Zálink fél éves, és már nagyon elkívánkozom néha itthonról, felnőttek közé pár órára. Egyik este kiszúrtam, hogy az Essencia főzőiskolában égetett tészta kurzus lesz, és gondoltam, ez nekem való kikapcsolódás, tanulok is, emberek közé is megyek, ráadásul hétköznap, könnyen megoldható, hogy Gábor itthon maradjon a gyerekkel. Kicsit aggódtam, mert azért nélkülem még nem volt fektetés, és még csak két hete kezdtünk almát is adni az anyatej mellé. De vagy nem volt gond, vagy a férjem nagyon jó fej, és azt mondja, hogy simán elaludt nyolckor. Az égetett tésztára pedig azért esett a választásom, mert nem tudtam, hogy miért lesz egyszer tökéletes, míg máskor rossz.
Egy összeszokott kis csapathoz csatlakoztam, a kurzust pedig nem más, mint Kolonics Zoltán a Gerbeaud vezetőcukrásza tartotta. Annyira jól éreztem magam, hogy rögön be is jelentkeztem a következő alkalomra, ahol bejglit, brióst, és fahéjas vágottat készítettünk. Bevallom, én még soha nem sütöttem bejglit. Anyukám minden évben süt egy csomót, édesapám ugyanis súlyos mákfüggő, de nekem eddig elég volt az a pár szelet, amit otthon ettem. Remélem anyukám nem olvassa, de az a helyzet, hogy Kolonics Zoltán bejglije – legyünk piszik – egy egészen más kategória. Én egyébként most hallottam arról is először, hogy szokás egyáltalán húsvétra bejglit sütni. Nem vagyok jó húsvéti szokásokból!
Ahogy ott álltam a pult mellett, és virgoltam a tésztámat – bizony ám, ilyet is tudok már, arra gondoltam, hogy milyen finom lenne ez a bejgli hússal töltve. Mire hazaértem, már meg is volt a recept a fejemben: narancsos, csilis hússal fogom megtölteni az első bejglimet. Ezúton kérez elnézést Kolonics Zoltántól, aki először is elmondta, hogy a bejgli mindig legyen vagy diós, vagy mákos, a többit inkább kalácsnak süssük, másodszor pedig vegetáriánus. De hát mire vannak a receptek, ha nem arra, hogy továbbgondoljuk őket? Nem igaz?
A képen látszik, hogy a bejgliben elég kevés a hús. Nem mertem először többet tenni bele, de aztán kiderült, hogy simán elbír kétszer ennyit is, csak azt már nem fotóztam le. A receptben a helyes mennyiséget adtam meg.
Hozzávalók a tésztához: 3 db bejgli lesz belőle:
500 g liszt
50 g porcukor
5 g só
202 g vaj
1 tojás sárgája
120 g tej
12,5 g élesztő
Hozzávalók a hús töltelékhez:
70 dkg sertés lapocka felkockázva
8 ek olívaolaj
2 fej hagyma felkarikázva
3 gerezd fokhagyma összezúzva
2 narancs leve
1 narancs reszelt héja
4 szegfűszeg
1 babérlevél
1/2 kk oregánó
2 pici chili
1 kk római kömény
1/2 kk őrölt koriander mag
1 kk fahéj
2 ek méz
só
A hagymát megfonnyasztjuk az olívaolajon, rádobjuk a húst, és kicsit lepirítjuk. Hozzáadunk minden más hozzávalót, és felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Lassan főzzük teljesen puhára, amíg a levét elfövi, és villával szét tudjuk nyomkodni a húst. Nekem ez 2 óra hossza volt. Teljesen kihűtjük, a babérlevelet és a szegfűszeget kiszedjük belőle.
A tésztához a hozzávalókat géppel összegyúrjuk, majd három részre osztjuk, gömböket formázunk belőle, és letakarva hűtőben 30 percig pihentetjük. A tésztát kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra, elosztjuk rajta a tölteléket, feltekerjük, majd megkenjük a tojás sárgájával. Hideg helyen hagyjuk, amíg a teljesen megszárad (15-20 perc), majd megkenjük a tojás fehérjével is, és azt is rászárítjuk. 180 fokos sütőnem kb. 25 percig sütjük.
Újabb gluténmentes finomság. Az ilyesmiket szokták csóknak hívni, de nem visz rá a lélek, hogy citromos vagy kókuszos csóknak nevezzem. A puszedli meg olyan klassz szó, nem igaz?
Azt hiszem, szállóige lesz nálunk egyik vendégünk kisfiának beszólása a maceszgombócra: nekem nem ízlik ez a húsgombóc a levesben!
