Kategóriák
Egyéb kategória

Zöldborsós palacsinta

Fakanál kiírta a fordulót, és nagyon boldoggá tett az ötletével! Be kell vallanom, ennek a fordulónak örültem legjobban. Elég rendes elmaradásaim vannak kreatív köretek terén, de úgy látom nem vagyok ezzel egyedül. Szoktam én kombinálni mindenféle plusz hozzávalóval a hercegnő burgonyát, készítek bazsalikomos, petrezselymes galuskát, néha túró, és sajt galuskát is, sőt próbálok ötletesen bánni a zöldségekkel, de mégis a köret a gyengém.
A receptem se éppen az évszázad találmánya, de legalább látványos, és az idősebb családtagok elájulnak tőle, hogy micsoda ötleteim vannak 🙂 Pedig dehogy!
Úgyhogy nagyon figyelem a többiek poszjait, de úgy látom az igazság a kollégiumi konyhában van Teknősleveséknél, miszerint: “Mintha annak, hogy köret, csak hús mellett lenne értelme. Ezért van az, hogy egy húsevő számára a vega ételek gyakran csak köretekből állnak. Az én pályaművem főétel, de ha lett volna mellette hús, köretnek is lehetett volna nevezni.”
Úgyhogy az én receptem is megállja a helyét főételként egy vega vacsorán, de köret is lehet, különösen illik egy nagy szaftos marha steak-hez.
Hozzávalók:
12 db kész palacsinta
40 dkg zöldborsó megfőzve
2 csokor újhagyma zöldjével együtt
2 dl tejföl
1 tojás
só, bors, szerecsendió
20 dkg füstölt Eidami
A borsót összekevertem a sajt kivételével a többi hozzávalóval. A palacsintákat egy muffinforma mélyedéseibe raktam, és megtöltöttem a borsós masszával. Tetejére reszeltem a sajtot, majd 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a tetejét.
További köret ötleteim voltak:
Tökmagos krokett
Sült zellercsíkok mazsolával
Sült cékla
Sajtos puffancs
Gersli
Mandulás zöldségek
Mézes chilis brokkoli

