszélye, hogy a kinézett ételhez mondjuk egyetlen egy alapanyagunk sincs, ami sokban ronthat az örömünkön. Az én örömömet az alapanyagok nem tudták elvenni, mivel a legfontosabb összetevő, a kacsamell-filé ott várt rám a hűtőszekrényben, a többi már nem is érdekelt, így valami csak lesz belőle. Na, szegény Viktor nem biztos, hogy túl büszke lenne rám, ha elolvasná ezt a receptet, mert  a hozzávalók közel felét kénytelen voltam lustaságra hivatkozva lecserélni. Sajnos nem igazán voltunk felkészülve keleties ételekre, ami meglepő, hiszen mi ezeket nagyon szeretjük. Eszter beteg volt, így nem hangzott el a kedvenc mondata, akkor menjünk és vásároljunk be hozzá!
Szóval következzenek az eredeti összetevők és mellette zárójelben az én helyettesítéseim. 4 adagról közben le is kellett fordítanom 2 adagra, mert ennyi kacsamellem volt.
A kacsafasírthoz:
1kg kacsamell-filé (fél kiló)
2 kisebb hagyma, finomra aprítva (1 kisebb hagyma)
2 gerezd fokhagyma, lereszelve (1 gerezd fokhagyma)
2 csokor friss koriander, finomra aprítva (na, ez kimaradt)
½ kávéskanál római kömény (volt itthon 🙂 és ennyit bele is tettem)
csipet őrölt szegfűbors (égen-földön nem találtam, ment bele helyette  fahéj)
1 egész tojás (kimaradt)
1 tojás sárgája (ezt nem bírtam elfelezni)
só
A mentás bulgursalátához:
Azt jobb, ha le se írom, mert se bulgur, se menta nem volt itthon. Így hát valami teljesen mást kellett készíteni. Szóval lencsés, mazsolás, petrezselymes rizs lett belőle a végén.
Viktor itt már nagyvonalúan rátér az elkészítés módjára, én még elidőznék egy kicsit az alapanyagoknál és alaptechnikáknál, ahogy ezt már tőlem megszokhattátok alapfokú főzőtanfolyamunk részeként.  A kacsamell-filé. Be kell vallanom, nem túl rég óta eszem meg a kacsamellet. Valahogy nem találkoztam vele eddig. Nem is tudtam, hogy mit hagyok ki, ennél finomabb húst nem nagyon tudok ma már elképzelni. Rendben, azért az Argentin marha sem kutya, de azért a kacsamell mégis olcsóbb egy „kicsit”. Sokan nem tudják, hogy sütéshez nem érdemes nagy melleket venni, ez nem a didibár (megvan ugye Al Bundy kedvenc helye? ), itt a picikék a menők. És hol lehet kicsi kacsamelleket kapni? Na hol? Na hol? De tényleg, hol lehet kapni kicsi kacsamellet? Mi eddig egy helyet találtunk, ahol mindig van, nem lehet lukra futni, de nem írom le ide, hogy furdaljon benneteket a kíváncsiság, meg reklám is lenne. Ha valaki kíváncsi rá, kommentben azért csak megírom…
És miért nem jó a nagy kacsamell? Mert nem lehet egyben megsütni, vagy mondjuk úgy, hogy nem érdemes. Maximum a 15-17 dekás ajánlott, ami gyönyörű rozéra süthető anélkül, hogy szénné égne kívülről.
Persze a fasírtba akár lehetett volna nagy is, de nekem kicsik voltak.
Hogy kezdő férfitársaim láthassák, milyen egy kisebb hagyma, lefotóztam a hozzávalókat is. A mellette lévő fokhagymagerezd jó viszonyítási alapot jelent.
