Anyai nagyanyám vadas marháját már megfőztem, apai nagyanyám jó pár receptjét szintén, kivéve a húslevesét, amire sajnos csak emlékezni tudok. Annál jobb, szebb, és illatosabb húslevest senki nem tud főzni, ebben biztos vagyok. Több titka is lehetett, én már a kertben nevelt baromfinál elakadok. Mama maga vágta a csirkét, aztán leforrázta, majd megpucolta. Talán manapság már kevesen ismerik a leforrázott csirke szagát, de el kell mondanom, hogy rettenetes. Utáltam gyerekkoromban az udvaron nézni, ahogy a vájlingból gőzölög a csirke, majd nagyanyán gyorsan megfosztja a tollától. Egy valami vígasztalt csak, hogy olyankor mindig almás pite sült a konyhában, aminek fantasztikus illata hamar feledtette az ázó csirke szagát. Hatalmas fazékban főtt mindig a húsleves, jól bezöldségelve, egy egész töltött tyúkkal együtt. Egyszer meg is jegyeztem mamának, hogy pesten nem ám ilyen csúnya sárga csirkét árulnak a csarnokban, mint ez, hanem szép fehéret 🙂
A tölteléket a csirkébe nagyon ügyesen tömködte nagyanyám úgy, hogy a bőre alatt mindenhol volt töltelék, mégse szakadt ki a bőr sehol. Ehhez a hagymát előbb szó szerint megpirította, szinte már oda is kapatta, és utána keverte össze a kenyérrel, a májjal, tojással, és zöldségekkel. Aztán a tyúkot összevarrta, és egészben főzete a levesbe. Persze mindig házi cérnametéltkéje volt hozzá. Most is a fülemben van az a hang, amikor az egymásra rakott tésztadarabokra rányomta a kést, és levágott egy sor metéltkét. Nagyon gyorsan dolgozott, majd egy lepedőre szórta a tésztát, amit bevitt, és rátett az ágyra. Napjában többször megforgatta a száradó metéltkéket, amíg teljesen ki nem száradtak. Náluk a családi hovatartozást tanultam meg, szüleimtől a főzést.
Édesapám az egyik báttyával, bor mindig volt az asztalon Hegyalján.
Főzni anyutól tanultam, persze minden kötelezettség nélkül. Imádtam a konyhában sertepertélni, és édesanyám nem zavart el a tűzhely mellől. Ő mondta mindig, hogy ha gulyáslevest tudok főzni, akkor mindnet tudok. És ezzel nagyjából egyet is értek. No, nem a gulyással kezdtem, hanem a pudinggal, majd a kókuszgolyó következett, aztán melegszendvics löncshúsból (jól befűszerezve, hogy ne lehessen érezni a löncshús ízét), utána Bolognai spagetti (ez már az olasz nagynéném hatása), aztán paprikás krumpli, végül a gulyás maga. Édesanyám nagyon jól főz, de ő inkább a hagyományos ételek mestere. Nála jobb toroskáposztát, töltött karalábét, és rakott kelt senki nem csinál a világon. (Nem éppen a tipikus zsidó konyha receptjei)
Édesapám is nagyon jól főz, de ő inkább a különlegességeket szereti elkészíteni, alkalmanként, ha éppen olyan napra ébredt. Ő igazi receptolvasgató, régebben ő vásárolta a Magyar Konyhát, és most is vesz néha egy-egy szakácskönyvet, vagy újságot. Ha valami megtetszik neki, akkor megfőzi. Persze az igazi férfiételeket mindig felügyeli, mint a pacal, a birkapörkölt, stb.Van egy mondása, miszerint édesanyám azért főz jól, mert ő betanította. Ez persze nem igaz, de szereti társaságban előadni, vagy a másik mondását, amit akkorra tartogat, miután anyu főztjét megdicsérték: az én instrukcióim szerint készült! 🙂
Egy ilyen családban nehéz lett volna nem megtanulni főzni, vagy nem válni rajongójává a gasztronómiának.
Mégis tudatosan főzni, keresni a különleges recepteket, sokat olvasni ebben a témában Stahl Judit hatására kezdtem. Élénken él bennem az a pillanat, amikor egyszer munka után, hazafelé menet a kocsiban hallottam vele egy riportot, ahol arról beszélt, hogy micsoda hülye szöveg az, hogy a mai modern nő nem fér meg a tűzhely mellett egy-egy vacsora főzés idejére. (Ez még akkoriban volt, amikor a Nők Lapjában jelentek meg hetente az írásai.) Akkor megdobbant a szívem! Igen, én is így gondolom! Furcsa érzés volt, mintha az én gondolataimat hallottam volna vissza. Bár a baráti körünkben én főztem egyedül rendszeresen, de sejtettem, hogy a többiek tévednek, mikor furcsának gondolnak. Hiszen főzni igenis jó!
Aztán miután az összes ismerősöm agyára mentem a fotóimmal, ami az aktuális ebédet ábrázolta, elkezdtem a Fűszer és Lélek blogot. De ez már egy másik történet…
Ez a recept erdőbényei nagyanyám töltött káposztája. Szigorúan nem kóser. Ettem egyszer egy kóser töltött káposztát, úgyhogy mindenkit lebeszélek az ilyesmiről! Tejföl nélkül nem érdemes, még csak próbálkozni se! Anyai családom mindig savanyú káposztából főzi a töltött kápit, sok füstölt hússal, de a Zemplénben édes káposztából készül. Én ezt szeretem jobban, még akkor is, ha édesanyám minden télen savanyít egy nagy hordó káposztát, és az isteni finom.

