Fűszer és Lélek archívum

Crealto. Új, limitált kávéfajta a Nespressonál. Szerintem már a neve is annyira izgalmas, de amikor megláttam a kávéhoz készített videót, még sokkal kíváncsibb lettem. Évente kétszer kapható limitált Nespresso kávé, plusz a karácsonyi ízesítettek, de én mindig az őszi és a tavaszi ízeket várom igazán. Ez a mostani egyébként lassan pörkölt, háromszor annyi ideig, de alacsonyabb hőfokon pörkölik, mint a többi kévét. A videó után akár azt is mondhatnám, hogy konfitált kávé 🙂 Az ételek párosítása amúgy is közel áll a szívemhez, de bevallom, a kávé-étel vonalon erősen el vagyok maradva (egy igazi próbálkozásom volt eddig, ami nem desszert, mondjuk az legalább működik, azóta is előkerül májjal párosítva). Eleve nem úgy kell elképzelni a vacsorát ugye, mint egy borvacsorát, mert nem minden fogás mellé kóstolunk egy csésze kávét, hanem jó esetben végigkíséri a kávé valamelyik jellegzetessége.

A Nespresso zöldkávé-szakértője, Alexis Rodriguez egy különleges kulináris technikából, az alacsony hőmérsékleten végzett, lassú pörkölésből nyert ihletet, az ötletet pedig a Michelin-csillagos mesterszakács, Mauro Colagreco valósította meg.
A nemzetközi konyhaművészet ifjú csillagaként emlegetett olasz-argentin Mauro Colagreco rendkívüli kreativitással, merőben egyedi módon használja a nyersanyagokat. Modern, ötletes alkotásai 2012-ben a második Michelin csillagot is elnyerték a Côte d’azur-ön, Mentonban működő étterme, a Mirazur számára.
A francia gasztronómiához való értékes hozzájárulásáért a Francia Kulturális Minisztérium“. A művészet és az irodalom lovagja” címmel tüntette ki Maoro-t Mauro még hazájában, Argentínában választotta önkifejezése eszközéül a főzést, ami számára szinte természetes volt, hiszen olyan családban nőtt fel, amely mindig is sokra tartotta a kiváló ételt. Mivel az utazás is szenvedélyévé vált, bebarangolta hazáját, sőt Latin-Amerikát és a karibi szigetvilágot is, ahol számtalan ízvilágot és kulináris hagyományt ismert meg.
2006-ban vette át a Le Mirazur éttermet, amely már hat hónappal ezután bekerült a Gault Millau gasztronómiai kalauzba, elnyerve az Év Felfedezettje díjat, amit alig tíz hónap elteltével a Guide Michelin első csillaga követett.
2008-2009-ben a Gault Millau neki ítélte az “ Év Konyhafőnöke ” díjat. 2012-ben a San Pellegrino listáján a Mirazur a világ 24. legjobb éttermeként szerepel. A folyamatos tanulás és felfedezés során Mauro különlegesen kreatív gasztronómiai stílust alkotott, amit a mediterrán konyhaművészet legjobb hagyományaival ötvözött. Mauro tehát megvalósította álmát: a Le Mirazur csodálatos világán keresztül tökéletesen képes kifejezni kreatív szellemiségét.
“Találkozásom a Nespressóval lehetővé tette, hogy megtapasztaljam a gasztronómia és a kávé világa közti párhuzamokat: az alapanyagok minőségének elengedhetetlen fontosságát, a legjobb technikák alkalmazását, és persze a szenvedély és precizitás különleges elegyét, amelynek révén új utakat fedezhetünk fel, és új tapasztalatokra tehetünk szert” – meséli Mauro Colagreco.
Az 1-10-ig terjedő skálán 8-as intenzitású, kizárólag mosott arabica szemekből összeállított Crealto egyedi karaktere a maga teljességében kibontakoztatja az őrlemény aromájának gazdagságát. akár magában, akár tejes receptként elkészítve fogyasztjuk, hosszú pörkölési idejének köszönhetően ez a kávékeverék harmonikus és kivételesen hosszan fennmaradó ízjegyekkel lepi meg a kávéimádókat. A Crealto eszpresszóként (40 ml) a legízletesebb, de tejes receptekhez is kiváló. Már egy cseppnyi tej is kibontakoztatja a Crealto keverék izgalmas ízjegyeit – ami jó hír a cappucino-rajongók számára, akik így még nagyobb örömet lelhetnek a kávé finom, diós aromáiban.
A Crealto neve a “ Createur ” és az “ alto ” szavakból született, amelyek az ‘alta cucina’ (legmagasabb szintű gasztronómia) világára utal. De nem csak külföldi séfeket ihletett meg az új kávé, a budapesti Onyxban is voltak ötleteik a kóstolás után. Méghozzá nem is akármilyenek! Remélem senki sem éhes, mert komoly vacsorasor fotók következnek!

