Kategóriák
Egyéb kategória

Főzőtanfolyam férfiaknak. Harmadik rész: Báránysatay földimogyoró-mártással

Ez a recept Gordon Ramsey „Világkonyha” című könyvéből készült. Eredetileg sertéssatay-nak készült, de Ramsey szerint is lehet csirke, marha, tintahal, vagy akár garnéla is. Szóval a satay egy thai húsnyárs, ami lényegében bármiből készülhet, de mivel Dávid fiunk kitalálta, hogy ő a bárányt szereti, néha megörvendeztetjük vele. És magunkat is…
Ennél a könyvnél is a szokásos képnézegetős módszerrel indultam neki a kiválasztásnak, de be kell hogy ismerjem, kudarcot vallottam. A könyvben, ami valóban a világ különböző részeinek konyháiról szól, csupa olyan hozzávaló fordul elő, ami egy átlagháztartásban biztos nem található meg, érthető módon. 200 g jó minőségű prosciutto, csipetnyi sáfrányszál (Ez mondjuk van), 4 vörös márna, 100 ml vin santo, 500 g halloumi sajt, 14 lap filo tészta (rétes lap? mert akkor van), 400 g közepes szemű paella rizs (jázmin volt épp itthon) és még hosszan sorolhatnám. Szinte az összes receptben feltűnik valami különlegesség. Szóval, ha valaki ebből a könyvből akar főzni, az kösse fel a gatyáját, és ne sajnálja az időt az alapanyagok felkutatására. Biztos vagyok benne, hogy így sem fog tudni mindent beszerezni a sarki kisközértben. De legalább a fantáziánkat erősíti a könyv, megtanuljuk, hogy lehet a hozzávalók felét simán lecserélni úgy, hogy azért az eredetire is hasonlítson egy kicsikét, és még ehető is legyen.
Szóval azonnal felcsillant a szemem, amikor az egyik receptben egyszerű disznóhúst találtam. A földimogyoró-mártás azonban már egy kicsit lelombozott. Gyorsan el is lapoztam volna, ha kedves feleségem nem siet a segítségemre, mondván, hogy véletlenül van a hűtőben kész földimogyoró-mártás. No nem az eredeti recept alapján készült, sózatlan földimogyoróból, hanem olyan ami a bolti, dobozos mogyoró vajból készült. Sebaj, kiáltottam fel, az is jó lesz! Ebben a pillanatban derült ki, hogy a legegyszerűbbnek tűnő sertéshús is hiányzik, ami valljuk be, nálunk nem olyan nagy csoda. Azonnal meg is tettem az első helyettesítést, a báránycomb filétől biztos nem lesz rosszabb a recept! Elárulhatom, hogy ezen kívül még több mindent meg kellett változtatni, illetve ki kellett hagyni, de hát ilyen egy férfias főzés. Elnagyolt és durva. Sajnos így sem úsztam meg egy gyors lerohanást a sarki szupermarketbe, mert a konzerv kókusztejet nem tudtam mivel helyettesíteni.
Következzenek a hozzávalók 4-6 személyre Gordon Ramsey szerint, zárójelben az én verzióm:
500 g sertéskaraj vagy szűzpecsenye (a báránycomb filé mégiscsak jobb)
125 ml konzerv kókusztej (ezt meg kellett vennem)
egy 3 cm-es darab friss gyömbér meghámozva és lereszelve (volt itthon)
1 szál thai citromfű (kösz Gordon, Angyalföldön thai citromfű. 2 evőkanál limelé és egy kevés reszelt lime héj inkább .)
1 ek. őrölt kurkuma (férfitársaimnak: ek.= evőkanál, amivel a levest esszük. Általában ilyenkor egy „csapott” evőkanálra gondolnak, ami annyit tesz, hogy nem púpozzuk meg a kanalat.)
2 tk. őrölt koriander (tk.= teáskanál, amivel a teát kevergetjük. És még van egy kisebb mértékegység is, a kk., ami a kávéskanál megfelelője. Elárulom a nagy titkot, a kávéskanál a kisebb.)
2 tk. őrölt római kömény
½ tk. tengeri só
frissen őrölt fekete bors (no de mennyi? Kérdezhetné az férfi. Mondjuk 5-6 csavarás a borsőrlőn.)
1-2 tk. kristálycukor
földimogyoró vagy más növényi olaj (mondjuk oliva olaj 1 evőkanállal)