Kategóriák
Egyéb kategória

Kovászos rozskenyér

Sokszor dicsértem már a kovászt, a kovászos kenyeret. Bár én is szoktam élesztőt használni, a rozskenyér szerintem igazán megérdemli a kovászolást. Így nagyon kellemes savanykás, erősen rozsos íze lesz, és ami a legfontosabb, így lehet a lehető leglevegősebb, legkönnyebb rozskenyeret sütni.
Olyankor érzem a késztetést teljeskiörlésű rozsliszt vásárlására, amikor valami jófajta sajtra tettem szert a sajtkereskedésben. Szerintem ugyanis a sajt vagy friss, ropogós baguettel élvezhető igazán, vagy rozskenyérrel. Ez a kenyerem 2X12 órát, vagyis összesen 24 órát kelt a hűvös lépcsőházban. Már sokszor próbáltam meggyőzni olvasóimat a lassú kelesztés fontosságáról, most azonban eszembe jutott egy régebbi olvasmányom, ahol meg is találtam a leírást. Ha valaki jó regényre vágyik, akkor ne vegye meg ezt a könyvet, de hazafelé a munkából el lehet olvasgatni a metrón.
Judith Ryan Hendricks: Francia kenyér
„A legtöbb recept egy egész zacskó élesztőt ajánl. Ez azt jelenti, hogy az első kelés körülbelül egy órába telik, a második hozzávetőleg háromnegyed órába, főként, ha meleg helyen kelesztjük a tésztát, amit általában a receptek is javasolnak. Néhány recept egyenesen azt ajánlja, tegyük a tésztát a gyújtóláng által előmelegített gázsütőbe.Nincs is ezzel semmi gond. Ha ilyen kenyeret akarunk. Bolti kenyeret. Csodakenyeret. Emlékeznek még rá? Amit gyerekkorunkban ettünk. Fehér volt, szemkápráztatóan, valószínűtlenül fehér, és nedves szivacs érzetét keltette. Amikor beleharaptunk, fogunk lenyomata a halálunk utáni azonosításra is alkalmas lett volna.A 70-es években mindenki felesküdött az organikus/osztatlan világra, és minden magot beledobott a tésztába, amit csak talált, de a receptekben túl sok élesztőt, olajat, tojást és tejet adtak meg, mert még mindannyian vágyódtunk arra a puha és finom kenyérre, amelyen felnőttünk.De olyan kenyeret, amely nem volt tele adalékanyagokkal és levegővel, csak akkor ettem, amikor Franciaországba utaztam. Ez az élmény felért egy megtéréssel. Leginkább talán a szexhez hasonlíthatnám: mindenki azt hiszi, mindent tud róla, és nem győz lelkendezni, de a valóságban egészen addig elég lehangoló, míg egyszer olyan nem lesz, amilyennek lennie kell.Először is félbevágom az élesztőt. Minek kelesztési rekordot megdöntenie? Szépen, komótosan kell a tésztának megkelnie, hogy olyan íze és fogása legyen, amire rá lehet mondani, hogy ezért öt dollár kilencvenötöt fizettünk az Európai ínyenc pékségben.Egy nagy cseréptálban összekeverem az élesztőt vízzel, hozzárakom a cukrot, és néhány percre félreteszem, míg egy másik tálba mérem a lisztet. Aztán az egyetlen nagy kanállal, amit ebben a szánalmasan gyéren felszerelt konyhában találok, hozzáadom a lisztet. Amikor a tészta összeáll, és elválik az edény falától, kiborítom a munkafelületre, és tíz percig gyúrom. Közben csak annyi lisztet szórok rá, hogy ne ragadjon oda. Utoljára belegyúrom a sót. Legeslegutoljára. A só ugyanis megerősíti a sikért, és megkeményíti a tésztát.Amikor a tészta már olyan sima és ruganyos, hogy visszarúg, amikor megbököm, kiolajozok egy nagy tálat, körbeforgatom benne a cipót, hogy az olaj minden oldalon érje. Végül nedves konyharuhát borítok rá, és a tűzhelytől minél messzebb teszem. A legjobb egy borospince volna, de az nincs CM-nek. A kenyeret tehát az ebédlőasztalára teszem.Egy fél adag élesztővel kétszer annyi ideig kell várnom, hogy megkeljen, ezért sauvignon blanc-t töltök magamnak, és nekiállok lekaparni a tésztát a munkapultról…… Annyi eszem azért volt, hogy a kenyértésztát a hű­tőbe tegyem, nehogy túlkeljen és összeessen. Előve­szem, és a tűzhelyre állítom, hadd melegedjen fel szo­bahőmérsékletre, míg lezuhanyozom, felöltözöm, és terápiás céllal kitakarítok.Délre kienged a tészta, amelyet Dávid tiszteletére két ovális cipóformára alakítok, amit a franciák bátard-nak, vagyis fattyúnak hívnak. Még két órát ke­lesztem őket, aztán vízzel lespriccelem, hogy ropogós legyen a héjuk, és fél órára 230°-ra beteszem a sütőbe.Olvastam valahol, hogy a sülő kenyér illata bizonyí­tottan gyógyítja a depressziót. Ez igaz. Mire kis fattyúim kisülnek, már sétálni támad kedvem. Valami csokoládésra vágyom. Tudom, hogy a Queen Street-i pékség kettőkor zár, hogy el tudják végezni a nagyba­ni sütést, ezért felkapom az egyik veknit, és egy papír­szatyorba teszem, hogy „megvesztegetéssel” bejussak.” Szerintem meggyőző, úgyhogy tessék kipróbálni!
Hozzávalók:
75 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
30 dkg kovász
kb. 2 dl langyos víz
2 kk sikér
2 kk köménymag
2 kk koriander mag
só, de csak a második kelesztésnél
olívaolaj
A só és az olaj kivételével 30 percig dagasztottam a hozzávalókat. A víz mennyisége változhat, ez függ a liszttől, és a kovásztól is. miután kidagasztottam a tésztát, jól bekentem olajjal, letakartam, és kitettem a lépcsőházba kelni. Nálunk 10-15 fok van a lépcsőházban.
12 óra múlva beletettem a sót, és átgyúrtam a tésztát. Újabb 12 óra után fedeles jénai kacsasütőbe borítottam, majd lespricceltem a tetejét vízzel. 300 fokra melegítettem elő a sütőt, és rögtön vissza is vettem a hőmérsékletet 240 fokra. 35 perc alatt sült finom ropogósra.