És ha már így belemerültünk a kávézásba, még egy hír a Nespresso házatájáról: új kávégép a láthatáron! A neve U. Készült ugyanis egy kutatás, miszerint kevés a helyünk a konyhában. Való igaz, én még soha, semekkora konyhapulton nem fértem el igazán. Úgyhogy a nők szívesen kihoznának bizonyos konyhagépeket mondjuk a nappaliba, persze ha az szép, és akár használható ott is. Na jó, bevallom, nekem eddig se a konyhában volt a kávégépem, egyszerűen azért, mert imádom rögtön inni a kávémat, nem akarok egy percig se várni vele, amíg tálcára rakom, majd beviszem a szobába, hogy ott kényelmesen leülhessek a kanapéra, mert ugye az a napi tíz perc, amíg megiszom a kávém, az a legnagyobb kényelemben kell hogy elteljen. Nem a konyhában állva, az egészen biztos. Az új gép egyik színének viszont pont olyan színe van, mint a komódomnak, és hát lássuk be, ez nem utolsó szempont. Egyébként az új kutatás alapján olyan kávégépet terveztek, emi akár a nappaliban is helyet kaphat, mozgatható a víztartálya, nem csöpög egyáltalán, tehát akár a könyvespolcon, vagy az íróasztalon se zavaró. Asszem a régi gépem végre leköltözhet Erdőbényére, ott ugyanis mindig attól szenvedünk, hogy a legközelebbi iható kávé harminc kilométerre kapható egy étteremben, ami ugye reggel még zárva. Már pedig ha nem egy igazi jó kávéval indul a napom, én délig harapok!

Naponta háromszor inzulin, 150 gramm szénhidrát öt étkezésre elosztva. Furcsa, de azt gondolom, hogy szerencsém volt, amiért terhességi cukorbetegségem lett.
Nagyon sokat tanultam ugyanis, egészséges étkezésről, cukorbetegségről, ami sajnos egyre több embert fenyeget, és ahogy elnéztem a várakozó betegeket egy rendelés alatt, van közöttük fiatal testépítő sráctól kezdve az idős elhízott néniig mindenféle ember.