A földimogyoró-mártáshoz több olyan dolog kellett volna, ami a sarki boltban nem kapható: pirított, hámozott és sózatlan földimogyoró. Na, azóta próbáltam a hipermarketben is, ott se volt, csak szólok. Valamiért nálunk csak sózott van. Kókusztejet lehet kapni. Thai vörös currypaszta: külön receptben, illetve előre elkészítve kapható, csak nem nálunk, de nekünk van itthon belőle egy hadseregnek való angol import. Tengeri só rendben. Pálmacukor (vagy barna cukor): a „vagy barna cukor” megy. Tamarinduszpaszta: Ez véletlenül szokott otthon lenni, Indiai ételekbe is kell, ami nálunk viszonylag gyakran fordul elő.
Viszont így, hogy volt itthon előre elkészített dobozos földimogyoró-mártás, sok vesződségtől menekültem meg. Férfitársaimnak is ajánlanám ezt a módszert, sok receptet tudunk így a saját szintünkre leegyszerűsíteni, de azért mindig vigyázzunk, hogy meddig egyszerűsítünk! Az egyik nem túl híres angol TVszakács receptjei fejeződtek be minden alkalommal azzal, hogy ha nem tudjuk elkészíteni a látottakat, akkor menjünk le a szupermarketbe, vegyük meg az előre elkészített készkaját és melegítsük meg a mikróban. Jó mi? Igazán férfias megoldás! Meg ne halljam, hogy valaki ezt a módszert választotta!
Következzék tehát a recept:
„A sertéshúst a rostokra merőlegesen vékony csíkokra vágjuk.” Esetünkben a báránycombot vágjuk vékony csíkokra, a vékony jelentése 1-1,5cm széles. Hogy mi a jelentősége a vágásiránynak? Gőzöm sincs, talán kevésbé esik szét a hús a roston. Bár ilyen rövid sütési időnél szerintem ennek nincs jelentősége. „A többi hozzávalót az olaj kivételével nagyobb tálban összekeverjük, beletesszük a húst és jól átforgatjuk. Fóliával lefedjük, és legalább 1 órára (vagy lehetőség szerint egész éjszakára) hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek átjárják a húst. Meleg vízbe áztatunk 8-12 bambusznyársat (így nem égnek meg a sütésnél).” Ez elég egyértelmű és nem túl bonyolult. A nyársakat a szupermarketben keressük, beáztatni nem nagyon kell, a rövid sütési idő ezt sem indokolja. A gyömbért szerintem legjobb krumplipucolóval meghámozni, ha még nem szereztünk be egyet, akkor mielőbb tegyük meg. Jó minőségűt kell venni, így sem túl drága, késboltokban érdemes próbálkozni a beszerzéssel, szerintem a patkó alakú a legjobb. A reszeléshez bármelyik kislyukú reszelő megfelelő. Persze nem árt, ha jó minőségű. Hogy miért jövök állandóan ezzel a jó minőséggel? Mert azt sem árt tudnunk, hogy a jó szakácsot nem csak a gyakorlat és az ügyesség teszi. El vagyunk ájulva, amikor Gordon Ramsey 2 másodperc alatt összeszecskáz egy hagymát, de azért ehhez hozzátartozik az is, hogy mindig borotvaéles szakácskése legyen. Ha odaadnám neki nagyanyám botkését, Gordon is csak bénázna.
A mártás elkészítését kihagyhatjuk. 🙂 Tálaljuk kis tálkában. (Mogyoróvaj, kókusztej, curry paszta, lime lé keveréke mondjuk.)
„A grillt (grillsütőt vagy grillserpenyőt) felforrósítjuk.” Tényleg nagyon forrónak kell lennie, tegyük a legnagyobb rózsán a legnagyobb lángra a serpenyőt. „A pácolt sertéshúst a beáztatott nyársakra húzzuk.” A húscsíkokat „S” alakban húzzuk rá a nyársakra. „Megkenjük olajjal, hogy ne tapadjon le és ne száradjon ki, majd mindkét felén 1 ½ – 2 percig sütjük. Forrón tálaljuk földimogyoró-mártással.”  Ez az 1 ½ – 2 perc még a nagyon forró serpenyőben is rövidnek tűnik, én inkább 2-4 percet mondanék, de ez tényleg nagyban függ a hőmérséklettől. Szemrevételezéssel tudjuk ellenőrizni a készültségi fokot. Ha már szép sötétbarna a serpenyővel érintkező húsfelület, akkor készen van, és fordíthatunk.
Ezzel készen is vagyunk. Igazán nem bonyolult recept, férfiak is elkezdhetik!
Jó rizst nem tudok főzni, legközelebb ez következik, ez az asszony feladata.