Töltött káposzta gerslivel
Hozzávalók:
1 fej káposzta
½ Kg darált hús
1 bögre gersli
2 fej vöröshagyma
Só, bors
Csombor
Pirospaprika
2 ek paradicsompüré
Majoránna
Babérlevél
Egy fontos dolgot megjegyeznék: sokan mondják, hogy ők már soha nem tudnak „olyan” almáspitét, stb-t sütni, mint nagyanyjuk. Lehet, hogy az jobban ízlett, mert azt, az a drága kéz készítette, de azért a recepteket érdemes időben elkérni, mielőtt még késő lenne. A legnagyobb boldogság egy nagymamának, a jegyzetfüzettel érkező unoka!






Hozzávalók nyolc bagelhez: 

A házasság eljegyzéssel kezdődik, mint rendesen, de a zsidó eljegyzés nagyon rövid: közvetlen az esküvő előtt tartják, nehogy a menyasszony még az előtt özvegy maradjon, mielőtt férjhez ment volna. Egy menyasszonyt ugyanis akkor sem vehet el másik férfi, ha az esküvő elmarad, csak ha megkapta hivatalosan a „get”-et, vagyis a valólevelet. Ugyanez vonatkozik az özvegységre is. Amíg valakiről nem bizonyítják biztosan, hogy meghalt, addig a felesége nem mehet újra férjhez, „aguna” marad. Nagyon sok probléma volt ebből a háború után, mert sok férfiről nem lehetett hivatalosan, tanukkal alátámasztva is tudni, hogy valóban meghaltak. Az özvegyük pedig nem tudott férjhez menni. Érdekesség: vannak akik még azt is hivatalos esküvőnek tartják, ha óvodás gyerekek igérnek egymásnak házasságot a rendes áldás elmondása keretében. Ilyenkor gyorsan el is választják őket 😀
Férj és feleség végül külön helységbe vonul, amivel az elhálást szimbolizálják, és az is lehet, hogy valóban most vannak kettesben először. 😉 (Bocsánat, biztos!)


Maci a kávéfőzőjét szereti nagyon, amit meg is értek, egy jó eszpresszó minden pénzt megér! Én a mosogatómba vagyok szerelmes, ha nagyobb lakásba költözünk, a mosogató biztosan velem jön!




Nagyon nagy előítélettel indultam, bár a Karmában még soha nem voltam, de több szomszédjában igen. Nekem a Liszt Ferenc tér nem a stílusom. Egy-egy sört meginni, ha éppen ott visz el az utunk, és 35 fok van, akkor tökéletes, de vacsorázni…
A buli mégis lapos volt. Talán a hétköznap tehette. Mindenesetre a lányok 80%-a tíz körül kereket oldott, maradtunk öten. Rendeltünk még egy üveg pezsgőt, és hirtelen felindulásunkban titokban megkérdeztük a pincér fiúkat, nem tudnának-e valahonnan gyorsan leakasztani egy Chippendale fiút. Nagyon csodálkoztak a kérésemen, és sajnos nem tudtak. A főnők srác ellenben ajánlotta az egyik felszolgálóját. Kis szégyenlős volt a szentem, és kért egy pár percet gondolkodni. Egy órát gondolkodtak, de utána ketten is jöttek. Ő és a főnöke!
Nagyon jól mulattunk, sokkal jobban, mintha hivatásos vetkőző fiú jött volna. Megbeszéltek szerint csak az ingüket és a nyakkendőjüket dobták le, és remekül szórakoztunk!
