Kategóriák
Egyéb kategória

Ez is töltött paprika, csak másképp

Ma a barátnőmnél főzünk, ez az oka a telefonos fotónak. Itt a csütörtök, ismét egy húsmentes nap. Azért ne aggódjatok, nem lettem vega, holnap jön is egy jó kis húsos étel.
Kétféle töltött paprikát is készítettünk, az egyikben csípős lencse van, a másikban füstös padlizsánkrém. Nem jutottunk dűlőre, hogy melyik lett a jobb, de azt leszögezhetjük, hogy mindkettőhöz illik a mentás joghurt és chipotle szósz is. Salátával vagy kuszkusszal is klassz.

A lencséshez:
4 db hosszú, piros paprika

2,5 dl vörös lencse
1 fej lila hagyma apróra vágva
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1 gerezd fokhagyma lereszelve
1 ek madras curry
1 kk őrölt kardamom mag
1 pici chili
1 ek méz
2 ek olívaolaj
15 szem fekete olajbogyó kimagozva, apróra vágva
só, bors

A lencsét megfőzöm enyhén sós vízben, majd leszűrve elkeverem a többi hozzávalóval. Habzsákba teszem, és a kicsumázott paprikákba töltöm.

A padlizsánoshoz:
4 db hosszú, piros paprika 

1 közepes padlizsán, gázlángon megsütve, megpucolva, villával összetörve
10 dkg juhtúró
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 ek kapri bogyó
2 ek aprított, savanyított gyöngyhagyma
pár csepp citromlé
2 ek olívaolaj
Só, bors

Minden hozzávalót összekeverek. Habzsákba teszem, és a kicsumázott paprikákba töltöm.

Egy tepsibe teszem a paprikákat, kicsit megcsorgatom olívaolajjal, majd 200 fokon 30 perc alatt megsütöm. Joghurttal, mentával, és chipotle szósszal tálalom.

Kategóriák
Egyéb kategória

Padlizsán fűszeresen

padlizsan bojt3.jpgSoha nem tudhatom melyik recept lesz sikeres, mire csapnak le mások. Néha valami annyira jól sikerül szerintem, hogy alig várom, hogy megoszthassam, és hát be kell vallani, hogy nem követi a publikálást tűzijáték és vastaps, néha pedig felteszek valamit, ha már lefotóztam, de nem bízok a zajos sikerben, aztán mégis… Kár, hogy nem vagyok tudója a titoknak. Ezt a mostani receptet nem szándékoztam megírni, de az Instagramra feltettem a félkész padlizsán receptjét, és olyan sokan lájkoltak, utána pedig Merci el is kérte a receptet, hogy most mégis megírom.
A padlizsán egy diéta része egyébként, de én a 100 happy days projekten is elbuktam, így erről is csak akkor számolok majd be, ha legalább egy hónapig kitartok. Egyébként tegnap sütöttem, és ezt csomagoltam a férjemnek ebédre egy jó nagy adag salátával meg némi rizzsel.

Hozzávalók egy főre:
1 közepes padlizsán (50dkg kb.)
só, bors
4 újhagyma
1 csokor petrezselyem
1/4 kk őrölt koriander mag
1/4 kk őrölt római kömény
1/2 citrom leve és reszelt héja
1 ek olívaolaj
1 pici chili összevágva
1 gerezd fokhagyma lereszelve
1/4 kk füstölt édes paprika
6 ek kókusztej vagy tejföl

A padlizsánt négyzethálósan bevagdostam, sóztam, borsoztam, majd hagytam negyed órát pihenni, amíg picit megpuhult. Közben összekevertem a többi hozzávalót, és belemasszíroztam a padlizsánba úgy, hogy a belsejébe is jusson a vágások mentén.
200 fokra előmelegített sütőbe toltam 30 percig fólia alatt, majd 20 percig fólia nélkül.