Kategóriák
Egyéb kategória

Zöld mosás

Lila Füge írása.
Az anyukává válás olyan dolgokat is megváltoztatott bennem és körülöttem, amire egyáltalán nem gondoltam. Például jelentős mértékben bezöldültem. Értem ezalatt azt, hogy szinte az összes tisztítószert és kozmetikumot lecseréltem a háztartásban az elmúlt 2,5 év alatt. Nem volt annyira tudatos a folyamat, mint ahogy most így leírva tűnhet, inkább az egyik dolog hozta magával a másikat. Az pedig egészen biztos, hogy a megvalósítás egyáltalán nem volt egyszerű és kézenfekvő. Miért is lenne az, csak a bolygónk sorsáról és a saját egészségünkről van szó?
Mondom ezt most harcosan és hangosan, amikor pont bevallottam, hogy 2,5 éve még egyáltalán nem jutott időm arra, hogy ezekkel az igen fontos dolgokkal foglalkozzak. Az az igazság, hogy tényleg idő, pénz és elkötelezettség szükséges ahhoz, hogy ma Magyarországon az ember igyekezzen tenni valamit a környezetéért, vagy csak arra figyeljen, hogy ne rongálja minden mozdulatával.
A körülmények persze nem segítenek. Ha valaki csak a legegyszerűbb dologgal, a szelektív hulladékgyűjtéssel kezdi, egyből akadályokba ütközik – a hozzánk közel eső hulladékgyűjtő helyen  például üveget nem lehet leadni, csak papírt és műanyagot, és azt sem ürítik rendesen, ezért halomban áll állandóan az odahordott, kiszelektált szemét. És akkor elérkeztünk a kedvenc témámhoz, a mosáshoz.
A környezetemben rengeteg kismama végigjárta nagyjából azt az utat, amit én is. Ott kezdődik ugye a dolog, hogy születik egy kisbaba, aki mindent és mindenkit összekakil, összepisil és lebukik. Ezért nem csak egy kisbabányival megy többet a mosógép, hanem szinte állandóan megy. Olyan foltok keletkeznek, amelyek eltávolíthatatlannak tűnnek az eddig ismert szerekkel és egy átlagos napon is legalább háromszor cserélteti le ruházatát az ifjú divatdiktátor. Emellett a bőre is olyan puha, selymes és áttetsző még, hogy nem akarjuk semmivel irritálni, allergizálni és természetünkből adódóan a legjobbat akarjuk neki mindenből biztosítani. Hirtelen csak a mérget láttam az eddig használt mosóporokban, a kémia szó rettenetes fenyegetéssé alakult, nem tehettem mást, utánanéztem a zöld, anti-allergén, természetes megoldásoknak.
Mosódió
Kezdtem a mosódióval, mert ennél természetesebb nincs. Egy indiai diófajtáról van szó, amelynek héja nagy koncentrációban szaponint tartalmaz, ami a víz hatására kioldódik és tisztít. Óriási előnye, hogy olcsó és sokáig tart. Egy adag mosáshoz 5-7 szem diót kell használni, ezek jópár mosást bírnak, így 1/2 kg dió kb. 100 mosásra elég. 1/2 kg ára 2000 forint körül mozog attól függően, hogy hol szerezzük be.
Én elég sok forrásból tudakozódtam mielőtt vettem mosódiót és egy kicsit utánaolvasva az azért kiderül, hogy nem szabad tőle csodát várni. Abszolút környzetebarát és képes tisztítani. Körülbelül ennyit tud. A foltokkal nem igazán bánik el, az én tapasztalatom szerint egy erősebb dezodor már gondot okoz neki, ami viszont nekem okoz gondot. Egy dolog az, hogy én itthon kísérletezgetek mindenféle mosószerrel, de G-tól mégse várhatom el, hogy munka közben kellemetlenül érezze magát a ruhájában.
Szintén nem fehérít, vagyis ha szeretnénk, hogy a ruháink fehérek maradjanak, érdemes valamilyen természetes fehérítő szert is alkalmazni. Viszonylag szagtalan, így a ruha is az lesz mosás után. Az elkötelezett mosódió használók arról számolnak be, hogy szeretik a ruha tapintását a mosás után, de az öblítő után ismert érzést azért meg se közelíti. A ruha tehát se nem puha, se nem illatos, és a foltok ott maradnak, ahol keletkeztek. Ez az a pont, ahol már erősen megkérdőjeleztem a saját erőfeszítéseim értelmét – a mosódió használatával úgy éreztem, visszalépek a nagyanyáink kora előtti időkbe, amikor a mosás egy egész napos program volt. Áztattak, mostak, keményítettek és mittudomén miket csináltak mosószódával, szappannal és egyebekkel. A mai világ nem erről szól, én szeretem, ha a ruháim puhák és illatosak és nincsenek teljes napjaim a mosásra. És mindezek mellett szeretném magunkat megvédeni az allergiától és nem mellékesen a környezetet sem szeretném rombolni magam körül a vízbe kerülő kemikáliával, felesleges, mesterséges illatanyagokkal és a rengeteg szeméttel, amit a csomagolás termel.
Létezik folyékony mosószer mosódió kivonatból, ezt még nem próbáltam, de lehet, hogy egyszer nekifutok. Ára: 75 Ft/mosás
Kipróbáltam az illatosításra ajánlott olajat is, de nem voltam elégedett az eredménnyel, más megoldás után néztem.
Bio-öko-környezetbarát mosószerek
Tapasztalataim ezen a területen nem teljesek. Van már egy pár favoritom, további próbálkozásaimról beszámolok majd egy újabb részben.
Mire ezekhez a szerekhez eljutottam már tudtam, hogy nem vagyok rettenthetetlenül zöld a mosás terén sem. A megszokott kényelmi funkciókat szeretném megtartani és eldöntöttem, hogy hajlandó vagyok akár egy kicsivel többet is áldozni a környezetbarát mosószerekre, ha megadják nekem amit keresek. Tehát:
– legyen környezetkímélő
– legyen könnyen kezelhető – értsd: ne kelljen plusz 4 féle szert alkalmaznom egy egyszerű mosáshoz
– biztosítsa a modern korban megszokott funkciókat – illat, puhaság.
Egyből elcsábított a legcsodálatosabb termékcsalád (amit azóta már a DM-ben is kapni lehet), az Ecover. Dizájnból ötös, és nagyon sok termékük valóban szuper is. A kettőből már szinte automatikusan következik, hogy ezért a kombinációért borsos árat kell fizetni. A stiftes folttisztítójuk állandó favorit – azt tudja, amit kell, szinte minden foltot kiszed, környezetbarát a szer és a csomagolás is. Szeretem, megtartom. Sajnos ugyanez nem igaz a folyékony mosószerre, a dezodorral, izzadtsággal nem birkózik meg. A mosószer ára 173Ft/mosás.
Pillanatnyilag a kedvenc öko mosószerem a Frosch. A tisztítószereket rég óta használom, örültem, amikor felfedezetem az Aloe verás univerzális mosószert. Fehér és színes ruhákra egyaránt jó, kellemes, visszafogott az illata és hatékonyan tisztít. Ára 100/mosás.
Összehasonlításképp a Dreft ára 54Ft/mosás, a folyékony Arielé 71 Ft/mosás. Vagyis a környezetbarát mosószerekért elég mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni. A helyzet az öblítők esetében egészen elkeserítően eldurvul. A környzetevédők azt mondják, hogy öblítőre nincs szükségünk. Lehet, hogy ez így van, de én nem tudok róla lemondani. Sosem szerettem a mandulás, kókuszos, émelyítő virágillatúkörnyezetbarát öblítők illata sokkal visszafogottabb a hagyományos öblítőkénél, hosszú időre volt szükségem, hogy ezt megszokjam. Az Ecover kétféle illatot árul, ezek a flakonban még érezhetőek, de a ruhán szinte semmi illatot nem hagynak. Áruk 1299/l, ami hihetelenül drága. 1 l Silan öblítő koncentrátum, ami 4 l öblítőnek felel meg 699 Ft-ba kerül, tehát a környezetbarát öblítő a hagyományosnak közel tízszeresébe kerül. Magyarázza meg nekem valaki, hogy ez miért van! A Frosch szintén kétféle öblítővel van jelen, 699Ft/750 ml áron.
Összességében problémás ügy és sajnos úri muri a zöld mosás, ha valaki nem képes sziklaszilárdan elkötelezni magát a mosódió és a vele járó macera mellett. Jelentősen megterheli a családi kasszát az átállás, mert a kapható szerek drágábbak és sokkal kevésbé gazdaságosak, mint a nagy mennyiségben gyártott nem környezetbarát mosószerek. A kísérletezést folytatom, tippeket szívesen veszek, az eredményekről pedig beszámolok. Ti mivel mostok?
Kategóriák
Egyéb kategória

