Birsalmáért soha nem adott pénzt, de nem is kellett.Ha október elején kisétált a temetőbe, a hátára vette a fonott puttonykosarát, amibe hároméves koromig engem is kicipelt a Görbébe, és tele szedte birssel.
Birs nőtt mindenhol a kerítések mellett, akkor még nem nagyon voltak tuják, sőt azt a szót se ismerte senki, hogy tájidegen. Pedig ha jobban belegondolok, a tuja valóban az. Mennyivel szebb és persze hasznosabb egy birsalmafa, vagy inkább bokor!
Nem kellett a birsalmát lopni, az közös volt. Azé, aki leszedi, vagy összekapkodja a szétgurult gyümölcsöket.
A puttonykosár aztán bekerült pár napra a füstszagú spájzba, amíg más dolog volt.
Érdekes volt a ház, a spájz a szobából nyílt. A másik ajtón, ami a borházon át a konyhába vezetett ilyenkor már cefreszag lopakodott be az ajtó alatt, és amikor ez keveredett a frissen begyújtott cserépkályha, és a birs illatával, biztosra lehetett venni, hogy reggelente már befagynak a pocsolyák.
Aztán egyszer csak a birsek eltűntek, és a kamrapolcok megteltek befőttekkel.
Valahogy semmi nem ment tönkre, mindenre jutott idő.
Egész télen a cserépkályha nyílásában langyosan párolgott a csipkebogyó tea. De soha nem fogyott ki a kamilla se, hogy a főzetével öblítsük a hajunkat, amitől kicsit világosabb, sokkal fényesebb, és nyár illatú lett.
Apró vászonzsákokban lógott a szárított vargánya, mellette a maggal együtt hirtelenjében megaszalt szilva. Persze készült belőle lekvár is, jó sűrű, olyan, ami az ember fogára ragad.
A törkölyből pályinka főtt, a sok nyári tojásból párnahajban levegőzött a csigatészta és a metéltke.
És mindig volt eldugva pár tábla Cadbury’s Angliából,igazi kincs, amire titokban rá lehetett járni.
Bent a spájzban csak egy húszas izzó világított, valahol fent a polcok felett, ami fényt nem nagyon adott, de arra elég volt, hogy félhomályban is rátaláljunk a vágódeszkára a késsel, amin mindig ott volt egy rúd turista szalámi. Mai napig nem tudom, hogy valóban jó volt-e az a szalámi, vagy csak az idő szépíti meg, de jó szívvel gondolok rá.
Még az kamraajtó hangjára is emlékszem, mert nehezen csukódott, kicsit be kellett csapni.
A legjobb illata mégis annak a pár szem birsalmának volt, amiből nem lett se befőtt se sajt, csak illatosítóként sorakozott a szekrény tetején.
Olyan erős illatot árasztott magából, hogy még a hátra teríthető nehéz, fekete kötött kendő is magába itta. Szeretnék egy ilyen kendőt, amiben kiszaladhatok a kapuhoz, ha csenget a postás.
A káposzta savanyítás igazán nem bonyolult feladat. Tulajdonképpen csak káposzta és só szükséges hozzá, az összes többi csak extra.
