Kategóriák
Egyéb kategória

Tavaszváró kenyér

Annyit beszéltek a bloggertársak az újhagymáról, hogy kellett sütnöm egy újahagymás-petrezselymes kovászos kenyeret. Szinte éreztem a kényszert 🙂
Ha kezdő házi pékek nem is mernek nekiveselkedni a kovászosnak, ezt a csavart-tekert zöld csíkos kenyeret akkor is érdemes kipróbálni egy sima élesztős kenyéren. A család hálás lesz, ugyanis olyan fantasztikus az illata miközben sül, hogy alig lehetet őket arrébb lökdösni a sütőtől amíg kivesszük a kenyeret.
Tehát alapnak bármilyen kenyértészta megteszi. Az enyém kovászos volt.
Hozzávalók:
30 dkg kovász
70 dkg kenyérliszt
1 csésze zabpehely
1 kk sikér

3,5 dl langyos víz
A só kivételével összedolgoztam a hozzávalókat, és a duplájára kelesztettem. Elég hűvös volt, ehhez kb. nyolc óra kellett. Ekkor átgyúrtam, belekevertem a sót, majd újra pihentettem, most csak 7 órát. Kinyújtottam, és megkentem a következővel:
1 csokor újhagyma
1 csokor petrezselyem
só, bors
1 dl olívaolaj
szerecsendió
Mindent turmixgépbe tettem, és összeturmixoltam, mint egy pestót. Megkentem vele a tésztát, majd feltekertem, és egy kört formáztam belőle. Pihentettem még egy fél órát, majd megszórtam liszttel, és kis kereszteket vágtam bele pengével. 180 fokra előmelegített gőzős sütőben 1 óra alatt sütöttem meg.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csíp… és savanyú…

Tegnap Meir barátunknál ebédeltünk. Ez a fiam véleménye az ebédről. 🙂
Dávid odafelé belegázolt a legmélyebb, legnagyobb pocsolyába, ezét van rajta furcsa ruházat… Akkor még nem szóltam rá hangosan. De aztán…
Szerintem az ebéd nagyon finom volt! Férfiak, főzzetek gyakrabban, és csak bátran, bátran!

Kategóriák
Egyéb kategória

Sajtos-paradicsomos papucs

Tegnap jól megmondtam a rosszalló véleményemet C & V blogjában a félkész ételekről, úgyhogy itt az ideje, hogy feltegyek egy olyan receptet, amiben félkész tésztát használok 🙂 Csak hogy hű legyek magamhoz.
Már említettem, hogy félkész leveles tészta mindig van a mélyhűtőmben. Csak a Plus-ban kaphatót vásárolom, az ugyanis nagyon jó minőségű, és nem is félkész, hanem háromnegyed kész. Laponként van ugyanis csomagolva, még nyújtani se kell, egyszerűen meg lehet tölteni, és mindig nagyon magas, könnyű lesz, mindez kétszáz forint körüli áron.
Szombat este kicsit kirúgtunk a hámból, úgyhogy vasárnap reggel nem volt itthon semmi, de nem is volt kedvem lemenni venni valami harapnivalót, hát még sütni. Pedig ha okosan gondoskodok magunkról előre, akkor bedagasztok egy kis tésztát, és reggel csak sütnöm kell, de most nem tettem.
Ha már így belejöttem, akkor azt is megosztom a kedves olvasóval, hogy egy kicsit kezdek el-jiddise mámásodni, ugyanis rettenetesen sajnálom kidobni az újhagyma zöld szárát. Most kapóra is jött, hogy várt rám a hűtőben két csokornyi, így ezt tettem a tésztába, egy kevés roquefort sajtot, mozarellát, sót, borsot, majoránnát, és pár szem paradicsomot.
Bár a tészta dobozán 200 fokot javasolnak a sütéshez, és mindig 230-ra fűtöm fel a sütőmet, így 20 perc alatt ropogós, illatos, forró reggeli kerül elő belőle.