Kezdjük a diabétesz rendeléssel, legyen mondjuk egy hétköznap délutáni időpont, ahol az orvos elvileg 14:00-tól rendel, a betegek több mint fele előzetesen megbeszélt időpontra érkezik, a többiek csak úgy beesnek, és bíznak benne, hogy jó esetben egy órán belül sorra kerülnek. Várakozunk legalább tizenöten, lassan három óra, orvos sehol. Nem a napot lopja, a belgyógyászaton valami gond van, nem tud lejönni a kórházból a rendelőbe. Mindenki türelmetlen, feszült, anyázik vagy sem, de senki nem jókedvű.
Három típus ücsörög éppen:
Nyugdíjas, aki a fiatalok szerint ráér, de lássuk be, túl a hetvenen nem biztos, hogy nekik kéne az utolsónak maradni a sorban. (Orvos szerint csücsükéljen nyugodtan a néni, majd szólítják)
Fiatal, mondjuk negyvenes, akinek a munkából kellett eljönnie a rendelésre, és nagyon sietne vissza, hogy termelhesse a GDP-t. A nyugdíjas szerint ráér, neki még nem fáj mindene…
Kismama, változó méretű pocakkal, mindenki szerint ráér, hiszen nem dolgozik, hanem boldogan várja születendő gyermekét, szülés után is otthon fog ülni, most is kibírja azt a pár órát, ha nem, akkor sétálgasson.
Megérkezik a doktor, gyorsan bezárkózik a rendelőbe, pedig legalább nyolcan csapnának le rá Doktor úr! felkiáltással, de ő már rutinos, nem áll meg. A nyugdíjas néni, akit az unokája kísért el, minden ajtónyitásnál felpattan, és az ajtóhoz megy, ahol elmondja, hogy neki háromra volt időpontja, és már háromnegyed négy van. Tessék leülni, másnak kettőre volt jelenése, majd szólítjuk. Testépítő srác hangosan anyázik, ki fogják rúgni, és különben sem hiszi el, hogy minden hónapban ez van. Ettől mindenki kicsit idegesebb, be is hívják hamar, ne menjen fel minden beteg vérnyomása tőle. Nyugdíjas néni nem érti.
Közben mindenki gyorsan ledoktorál diabetológiából, és egymást oktatja várakozás közben: “egyél zöldbabot, az leviszi a vércukrot. Lehet kapni egy kenyeret, alig van benne szénhidrát. Úgy vettem észre, ha köd van, és nem látszik a szamár farka, akkor nem megy nyolc fölé a cukrom, miután ittam egy korty ecetet. Próbáld ki, a neten is olvastam!”
De a legrosszabb az a fajta néni, aki maga is cukros, de nem kell inzulinnal szúrnia magát: ha nekem minden nap meg kéne szúrnom magam, én öngyilkos lennék. Jaj, nem tudnám megcsinálni. Hogy bírjátok. Mi időnkben nem néztek ilyeneket a kismamáknak, mégis milyen szép nagy, egészséges gyerekek születtek. Semmi se változott azóta!