Nem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem, én jobban szeretem, ha a fokhagyma fokhagymanyomón van átpasszírozva, a hátamon feláll a szőr, amikor lereszelik. Remélem, Eszter eddig már nem olvassa el a posztomat, mert akkor tutira kiveteti belőle ezt a részt, ő ugyanis mániákusan reszeli a fokhagymát, hisz benne. Még a képre is odarakatta velem a fokhagymareszelőt, sőt kicsavarta a kezemből a fokhagyma nyomó(mat), és megfenyegetett, hogy ki fogja dobni. Viccen kívül, szerintem teljesen más íze lesz a passzírozott és a reszelt fokhagymának. Az átnyomott fokhagymának sokkal erőteljesebb íze van, valahogy férfiasabb. Arról nem beszélve, hogy én mindig látom a szemeim előtt, ahogy a klassz kis reszelő vékony sávokban lereszeli az ujjam.
Akkor lássunk hozzá az elkészítéshez:
Az eredeti szerint : „A fasírthoz előkészítjük a kacsamellet: bőrét eltávolítjuk, mindössze kb. 1 evőkanálnyit kockázunk fel.” Hát ez már rögtön kiverte nálam a biztosítékot. Egyrészt mióta mérjük a levágott bőrt „evőkanál” mértékegységgel? Vagy csak én nem hallottam ilyet? Viszont azzal már mélységesen nem értek egyet, hogy a többi bőrt és hájat ki kellene dobni, az olyan nagyon amerikai lenne, túl „low-fat”. Szóval ezt a lépést úgy ahogy van, kihagytam. Jegyezzük meg, jóízű étel nincs zsír nélkül.
Második lépés: „Éles késsel először csíkokra, majd nagyobb kockákra szeleteljük a húst. Aprítógépbe tesszük, az egy evőkanál felkockázott hájjal együtt, és röviden felaprítjuk, úgy, hogy kissé darabos masszát kapjunk. A húshoz adjuk a finomra aprított hagymát, fokhagymát, a koriandert, a római köményt, a szegfűborsot és a felvert tojásokat. Összekeverjük, sózzuk.” Itt vannak a rejtett finomságok. Ha véletlenül nem tartjuk be szóról-szóra a leírtakat, akkor egy ehetetlen húspépet fogunk készíteni. Nagyon fontos, hogy ha tényleg aprítógépet használunk, csak kb. 5 másodpercig kapcsoljuk be, mert ha a kissé darabos massza helyett pépet kapunk, akkor abból sosem lesz ehető fasírt.
Az én verziómban a húson rajta maradt a bőr és háj is, ezzel együtt vágtam darabokra és aprítottam.  A keleties hatás megteremtésére fahéj került a fasírtba. Aki még nem tapasztalta, nem tudja megmondani, hogy mitől lett olyan különleges és egzotikus a fasírt. A fahéj igazi titkos csodafegyver.
Harmadik lépés, 5 centi hosszú hengereket formázunk. Menni fog.
Negyedik lépés: „Forró serpenyőben, egy evőkanál olajon, közepes lángon, kb. 5 perc alatt mindegyik oldalán megsütjük, ízlés szerint a közepe lehet kissé rózsaszínű.” Ismét szóról-szóra kell betartani a receptet. Forró serpenyő azt jelenti, hogy amikor belerakom a húst, fröcsög minden mindenhová és utána órákig kell majd takarítani. Az 5 perc nem több, mint 5 perc, mert különben kiszárad a fasírt. És miért kell ennyire forrónak lennie? Mert különben 5 perc alatt nem pirul meg a külső réteg olyan szépen. (A „közepes lángon” arra vonatkozik, hogy miután már forró a serpenyő, vissza lehet venni a hőmérsékletet.) Általános technika a „kéregképzés” a húsokon, ami mindig nagy hőfokon és rövid ideig történik.
Hát a többit a fantáziátokra bízom, mivel a köret nem rejteget kihívásokat. Mindent meg kell főzni, majd összekeverni. Jó étvágyat hozzá!
Kategóriák
Egyéb kategória