Kategóriák
Egyéb kategória

Zsidó szex

Vadjutka barátnőm zseniális írása zsidó szex-el kapcsolatos legendáról olvasahtó a Judapestnen.
Jutka megnyitotta online gyöngyékszer kereskedését, a link itt oldalt is látható a jobb oldalon. Aki találkozott már vele a Wamp-on, az tudja micsoda gyönyörűségekről beszélek! Tessék csak tessék!

Kategóriák
Egyéb kategória

Gyors kofta

Ez az eredetileg tagine-ban készült kofta marokkói recept, de szinte minden zsidó szakácskönyv feldolgozza valamilyen formában. Ez komoly, amerikában nincs nélküle könyv, pedig nem ez a lghíresebb zsidó recept. Valóban nagyon finom, és kevés ettől látványosabb étel létezik, amit húsz perc munkával össze lehet dobni.
Birka, és borjúhús keverékéből készítettem, mert nem sikerült kecskét vennem. Ha valaki hozzájut fiatal kecske húsához, esetleg gidához, akkor jusson eszébe ez a recept. Sőt, hozzávalóktól függően, nagyon könnyen kóser vacsora is lehet belőle.
Hozzávalók a húsgombóchoz:
60 dkg darált hús
1 kis fej hagyma nagyon apróra vágva
1 chili felaprítva
1 kk fahéj
1 kk őrölt szegfűbors
1 kk őrölt kömény
1cm gyömbér lereszelve
1 csokor petrezselyem felaprítva
Só, bors
Diónyi gombócokat formáztam a húsból, majd olajban minden oldalukat aranybarnára pirítottam. Átszedtem őket a paradicsom szószba, ahol 10 perc után beleütöttem 6 tojást, amit nagyon alacsony lángon további 15 perc alatt megfőztem.
Hozzávalók a paradicsomszószhoz:
2 konzerv paradicsom
2 nagy fej hagyma felkockázva
Olívaolaj
3 gerezd fokhagyma összetörve
1 chili felaprítva
Só, bors
Cukor ízlés szerint
1-1 csokor petrezselyem, és koriander zöld felaprítva
Az olajon megdinszteltem a hagymát, ráöntöttem a paradicsomot, fűszereztem, és a végén hozzáadtam a fűszernövényeket is.

Kategóriák
Egyéb kategória

Zöldbab leves marokkói zöldbabból

Kicsit bizalmatlan voltam azzal a gyönyörű, friss futóbabbal, amit pénteken vettem észre a zöldségesnél. Fél kilós csomagolásban kínálták, és Marokkóból érkezett. Forgattam, szagolgattam, kicsit meg is nyomkodtam, de semmi hibáját nem találtam. Muszáj volt megvennem. Nem is bántam meg, nagyon finom, friss, zsenge, ropogós babot vásároltam. Éljen a marokkói zöldbab!
Főzeléknek kevés lett volna, és először valami hirtelen párolt, esetleg cserépedényben sült zöldbabban gondolkodtam, de aztán annyira erősen zakatolt a fejemben a Marokkó szó, hogy kénytelen voltam római köményt, görögszénát, és koriandert tenni a zöldbabhoz. Így lett belőle leves. Én tejföllel készítettem, de másnak ajánlom tejszínnel, esetleg kókusztejjel kipróbálni! Igazán pikáns, tartalmas leves lett az eredmény, kicsit különleges a megszokott hozzávalókból.

Hozzávalók:
50 dkg futóbab
2 fej lilahagyma
1 ek vaj
2 ek olívaolaj
2 dl tejföl
1 kk római kömény
1 kk görögszéna (lepkeszeg)
1 kk koriander mag (őrölt)
1 kk kardamom mag (őrölt)
1 kk gyömbér
1 csipet sáfrány
1/2 kk szerecsendió
1/2 kk szegfűbors (őrölt)
só, bors

A hagymát karikákra vágtam, és az olaj-vaj keveréken pici sóval megpároltam. Rádobtam a 3-4 cm hosszúra vágott babot, és a fűszereket. Fedő alatt pár perc alatt puhára pároltam a babot, majd felöntöttem egy liternyi vízzel, és behabartam a tejföllel.

