Kajszibarack. Imádom ezt a szót, szerintem az egyik legjobb magyar szó valami ehetőre. Benne van az édesség a nyár, a napsütés, a puhaság, a kicseppenő sűrű baracklé. Több mint tíz éve rendszeresen ment egy reklám a rádióban, amiben egy nő azt kérdezte, hogy ettem-e már forró nyári éjszakán kajszibarackot jéghideg joghurttal? Nem ettem, de mindig megkívántam. Pedig a reklám maga, valami silány csokoládészeletet népszerűsített. De rám olyan hatással volt, hogy a csokit is megkóstoltam, és egyszer, amikor éjjel kettőkor egy igazi nyári vihar ébresztett, képes voltam leszaladni az éjjel-nappaliba joghurtért, hogy a kajszi mellé azt kanalazzam, miközben nézem a villámokat és a szakadó esőt.
Azót a Gönci barack hungarikum lett, felkerült az unió védett földrajzi jelzésű termékeinek sorába. Júniusban kezdik szüretleni, és a szüret augusztusig tart, hogy aztán lekvár, pálinka, befőtt, és aszalt barack készüljön belőle. Na és persze barackos gombóc, a kedvencem!
Több magyar kajszi fajta is létezik, Gönci magyar kajszi, Magyar kajszi C235, Mandulakajszi, Ceglédi Piroska, Ceglédi bíborkajszi, Ceglédi óriás, Ceglédi arany, Pannónia és Bergeron, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a gönci barackot tényleg mindenki ismeri. Legalábbis az elnevezést, mert magát a barackot már sokkal kevesebben. A gönci barack ugyanis puha, ha megnyomódik, az bizony meglátszik rajta. Ezért aztán alkalmatlan arra, hogy kamionokkal a hűtőházba, majd onnan a hipermarketbe, végül a bevásárlókocsiba kerüljön, miközben csomagolják, dobálják, tapogatják. Cserébe sokkal finomabb mint azok a francia eredetű fajták, amik kibírják a több száz kilométer utazást, a sokszor hetekig tartó hűtést, és még akkor is kő kemények, amikor megvesszük őket. Azokból a barackokból nem készül jó lekvár, hiszen alig lehet kimagozni. De abból nm lesz jó a pálinka sem. Így tűnt el a lédús, édes paradicsom, a legfinomabb eperfajta, és ez lett a veszte a könnyen lehúzható héjú, hatalmas őszibarackoknak is. Nem hipermarket kompatibilisek.
Nem meglepő módon, a gönci barack Göncön és térségében terem, kb. 200 hektáron. Az uniós földrajzi árujelzőt kizárólag Borsod- Abaúj-Zemplén megye négy meghatározott – az Abaúj-Hegyközi, az Encsi, a Szerencsi és a Szikszói – kistérségben található több mint 40 település közigazgatási területéről származó kajszibarackra lehet alkalmazni. Például Boldogkőváralján a vár alatti hatalmas barackosokban is ez terem. A Gönci kajszibarack Magyarország legészakabbra fekvő gyümölcstermesztő tájának gyümölcse, amely a Hernád menti Tokaj-Hegyalja, a Szerencsi-dombság, valamint a Cserehát hegy-és domboldalain, 150-300 méter magasságban telepített ültetvényeken terem. A tájon szinte kizárólag magyar kajszibarackfajtákat termesztenek több mint 300 éve. Az eredetvédelem kötelezettségeket is jelent a barackot termelő gazák számára. A gyümölcs továbbra is csak hagyományosan, kézzel szedhető (megjegyzem, nem is lehetne másképp, hiszen annyira lédús, hogy a gépi szüretelést nem élné túl), és a gazdáknak eredetvédelmi naplót is vezetniük kell a földrajzi területről való származás igazolása érdekében. Ebbe kell felírniuk a termesztés pontos helyét, és a földrajzi számát, és a a gyümölcsfa számát is.