Csak lassan

Sokszor dicsértem már a lassúságot ebben a blogban. Talán a komótosság mégis jobb szó arra, amikor egy egész délelőtt alatt szépen elkészül az ebéd, úgyhogy közben semmi kapkodás, semmi stressz, sőt, közben egy kis olvasgatás is belefér, vagy egy csésze jó tea.
Van egy barátunk, aki kéthetente egyetlen pihenőnapot enged csak magának, de akkor csak lassan készülő ételeket készít, mondhatni aznap a konyhában él. Telefon, tv, számítógép kikapcsolva, sütő be, asztal megterítve. Tizennégy naponta nyolc órányi nyugalom az élet. Igazi slow food. Ezt a receptet tőle tanultuk. Nagyon finom!
Friss, fehér kenyeret érdemes mellé kínálni, amivel lehet tunkolni.
Hozzávalók:
4 nagy fej hagyma
8 gerezd fokhagyma
5 ek kacsazsír
5 ek fehérbor
1 kk köménymag
2 kg malaccomb (jó a felnőtt malacé is 🙂
5 ágacska kakukkfű
só, bors
esetleg chili és babérlevél
A hagymát karikákra vágjuk, és pár percig dinszteljük az olajon, amíg el kezd pirulni. Rászórjuk a vékony szeletekre vágott fokhagymát és a köményt is, majd sózzuk, és betoljuk a sütőbe 80 fokra két órára. Ha szeretjük a csípős ízt, tehetünk bele chilit is. Ha így teszünk, illik hozzá a babérlevél is.
Közben a combot körben besózzuk, borssal bedörzsöljük, és egy serpenyőben minden oldalát körbepirítjuk nagy lángon, vagyis kérget sütünk rá. A hagymára tesszük, beleszórjuk a kakukkfűágat is, és további 3 órát sütjük úgy, hogy közben az edényen van a fedője. Nagyon finom szaftos marad a hús, isteni puha lesz a hagyma. A malac csak azért jobb, mert annak eleve zsírosabb a húsa.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hagymás, sajtos kenyér

Egyik barátnőmet elhívta a szomszédasszonya a Kismamák kenyérsütő körébe. 
Igen, tényleg létezik ilyen, az USA-ban múlatják ezzel az időt a kismamák. Félve ment el, semmi kedve nem volt más anyukák gyerekneveléssel kapcsolatos problémáit hallgatni, de boldogan ment haza, mert kiderült, hogy a kenyérsütő körben valóban a kenyérsütésről cserélnek tapasztalatokat.Nem beszélnek gyereknevelésről, férjekről, politikáról, de még csak az időjárást is csak annyiban említik, hogy ha sokat esik eső, és nagyobb a pára, akkor nyúlik a kenyér tésztája. Havonta egyszer jönnek csak össze, ugyanis elég sokat kell utaznia némelyiküknek hogy ott lehessen, az otthoni  kenyérsütés ugyanis talán még ritkább arrafelé, mint minálunk.
Természetesen visznek magukkal kóstolót, majd recepteket cserélnek, lisztekről csevegnek, vagy kovászolási eljárásokat vitatnak meg. Ennek a kenyérnek a receptje nagyon népszerű volt az előző összejövetelen. Én is megsütöttem, és állíthatom, hogy nem véletlen!
Előző este:
18 dkg rétesliszt
2 dl langyos víz
1/4 kk instant élesztő
Mindent összekeverek, fóliával letakarom, és hagyom állni 8-12 órát.
Másnap az elkészült kovászhoz hozzákeverek még:
30 dkg sima liszt
1,5 dl langyos víz
1 kk instant élesztő 
10 dkg reszelt ementáli
1nagy fej hagyma felkockázva, kevés étolajon megpirítva
só
Hagyjuk a tésztát letakarva duplájára kelni, majd osszuk két részre, és formázzunk belőle baguettet. Lisztezzük jól be, és vagy konyharuha hengerek között, vagy baguettsütő formában hagyjuk ismét kelni.
220 fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra.
Isteni illata és íze van, érdemes kipróbálni!