Cheddar sajttal, és kéksajttal megszórt rozskenyérrel tálaltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kotányi

“A szegedi Kotányi János 14 évesen, 1872-ben gyalogszerrel ment Bécsbe, hogy ott kereskedelmi ismereteket szerezzen. Visszatérte után 22 éves korában már saját fűszerüzletét vezette, később inkább nagybani kereskedéssel foglalkozott, de fő árucikke szinte mindig a szegedi paprika volt.
1881-ben Szegeden paprikamalmot is létesített, egyúttal üzletet nyitott. Őrleményét “Kotányi János féle rózsa paprikaként” hozta forgalomba, az Eiffel-tornyot ábrázoló védjegyét 1892-ben jegyeztette be Bécsben.
A budapesti cégek sorában a Kotányi János Paprikamalom 1896-ban jelent meg mint “magyarhoni termelvényi különlegességek, paprika és hasonló árukkal kereskedő” vállalat. A Milleniumi Kiállításon csodájára jártak az általa bemutatott villamos üzemelésű paprikamalomnak, nem sokkal később pedig paprikaáruházat nyitott a fővárosi Teréz körúton. Sokat adott a reklámra, az élclapokban “szenzáció” hirdetések egész sorozatát tette közzé, népszerű paprikás szakácskönyvecskéje pedig számos kiadást megért.
Az 1900-as években paprikamalmot rendezett be Bécsben is – főként a városban élő magyarok és az ott állomásozó magyar ezredek voltak a vevői -, ahol szegedi molnárokat alkalmazott, s Szegedről szállított paprikát őrölt. A rózsapaprika hírét országos és világkiállítások, valamint a század első évtizedeiben Ausztriában, Cseh- és Morvaországban, Németországban, az Egyesült Államokban létesített lerakatok növelték. Kotányi egy ügyes magyar háziasszonyt csak azért utaztatott körbe a világon, hogy minden jelentősebb fővárosban megtanítsa a vendéglősöket a paprikával való főzés tudományára.
A szegedi Kotányi paprikakereskedés az 1900-as évek közepétől a belvárosi Kárász utcában működött. 1923-ban közkereseti társasággá alakult, s ifj. Kotányi Jánost jegyezték be társnak. A második világháborúig sikeres cég az államosítás után 1953-ban jogutód nélkül megszűnt. A bécsi lerakatból alakult Johan Kotányi GmbH fűszerforgalmazó viszont a háború utáni évtizedekben térségbeli óriáscéggé nőtt, 1992-ben Magyarországon is leányvállalatot alapított Kotányi Hungária Kft. néven fűszerek és fűszerkeverékek forgalmazására, s termékeit Kotányi márkanéven hozza forgalomba.”
Szöveg a HVG oldaláról