Kategóriák
Egyéb kategória

Tárkonyos sárgarépaleves karfiollal

Tejszínnel akartam egy kis fűszeres sárgarépalevest főzni, de közben szembe jött velem egy gyönyörű karfiol. A karfiolnak soha nem tudok ellenállni, és gyakran megveszem úgy, hogy fogalmam sincs mit főzzek belőle. Ez is egy ilyen eset volt, úgyhogy belefőztem a répalevesbe. A felét elturmixoltam a répával, és annyira krémes-selymes lett a végeredmény, hogy nem is kellett bele a tejszín. Remélem sokféle gyökérzöldség vár majd rám a piacon, mert más zöldségekkel is ki szeretném próbálni.
Hozzávalók:
1 nagy fej hagyma
1 ek olívaolaj
1 ek vaj
2 szál sárgarépa lereszelve
1 kisebb fej karfiol rózsáira szedve
1 csipet őrölt kömény
1 csipet chili
1 csipet őrölt római kömény
1 kk friss gyömbér
só, bors
2 kk friss tárkony
A hagymát apróra vágtam, vaj és olaj keverékén megdinszteltem. Rádobtam a reszelt sárgarépát, és a tárkony kivételével a fűszereket. Pár perc kevergetés után felöntöttem 1,5 l forró vízzel. Ekkor dobtam bele a karfiolt, és addig főztem, amíg a karfiol megpuhult, de még kicsit roppanós maradt. Kiszedtem a karfiol felét, és a visszamaradt levest a maradék karfiolokkal botmixerrel pépesítettem. Visszatettem az egész karfiolrózsákat, és megszórtam tárkonnyal. kicsit utána sóztam, és borsoztam. Pirítóssal tálaltam, és locsoltam rá egy pár csepp olívaolajat. Tavaszváró leves! 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Tavaszváró

Zsúrkenyér tette fel nekem az aktuális körkérdést, hogy mit is jelent a tavasz az én konyhámban? Először is, ilyenkor szoktam megvenni az első hagymás virágokat. Bár ez nem étel, de ettől tavaszibb dolgot, mint amikor virágba borulnak a hagymák, szinte elképzelni se tudok. Mikor először jártam Svédországban, egy csokor fehér tulipánnal vártak. Március volt, hideg, fújt a szél, és a svédek mégis boldogan sétálgattak a parkban a hatalmas foltokban előbújó krókuszok között, és vödörszámra vették a tulipánokat a virágostól. Akkor megtanultam, hogy a tavaszt érdemes tudatosan is várni, akkor megsokszorozódik az öröm.
Ilyenkor örömteli kényszert érzek az ablakpucolásra. Had jöjjön be minél több napfény! Sőt, a függönyt is le szoktam cserélni, valamilyen világos, vidám darabra.
Számomra a legtavaszibb étel a töltött karalábé. A friss, édes, zöld, ropogós karalábé. Mosolygós ebéd! 🙂 (Arról is érdemes lenne egy pár szót ejteni, hogy miért nincs 10 millió emberenk egy igazi, jó, finom, szép zöldségeket áruló piaca? De ez egy másik poszt kell hogy legyen.)
És a világ egyik legnagyobb csodáján is ilyenkor szoktam elmerengeni. Mikor van az a pillanat, amit mindig elfelejtek megfigyelni, hogy egyik pillanatban még csak pici rügyek láthatóak a fán, és egy óra múlva már minden harsogóan zöld levelekben pompázik? Vagy mikor van az a pillanat, amikor az összes pitypang sárga virágot bont? Ez mindig egy szempillantás alatt játszódik le, de én mindig lemaradok róla. Túl városi ember lennék?

Ha még nem kapta volna meg, akkor kiváncsi lennék Mirelle gondolataira is.

Kategóriák
Egyéb kategória

Szörcs

Legújabb, legviccesebb szörcsjeim válogatása következik.