Kategóriák
Egyéb kategória

Újévi fogadalmi beszámoló

Nem tudom, hogy az könnyített, vagy nehezített a dolgomon, hogy az egész család benyalt valami nagyon durva influenzát, minden esetre felváltva nem ettük semmit. A gyerek kezdte a betegséget, utána szépen sorban mindnyájan ágynak estünk. Volt két olyan nap, amire nem is emlékszem szinte, hogy megtörtént, annyira lázas voltam. A legfurcsább, hogy jól esett lázasnak lenni. Persze ha nincs körülöttem segítség, akkor nagy bajba is kerülhettem volna, mert magamtól nem ébredek fel éjjel kettőkor, és nem mérem meg a lázam, pedig a hőmérő 39,7-et mutatott. Még szerencse, hogy mire velem ez történt, addigra Gábor már csak köhögött.
Az alatt a rövid idő alatt pedig, amikor egészségesek voltunk, kétszer buktunk el majdnem. Az egyik bevásárlás alatt volt, ugyanis minden előzetes jótanács ellenére nem ettünk, mielőtt a Metróba mentünk volna. Hosszú bevásárló listával érkeztem, két hétre szerettem volna mindent megvenni, de sajnos alig sikerült valamit. Úgy tűnik az év elején, ráadásul kedden, az M3-as melletti Metróban nem gondolták, hogy friss zöldségekre vagy édesvízi halra vágyik valaki, úgyhogy csalódottan pakoltam a szalagra azt a pár dolgot, amit találtam. Ekkor Dávid kitalálta, hogy éhes és szomjas. Mivel semmi kedvem nem volt egy egész karton innivalót megvenni, gondoltam, majd kap az automatából. Persze kapásból közölte, hogy a víz neki nem jó, csak a nestea, így majdnem el is buktam a saját fogadalmam, miszerint semmi mesterséges három hónapig, de akkor kiderült, hogy egy árva fillér sincs nálam, csak kártya 🙂
Így nem vettünk neki hot-dogot se a kijárat után, és így hallgathattuk, hazáig, hogy neki már csak percei vannak hátra az éh és szomjhalál beálltáig.
A második komoly kihívás akkor leselkedett ránk, amikor egyszer gyerek nélkül maradtunk kettecsként, és elindultunk, hogy végre megnézzük az Egy komoly ember című filmet a moziban. Akkor meg Gábor akart éhen halni, és közölte is, hogy ő most bemegy a Burger Kingbe, és eszik. Mondtam, hogy erről szó se lehet. Pár percig vitáztunk arról, hogy az én kis hülye fogadalmam kihat-e az egész családra, és hogy kell-e hogy őt is érdekelje, vagy elég, ha magamat szívatom vele, aztán kiegyeztünk egy Hummus bárban, ahol egy falafel tálat ettünk. Ha nagyon szigorúan nézzünk, akkor nem kellett volna, de ha normálisan tekintünk az esetre, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy semmilyen mérget nem tettek az ebédünkbe.
 A film egyébként nagyon jó volt szerintem, de inkább csak azoknak nyújt felhőtlen szórakozást, akik ismerik a zsidó szlenget.
Úgyhogy most itt tartunk, remélem sikeresen folytatjuk tovább!
Fótót innen kölcsönöztem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Főzőtanfolyam férfiaknak II. Segal Viktor könyvéből