Az az igazság, hogy egy családi, vagy baráti összejövetel bizony elég sok munkával jár a házigazdának. Mivel nálunk meglehetősen gyakran vendégeskednek, általában elég jól fel tudok készülni az estére, tudom mit lehet már két nappal előtte elkészíteni, mit érdemes aznap reggel és mit csak akkor, amikor megszólal a kapucsengő. Ennek ellenére van, amikor nagyon elszámítom magam, és egy nagy ámokfutás lesz az egész. Mint a tegnapi napom. Ha azt se tudom milyen nap van, mert iskolai szünet is van, közeleg az ünnep is, sok embert várok vacsorára, és délelőtt még egy hetedik kerületi sétát is bevállalok, ahonnan fél kettőre esek haza, akkor az esti hét óra pillanatok alatt elérkezik, és persze pont aznap akar valahogy többet az anyjából a kislányom is. Úgyhogy nem éppen tökéletes állapotban nyitottam ajtót a vendégeknek, volt amit még akkor tudtam csak megcsinálni, amikor már itt voltak. Egyébként én szeretek akkor főzni, amikor már megérkeztek a vendégeim, de ez a lakás erre sajnos alkalmatlan, annyira elszeparált a konyha, hogy muszáj mindennel kész lennem, különben nem látom a barátaim. Az egyik, amit két nappal a vendégsereg érkezése előtt el tudtam készíteni, az a mandulatorta volt. Liszt, és gluténmentes, isteni puha, tömény csoda. Úgy látom, egyre több családban van gluténérzékeny családtag, úgyhogy egy lisztmenetes tortának biztosan sikere lesz mindenhol. Persze lisztevők is bátran belevethetik magukat. Dióval is finom!
Tegnap este leszedegettem a húslevesből kiszedett csirkeaprólékról a húst, és egy jó nagy tányérnyi lett. Általában nem a levessel esszük meg, hanem hétfőn elvisszük munkaebédnek tortillában, vagy salátában. De most sikerült kint felejteni a kenyeret is, igaz, csak egy kis darab volt, de annyira sajnáltam volna kidobni. Nem igazán száradt meg, de alaposan kiszikkadt, nem lett volna már finom. Magos kenyér, tele mindenféle maggal, talán ezért nem lett kopogósan száraz. 
Mi minden hétköznap együtt reggelizünk. Ennek persze ára van: hét helyett már hatkor fel kell kelnünk, de megéri, sokkal nyugodtabban indul a nap. Ha csak elszaladnánk reggel munkába, úgy érezném, hogy nem is találkoztam reggel a családommal. Persze megtehetnénk, hogy a vacsora lenne a napi közös étkezés, de az sajnos nem mindig sikerül. Ha a férjem sokáig dolgozik, nem ér haza vacsoraidőben, márpedig nekünk muszáj hatkor ennünk, mert a gyerekek nyolckor fekszenek. Így aztán nagyon megbecsüljük a péntek estét, és a szombat delet, amikor együtt ülhetünk asztalhoz. Nem sietünk, ráérünk. Nem szedem le rögtön az asztalt, nem állok neki késő este mosogatni. Az megvár.
Egyszer a Stahl Judit írt a túró rudi tortáról, de bevallom, csak a címéig jutottam , mert már akkor tudtam, hogy ez csakis gyerekek kedvence lehet, és egyszer majd eljön a nap, amikor meg kell sütnöm. Nekem valahogy a túró csak túró rudiként passzol a csokoládéval, süteményben, de főleg tortában sehogy sem. Dávid elő is állt az óhajával két hete: túró rudi tortát szeretne enni, és hajlandó meghozni azt a hatalmas áldozatot, hogy lemegy a boltba és vásárol 30 darab túró rudit, természetesen óriást, mert úgy tippeli, ennyi kell egy tortához. Kicsit csalódott, amikor megtudta, hogy a túró rudi torához egyáltalán nincs szükség túró rudira. Többféle recept kering a neten, egyiknek sütve van az alja, másiknak nincs, egyikben van tejszín, a másikban nincs, úgyhogy összedobtam egyet a saját ízlésem szerint, és azt kell mondanom, felnőtteknek is ehető. Olyannyira, hogy a képen az első változat látható, mert készült egy második is, aminek a csokikrémét variáltam. A jobbat írom természetesen. A képen a csokiban a kis kockák, azok valami rettenetes mű feketeribizli darabok, amik hő hatására megdagadnak, és jól kivehetően zselatinból vannak. Úgyhogy sajnos megint bebizonyítódott, hogy a rossz csoki semmire se jó. Megolvasztva se.
Amikor ilyen ételeket eszek, akkor mindig úgy érzem, hogy tudnék vega lenni, sőt szeretnék az lenni. Aztán persze az első házi hamburgernél meggondolnám magam, de örülök, ha kevesebb húst eszek!
Hidegben forrón, melegben jéghidegen is finom, készülhet almából is, körtéből is, sőt, szilvából, barackból, vagy birsalmából is, mi az? Ez a krémleves! A különlegessége, hogy a gyümölcsöt kevés barnacukorral meghintve betoljuk a sütőbe, ahol a cukor, és a gyümölcs is karamellizálódik egy kicsit, ettől lesz igazán telt íze. Pár csepp narancsvirgágvíz, egy csipetnyi kardamom és fahéj, majd egy kis krémsajt, és kész is a boldogság. A tetejére a körte chips csak extra ráadás!
Nem állítom, hogy csupa dicséret lenne Dávid üzenője, sőt, elég vad hírek érkeznek a magatartásáról email-ben, attól tartok, harmadikra sikerült eljutnia odáig, hogy utálja az egyik nyelvet amit tanulnak, és úgy tűnik, ezt már megváltoztatni sem lehet. Nem állítom, hogy nem viselte meg a lelkét a kistestvér születése. Egészen biztosan nem ilyennek képzelte a dolgot, pedig nagyon igyekszünk, de egyértelmű trónfosztásként éli meg a dolgot. Úgyhogy néha kap egy kis extra kényeztetést, mint ez a majomkenyér pizza. 
