Címke: vega

Én még mindig örülök a tavasznak, még mindig különlegesnek érzem amikor megpillantom a zöld lombokat, pedig már egy pár hete így van ez, még Budapest belvárosában is kizöldült ami megtehette. A Hunyadi téri piacra járunk zöldségért, meg újabban “parkozni” is, gyönyörűen felújították, érdemes megnézni, lett szökőkút, csodás kis pavilon, ahol szombatonként élő zenét játszanak, jó a játszótér, a fűbe le lehet ülni, mert egyelőre még nincsenek benne olyan dolgok, amik kedvét szegnék az embernek, és remélem ez így is marad! A kinti “őstermelői” piacrész pedig annyira hangulatos lett,  hogy szinte el se hiszem! Hatalmas, kinyitható, csíkos napernyőket ettek a piac fölé, és az asztalok is megújultak. Amikor valaki árul, akkor felhajthatja, különben nem foglalja a helyet. A városban a tavasz legbiztosabb jele, ha piacon előbb megjelenik a hónapos retek, az újhagyma, majd a spárga.
Mi rengeteget tanulunk a piacon a kofáktól, recepteket, felhasználási módokat cserélünk, vagy megismerünk új zöldféléket. Tavaly pl. feltűnt a kólafűszer, Dávid annyira lázba jött tőle, hogy mindenbe ezt akarta tenni, hús mellé a pácba, túróba keverve palacsintába, aztán nagyon nehezen vallotta csak be, hogy inkább csak az illata klassz, mint az íze. Idén megbeszéltük, hogy miért hónapos a retek, és hogy kik azok az őstermelők. Ez utóbbit, lehet, hogy nem kellett volna ilyen részletesen elmagyaráznom, mert most szinte könyörögni kell neki, hogy egy kicsit halkuljon már el, nem kell mindenkit túlharsogva megállapítani, hogy ki a VALÓDI őstermelő, és ki nem 🙂
Nagyon uralkodnom kell magamon, hogy ne fotózzak le minden virágzó ágat, minden frissen lombba borult fát, és ezeket ne tegyem fel ide a blogba. Pedig olyan gyönyörűek éppen a napokban a csipke, vagy a tölgyek új, még áttetsző levelei. De erős vagyok, elhiszem, hogy nálatok is pont ilyen szépek. Vagy majdnem.
(Borsócsíra-saláta)

Fontos lenne, hogy ne vásároljunk primőr zöldségeket, de a nagy téli zöldéhség után, nem tudom, ki tud magán uralkodni. Minden esetre tényleg sokkal jobban járunk, hogy megvárjuk, amíg vagy a saját kertünkből szüretelhetünk, vagy elhisszük, hogy ez valóban a szabadég alatt nőtt nagyra. Retek, spenót, spárga, rebarbara, sárgarépa, karalábé, sóska, pár hét múlva a zsenge zöldborsó.
Retekből sokszor kapható már a francia változat, ami kevésbé csípős, hosszúkás, egyik fele fehér, a másik piros. Ezt mi mindig csak megmossuk, és só nélkül esszük sajt mellé.
A spenótot ilyenkor tisztítás után, egyben megfuttatjuk egy kevés krémsajton sok-sok fokhagymával, csipetnyi szerecsendióval és fehérborssal, és friss kenyérrel tunkoljuk ki, esetleg lágytojás mellé esszük kiflivel.
Spárgából a zöldet szeretjük, csak eltörjük, ahol engedi magát, így a felső része már biztosan nem fás, majd parázsra tesszük egy tányérral letakarva, hogy kicsit megpárolódjon. Mikor kész, fűszeres, citromos olívaolajjal locsoljuk meg.
Rebarbarából nincsenek nagy családi receptjeim, a férjem utálja, a fiam se kedveli különösebben, csak én vagyok érte oda. Kicsi, egyszemélyes cobblerként szokta végezni, esetleg chutney lesz a vége.
A friss, tavaszi sárgarépát nem főzzük levesbe, csak vajon szoktuk megsütni, majd zöldfűszerekkel meghinteni. A férjem kedvence a zöldbab mellett.
Karalábé jöhet nyersen, chipsnek megsütve, vagy töltve (1, 2, 3.). Imádjuk, ilyenkor kéthetente töltött karalábé az ebéd.
A sóskát nálunk mindenki imádja, levesnek is, édes klasszik mártásnak is törtkrumplival, és salátának is. Csodálkoztam is, hogy számomra két, ízlésében mérvadó ember se eszi meg. Egyik Lila Füge Dóra, a másik Rosenstein Tibor. Legalább több marad nekünk.
A zöldborsó már inkább nyár, de ilyenkor lesz jó a hajtása, ami nagyon finom salátába, nem csak szép.
Irány a tavaszi piac, majd ebéd együtt!