Sörös-tökmagos kifli

Igazából nincs mit írnom erről a kifliről, még év elején sütöttem, jó reggelire de csomagolni is könnyű. Különlegessége csupán annyi, hogy víz helyett sörrel készült a tésztája. Egy kiló lisztet használtam, ebből két tepsi kifli lett, a fele frissen ment a fagyasztóba.
Hozzávalók: 
50 dkg simaliszt
50 dkg rétesliszt
2 zacskó instant élesztő (7 grammos)
4,5-5 dl világos sör, liszttől függően
2 kk só
10 dkg tökmag
0,5 dl étolaj
A tökmag kivételével összegyúrtam a hozzávalókat húsz perc alatt alacsony fokozaton géppel. Hagytam duplájára kelni, majd belekevertem a tökmagot is. Ketté osztottam, mindkét feléből egy egy félcenti vastag kört nyújtottam, amit tortaszelet szerűen nyolc részre vágtam. Feltekertem, picit meghajlítottam, és letakarva hagytam kelni negyven percig. 
Megkentem a tetejüket vízzel, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam, és húsz perc alatt megsütöttem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kacsamáj és kávé

Ez az étel úgy született, hogy decemberben kaptunk egy kávégépet a Nespressotól, és ott kérdezték, hogy szoktunk-e kávéval főzni. (Nem szoktunk, csak édességekbe tesszük, válaszoltuk.)
Akkor elhatároztam, hogy azért valamit mégiscsak ki kéne próbálni, ha másért nem, az érdekesség kedvéért, aztán ha nem jön össze, legfeljebb mélyen hallgatok majd. Valami libamellre gondoltam, ami kávés pecsenyelével kerül az asztalra. Ezt most is jó kombinációnak tartom, de még nem készítettem el. A barátnőm viszont tudott egy kávés libamájat, amit libamáj hiányában hízott kacsamájból készítettem el. Nagyon finom lett, tessék nyugodtan kipróbálni!
Hozzávalók:
40 dkg hízott kacsamáj 
2 ek kacsazsír
1 ek hársméz
1 kapszula Nespresso kávé (egy csapott ek. őrölt kávé mennyisége kb.)
nagy szemű só
frissen őrölt fekete bors
A májat egy éjszakára tejbe áztattam, amibe egy kanálnyi mézet is tettem. Másnap leszárítgattam, és fél centi vastag szeletekre vágtam. Forró serpenyőben egy egy percig sütöttem mindkét oldalát a zsíron. Pirított kiflire szedtem, az ottmaradt zsírba gyorsan belekevertem a kávét és a hársmézet, és óvatosan fél percig kevergettem, majd a májra locsoltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Egy laza csomag

Már több gasztroblogger is megírta, hogy decemberben pakkot kaptunk. 
Újra indult a Herz szalámigyára, és ennek kapcsán küldte egy-egy igencsak komoly csomagot. Amikor kaptam egy e-mailt, hogy küldenének egy csomagot, azt hittem az autókölcsönző lesz az, mert nem tudtam, hogy újraindult a szalámigyártás 😀 Csodálkoztam is, hogy mit akarnak tőlem…
A csomagban négyféle szalámi volt, mindegyik nagyon finom. Bevallom, vártam a téliszalámit is, mert mi sokkal jobban szerettünk a Pick télijénél, de úgy látszik, most, hogy gyakorlatilag ugyanaz a tulajdonosa a két gyárnak, csak az egyik gyárt téliszalámit (ha mégsem, akkor javítsatok ki!)
Imádom a csomagot, nem csak a finom szalámik miatt, hanem a lazaság miatt, ugyanis nem egy erőltetett Herz szalámi “szakácskönyvet” csomagoltak bele, hanem egy zseniális angol nyelvű bruncholós, reggelizős szakácskönyvet, amiből azóta is rengeteg ötletet merítettem. Ez szerintem igazi jófejség. Ja, és a vágódeszkák is gyönyörűek, nekem golfozós jutott, de csiripeltek a madarak motorozós, és úszó lánykásat is.
Sok sikert kívánok a megújult Herz szalámigyárnak!