Kategóriák
Egyéb kategória

Kádár étkezde


Kedves Ibolya néni!
Szombat délben barátaimmal közösen sorban álltunk fél egy körül a Klauzál téren a hidegben, szélben, és arra vártunk, hogy bejussunk. Kint hideg volt, fújt a szél, de mégis jól éreztük magunkat, szombaton ugyanis a zsidók boldogok. Benne van a Tórában, nem lehet ilyenkor szomorkodni, depresszióba esni. De miért is lettünk volna szomorúak, mikor barátaink körében voltunk, a fagy ellenére szikrázóan sütött a nap, és tudtuk, maximum harminc perc, és mi is egy kockás abrosszal leterített asztalnál fogjuk magunkba kanalazni az életet adó maceszgombóc levest.
Pár perc után sikerült az ajtón belülre kerülnünk, ahol még leülni nem tudtunk, de örömmel láttuk, hogy már csak tízen állnak előttünk, az ügy nem reménytelen. Én azzal múlattam az időt, hogy hároméves fiamat próbáltam meggyőzni arról, hogy senkinek ne bámuljon bele a tányérjába, mint egy éhező, de azért a szemem sarkából felmértem a felhozatalt. A vendégek több mint fele sóletet ebédelt, ahogy azt szombaton illik.
Előttünk egy gyönyörű göndörhajú kislány várakozott a családjával, ez csak azért maradt emlékezetes számomra, ugyanis a fiam meg akarta simogatni a fürtjeit. Imádja a hajat, és a szép hosszú haj a gyengéje.
És egyszer csak már látni véltem a fényt az alagút végén, ugyanis felszabadult egy „nagy” asztal, ahová a család leülhetett volna, és akkor a következők biztosan mi lettünk volna.
Ebben a pillanatban tépte fel az ajtót ön, kedves Ibolya, és kapásból beelőzve az ön előtt érkezett több mint húsz embert, letette hatalmasra nőtt hátsó fertályát a székre.
Egy pillanatra csönd lett a Kádárban, a kanalak megálltak a levegőben, a leves abbahagyta a gőzölgést, a bácsika a sarokban elfelejtett csámcsogni. Mindenki ledöbbent, pedig láttunk már nagy csodákat a Dob utca környékén. Nekem elhiheti a néni, papírom van róla, miszerint három generációm is a Dob utcában született, de ilyen pofátlanságot mégsem hallottam még soha!
Mikor felocsudtunk első döbbenetünkből, az ön asztalánál még utolsó morzsákat eltakarító hölgy finoman megjegyezte, hogy nem ön következik. Erre csak egy laza röffentéssel reagált: Törődjön a saját dolgával!
Na, ezt már a családfő se hagyhatta szó nélkül, megpróbált a sarkára állni, és közölni önnel, hogy az asztal őket illeti. Ön hasonlóan válaszolt: hatalmas hájas fejét a fiatalember felé fordította, és felszólította, hogy fogja be a száját, ez ugyanis az ön asztala.
Eközben szegény Katikám, aki felszolgálói teendőket próbál ellátni az étkezdében, megpróbált úgy csinálni, mintha éppen nem történne semmi. Tibi úr gyorsan bemenekült a konyhába, ne is lássa mi következik.
Szerencséje volt, a családfőnek volt gyerekszobája, az édesanyja megtanította a jómódorra, ezért nem vitatkozott önnel, hiszen végülis csak a szombati ebéd előtt küldte egekbe a vérnyomását, kit érdekel az! Az ön lányát valószínűleg nem, hiszen szó nélkül letette hasonló méretű fenekét ön mellé, és bután nézett ki a fejéből, mintha a világ legtermészetesebb dolga történt volna. Valószínűleg számára az is volt, hiszen gondolom, ön mindig, mindenhol így viselkedik. Ön az, aki bekopog a háziorvos rendelőjébe, hiszen sokkal betegebb mindenkinél. Ön az, akit mindig beteg férj vár otthon, ezért aztán a gyógyszertárban sem akar sorban állni, de ön volt az negyven éve, aki kiparancsolta más gyerekét a hintából, hogy a kislányának egy másodpercet se kelljen várnia a sorára.
Most sajnáltam, hogy nekem is volt gyerekszobám, ezért csak ebéd közben fantáziálhattam a következő dolgokról:

-Fogom a vörös, naftalinszagú bundáját, ráöntöm a sóletemet, majd páros lábbal ugrálok rajta.
-Összegyűjtöm asztaltársaim maceszgombócát, és egy evőkanál segítségével az arcába hajigálom, amit nem lesz nehéz eltalálnom, hiszen a 160cm-es magasságához minimum 100 kiló társul.
-A málnaszörpöt beleöntöm a fél méter magasra tornyozott szőke kontyába, miközben a barátaim szódát nyomnak a csodálkozó lánya arcába.

Nem tettem, még akkor sem, amikor a szomszéd asztalnak nem adott oda egy olyan széket, amin nem ült senki, mert az a szék az ön asztalához tartozik, de be kell valljam, kicsit élesebben rajzolódott ki lelki szemeim előtt a fantáziám, amikor kappan hangján rikácsolt rá valakire, aki ki merte nyitni az ajtót: Csúúúkják máááá be az aaaaajtóóót!

A Kádárról elmondható, hogy majdnem ugyanolyan, mint mindig is volt: házias, finom. De nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi években erősen csökken az adagok mérete. Lehet, hogy Ibolya vonalaira vigyáznak?

Kategóriák
Egyéb kategória

Versek a kínról és a lázról

Nagyon büszke vagyok Imire és Andrásra.
Tényleg.