Kategóriák
Egyéb kategória

Grillezett fokhagymás salátaöntet

roasted garlic.jpgÁrválkodott egy fél gumó zeller a hűtőben. Eredetileg levesbe szántam, de a leves elmaradt, és gyorsan kezdeni kellett vele valamit, mielőtt tönre megy. Igazából köret volt a saláta, de annyira finom, hogy simán megállja a helyét hús nélkül is.
Sőt, tulajdonképpen annyira jól sikerült, hogy egy héten belül harmadszor esszük, egyszerűen csak rájárunk a hűtőben. A lényeg az öntet, bármire jó, de szerintem zellerrel igazán különleges.
A csirke mellett sütöttem 2 fej fóliába tekert fokhagymát, szép lassan, krémesre. Ez volt az öntet alapja. És mivel grillezett fokhagymával minden jobb, a zeller is tökéletes lett tőle.

Hozzávalók:

1/2 nagy gumó zeller, vékonyan lereszelve

2 fej fokhagyma

2 ek extraszűz olívaolaj
csipetnyi nagyszemű só
frissen őrült bors

1 citrom leve és reszelt héja
10 dkg tejszínes krémsajt
1 dl tejszín
frissen reszelt szerecsendió
csipetnyi cayenne bors
kevés petrezselyem

10 dkg durvára vágott dió

A fokhagyma tetejét levágtam, majd alufóliába göngyöltem, sóztam, borsoztam és meglocsoltam kevés olívaolajjal. 180 fokra előmelegített sütőbe tettem 40 percre, majd megnyitottam a csomagot, és további 20 percig sütöttem, hogy egy kis színe is legyen.
A héjából kinyomkodtam fokhagyma gerezdeket, és botmixerrel pépesítettem a citrommal, krémsajttal, tejszínnel és a fűszerekkel. Miután az öntet selymes állagú lett, belekevertem a diót is.
A zellert lereszeltem, és elkevertem az öntettel. Jót tesz neki, ha áll egy órát.

zellersalata.jpg

 

Kategóriák
Egyéb kategória

Juhtúrós minipalacsinták

juhturos.jpgKislány koromban a szomszédban lakott egy idős házaspár, akit nem a nevükön szólítottunk, csak egyszerűen szomszédnéninek és szomszédbácsinak hívtunk. Nagyon jóban voltunk, derékszögben nyíltak egymás mellett az ajtajaink, amik mindig nyitva voltak, így szinte közös légtérben főzött a két család.
Szomszédnéni nagyon precíz, pontos, fürge néni volt, tökéletesre csiszolt napirenddel. Reggel tornázott, majd futva kitakarította a lakást. Hetente egyszer kihordta a szőnyegeket a folyosóra, ahol kisseprűvel leseperte róla a port, majd mindent vissza.
Minden nap, amikor a rádióban megszólalt a déli harangszó, ők már az asztalnál ültek, és ebédeltek. Egy perccel se később, se hamarabb. Szomszédnéni hetente többször is sütött, és ebből mindig kaptunk kóstolót is. Így utólag visszagondolva kicsit ijesztő, de mi nem zártuk a lakásunk. Igaz, a folyosó végén volt egy rács, amihez csak a mi családjainknak volt kulcsa, nekik és nekünk, de akkor is… Így aztán, amikor délután mi hazaérkeztünk az iskolából illetve a munkából, az asztalunkon ott várt minket egy tányér illatozó sütemény. Szomszéd néni betette, aztán már ott se volt. Esetleg szomszédbácsi levitte a kutyánkat sétálni 🙂
1988_belgrad_rakpart.preview.jpg(A Malév felirat bevillogta éjjelente az egész udvart) Fotó innen: http://retronom.hu

arrow-right.png

Kategóriák
Egyéb kategória

Krónikus zöldhiány

edeskomeny food.jpgNem kívánom a húst, legszívesebben mindenféle tavaszi zöldséggel tömném magam, kilószám enném a spárgát, medvehagymát meg az újhagymát. Ehhez képest még tél van akárhogy is szépítem. Sajnos semmiféle tavaszi zöldség nem kapható, így be kell érnem a téliekkel a napsütésben.
Édeskömény, póré, mascarpone.
Tulajdonképpen ennyi a recept, Ez a három dolog szerintem mindig nyerő együtt. Van, amikor levesnek készítem el, kicsit hosszabb lére hagyva, csak egy kanálnyi mascarponét keverve bele, de jobban szeretem, amikor sűrű ragu, mondjuk egy pár szem nudlival vagy gnocchival. Ma is ez volt az ebéd. Tegnapról maradt gnocchi, tényleg csak annyi, amennyi a szaft miatt kell, és gyorsan összedobtam az ebédet. Záli is nagyon jól szórakozott, az édeskömény is különleges illatú, a pórét is lehet egy ideig szagolgatni, mielőtt benyomkodja a kanapéba, úgyhogy amíg elvolt a zöldségek levágott végeivel, addig meg is főtt az ebéd.
Ja, és a 2014-es grillszezont ezennel ünnepélyesen megnyitom. Az idei első grillvacsora később, de már ti is elővehetitek a grillrácsot, és maradék faszenet. Csak szólok.arrow-right.png