Közel-keleti kacsafasírt Segal Viktor szakácskönyvéből.
Remélem, Viktor nem olvassa…
Nohát, már túl vagyunk a krumplis tésztán, következhet valami nehezebb. A választás nem egyszerű, magamtól semmi nem jut az eszembe. Ilyen esetekre a legjobb, ha kiválasztunk egy szakácskönyvet, vagy elolvassunk kedvenc gasztrobloggereink legutóbbi gyöngyszemeit, hogy ihletet kapjunk a főzéshez. Én az első megoldást választottam, elkezdtem lapozgatni Segal Viktor „Színek és Ízek” című könyvét. És persze úgy választottam belőle receptet, mint ahogy azt szerintem mindenki más is csinálja, azt a receptet néztem ki, aminél a legjobban beindult a nyálelválasztásom. Ez a módszer szerintem nagyon jól működik, a tudatalattink mindig jól választ. Biztos már rég volt itthon fasírt, főleg keleties kivitelben, mert ennél a receptnél egyértelmű jelzéseket kaptam.
Az már más kérdés, hogy a hűtőszekrény és az éléskamra is „egyetért-e” a döntésemmel. Mert ennek a módszernek van egy olyan veszélye, hogy a kinézett ételhez mondjuk egyetlen egy alapanyagunk sincs, ami sokban ronthat az örömünkön. Az én örömömet az alapanyagok nem tudták elvenni, mivel a legfontosabb összetevő, a kacsamell-filé ott várt rám a hűtőszekrényben, a többi már nem is érdekelt, így valami csak lesz belőle. Na, szegény Viktor nem biztos, hogy túl büszke lenne rám, ha elolvasná ezt a receptet, mert  a hozzávalók közel felét kénytelen voltam lustaságra hivatkozva lecserélni. Sajnos nem igazán voltunk felkészülve keleties ételekre, ami meglepő, hiszen mi ezeket nagyon szeretjük. Eszter beteg volt, így nem hangzott el a kedvenc mondata, akkor menjünk és vásároljunk be hozzá!
Szóval következzenek az eredeti összetevők és mellette zárójelben az én helyettesítéseim. 4 adagról közben le is kellett fordítanom 2 adagra, mert ennyi kacsamellem volt.
A kacsafasírthoz:
1kg kacsamell-filé (fél kiló)
2 kisebb hagyma, finomra aprítva (1 kisebb hagyma)
2 gerezd fokhagyma, lereszelve (1 gerezd fokhagyma)
2 csokor friss koriander, finomra aprítva (na, ez kimaradt)
½ kávéskanál római kömény (volt itthon 🙂 és ennyit bele is tettem)
csipet őrölt szegfűbors (égen-földön nem találtam, ment bele helyette  fahéj)
1 egész tojás (kimaradt)
1 tojás sárgája (ezt nem bírtam elfelezni)
só
A mentás bulgursalátához:
Azt jobb, ha le se írom, mert se bulgur, se menta nem volt itthon. Így hát valami teljesen mást kellett készíteni. Szóval lencsés, mazsolás, petrezselymes rizs lett belőle a végén.
Viktor itt már nagyvonalúan rátér az elkészítés módjára, én még elidőznék egy kicsit az alapanyagoknál és alaptechnikáknál, ahogy ezt már tőlem megszokhattátok alapfokú főzőtanfolyamunk részeként.  A kacsamell-filé. Be kell vallanom, nem túl rég óta eszem meg a kacsamellet. Valahogy nem találkoztam vele eddig. Nem is tudtam, hogy mit hagyok ki, ennél finomabb húst nem nagyon tudok ma már elképzelni. Rendben, azért az Argentin marha sem kutya, de azért a kacsamell mégis olcsóbb egy „kicsit”. Sokan nem tudják, hogy sütéshez nem érdemes nagy melleket venni, ez nem a didibár (megvan ugye Al Bundy kedvenc helye? ), itt a picikék a menők. És hol lehet kicsi kacsamelleket kapni? Na hol? Na hol? De tényleg, hol lehet kapni kicsi kacsamellet? Mi eddig egy helyet találtunk, ahol mindig van, nem lehet lukra futni, de nem írom le ide, hogy furdaljon benneteket a kíváncsiság, meg reklám is lenne. Ha valaki kíváncsi rá, kommentben azért csak megírom…
És miért nem jó a nagy kacsamell? Mert nem lehet egyben megsütni, vagy mondjuk úgy, hogy nem érdemes. Maximum a 15-17 dekás ajánlott, ami gyönyörű rozéra süthető anélkül, hogy szénné égne kívülről.
Persze a fasírtba akár lehetett volna nagy is, de nekem kicsik voltak.
Hogy kezdő férfitársaim láthassák, milyen egy kisebb hagyma, lefotóztam a hozzávalókat is. A mellette lévő fokhagymagerezd jó viszonyítási alapot jelent.
Nem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem, én jobban szeretem, ha a fokhagyma fokhagymanyomón van átpasszírozva, a hátamon feláll a szőr, amikor lereszelik. Remélem, Eszter eddig már nem olvassa el a posztomat, mert akkor tutira kiveteti belőle ezt a részt, ő ugyanis mániákusan reszeli a fokhagymát, hisz benne. Még a képre is odarakatta velem a fokhagymareszelőt, sőt kicsavarta a kezemből a fokhagyma nyomó(mat), és megfenyegetett, hogy ki fogja dobni. Viccen kívül, szerintem teljesen más íze lesz a passzírozott és a reszelt fokhagymának. Az átnyomott fokhagymának sokkal erőteljesebb íze van, valahogy férfiasabb. Arról nem beszélve, hogy én mindig látom a szemeim előtt, ahogy a klassz kis reszelő vékony sávokban lereszeli az ujjam.
Akkor lássunk hozzá az elkészítéshez:
Az eredeti szerint : „A fasírthoz előkészítjük a kacsamellet: bőrét eltávolítjuk, mindössze kb. 1 evőkanálnyit kockázunk fel.” Hát ez már rögtön kiverte nálam a biztosítékot. Egyrészt mióta mérjük a levágott bőrt „evőkanál” mértékegységgel? Vagy csak én nem hallottam ilyet? Viszont azzal már mélységesen nem értek egyet, hogy a többi bőrt és hájat ki kellene dobni, az olyan nagyon amerikai lenne, túl „low-fat”. Szóval ezt a lépést úgy ahogy van, kihagytam. Jegyezzük meg, jóízű étel nincs zsír nélkül.
Második lépés: „Éles késsel először csíkokra, majd nagyobb kockákra szeleteljük a húst. Aprítógépbe tesszük, az egy evőkanál felkockázott hájjal együtt, és röviden felaprítjuk, úgy, hogy kissé darabos masszát kapjunk. A húshoz adjuk a finomra aprított hagymát, fokhagymát, a koriandert, a római köményt, a szegfűborsot és a felvert tojásokat. Összekeverjük, sózzuk.” Itt vannak a rejtett finomságok. Ha véletlenül nem tartjuk be szóról-szóra a leírtakat, akkor egy ehetetlen húspépet fogunk készíteni. Nagyon fontos, hogy ha tényleg aprítógépet használunk, csak kb. 5 másodpercig kapcsoljuk be, mert ha a kissé darabos massza helyett pépet kapunk, akkor abból sosem lesz ehető fasírt.
Az én verziómban a húson rajta maradt a bőr és háj is, ezzel együtt vágtam darabokra és aprítottam.  A keleties hatás megteremtésére fahéj került a fasírtba. Aki még nem tapasztalta, nem tudja megmondani, hogy mitől lett olyan különleges és egzotikus a fasírt. A fahéj igazi titkos csodafegyver.
Harmadik lépés, 5 centi hosszú hengereket formázunk. Menni fog.
Negyedik lépés: „Forró serpenyőben, egy evőkanál olajon, közepes lángon, kb. 5 perc alatt mindegyik oldalán megsütjük, ízlés szerint a közepe lehet kissé rózsaszínű.” Ismét szóról-szóra kell betartani a receptet. Forró serpenyő azt jelenti, hogy amikor belerakom a húst, fröcsög minden mindenhová és utána órákig kell majd takarítani. Az 5 perc nem több, mint 5 perc, mert különben kiszárad a fasírt. És miért kell ennyire forrónak lennie? Mert különben 5 perc alatt nem pirul meg a külső réteg olyan szépen. (A „közepes lángon” arra vonatkozik, hogy miután már forró a serpenyő, vissza lehet venni a hőmérsékletet.) Általános technika a „kéregképzés” a húsokon, ami mindig nagy hőfokon és rövid ideig történik.
Hát a többit a fantáziátokra bízom, mivel a köret nem rejteget kihívásokat. Mindent meg kell főzni, majd összekeverni. Jó étvágyat hozzá!
Kategóriák
Egyéb kategória