Kategóriák
Egyéb kategória

A császár forog a sírjában

Tegnap este a férjem császármorzsát kívánt. Mi sem egyszerűbb ennél, gondoltam, és az járt az eszemben, hogy milyen jó, hogy van itthon egy kis házi baracklekvár. Elővettem a vajat is, mert én mindig azzal készítem, így sokkal jobb ízű, mint olajjal. Kikészítem a tojásokat, tejet, kikaparom a vanília közepét, megmostam a citromot, és lereszelem a héját. Nyúlnék a grízért…
És akkor kiderül, hogy egy ilyen alapvető dolog nincs itthon! Majdnem mondtam, hogy császármorzsa holnap lesz csak, de akkor, ahogy tovább fordítottam a sarokszekrény polcát, megláttam a kuszkuszt. Mert persze az mindig van itthon 🙂
Azt nem állítom, hogy észre se lehetett venni a turpisságot, de nagyon-nagyon finom lett, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy különleges volt. Sőt, hamarabb kész lett, mint az eredeti, ugyanis nem kellett a gríznek megduzzadni. Nem sütőben sütöttem, csak serpenyőben a gázon. 15 perc alatt elkészült.
Hozzávalók:
2 csésze kuszkusz
4 csésze tej
2 tojás
10 dkg vaj
10 dkg mazsola
1 citrom reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart közepe
cukor ízlés szerint
egy csipet só
baracklekvár
A kuszkuszt összekevertem a vaj és baracklekvár kivételével a többi hozzávalóval. Egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, beleöntöttem a kuszkuszt, és folyamatos kevergetés mellett puhára főztem. Hagytam, hogy kicsit lekapjon az alja, mert mi azt nagyon nagyon szeretjük. Forró baracklekvárral locsoltam meg a tetejét.

Kategóriák
Egyéb kategória

Jó gombapaprikás termesztett gombából?

Férjem szerint a termesztett gomba, és a jó gombaétel nem összeegyeztethető fogalmak. Szerintem nincs teljesen igaza, bár be kell látni, hogy össze se lehet hasonlítani az erdei gombákat a bolti csiperkével.
Kevés gombát ismerünk fel biztonsággal, így nincs tele a mélyhűtőnk tavaszig-nyárig kitartó készlettel sajnos. Néha mégis megkívánom vagy a citromos gombalevest, vagy a gombapaprikást. Már sikerült kikísérleteznem, hogy mi a legjobb módszer a legintenzívebb gomba íz elérésének bolti gomba estén. Először is, mindenképp legalább kétféle gombát kell használni, ez általában csak csiperke, és laskagomba lehet, mást nehéz beszerezni. Aztán érdemes apróbb csiperkéket venni, amit elég félbe vágni, maximum negyedelni. A szeletelés szerintem a csiperke halála! És a legfontosabb, hogy kerüljön bele valami valódi erdei-mezei. Vagy nyáron gyűjtött kakukkfűre gondolok, vagy valami más kerti, de friss növényre. Így nálunk mindig friss babérlevél, és friss petrezselyem van a gombapaprikásban, sőt néha friss majoránna is.
Nem mondom, hogy tökéletes, de egy jó megalkuvás lehet így február táján. A képen kagylótészta látható, de én mindig nokedlivel készítem, amit a fiam annyira szeret, hogy nem maradt egy fotóra való mennyiség. 🙂
Hozzávalók:
30 dkg csiperke
30 dkg laskagomba
1 nagy fej hagyma (karikákra vágva, nem kockázva)
olaj
petrezselyem
só, bors, kömény
majoránna

kakukkfű
szerecsendió
2 babérlevél
2 dl tejföl
1 paradicsom
1 paprika
A hagymát megdinsztelem az olajon, majd rászóróm a nagyon apróra vágott paradicsomot, és paprikát. Hozzáadom a gombát, megsózóm, beleteszem a majoránnát, köményt, szerecsendiót, és a babérlevelet. Pár perc alatt puhára párolom a gombát, majd behabarom a tejföllel. Csak ekkor szórom hozzá a petrezselymet, kakukkfüvet, és darálom bele a borsot. Ízlés kérdése, de szerintem a sok bors jót tesz neki.