Kedvencem az, amikor valaki beszélget a guglival. Valódi, szép kerek kérdőmondatokat tesz fel. Íme:

Mire használhatom a kenyérsütőgépemet még?

Sütés után mennyivel szeletelhető a kenyér?

Hogy lehet szexelni a menstruáció ideje alatt?

A vaddisznó húsát se eszik meg a zsidók?

Mikor fürdenek a zsidók?

Mit süt a Kudlik Juli? (Ez a kedvencem!)

Hogy néz ki a pisztácia?

Mit művelnek a gyerekek az óvodákban? (Miért, mit?)

Volt már régebben, de hetenete keresi valaki:

Sikálom a padlót. (Ha bárki sejti a megfejtést, hogy ez mi lehet, legyenolyan kedves, és írja már meg nekem!)

Száraz bableves (nagyon rossz lehet)

Sóvárgás pszihológiája

Algoflex+alkohol 🙂

Előtte utána képek fogyás

Hétvégén kóser, hétköznap gyors (igen, ez én vagyok)

Lefogytam az én módszeremmel

Ovulációs teszt fiúnak (Ezt nem hiszem el! De számitógépe van…)

Bölcs mondás, az leszel amit eszel

Buci Maci 39 éves gyerek

Azt hiszi, hogy nem tetszik, pedig szerelmes vagyok belé

A terhes kismama és a töltött káposzta (ez olyan, mint egy novella címe)

Gránátalma és a melegek prosztatája (na, erről nem akarok tudni 🙂

Férfi hajvágás+szex (mindenki mástól indul be)

Kategóriák
Egyéb kategória

Hagymáspite

Nevezhetném hagymatortának is. Sőt mondhatnám azt, hogy francia hagymatorta, ahogy az amerikaiak elképzelik. Kicsit más, kicsit munkásabb, kicsit el van túlozva, de el kell ismerni, hogy nagyon finom.
Nincs benne juharszirup, de van benne mogyoróvaj. Méghozzá a húsgombócba keverve, merthogy húsgombócot is rejt a pite, ha már hamburgert nem rejthettek bele 🙂
Hozzávalók a tésztához:
16 dkg simaliszt
6 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 kk kakukkfű
2 ek jeges víz

Minden hozzávaló legyen jéghideg, és a késes robotgépet is tegyük a mélyhűtőbe egy pár percre. Gyorsan dolgozzuk össze a tésztát, majd nylonzacskóba csomagolva egy órát pihentessük a hűtőben. Közben elkészülhetnek a töltelékek.
Hozzávalók a húsgombóchoz:
50 dkg darált hús
2 ek zsemlemorzsa
1 ek szezámmag
1 púpos ek natúr mogyoróvaj
1 kk kakukkfű
só, bors
1 tojás
Összegyúrtam a masszát, majd kisebb diónyi gombócokat formáztam belőle, és olajban pár perc alatt megsütöttem.
Hozzávalók a hagyma töltelékhez:
4 nagy fej vöröshagyma, vagy 3 szál póré
2 ek liszt
3 dl tejszín
só, bors
szerecsendió
15 dkg reszelt sajt (válasszunk valamilyen pikáns franciasajtot)
vaj
A hagymát karikákra vágtam, és a vajon sóval megdinszteltem. Rászórtam a lisztet, és felöntöttem a tejszínnel. mikor besűrűsödött belereszeltem a sajtot, a szerecsendiót, és a borsot.
A tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele a piteformát. Elosztottam benne a húsgombócokat, majd rásimítottam a hagymát. 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt sütöttem meg.