Sörös-tökmagos kifli

Igazából nincs mit írnom erről a kifliről, még év elején sütöttem, jó reggelire de csomagolni is könnyű. Különlegessége csupán annyi, hogy víz helyett sörrel készült a tésztája. Egy kiló lisztet használtam, ebből két tepsi kifli lett, a fele frissen ment a fagyasztóba.
Hozzávalók: 
50 dkg simaliszt
50 dkg rétesliszt
2 zacskó instant élesztő (7 grammos)
4,5-5 dl világos sör, liszttől függően
2 kk só
10 dkg tökmag
0,5 dl étolaj
A tökmag kivételével összegyúrtam a hozzávalókat húsz perc alatt alacsony fokozaton géppel. Hagytam duplájára kelni, majd belekevertem a tökmagot is. Ketté osztottam, mindkét feléből egy egy félcenti vastag kört nyújtottam, amit tortaszelet szerűen nyolc részre vágtam. Feltekertem, picit meghajlítottam, és letakarva hagytam kelni negyven percig. 
Megkentem a tetejüket vízzel, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam, és húsz perc alatt megsütöttem.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kacsamáj és kávé

Ez az étel úgy született, hogy decemberben kaptunk egy kávégépet a Nespressotól, és ott kérdezték, hogy szoktunk-e kávéval főzni. (Nem szoktunk, csak édességekbe tesszük, válaszoltuk.)
Akkor elhatároztam, hogy azért valamit mégiscsak ki kéne próbálni, ha másért nem, az érdekesség kedvéért, aztán ha nem jön össze, legfeljebb mélyen hallgatok majd. Valami libamellre gondoltam, ami kávés pecsenyelével kerül az asztalra. Ezt most is jó kombinációnak tartom, de még nem készítettem el. A barátnőm viszont tudott egy kávés libamájat, amit libamáj hiányában hízott kacsamájból készítettem el. Nagyon finom lett, tessék nyugodtan kipróbálni!
Hozzávalók:
40 dkg hízott kacsamáj 
2 ek kacsazsír
1 ek hársméz
1 kapszula Nespresso kávé (egy csapott ek. őrölt kávé mennyisége kb.)
nagy szemű só
frissen őrölt fekete bors
A májat egy éjszakára tejbe áztattam, amibe egy kanálnyi mézet is tettem. Másnap leszárítgattam, és fél centi vastag szeletekre vágtam. Forró serpenyőben egy egy percig sütöttem mindkét oldalát a zsíron. Pirított kiflire szedtem, az ottmaradt zsírba gyorsan belekevertem a kávét és a hársmézet, és óvatosan fél percig kevergettem, majd a májra locsoltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Egy laza csomag

Már több gasztroblogger is megírta, hogy decemberben pakkot kaptunk. 
Újra indult a Herz szalámigyára, és ennek kapcsán küldte egy-egy igencsak komoly csomagot. Amikor kaptam egy e-mailt, hogy küldenének egy csomagot, azt hittem az autókölcsönző lesz az, mert nem tudtam, hogy újraindult a szalámigyártás 😀 Csodálkoztam is, hogy mit akarnak tőlem…
A csomagban négyféle szalámi volt, mindegyik nagyon finom. Bevallom, vártam a téliszalámit is, mert mi sokkal jobban szerettünk a Pick télijénél, de úgy látszik, most, hogy gyakorlatilag ugyanaz a tulajdonosa a két gyárnak, csak az egyik gyárt téliszalámit (ha mégsem, akkor javítsatok ki!)
Imádom a csomagot, nem csak a finom szalámik miatt, hanem a lazaság miatt, ugyanis nem egy erőltetett Herz szalámi „szakácskönyvet” csomagoltak bele, hanem egy zseniális angol nyelvű bruncholós, reggelizős szakácskönyvet, amiből azóta is rengeteg ötletet merítettem. Ez szerintem igazi jófejség. Ja, és a vágódeszkák is gyönyörűek, nekem golfozós jutott, de csiripeltek a madarak motorozós, és úszó lánykásat is.
Sok sikert kívánok a megújult Herz szalámigyárnak!