Azért arra még gondolom várni kell, amikor majd úgy rendelhetünk a gönci barackból, hogy Józsi bácsi, tavaly annyira jó lekvárt sikerült befőznöm a 4781-es fa terméséből, hogy idén lefoglalnám mindet előre, ha még más nem tette meg, de reméljük el jön majd ez az idő is, amikor annyira értékessé válik a gönci kajszi, mint a legjobb kakaóbabot termő fák valahol Dél-Amerikában.
Sárgabarack vs. kajszibarack?
“Kajszi Baraczk” név már 1667-ben felbukkant a hazai botanika és a magyar kertészeti irodalom megteremtője, Lippay János Bécsben kiadott, Posoni kert címet viselő munkájában.
A kajszi barack latin neve Armeniaca, ez némely nyelvészek szerint örmény eredetet sejtet, de a botanikusok szerint a gyümölcs őshazája valójában Kína nyugati részén van. A világ legnagyobb termőterülete jelenleg is -több száz év óta- Törökország Malatya tartományában van. Hagyományosan aszalják a kajszit, amit azon az éghajlaton külső enerigaforrások bevonása helyett elintéz a napsütés is, így nem csoda, hogy az Európában kapható aszalt sárgabarack legnagyobb része, vagyis közel 95 százaléka innen származik. Magyarországi elterjedésével kapcsolatban sokat elmond a gyümölcs török neve: kayisi.
A gönci térségben igazán viszont csak az 1880-as években pusztító filoxéravész után vett lendületet a gyümölcstermesztés. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fertőző járvány következtében a híres magyar szőlő-és bortermelő ágazat gyakorlatilag tönkrement, a Gönc vidéki parasztgazdák pedig úgy döntöttek, hogy az elpusztult szőlőtőkék helyére is inkább szívósabb gyümölcsfákat ültetnek. Ha akkor nem így tesznek, akkor most Gönc környékén is tokaji borokat termelnének. Egyébként gönc nem csak a kajsziról híres, de itt készítették a tokaji bornak ma is használatos űrmértékegységét adó hordót, a gönci hordót. (Egy gönci hordó 136 liter, ebbe tesznek 3-6 puttonnyi aszú szemet attól függően, hogy hány puttonyos aszú készül, de ez már egy másik történet.)
Gönci barack a facebookon.
Gyakrabban látok őzet, mint tehenet. Pedig nem vagyok vadász.
Két dolgot tanultam hétvégén. Az egyik, hogy a rotációs kapa egy veszélyes szerszám. Nem, nem levágja a tudatlan nejlonparasztok lábujját, hanem komoly borda alatti zúzódásokat képes okozni a szakavatott földművesnek is. A másik, hogy szegény uram olyan régen ereszthette ki a gőzt (vagyis rúghatott be rendesen), hogy képes volt egy jó borokkal kísért vacsora után meginni egy háromnegyed üveg alma-szőlő bort, amitől az ember másnap fáradtan ébred. Legalábbis ő ezt a szót használta, hogy fáradt. Na jó, pálinka is volt. Nem is egy.
Gyerekkorom egyik kedvenc Utasellátós szendvicse a körözöttes molnárka volt. Nem nagyon lehetett molnárkát kapni a környékünkön, de ha sikerült vennünk, akkor anyu mindig gyorsan bekeverte hozzá a körözöttet. Szerencsére ő is jobban szerette a juhtúróból és vajból készülő változatot, de sima tehéntúróból se maradt meg soha.
A 
Elérkeztünk a verseny utolsó fordulójához, nevezetesen az eredményhirdetéshez, amire azért is kerül ilyen későn sor, mert egyrészt a hirtelenjött meleg, másrészt hosszúhétvége, no meg némi balszerencse is sújtotta a versenyzőket – kinek a pénztárcáját, kinek az autóját vitték el a múlt hétvégén – , akik így többszörösen is akadályoztatva voltak a borfalatok elkészítésében, dicséretükre váljon, hogy mégis helytálltak.
Léteznek nagy, kőbevésett gasztronómiai alapvetések, amiket szinte soha nem tartunk be. Hirtelen kettő ugrott be, tudtok még ilyeneket?