
Pár hónapja egy srác közzétett egy posztot a fészbukon, miszerint:
- A vietnámi konyha a világ egyik – Magyarországon még – felfedezetlen kulináris kincse. Orgazmikus fűszerezése a friss és kurvafinom alapanyagoknak köszönhető, illetve annak az ötletelésnek, amit egy trópusi kereskedő régió „terméséből” évezredek alatt összerakott az ottani nép. AKARJUK ♥
Pár nappal később:
- jelentem, leléptem Berlinbe terepmunkára 😉 igyekszem feltérképezni a város legjobb vietnami kajáldáit, és ellesni egy-két fortélyt!
Végül aztán:
- 4kor landoltam, amatőr módon végigettem a várost… majd töltök föl fotókat is meg igyekszem átvinni az akkori lelkesedést a 2D-s verzióra is 🙂 … Berlin egyértelműen vietnami kajáldás RENGETEG!
Aztán eltűnt, magára hagyva a szomorú, vietnami büfére áhítozókat.
Pedig a vietnami kosztot én is imádom, a “rendes” fogásoktól kezdve, a szendvicsekig, amit francia behatásnak köszönhetünk és mindig tökéletes baguette-ből készül, a leveseken át salátákig jöhetne minden, akár napi rendszerességgel.
Vagy a tél végének, vagy valami gészen másnak tudható be, hogy naponta legalább négy citromot vagy lime-ot megeszek vagy megiszok. A víz már nem is esik jól nélküle, de valamiért muszáj tennem a levesbe, a tésztára, sőt a szendvicsbe is. CITROMOT MINDENBE!
Yam Neua
Hozzávalók 4 darabhoz:
1 hosszú, házi baguette
50 dkg hátszín
1 kk zsír
só, bors
2 csokor menta
2 csokor koriander
1 lime
2 marék földimogyoró összetörve
1 csomó újhagyma vagy 1 nagy fej lila hagyma
friss chili ízlés szerint, de csípős kell, hogy legyen
A baguette-t öt perc alatt átforrósítjuk a sütőben, mikrózni nem ér! Félbevágjuk, majd a hátszínt minden oldalán megsütjük nagy lángon pár perc alatt, majd sózzuk, borsozzuk és 10 percig langyos helyen tarjuk, végül hajszálvékonyan felszeleteljük.
Közben nagyobb darabokra vágjuk a zöldfűszert, felkarikázzuk a hagymát, és serpenyőben enyhén megpirítjuk a földimogyorót.
Gyorsan összeforgatjuk a hússal a zöldfélét és a mogyorót, majd belehalmozzuk a baguett-be. Rányomjuk a zöldcitromot, megszórjuk chilivel, ha kell sózzuk, borsozzuk, és jól megesszük.
JÁTÉK! 
Február van, vagyis unjuk a sütőtököt. Igazából már az illata se esik jól, se a gyereknek, se nekünk. Nincs az az őszi izgalom, ha valami narancssárga színt látok, hogy ez milyen finom lenne mondjuk zsályás sütőtök levesként.
Itt az ideje a lassan főtt, sűrű raguknak. Ha lennének Budapesten olyan igazi kocsmák amit fogadónak hívtak száz éve, akkor szerintem minden nap ott vacsoráznánk. Marhát ennénk a borgőzös helységben krumpligombóccal, és nehéz vörösbort kortyolnánk hozzá, vagy valamilyen vajban párolt borjút sok forró krumplipürével.

Régebben is töltöttünk kolbászt itthon, de általában fel is füstöltük. Mióta a gyerek allergiája miatt oda kell figyelnünk, hogy véletlen se legyen az ételében glutén, már a kis, sütnivaló kolbászokat is mi készítjük itthon, egyszerre letöltünk 3 kilót (ennyi fér a töltőbe) és lefagyasztjuk. Kicsit munkásabb, de sokkal jobb megoldás a boltinál, és ami a legfontosabb, csak az kerül a kolbászba, amit beleteszünk.




Egyszer valahol be kellett vallanom, hogy mi az az étel, ami ciki, de szeretem. Akkor elárultam, hogy évente kétszer valami furcsa kényszert érzek, hogy egy lepukkant étteremben rántott trappista sajtot egyek vagy rosszul főzött rizzsel, vagy mirelit sültkrumplival. Bocsánat.