Egyébként a rendelésen találkoztam azzal az emberrel is, aki a legtöbbet segített minden szempontból az egész terhességem alatt, ő pedig Móni volt, az asszisztens(?). Elképesztően leterhelt mindenki, egy betegre szerintem maximum öt perc jut egy orvosnál, de szerencsére van Móni, aki mindig megnézi az étkezési naplót (folyamatosan vezetni kellett, mikor mit, és mennyit ettem, ha esetleg megszaladt a cukrom, akkor előbb a naplót nézték, hátha valamit rosszul csináltam, aztán ha nem, akkor emelték az inzulin adagomat.) Megadta az orvos mobil számát, hogy ha nyaralás alatt felmenne a cukrom, akkor hívjam a dokit, majd ő megmondja mi a teendő. Naná, hogy felment. Hívom, nem vesz fel. Mint utólag kiderült, csak néha veszi fel, nem tudja ki hívja. Én ezt tökéletesen megértem, én se veszek fel szívesen ismeretlen számokat, de ha egyszer ezt az utasítást kapom saját magától akkor mégiscsak jó lenne beszélnünk. Nem, és másnap sem. Marad a rendelő száma, ahol egy idegen, de kedves orvos mond valamit – ami persze majd nem tetszik az én orvosomnak később, de legalább én megnyugodok. Móni a történet után megadja a saját számát, úgy tűnik rá mindig lehet számítani.
Amikor kimutatták, hogy terhességi cukorbetegségem van, kaptam egy kis útmutatót z étkezéshez. Olyan, mintha harminc éve íródott volna. Mindenhol Bakonyi kenyeret vagy korpás zsömlét ajánlgat, pedig már sokkal kevesebb szénhidrát tartalmú pékárut is lehet vásárolni. Legalábbis Budapesten, de ez egy hosszú történet lenne.
Nem sarkall több zöldség fogyasztására, inkább azt tanácsolja, együnk kevesebb nokedlit. Persze, együnk, de itt a remek alkalom, hogy végre tényleg egészségesebben kezdjenek étkezni legalább azok, akik betegek.
Erről jut eszembe, pont a betegségem végefelé volt az ország cukormentes tortája verseny. Nagyon vártam a receptet, jó lett volna valami olyan édesség, ami úgy fér bele a diétába, hogy mondjuk nem csak egy szelet hús magában az ebéd, majd a torta, hanem hús, zöldség, saláta, és a torta. Csakhogy a torta cukormentes volt ugyan, sőt édesítőszer mentes is, de annyi szénhidrát volt benne, hogy a cukorbetegek nem sokkal kerültek közelebb egy jó kis nassoláshoz. Nagyon sajnáltam, maradt a gőzölt túrógombóc gríz nélkül, ha nagyon nem bírtam magammal.
A terhességi cukorbetegségről azt mondják, hogy szülés után az esetek többségében elmúlik, nem is kell vele foglalkozni. Ehhez képest egy amerikai oldalon azt olvastam, és inkább ennek hiszek, hogy bár úgy tűnik, mintha elmúlt volna, de ha továbbra is naponta háromszor mérnénk a vércukrunkat, akkor látnánk, hogy bizony nincs mindig minden rendben. Ehhez tartom magam. Nincs mese, oda kell figyelni a szénhidrátra rendesen!
Persze azt itt is elismerik, hogy annak, akinek terhességi cukra volt, jó eséllyel lesz időskori cukra is, de hogy a terhesség és az idős kor között mi a teendő, arról kevés szó esik.
Úgy tűnik, a cukorbetegséget egyáltalán nem veszik komolyan az emberek. Talán a neve miatt. Olyan kis cuki dolog, nem lehet komoly. Pedig nagyon-nagyon veszélyes, nagyon komoly és alattomos betegség, főleg akkor, amikor az ember jó eséllyel évekig nem is tudja, hogy valami nem stimmel. Inzulinoznia még nem kéne, de diétázni már nagyon komolyan. Csak hát azt hiszi, hogy minden rendben van, pedig már rég nincs. Ettől lazábban már csak a terhességi cukrot kezelik sokan, egyszerűen hülyeségnek, az orvosok túlbuzgóságának gondolják, amolyan úri huncutságnak.
Jó lenne, ha sokkal több idő jutna a cukorbetegekre a rendeléseken, ha lenne idő alapvető táplálkozási ismereteket megtanítani nekik. Mert én utána tudtam olvasni alaposan a témának, megértettem pl, hogy mi a különbség a gyorsan és a lassan felszívódó szénhidrátok között, hogy miért jobb egy cukrosnak ha valami inkább zsírosabb, ha már kicsit több benne a szénhidrát, stb, de nem minden betegnek sikerül ezekhez az infókhoz hozzájutni, ahogy a váróban elkapott beszélgetésekből kiderült.
És ha már itt tartunk, nagyon hiányzott nekem valami jó blog, vagy website a témában. Sajnos csak elég gyengéket találtam, egy kivételével, ami pedig elég új, de nagyon ígéretesnek tűnik, remélem hasonló színvonalon folytatódik tovább: http://edesszivem.wordpress.com/
Jaj, és nagy bánatomra, az általános iskolában is azt a “táplálék piramist” tanítják mint egészséges étkezést, amiben a legfontosabb, és legtöbbet ehető táplálékunk a gabona kell, hogy legyen. Hát ne legyen! Legyen a zöldség!
Folytatom majd, mert túl hosszúra sikeredik.

Nem tudtam hogy fogom idén az újévet ledarálni, lesz-e energiám egyáltalán kalácsot sütni legalább, vagy majd valami bolti vacakkal kell beérnünk, miközben egy almát rágcsálunk hárman és a kanapéra csepegtetjük a mézet.
Szerencsére nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, igaz vendégeket nem hívtam, de sikerült egy egész rendes vacsorát összedobni két etetés között.
Holnap jön a főétel az idei cimesszel, ma pedig gyorsan bepötyögöm a kalácsot.