Kategóriák
Egyéb kategória

ZÖLD, Zöld, zöld

Arra gondoltunk, hogy létrehozunk egy közös „zöld” rovatot a Lila Fügén, és a Fűszeresen. 
Heti rendszerességgel jelenik majd meg mindkét blogon egyszerre, és felváltva írjuk. Tulajdonképpen már egy éve tervezgetjük, de az igazi lökést az adta meg, amikor múlt héten együtt főzőcskéztünk, és szóba került a Húsvét szigetek tragédiája.  Mikor a végére értem, Dóra azt mondta, hogy szerinte ezt minden híradó előtt le kéne játszani a tévében. 
Az emberek megjelenése előtt, sőt utána is egy rövid ideig, a Húsvét szigeteket erdők borították. A legtöbb fa persze valamilyen pálmaféle volt, de nőtt közöttük egy, sőt két méter széles törzsű is. Emlős nem sok lakott a szigeten, de több, mint hetven féle madár volt őshonos itt.
Aztán megjelent az ember. Az első fákat kenuépítéshez vágták ki, ezzel jártak ki a nyílt vizekre, ahol barnadelfinre vadásztak, amit otthon megsütöttek. Építkeztek is, és elkezdték megművelni a tengerhez közelebb eső laposabb területeket. Először tehát itt, és a megművelhető földterületekért irtották ki az erdőket. (Régen Magyarország területét is jóval nagyobb részen borította erdő, pl. az Alföldet is, amit már igencsak nehéz elképzelni.)
Ekkor még jól éltek a polinézek, nem is nagyon tudtak mit kezdeni magukkal a fene nagy jólétükben, kitalálták, hogy a sziget közepén található kőbányából hatalmas szobrokat faragnak majd, amiket a sziget szélére vontatnak. A több tonnás szobrokat szánkókra tették, amihez fa sínpárt ácsoltak, ezeken húzták a hatalmas kőembereket a helyükre. De nem csak a szállítás miatt kellett kivágni a fákat: a hatalmas munka egyre több embert igényelt, akiknek egyre több táplálékra lett szüksége, így újabb és újabb területeket kellett termelés alá vonni az egykori erdőségekből.
Pár száz év alatt az utolsó fáig jutottak. Már nem tudták a szobrokat a sziget közepéről elszállítani, így ma is sok ott van a régi kőbányában félig elkészülve. Szép lassan, mivel nem voltak fák, amik megállíthatták volna az eróziót az eső és a szél elkezdte lemosni a termőréteget a szigetről. Nem kellett hozzá csupán két emberöltő, és nem nagyon tudtak mit termelni. Ekkor már jó kenuik sem voltak, amivel a nyílt vizekre járhattak volna halászni, így alig ettek fehérjét. A saját tyúkjaikat hatalmas, kő ketrecekbe kellett zárni, hogy megóvják őket a szomszéd családtól. Pedig lassan csak a tyúkok és a patkányok maradtak, mint fehérjeforrás, halat nem sokat tudtak fogni. Az éhínség belső viszályokhoz, háborúkhoz vezetett, a népesség az ötödére fogyott.  Már nem csak az uralkodóra haragudtak, és már nem csak egymást akarták megölni, hanem elkezdték ledönteni a szobrokat. Azokat a szobrokat, amik végülis a tragédiájukhoz vezettek.
Amikor a spanyolok kikötöttek a Húsvét szigeteken, a bennszülöttek fát akartak tőlünk, amiből olyan kenukat építhetnek, amivel elmenekülhetnek a szigetekről. Ekkor már alig állt egy-két szobor a több százból. A korabeli feljegyzések szerint a bennszülöttek kicsik, véznák és nyomorultak voltak.
Aztán persze őket is megtizedelte az Európából behurcolt himlő, végül több, mint 1500 főt elvittek rabszolgának. És ez a fantasztikusan gazdag civilizáció végül odáig jutott, hogy megették egymást. Ekkor a sziget már majdnem „összeszedte magát”, persze fák nem nőttek rajta még mindig, de több helyen voltak már bokrok, füvek. Más se hiányzott, mint a hajón érkező kecskék és lovak…
Ma már nem esznek embert a Húsvét szigeteken, és szerencsére a turizmusnak köszönhetően nem is éheznek. Viszont a történet nagyon jól mutatja azt a folyamatot, ami ha lassabban is, de ugyanígy folyik körülöttünk. Nem vagyunk polinézek, és nem pár kőbálvány miatt tesszük tönkre a világot, de a történet mégis ugyanez. Pontról pontra.