Kategóriák
Egyéb kategória

Őszi mártogatnivalók tiniknek

martogatos2.jpgHa feljönnek a fiam haverjai számítógépen játszani, akkor megszűnik számukra a világ. Nem hallják ha csengetnek, nem hallják ha szól a telefon, vagy azt hiszek úgyse őket keresik. Válaszolnak ugyan a feltett kérdésre, de az agyukig nem jut el se a kérdés, se a saját válaszuk. Az evéssel ugyanígy vannak, sokáig nem érzik a testük jelzését, de ha valamelyiknek leesik, hogy éhes, akkor abban a pillanatban rögtön éhen akar halni az összes. Nem szoktam túlerőlködni ilyenkor az együnk egészségesen és kiegyensúlyozottan témát, de azért egyszer leültetem őket az asztalhoz. Lehet választani, hogy mikor legyen ez, de általában az ebédet választják. 
Így aztán a vacsora valami olyan szokott lenni, amit lehet úgy enni, hogy közben valamelyik fantáziavilágban mentik meg éppen egymás életét, vagy építenek városokat.

Fontos, hogy ez nem lehet olyan étel, amihez asztalhoz kell ülni, vagy két kézzel kell enni, mert egyikben ott a joystick, csak a másik szabad. Nem árt, ha nem túl folyékony, mert jó eséllyel a földön köt ki belőle valamennyi. Na és persze az is jó, ha se nem forró, se nem olvadós, mert sokszor órák alatt fogy csak el a nagy háború közben.
Nálunk ez mindenféle házi mártogatós szokott lenni, tortilla chipsel, grissinivel. A chipset is és a grissinit is a boltban veszem általában, és inkább a buli utáni nagytakarításba ölöm a plusz energiáim.
(A képen sütőtökös nincs, abból egy falatnyi se maradt 🙂

 

Sütőtökös
20 dkg sütőtök apró kockákra vágva
1 kis fej hagyma apró kockákra vágva
2 ek olívaolaj
10 dkg feta elmorzsolva
1 csipet cayenne-i bors

A hagymát megdinsztelem az olajon, rádobom a sütőtököt, öntök alá egy kevés vizet, és fedő alatt megpárolom. Cayenne-i borssal ls sóval fűszerezem, botmixerrel pépesítem, majd belemorzsolom a fetát.

Indiai krémsajtos
20 dkg friss krémsajt
2 kk curry por
1/2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 dl tejföl

Mindent összeöntök, botmixerrel pépesítem, és kész is.

Sült paprika dip
4 kaliforniai paprika
4 ek olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
1 kk méz
1 ek fehérbor ecet
1 kk friss kakukkfű
só, bors

A paprikát sütőpapírral bélelt tepsire teszem, és 200 fokos sütőben 30 percig sütöm. Egy jól záródó műanyag dobozba rakom, ahol negyed óra alatt a héja megpuhul a saját gőzében, és könnyen lehúzhatóvá válik. Megpucolom, késes robotgépben pépesítem, majd hozzákeverem a többi hozzávalót is.

Sok tippet olvashattok a közös étkezésekről az Együtt Egy Asztalnál mozgalom facebook oldalán, érdemes like-olni!  

 

Kategóriák
Egyéb kategória

Forró, őszi saláta

aldi granatlama1.jpg
Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy milyen olcsó a fehér hagyma az Aldiban. Imádom ezt a fajta hagymát, édes, lédús, ropogós, de nincs az a  durva hagymaszaga, mint a vörösnek. Hétvégén szívesen esszük vacsorára is, teljesen nyomtalanul el lehet tüntetni a szagát egy fogmosással, mondhatni csókálló :-)
Most épp egy saláta készült belőle, minden más idényzöldség benne. Egy pohár borral mondhatni ünnepi vacsora. Aki keveselné, az nyugodtan süthet mellé húst, szerintem a tök édessége miatt elbír valami zsírosabbat is, mondjuk tarját, esetleg lazacot.
Ha megcsináltátok a múltkori ananászfagyit vacsorára, akkor legyen most ez a böjtje. Szerintem nem rossz böjt!