Újévi datolyás, diós barhesz

40 dkg sima liszt
10 dkg rétesliszt
10 dkg cukor
1 kk só
2 tojás felverve
1 dl étolaj
7 g instant élesztő
2,5 dl meleg víz

10 szem datolya
10 dkg mazsola
10 dkg dió
2 ek méz
kb. 2 ek reszelt alma
1 csipet fahéj
1 csipet őrölt szerecsendió

A kalács hozzávalóit nagyon alaposan kidagasztom, majd letakarva langyos helyen a duplájára kelesztem.
Közben kimagozom a datolyát (esetleg mehet helyette puha aszalt füge is) és a többi hozzávalóval együtt késes robotgéppel összedolgozom. Ha túl sűrű lenne, akkor vagy almával, vagy mézzel lehet hígítani rajta.
A megkelt kalácstésztát négy felé osztom, és téglalap alakúra nyújtom, majd megkenem a datolyás krémmel. Felcsavarom, és a “hurkát” még vékonyabb szállá sodrom , majd félbevágom. Ezután hosszában is elfelezem, így egy kevés krém menthetetlenül kicsorog majd, de nem probléma. Négy szál tésztát kellett kapnom (vagyis összesen 4×4-et).
Kerek barhesszé formázom így:

Megkenem a tetejét tojással, majd előmelegített sütőben, 180 fokon kb 40 perc alatt sütöm készre.

A csokoládé nekem egyenlő a forrócsokival. Nagyon sűrűn, nagyon forrón, jó fűszeresen, egy kevés likőrrel vagy pálinkával. Nem csokoládétorta, vagy csokifagyi, csakis forrócsoki. Esetleg bonbon. Na jó, bonbon mindenképp. Meg fatörzs, ha már sütemény. És csokoládés szedres brownie is jöhet. 

Idén másodszorra rendezik meg a Édes Napok csokoládéfesztivált a Budai Várban.

Ha szeretnél egy kétszemélyes belépőt nyerni, akkor írd meg a Fűszeres facebook oldalára, hogy mit szeretsz leginkább csokoládéból.

Az idei Édes Napok már 4 napos lesz, időpontja szeptember 20-23.

Elnézést kell hogy kérjek az összes hölgy olvasótól, amiért mi férfiak gyakran azzal intézzük el a mi legyen a vacsora? kérdést, hogy nekünk mindegy, jó lesz bármi.
Visszakaptam ugyanis, és ettől rosszabb válasz valóban nem létezik. Olyan kb, mintha azt mondanák, hogy mindegy mi lesz, de találd ki a kedvencemet, ha nem, akkor nem vagy elég jó férj.
De most egészen biztosan nem erre gondolt a feleségem, inkább csak azt jelentette ez a mondat, hogy nem érdekli mi lesz az ünnepi vacsora, felőle lehet a zsíros kenyértől a libamájig bármi, hagyjam békén. De én, mint friss, kétgyerekes apuka, nagyon fel voltam dobva hétfőn reggel, egyenesen úgy éreztem, bármire képes vagyok ezek után, hogy a kezembe adták a kislányunkat, akit félmeztelenül magamhoz kellett ölelnem, amit a nővérkék kedvesen le is fotóztak (ezektől a fotóktól több okból megkímélnék mindenkit). Nem mondom, a feleségemnek is volt némi szerepe a történtekben, de be kell vallanom, nagyon büszke voltam magamra. Mindent meg tudok csinálni! Okos kisfiú? Megvan!
Gyönyörű kislány? Megvan! Mi legyen a vacsora? Meglesz!
Nem ijedünk meg a Hello Kitty terrorhálózattól, KISLÁNY KÉKBEN!