Folytatás következik, ígérem valami vidámabb témával.
Lekapcsoltátok a villanyt?

Kategóriák
Egyéb kategória

Sütőben sült ragu álomvadászoknak is

Álmomban lándzsával a kezemben rohanok a szarvasok után.
Mielőtt ágynak dőltünk volna, ettünk egy szervasragut, ami különösen jól esett, köszönhetően egy jó fej vega szavainak, akivel szilveszter éjjel sikerült beszélgetnem a témában: mindenki egyen húst nyugodtan, aki képes megölni az állatot. Én képes vagyok, persze a csirkénél befejeztem a vérengzést, de ha azon múlna az életünk, szerintem vadásznék is. 
Remélem az olvasók jól vannak, mindenki mást elkerült az egész családot ágynak döntő betegség, és ez csak mifelénk divatos. A gyerek kezdte, szinte rögtön rá én is megbetegedtem, és ma reggelre Gábor is 39 fokos lázzal, köhögéssel ébredt, és úgy tűnik nem viccel, mert még kávét se kért, és meg se szólalt azóta, kivéve amikor telefonált. Remélem nem influenzás, be van oltva, és decemberben már volt egy hosszabb megfázása, évekig meg semmi. Dávid tanítónénije azt írta, hogy tavaly nem volt ilyen gyerekbetegség, ami ilyen hosszan és ennyi gyereket ágynak döntött volna, és való igaz, tavaly, Dávid összesen két napot volt lázas.
Annyira megfogott Giorgio Locatelli szarvas raguja, hogy szinte csak így készítem mióta olvastam. Ez is valami hasonló, talán annyiban különbözik az eredetitől, hogy nem paradicsomlét, hanem egész konzervparadicsomot használtam.
Hozzávalók:
1 kg szarvascomb (Lehet marha is, vagy más sovány hús is. Nekünk úgy jött össze a kilónyi mennyiség, hogy a csontokról és az inakról leszedtünk minden ráragadt kis cafrangot.)
3 boboz konzervparadicsom (egész)
3 dl vörösbor
5 ek olívaolaj
1 nagy hagyma apróra vágva
1 gerezd fokhagyma lereszelve
1 szál sárgarépa lereszelve
1 ág zsálya levelei felaprítva
1 ág rozmaring levelei felaprítva
1 ág kakukkfű levelei
2 szem borokabogyó
6 szem szegfűszeg mozsárban porrá törve
só, bors
A húst kis adagokban késés robotgépben felaprítottam, majd az olaj felén megpirítottam. Egy másik edényben megpirítottam a maradék olajon a hagymát, répát, fokhagymát, majd elkevertem a hússal, felöntöttem a borral, fűszereztem és addig főztem, amíg a bor szinte teljesen el nem párolgott. Ekkor öntöttem hozzá a paradicsomot, és 120 fokos sütőbe toltam. Sütöttem még kb. másfél órát, amíg teljesen besűrűsödött. Csak a rend kedvéért adtam mellé sajtot, ráadásul csak cheddar volt itthon, ami nem is igazán illik hozzá. Széles metélttel a legfinomabb.