Kategóriák
Egyéb kategória

Gombakaviárral töltött sültpaprika

Elég nagyképűen hangzik ez a gombakaviár név, de nincs mit tenni, nem találtam jobb nevet neki magyarul. Ha valakinek van jó fordítási ötlete, az ne fogja vissza magát!
Előételnek is kiváló, de főételként is megállja a helyét egy beszélgetős, borozgatós estén barátaink körében. Nincs szükség hozzá evőeszközre, legfeljebb egy kistányérra. Ha főfogásnak szánjuk, akkor érdemes nem csak sültpaprikába, hanem többféle zöldségbe, esetleg sajtszeletekbe, palacsintába tölteni. (Vékonyra zöldségpucolóval szeletelt cukkíni, padlizsán, sárgarépa, uborka stb. jöhet szóba)
Hozzávalók 24 falatnyi adaghoz:
50 dkg gomba
1 nagy fej hagyma
15 dkg (száraz serpenyőben megpirított) dió
4 ek szezámmag
20 dkg erős sajt (érett Cheddar, esetleg fonüsajt )
só, bors, kakukkfű
1 dl száraz fehérbor
1 tojás
6 db hosszában négybe vágott marinált paprika
olívaolaj
A hagymát apró kockákra vágtam, sóztam, és olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam az aprítógépben felaprított gombát. Megszórtam kakukkfűvel, hozzákevertem a bort, és addig pároltam, amíg elfőtt a leve. Borsot daráltam bele, elzártam alatta a tüzet. Belekevertem a diót, a szezámmagot, végül a nagylyukú reszelőn lereszelt sajtot, és a tojást. Egy formába tettem, majd sütőben harminc perc alatt megsütöttem. (Sajnos a sütés nem spórolható meg!) Paprika csíkokba töltöttem, és fogpiszkálóval tűztem meg. Ha köretként esszük, akkor elég kiborítani a formából, és szeletelni, majd a tetejére szórni a kockákra vágott paprikát.
Eredetileg a Judapesten.

Kategóriák
Egyéb kategória

Khmm! Dicsekednék…

A Tina magazinban megjelent egy cikk rólam és a blogomról. Nagyon jópofa volt, eljött hozzám Szűcs Anikó újságírónő, és felvett egy órányi beszélgetést, aztán ezt a cikket szűrte le belőle lényegként. Utána kétszer is járt nálam Tucsek Tünde fotós, és fényképeket készített kacsamáj sütés közben, illetve amikor kalácsot fontam. Nem vagyok jó fotóalany, amikor mosolyogva oda kellett volna fordulnom felé, mindig felhúztam a szemöldököm. 🙂
Köszönöm a türelmét!
És külön imádattal teli köszönet Forzának, Meirnek, és Loisnak. (A két szélső a bulvár újságírás királya 🙂 Mákkal teli hálám üldözni fogja őket!

Kategóriák
Egyéb kategória

Stelvio sajtos répasaláta

Új sajtkedvencem lett a Stelvio-Stilfser sajt. Véletlenül botlottunk egymásba, amikor valamilyen normális füstöltsajtot kerestem. Persze azt nem sikerült találnom, viszont megláttam a Stelviot. Aranyos volt a sajtos, látta, hogy a szemem sarkából fixírozom a szép piros korongot. Felajánlotta, hogy megvágja, szagoljam meg, és ha úgy gondolom, kóstoljam is meg nyugodtan. Olyan sajt még nem termett ezen a földön, amit nem kóstoltam volna szívesen, úgyhogy kaptam egy kicsi darabot belőle, és rögtön szerelmes lettem.
Furcsa, mert abban a pillanatban több recept is eszembe jutott a sajttal, olyanok is, amik biztosan nem “autentikusak”, de mégis mindegyik nagyon finom lett. Ilyen ez a répasaláta is. Először köretként ettük, de már harmadszor készítem reggelire. Rászoktunk.
Hozzávalók:
30 dkg sárgarépa nagylyukú reszelőn reszelve
10 dkg Stelvio sajt hasonlóan reszelve
5 dkg dió száraz serpenyőben megpirítva, lehűtve
1 kk római kömény
1 kk bors
olívaolaj
1 ek méz kicsit meglangyosítva, hogy könnyebben keveredjen
2 főtt tojás krumplinyomóval teljesen homogénre passzírozva
1 kk chili pehely