Úgyhogy magam találtam ki, legyen libamáj. Imádom. Asszony is imádja. Igaz, soha nem készítettem még, azt se tudtam, hogy sütik-e vagy -ok, azt sejtettem, hogy nem főzik, de pl. hogy készül a libamáj terrine? Megnéztem, márt tudom, mégis inkább főzik, mint sütik, nem is vagyok annyira konyhai analfabéta. Vagy a félig gőzfürdő minek számít?
Meg hát az is igaz, hogy foglalkoztat ez a Sous Vide Supreme, ha már itt van a konyhában 🙂 Vettem is hozzá négy szép szelet férfinak való húst, de arról majd jövő héten, mert az is megér egy posztot. Most jöjjön a tökéletes libamáj.  Hogy ne maradjon rajtam a nagyképűség bélyege, megjegyzem, hogy tökéletes eredmény egy piacon kapható, tehát sajnos nem igazán elsőosztályú minőség. Kimentem ugyanis a Lehelre, de vagy 30 libamájat végig mutogattak nekem a pultokból, mégis mindegyik nagyobb volt 50 dekánál. Volt közte majd egykilós darab is, örült is a hentes, hogy végre rásózhatja egy pasira, rögtön megdicsérte, mennyire ritka az ilyen, minél nagyobb, annál jobb, de nem erőltette a dolgot, amikor én ragaszkodtam a minél kisebb annál jobb szabályhoz. Végül csak sikerült egy 40 dekás darabot lőnőm, és tényleg elég jó volt.
Én is meglepődtem, hogy mennyire megéri tényleg szuvidálni a libamájat, és ez nem csak valami fölösleges úri hóbort! Egy csepp zsír nem főtt ki belőle, a negyven dekás májból negyven dekát májként, és nem zsírként ettünk meg, és annyira krémes volt, mint a legjobb éttermi amit eddig ettem. Pedig szinte semmit nem csináltam vele, úgyhogy bátran mondhatom, libamáj kezdőknek, férfiak is elkezdhetik.
Tehát, középen óvatosat kettéválasztottam a májat, és egy kés hegyével kiemeltem a benne futó ereket. Ezt biztosan lehetett volna profibban is csinálni, de senki nem készített róla felvételt, meg különben is összeolvadt valamelyest a máj a hőkezelés alatt is, olyan gyönyörű formája lett, mint nyersen.
Éjszakára beáztattam a májat 1 dl jó minőségű édes szamorodniba. Jobb lett volna kettő deci hozzá, de sajnáltam hogy másnap ki kell önteni, így inkább megittam a maradékot. Bocsánat, de meglehetősen jó volt. Öntöttem hozzá még egy deci tejet is, picit megsóztam, kapott egy csipetnyi kínai ötfűszer keveréket (ezt Eszti teszi mindig a libamájhoz, kicsit karácsonyi süti illata lesz tőle szerintem) és letakartam fóliával, hogy ne száradjon meg a máj teteje. Amíg ébren voltam, óránként megfordítottam, aztán reggel is, mielőtt bementem a lányokért a kórházba. Mikor hazaértünk, fogtam egy szuvidáló zacskót, beletettem a papírtörlőn megszárítgatott májat, és vákuumoztam. Közben felmelegítettem a gépben a vizet 62,5 fokra, és mehetett is bele a máj 40 percre.
Amikor kész lett, jégakuval hűtött vízbe tettem zacskóval együtt, hogy lehűljön és újra vágható állagú legyen, így csak a tálalásra várt.
Mazsolás kalácsot anyósom sütött mellé, nem tagadhatom, mielőtt valaki megállítana az utcán a kalács receptjéért, el kell ismernem, hogy fogalmam sincs róla.
Tálalás: a kalácsszelteket kevés vajon pár szem barnacukron (tényleg csak pár cukorszemcsén) megpirítottam, majd sütöttem mellé egy-egy naktarint is. A nektarint serpenyővel együtt be lehet tenni a sütőbe is, én jobban kedvelem úgy, akkor krémesebbre puhul, de most nem így lett.
Kalács, szuvid libamáj, karamellizált nektarin. Nagyon jól sikerült, kár, hogy egyedül kellett meginnom a babaváró pezsgőt a vacsora végén. Na jó, egy korty eltűnt a másik pohárból is.
A Sous Vide Supreme berendezésről bővebben itt lehet olvasni. Ki is lehet próbálni ingyen. Érdemes!

Szuvidált zöldségekről pedig itt.