Kategóriák
Egyéb kategória

Céges kuszkusz, ijedt férfi a belső szobában

Volt persze év végi céges buli is tavaly, nem is sikerült rosszul, azt leszámítva, hogy Dóra beteg volt, ezért csak behozta az ételeket amiket ő főzött, aztán gyorsan hazament.
 Én többek között ezt a vega kuszkuszt tettem az asztalra, amire olyan sok ételt sikerült összehoznunk, hogy majdnem leszakadt 🙂 Egyik kollégánk, aki kicsit később érkezett, mint a többiek, pár pohár pezsgő után elköszönt, és hazament. Amikor hajnal felé mi is indultunk, kapcsolom le a villanyokat, és látom, hogy maradt egy kabát, pedig mindenki kabátban várja az ajtó bezárását. Furcsa… Senki nem volt annyira részeg, hogy kabát nélkül ment volna haza, de most már mindegy.
Lemegyünk az alsó szintre, ahol van egy belső szoba, amit mindig zárva tartunk, szinte soha nem megyünk be oda, üres papírdobozok, egy bringa, és egy ágy van benne. Most látom, hogy a szobában ég a villany. Gondoltam lekapcsolom, aztán tényleg fogok már végre egy taxit magamnak, és irány haza. És akkor, amikor belépek, látom, hogy valaki alszik az ágyban! Persze, a kabát tulajdonosa. Nem tudom ki ijedt meg jobban.
Ha nem veszem észre, szépen rázárom a lakást, a biztonsági rácsot, és csak két nap múlva szabadul, ugyanis akkor töltöttem fel a lemerült telefonom 🙂
De szerencséje volt, észrevettem, otthon karácsonyozhatott a családjával, és nem maradt az oktogon rabja.
Na, de a kuszkusz. Húsz emberre készült, értelem szerint lehet felezni, harmadolni, vagy negyedelni az adagot.
Hozzávalók:
1 kg kuszkusz
10 dkg vaj
10 dkg szezámmag megpirítva
15 dkg sósmogyoró
15 dkg mazsola
1 sonkatök
4 ek méz
5 fej lilahagyma
1 dl száraz vörösbor
1 dl olívaolaj
1 kk koriander mag
1 kk római kömény
chili
2 nagy csokor koriander zöld vagy petrezselyem
só
A kuszkuszt elkevertem a vajjal és a sóval, és a mazsolával, majd leöntöttem annyi forró vízzel, amennyi egy ujjnyira ellepte. Alufóliával letakartam, és hagytam megpuhulni. A felkockázott tököt kevés vízzel egy pici vajon megpároltam, végül megpirítottam a rácsorgatott mézzel. A hagymát felkarikáztam és nagyon lassan megpároltam. Hozzáadtam a fűszereket öntöttem rá egy deci vörösbort , és tovább főztem mindig kevergetve, amíg lekvárszerű nem lett. A szezámmagot, mogyorót és a petrezselymet a kuszkuszba kevertem, a tököt és a hagymát ráhalmoztam a tetejére.

Kategóriák
Egyéb kategória

Pezsgős csirkecomb

Szilveszter előtt a barátaink felugrottak két üveg pezsgővel és hat csirkecombbal, de csak nálunk vették észre, hogy az egyik pezsgő félédes. Rögtön meg is volt az este témája, órákig elnevetgéltünk azon, hogy mi legyen a félédessel, de végül csupán annyi történt vele, hogy megmaradt. Forralt bornak tudtam elképzelni, végül öntöttem belőle egy keveset pár csirkecomb alá, a többiből pedig valóban forralt bor lett.
A csirke mellé kuktában gerslit főztem húslevesben, amihez tálalásnál sok-sok petrezselymet kevertem. A gerslit egyébként nyugodtan megpárolhattam volna a sütőben is, ha mondjuk libacomb készült volna, mert annak nem olyan rövid a sütési ideje, mint a csirkének.
Hozzávalók a csirkecombhoz:
6 egész csirkecomb
2,5 dl pezsgő
1 ek kacszsír (lehet olívaolaj is, de volt itthon zsír)
2 szál póré 
6 szem borókabogyó kissé ellapítva
1 ek méz
6 vékony szelet citrom
1 ág rozmaring
só, frissen őrölt bors
A combokat megmostam, megtörölgettem, és bedörzsöltem a sóval és a borssal. A hagymát karikákra vágtam, és egy nagy jénai tál aljába tettem. Rákanalaztam a zsírt, majd ráfektettem a combokat. Beledobtam a fűszereket, végül felöntöttem a mézzel elkevert pezsgővel. Minden comb tetejére tettem egy-egy szelet citromkarikát. 
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg szép piros nem lett a teteje. Az utolsó öt percben vettem csak le a jénai tetejét. Ha lett volna friss, nem szárított babérlevelem, azt is tettem volna bele egyet.