Elkezdte vetíteni a Spektrum tv a Ministry of food-ot, magyarul Főzz otthon Jamie-vel című sorozatát.
Egyszerűen nem hagy nyugodni az első rész! Jamie Rotherham-ba megy, ami nem éppen a leggazdagabb városa Nagy Britanniának, ott hirdetést ad fel, amire mindössze 300 ember jelentkezik, és kiválaszt közülük párat.
Nemrég olvastam Ozvald Anita beszámolóját a londoni munkájáról, és nagyon megragadott egy mondata, miszerint olyan volt Londonban élnie, mintha a közeli jövőben lenne.
Végig ez zakatolt a fejemben, miközben néztem a filmet. Rémisztő volt!
Persze a szereplők az alsóbb társadalmi osztályból kerültek ki (van benne egy nyolcvan körüli bácsi is, őt nem tudtam besorolni), többen 22-23 éves lányok, akik legalább tízzel többnek néznek ki, soha nem dolgoztak, és segélyből tartják el a gyerekeiket.
Az egyik lány annyira természetesen mondja, hogy ők segélyből élnek, mintha azt mondaná, hogy ő egy multinacionális cég alkalmazottja.
Ha London a közeli jövő, akkor sajnos Rotherham is az. Segélyből itt soha nem tart majd fent egy lakást szerintem senki, sőt plazma tv-je se lesz, de az biztos, hogy nincs messze, amikor az anyák már egyáltalán nem tudnak majd főzni! És ez nem azt jelenti, hogy nem tudnak elkészíteni mondjuk egy töltött káposztát, hanem azt, hogy fogalmuk sincs mit jelent az, hogy összevágni egy hagymát. Nem tudja, hogy meg kell-e pucolni előtte, vagy meg kell-e mosni. Egy másik angol sorozatban a hölgy miután felkockázta a hagymát, bedobta egy szűrőkanálba, és folyóvízben megmosta.
A szereplők érzik, hogy nem jó amit csinálnak, hogy nem lehet csak chipsen élni, vagy a gyereknek öt éven keresztül kebabot venni a sarkon, és esténként a földön megenni evőeszköz nélkül, de nem tudják mit kéne tenniük. Nincs mintájuk, mert már az édesanyjuk se főzött soha!
Legjobb példám a totális gasztronómiai elbutulásra a saját nagynéném.
Wales-ben él, eredetileg olasz. Esküszöm, hogy harminc éve úgy főzött, mint egy séf. Most nyáron hozott Knorr „alaplét”, amit pici tégelyekben árulnak a hipermarketben. Szerinte nagyon praktikus, mert nem olyan egészségtelen, mint a kocka (hihihi), de nem kell fáradni az alaplével.
Ebből főzött rizottót, amibe tett a legolcsóbb debreceniből és egy kis rettenetes félédes gagyi német bort is. Volt a tetejére növényi sajt, mert az kell rá…
Tehát Jamie-nek nincs könnyű dolga a tervével: megtanít 10(?) embernek 10 receptet, akikkel megígérteti, hogy ők is megtanítják ezeket másik tíz embernek, és így tovább, és így tovább.
A végén pedig minden rotherhami lakos tud majd tíz étel főzni, boldogan élnek amíg meg nem halnak. Ezeket a recepteket elvben (szerintem gyakorlatban is meg lehet tanulni 24 óra alatt)
Az ötlet jó, hiszen ha valaki tíz ételt el tud készíteni, az szerintem már ötvenet is tud, és onnan kezdve megoldódott a probléma.
Csakhogy a szereplők nem abból a társadalmi rétegből valók, mint Jamie. Egyszer az egyik lány könnyek között közli, hogy nem működik nála a főzés, mégis továbbra is bolti kebabbal etetné a lányát, mert nincs pénze, pedig már az ékszereit is a zaciba adta.
Jamie nem tud mit mondani, és bevallja, hogy ő egy másik világból jött, egyszerűen elképzelése sincs, hogy mit lehetne tenni.
Nekem se lenne. Mit mondhatnék? Hogy a kebab se olcsó, vagy hogy az egész életük minőségéről van szó?
Én elhiszem, hogy van olyan, amikor nincs pénze az embernek minőségi élelmiszerre. De ennek ellenére talán formálható úgy a közízlés, hogy mindenki megtegye ami tőle telik. Hogy egy nap egyszer legalább együtt egyen a gyerek a szüleivel. Nem baj, ha nem steak van szerdán vacsorára, mert egy paradicsomleves is tökéletes. De addig ne szóljon a tévé, és beszélgessenek. Remélem az a hülyeség már kiment a divatból, hogy csöndben kell enni, mert magyar ember evés közben nem beszél! Mert milyen egy csöndben elköltött vacsora? Brr! Akkor inkább nem eszek!
És még valami, amit már egyszer írtam: a gyerekek nagyon sok mindent tanulnak a közös főzésből. Megismerik az alapanyagokat, megtanulnak főzni, megismerik a családi legendákat, ugyanis a családi történetek sokasága kötődik valamilyen ételhez. És nem utolsó sorban logikus, összetett gondolkodásra, jó problémamegoldó képességre tanít.
A receptet előbb el kell olvasni, hogy aztán lépéről lépésre elkészítsük. Tudni kell mi lesz a befejező mozzanat, és akkor nem járnak majd úgy a gyerekeink, mint az egyik lány a sorozatban, aki egy mocsoktól ragadó konyhában próbálja felfogni azt a receptet, amit előtte már közösen lefőztek, de egyszerűen nem megy neki!
Remélem idáig soha nem jutunk!
Ha nekem kéne 10 ételt meghtanítanom, és azzal az útjára bocsájatnom valakit, akkor ezeket tanítanám:
Zöldbabfőzelék
Fasírt
Szerintem ha ezt valaki végigfőzi, akkor már csak finomítani kéne a tudásán. Egy magyar családnak szinte mindent el tudna készíteni.
Néha rám törnek az ópium elvonás tünetei, és ilyenkor sürgősen mákot kell ennem mákkal, vagy ha azt nem, akkor legalább pár szelet olyan süteményt, amiben rengeteg mák van.
A tesztelés nagy napja el is érkezett. Azt nem állítom, hogy annyira izgultam, mint az „új seprű”, vagyis Macsinka János séf, aki Egerből jött Hegyaljára, de régen éreztem ilyen izgalmat egy vacsora előtt.
A nagy alkalom a 
A felszolgálók segítségére volt egy nagyon kedves Ausztrál fiatalember, aki gyakornoknak érkezett a Disznókőhőz, és most jár életében először külföldön 🙂 Megkostóltuk az ő borait is, amiket a hazájából hozott, hogy lássuk mit is árulnak ott „Tokay” néven.
Ez a kép már volt fent Dávidról, de visszanézve egyszerűen döbbenet, hogy mennyire megváltozott az itt még kis dundikezű fiam. Pont négy éve készült fotó 🙂 