Hozzávalók:

4 fehér hagyma, negyedekbe vágva

1/2 sonkatök megpucolva, 1,5×1,5 centis kockákra vágva

4 ek extraszűz olívaolaj
3 ek méz
3 ek mák 

kesudió vagy dió
2 kk chili pehely
2 gránátalma
só, bors
2 nagy csokor petrezselyem

aldi granatlama2.jpg 

A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, majd erre szórom a sütőtök kockákat, és a hagymagerezdeket. Meglocsolom olívaolajjal, rácsorgatom a mézet (főleg a hagymára), majd szép pirosra sütöm kb. 30 perc alatt.

Közben egy száraz serpenyőben óvatosan megpirítom a mákot, félreteszem, és megpirítom a kesudiót is. Amikor a zöldségek megsültek, megszórom a dióval és a mákkal, majd chilivel és sóval fűszerezem. Tálalásnál adom hozzá a gránátalma magokatés az apróra vágott petrezselymet .

ALDI_3C_RGB_logo_1.pngAz alapanyagokat és a posztot az ALDI és az ALDI Háziasszonyai támogatták. (x)


Kategóriák
Egyéb kategória

Sült tök romesco mártással

dereszlamenu10.jpgMúlt hét szombaton tartották a Mindszenthavi mulatságot Bodrogkeresztúrban, mi a Dereszla pincében vendégeskedtünk. Négyféle ételt készítettünk négyféle borhoz. Talán ez a fogás volt a legőszibb közüle. Mindenképp szerettem volna ezt a mártást “elsütni”, és amikor rákerestem, hogy magyarul hol írtak már róla, az első találat a Bűvös szakács lett, náluk meg nem lehet mellé fogni, így kipróbáltam én is sütőtökkel. Azt kell mondanom, hogy eddig is szerettem a romesco mártást, de sült tökkel az igazi!
A Bűvös szakács recept egy autentikus darab, na ehhez képest az enyém egészen más, és ennek az az oka, hogy bor mellé nem tehetek a szószba egy egész fej fokhagymát, mert szegény kóstolóknak aznapra legyilkolnám az ízlelőbimbóit, ez pedig nem volt cél.
A katalán romesco mártás alapja a grillezett, füstös ízű paprika, leginkább pimiento romesco vagy bitxo paprikából készítik, de én most egyszerű kápiát vettem hozzá. A sok fokhagymát egy gerezdre mérsékeltem, és tettem a tetejére kevés snidlinget. Érdekes, hogy sok olyan receptet olvastam – leginkább amerikai recepteket, ahol a grillezett paprikán kívül passzírozott sütőtök a szósz alapja. Ezt hús mellé tudom elképzelni, szerintem érdemes azt is kipróbálni. Ebben az esetben a paradicsom helyett tököt, a mandala helyett pedig tökmagot használnak. A romesco különben is nagyon finom báránnyal de kacsamellel is.

dereszla domb1.jpg5 feketére sült kápia, meghámozva
1 konzerv hámozott, darabolt paradicsom
1 gerezd fokhagyma
2 kis szelet fehér kenyér, héj nélkül
0,5 dl extraszűz olívaolaj
1 kk fehérbor ecet
5 dkg mandula (barna vékony héja nélkül)
só, bors