Kategóriák
Egyéb kategória

ZÖLD, Zöld, zöld

Arra gondoltunk, hogy létrehozunk egy közös „zöld” rovatot a Lila Fügén, és a Fűszeresen. 
Heti rendszerességgel jelenik majd meg mindkét blogon egyszerre, és felváltva írjuk. Tulajdonképpen már egy éve tervezgetjük, de az igazi lökést az adta meg, amikor múlt héten együtt főzőcskéztünk, és szóba került a Húsvét szigetek tragédiája.  Mikor a végére értem, Dóra azt mondta, hogy szerinte ezt minden híradó előtt le kéne játszani a tévében. 
Az emberek megjelenése előtt, sőt utána is egy rövid ideig, a Húsvét szigeteket erdők borították. A legtöbb fa persze valamilyen pálmaféle volt, de nőtt közöttük egy, sőt két méter széles törzsű is. Emlős nem sok lakott a szigeten, de több, mint hetven féle madár volt őshonos itt.
Aztán megjelent az ember. Az első fákat kenuépítéshez vágták ki, ezzel jártak ki a nyílt vizekre, ahol barnadelfinre vadásztak, amit otthon megsütöttek. Építkeztek is, és elkezdték megművelni a tengerhez közelebb eső laposabb területeket. Először tehát itt, és a megművelhető földterületekért irtották ki az erdőket. (Régen Magyarország területét is jóval nagyobb részen borította erdő, pl. az Alföldet is, amit már igencsak nehéz elképzelni.)
Ekkor még jól éltek a polinézek, nem is nagyon tudtak mit kezdeni magukkal a fene nagy jólétükben, kitalálták, hogy a sziget közepén található kőbányából hatalmas szobrokat faragnak majd, amiket a sziget szélére vontatnak. A több tonnás szobrokat szánkókra tették, amihez fa sínpárt ácsoltak, ezeken húzták a hatalmas kőembereket a helyükre. De nem csak a szállítás miatt kellett kivágni a fákat: a hatalmas munka egyre több embert igényelt, akiknek egyre több táplálékra lett szüksége, így újabb és újabb területeket kellett termelés alá vonni az egykori erdőségekből.
Pár száz év alatt az utolsó fáig jutottak. Már nem tudták a szobrokat a sziget közepéről elszállítani, így ma is sok ott van a régi kőbányában félig elkészülve. Szép lassan, mivel nem voltak fák, amik megállíthatták volna az eróziót az eső és a szél elkezdte lemosni a termőréteget a szigetről. Nem kellett hozzá csupán két emberöltő, és nem nagyon tudtak mit termelni. Ekkor már jó kenuik sem voltak, amivel a nyílt vizekre járhattak volna halászni, így alig ettek fehérjét. A saját tyúkjaikat hatalmas, kő ketrecekbe kellett zárni, hogy megóvják őket a szomszéd családtól. Pedig lassan csak a tyúkok és a patkányok maradtak, mint fehérjeforrás, halat nem sokat tudtak fogni. Az éhínség belső viszályokhoz, háborúkhoz vezetett, a népesség az ötödére fogyott.  Már nem csak az uralkodóra haragudtak, és már nem csak egymást akarták megölni, hanem elkezdték ledönteni a szobrokat. Azokat a szobrokat, amik végülis a tragédiájukhoz vezettek.
Amikor a spanyolok kikötöttek a Húsvét szigeteken, a bennszülöttek fát akartak tőlünk, amiből olyan kenukat építhetnek, amivel elmenekülhetnek a szigetekről. Ekkor már alig állt egy-két szobor a több százból. A korabeli feljegyzések szerint a bennszülöttek kicsik, véznák és nyomorultak voltak.
Aztán persze őket is megtizedelte az Európából behurcolt himlő, végül több, mint 1500 főt elvittek rabszolgának. És ez a fantasztikusan gazdag civilizáció végül odáig jutott, hogy megették egymást. Ekkor a sziget már majdnem „összeszedte magát”, persze fák nem nőttek rajta még mindig, de több helyen voltak már bokrok, füvek. Más se hiányzott, mint a hajón érkező kecskék és lovak…
Ma már nem esznek embert a Húsvét szigeteken, és szerencsére a turizmusnak köszönhetően nem is éheznek. Viszont a történet nagyon jól mutatja azt a folyamatot, ami ha lassabban is, de ugyanígy folyik körülöttünk. Nem vagyunk polinézek, és nem pár kőbálvány miatt tesszük tönkre a világot, de a történet mégis ugyanez. Pontról pontra.

Folytatás következik, ígérem valami vidámabb témával.
Lekapcsoltátok a villanyt?