Gábor, a férj

Érdekes, hogy sokan csak akkor gondolkodnak el az uzsonnán, amikor a gyerek iskolába kerül, és akkor se készítenek maguknak, vagy akár az apukának is. Természetesen az a legfontosabb, hogy a gyerek egészségeset egyen, de ha már ő azt eszik, akkor mi miért tennénk másképp?
Nem mondhatom, hogy az uzsonnacsomagolás nem igényel több időt, mint beszaladni a sarki pékhez, és venni egy kakaós csigát. De ha egy kicsit megállunk az iskolakapuban, és megnézzük, hogy hány túlsúlyos kisiskolás lép be rajta úgy, és már reggel, útközben valami cukros, fehérlisztes süteményt tol befelé, akkor könnyű megfogadni, hogy igenis rászánjuk azt a napi negyed órát arra, hogy valami egészségeset csomagoljunk.
Nálunk így született meg a tortilla, mint örök uzsonna sláger: kevés gyorsan felszívódó szénhidrát, és sok vitamin, sok jó minőségű fehérje kerülhet bele. Két dologhoz ragaszkodom: legyen benne hús, és zöldség. A többiről, vagy arról, hogy milyen formában kerüljön bele, aztán már dönthet a gyerek, sőt, már nagyon jó ötletei is vannak, általában az apjának is ő találja ki az uzsonnáját: apunak tegyünk bele csípőset mindenképp!
Magának leginkább csirkemellet kér, de én nagyon szeretem a csirkecombról leszedett húsdarabokat, úgyhogy azért az esetek felében nem csak csirkemellet kap, pedig most abban a korban van, hogy ha tehetné csak ezt enné.
Apropó, csirkemell: egy fontos dolog kell a csirkemell mellé, mégpedig egy pengeéles kés. Este megsütöm, ha éppen olyanonóm van, akkor pácolom is előtte, majd reggelig a hűtőbe teszem. Így egy kicsit megdermed, reggel hajszál vékonyra lehet szeletelni, mintha egy valódi felvágott lenne. Nagyon kiadós, és 100% hús, mégis olcsóbb, mint egy jobb minőégű parizer.
Dávid kedvence újabban a saját fejlesztésű sárgarépa saláta a csirke mellé, ehhez lereszeli a répát (igen, egy nyolcéves kisfiút már simán befoghatunk ilyen munkákra!) elkeveri egy pici mézzel, citromlével, szezámmaggal és dióval, sózza, borsozza, és reggel mehet is az uzsonnába. Ugyanezt lehet kevés krémsajttal feltúrbózni, de akkor inkább egy karakteresebb hús illik mellé, mondjuk egy jó kis konfitált kacsacombról leszedegetett húsdarabok.
A szendvicsek mellé melegben be szoktam tenni egy kisméretű jégakkut, ezzel a gyümölcsöt is hidegen tartom, nem plattyan össze, de októbertől árilisig igazából erre semmi szükség sincs.
Egyébként én se vagyok valami vaskalapos egészségmániás anyuka, nálunk is hetente egyszer azt visz a gyerek, amit akar. Ilyenkor jöhet az édesség, meg a sok gyorsan felszívódó szénhidrát. A vacsorát úgy is újra én főzöm!

És ha már a baromfinál tartunk, egy utolsó jó tanács. Vásároljunk magyart! A „Magyar Baromfi” védjeggyel ellátott termékek magyar takarmányon, itthon nevelt állatok, ami azt jelenti, hogy zömében gabona alapú tápon nőttek fel, és átestek a legszigorúbb ellenőrzéseken, húsuk kiváló. A poszt megírását az AMC támogatta.

Egy nagyon aktuális, őszi csirke recept.

És a tortilla receptje.

Magyarországon azt mondják a hozzáértők, hogy a mangalicahamisítás az egyik legnagyobb üzlet mostanság. A legnagyobban azért kételkedek, de jól mutatja, hogy ami iránt nagy a kereslet, de munkaigényes az előállítása, ott hamar megjelennek a hamisítók.

„Az előttünk álló évben kiderülhet, hogy ki hamisít és ki nem. A piac maga nyomta ki a szöget a zsákból…”