1 közepes sonkatök

 A tököt félbevágjuk kimagozzuk, és kétujjnyi darabokra vágjuk. 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Nekem 2 óra alatt sült szép pirosra, puhára.  Azért érdemes felszeletelni a tököt, mert így nagyobb felületén tud kicsit megbarnulni, és az az igazán finom. 
Leszedjük a héját, majd a tök húsát félcentis kockákra vágjuk.
A mártáshoz a grill alatt, vagy nyílt lángon megsütött paprikát műanyag zacskóba tesszük, hogy a saját gőzétől megpuhuljon a húsa, és könnyen lehúzható legyen. Öt perc múlva megpucoljuk, a magokat és eltávolítjuk, a paprikahúst apró darabokra vágjuk.
Egy serpenyőbe dobjuk, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, ráreszeljük a fokhagymát. Az olajat a kenyérbélre locsoljuk, és ezt is a paprikához adjuk. Az egészet a mandulával együtt botmixerrel pépesítjük, felforraljuk, végül ecettel, sóval, borssal ízesítjük. Ha túl sűrű lenne, egy kis vízzel hígíthatjuk. Szerintem egy nagyon pici erős is mehet bele.
Tálalásnál a tökre locsoljuk, majd kevés apróra vágott snidlinggel szórjuk meg.

Kategóriák
Egyéb kategória

Snidlinges, parmezános túrógombóc

turogomboc vajjal.jpgÚgy tűnik, a snidling iránti szerelem valami genetikai dolog lehet a mi családunkban. Én is imádtam gyerekkoromban, és most a gyerekeimnek is mindent el lehet adni, amiben snidling van. Nekem annak idején a reszelt sajtos, snidlinges tükörtojás volt a reggeli, és semmi más. Annyira, hogy nélküle nem voltam hajlandó elindulni az óvodába. 

Hétközben igyekszünk kevesebb húst enni. Egyik ilyen gyors, húsmentes, viszonylag olcsó vacsoránk volt ez a sós túrógombóc, pirított vajjal. (Hóvégén a parmezán elhagyható 🙂 Reggel összekevertem a túrót a tojással és a búzadarával, este fűszereztem, és kifőztem. Harminc perc alatt mindennel együtt megvolt, pedig még új terítőt is kellett tenni az asztalra, mert ráömlött a kávé. 

Szerintem nagyon finom a puha túrógombóc a tetején valamilyen ropogós maggal, lehet az dió, fenyőmag, de akár szezámmag is. Sőt, ha gyerekek nem esznek belőle, akkor nagyobb darab szárított csili, vagy gorombára tört bors is megfelel erre a célra. Lényeg, hogy a puhaságot kiegészítse valami ropogós.

Aki eddig nem ette sósan a túrógombócot, ajánlom, hogy ma este próbálja ki!

Hozzávalók:
50 dkg túró
3 tojás
2 dl búzadara
nagy csipet só
1/2 cserépnyi snidling
1/2 csokornyi petrezselyem
4 ek reszelt parmezán
1 kk fehérbors
1/2 kk frissen reszelt szerecsendió
10 dkg vaj
5 dkg bármilyen olajos mag

Reggel a túrót elkeverjük a tojásokkal, a búzadarával és a sóval. Letakarva a hűtőbe tesszük felhasználásig. 
Este apróra vágjuk a snidlinget, a petrezselymet, lereszeljük a parmezánt, majd a többi fűszerrel együtt a túróhoz keverjük. Egy fazékban enyhén sós vizet forralunk, közben nedves kézzel diónyi gombócokat formázunk a masszából. Miután a víz felforrt, alacsonyra állítjuk alatta a lángot, és beletesszük a gombócokat. 15 perc alatt készre főzzük.
Közben egy acél serpenyőben, amiben látszik a vaj színe, enyhén megpirítjuk a vajat. Vigyázzunk, nehogy megégjen, de azért legyen egy kis színe. Ebbe forgatjuk a kifőtt gombócokat. Meghintjük a magokkal, picit megsózzuk, és tálaljuk is.

ALDI_3C_RGB_logo_1.pngAz alapanyagokat és a posztot az ALDI és az ALDI Háziasszonyai támogatták. (x)

Kategóriák
Egyéb kategória

Jamie Oliver díjnyertes rizottója

risotto édeskömény2.JPGCsecsemő korom óta a kedvenc zöldségem az édeskömény. Na ez az, ami egyáltalán nem igaz, olyannyira nem, hogy írásos bizonyítékom van rá, miszerint 2007. október 2-án még nem kóstoltam, Chili és Vanília Zsófival leveleztem róla:

Szia Zsófi!
Annyira vártam, hogy kommenteljenek az édesköményes posztodhoz, de eddig még senki 🙁 Én még soha nem próbáltam, 6-700 Forintot pedig nagyon sajnálok egy zöldségért kiadni, amit még nem kóstoltam. Érdemes áldozni rá, vagy érjem be egy külföldi éttermi kajával?

Fűszeres Eszter

Szia Eszter,
bocs, hogy csak most válaszolok, közben otthon voltam. Szerintem abszolút érdemes rá áldozni, nagyon-nagyon finom. Én nyersen nem szeretem, de sütve-főzve fenomenális. Mintha a Nagycsarnokban 3-400-ért láttam volna, de nem esküszöm meg rá… alternatívaként, szívesen viszek Neked innen kóstolni, kísérletezni, itt egy darab 1-2 euro. Szia, Zsófi

Szia Zsófi!
Igazán nem kell Brüsszelből idehozni egy itt is kapható zöldséget, de nagyon kedves ötlet, köszönöm! Holnap lecsapok rá a csarnokban.


Hát, így kezdődött, azóta imádom az édesköményt. Az ára már jóval kevesebb, de azért még mindig nem a legolcsóbb zöldféle. Minden esetre a vajon megpárolt, kicsit tejszínnel felöntött, majd pirítósra halmozott édesköménynél kevesebb finomabb vacsorát tudok elképzelni. Úgyhogy aki még nem ismeri, bátran vásároljon egyet a piacon, és lásson neki!

És hogy ez most miért került ide?
Évek óta nézegetek egy receptet a Jamie Oliver Olasz kaják című könyvében a rizottók között. Annyira jól néz ki a fotó, olyan gusztusos, hogy legalább hússzor elhatároztam már, hogy az lesz a vacsora, de elég sok hozzávalója van, és valami mindig hiányzott hozzá. Ha volt édeskömény, akkor nem volt parmezán, ha volt rizottó rizs, akkor nem volt zellergumó, vagy vermut. 
Múlt héten viszont bejelentkeztek régnem látott barátaink, és kiderült róluk, hogy annyira régen találkoztunk, hogy több mint egy éve vegák. Sőt, nem csak vegák, de nem is nagyon isznak. Nem fura, hogy ennek ellenére szóba állunk velük? 
Végre eljött a rizottó ideje, majdnem mindent sikerült beszereznek hozzá, kivéve a szárított chilit, de kiderült, hogy a cayenne-i-i bors is tökéletes hozzá.
Nem csalódtam a receptben, azt kell hogy mondjam, rizottó témában az utóbbi idők legjobbikja. Ha legközelebb elkészítem, talán annyit módosítok rajta, hogy a parmezánt krémes kecskesajtra cserélem. Majd meglátjuk működik-e.
Megéri a bevásárlásra szánt időt, garantálom!

IMG_3116.jpgElőbb az édesköményt készítjük el, utána a rizottót. 

Hozzávalók:
1/2 kk köménymag
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 vékonyra szeletelt édeskömény (zöld kaporja megőrizve)
só, bors
4 ek ricotta
1 citrom reszelt héja és leve
szárított chili

A köményt serpenyőbe dobjuk, majd ráöntjük az olívaolajat. Megpároljuk rajta az édesköményt és a fokhagymát. 

Hozzávalók az alap fehér rizottóhoz:

40 dg rizottó, gömbölyű szemű rizs
1,1 l alaplé (én átszűrt levest használtam)
2 ek olívaolaj
diónyi vaj
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1/2 zellergumó lereszelve (kicsi)
3 dl száraz fehér vermut
só, bors
7 dkg vaj
12 dkg frissen reszelt parmezán

A hagymát, fokhagymát, zellert, megpároljuk az olívaolaj és a vaj keverékén. Hozzákeverjük a rizst, egy-két percig kevergetjük, majd felöntjük a vermuttal. Miután a vermut elfőtt, merőkanalanként adjuk hozzá a forró alaplét. Fontos, hogy folyamatosan kevergessük közben! Kb. 15 perc után kóstoljuk meg, ha rizs már fogkemény, sózzuk, borsozzuk, szórjuk bele a parmezánt és a maradék vajat.
A kész rizottóba hozzákeverjük az édesköményt a ricottával, és a citrommal együtt. 
A tetejét megszórjuk a félretett zölddel és a chilivel. A chili nagyon fontos, elképesztően kiemeli az ízeket!