Nem esett még szó egy nagyon fontos dologról, mégpedig a válogatós gyerekről. Mert lássuk be, elég nehéz, és nem is túl szórakoztató egy finnyás gyerekkel egy asztalhoz ülni. Persze, mindenkinek van olyan étele, amit nem szívesen eszik meg, sőt akad olyan is, amit vagy csak felnőtt fejjel szeret meg, akkor érik meg rá, vagy soha nem. Én se eszek meg mindent, egyszerűen nem megy le a torkomon a ponty. Se így, se úgy. Gyerekkoromban sokkal több mindent kerültem, pl. a zsíros húsok egészen húsz éves koromig nem ízlettek. Dávidnak pedig volt pár határozottan rossz éve. Nem tudom mit rontottam el, de egyszer csak ott tartottunk már, hogy szinte semmit nem evett meg, csak az olívaolajos tésztát, amiben az ovi remek partner volt neki, a konyhásnénik főztek neki, ne éhezzen a drágám. Aztán gluténérzékeny lett… De ez már régen volt szerencsére, azóta igencsak jóevő kilencéves, kevés dolog fog ki rajta igazán, persze van amit nem is próbálunk. A poszt végén a képen nem éppen őszinte a mosolya, teljesen kiborult egy feta sajtos vegyes salátától, annyira savanyúnak érezte az érett sajtot, hogy még el is fehéredett tőle. Talán szigorúak vagyunk, de vannak olyan ételek nálunk, amit tilos visszautasítani. Mindent meg kell kóstolni, de nem kell mindent megenni. Mégis előfordul néha, hogy valami miatt egyszer csak kitalálja egy addig szeretett ételre, hogy mától nem kéri. Na, ilyen nincs. Nem főzök külön, nem lehet csak a “szeretem ételeket” enni, mert akkor hamar skorbutot kapnánk és elgurulnánk, az biztos. De a fetát nem muszáj megenni, ha nagyon nem megy, ki lehet tenni a tányér szélére.
Így voltunk a gombával is elég sokáig, de mióta Dávid is képes pár órát eltölteni az erdőben, és nem kell cipelni, vagyis három éves kora óta, azóta megeszi a gombát. Legalábbis, amit közösen gyűjtünk. Néha egy-egy puhább tinóru kifog rajta, de nagyon büszke pl. arra, hogy a fekete trombitagombát mindig ő látja meg. Közelebb van  a földhöz a szeme 😉

A facebookon írta egy nagymama, hogy sokszor ott rontják el a szülők, hogy nem engedik segíteni a gyerekeket a konyhában, mert akkor lassabb, mert akkor piszkosabb, egy egyszerű vacsora elkészítése is. Igen, ezt a hibát sajnos én is el szoktam követni, hétköznap ha csak fél órám van összedobni valamit, egyszerűbbnek találom beküldeni a konyhából a gyereket, pedig milyen remek alkalom beszélgetni, ételeket, alapanyagokat megismerni!
És ha már hajnalban az erdőben vagyunk és gombászunk, akkor meg is esszük. Általános iskolában szembesültem azzal, hogy vannak emberek, akik gyűlölik a gombát. Na meg a mazsolát, a kaprot, a köményt, és ki tudja még mi mindent, de a gombát értettem a legnehezebben. Talán azért, mert soha nem felejtem el azokat a reggeleket, amikor mi is fogtuk a kosarunkat, és kimentünk az erdőbe. Sőt, nagyanyámnak volt háti puttonykosara, és amikor nagyon kicsi voltam, akkor abba rakott engem, amikor meg nagyobb, akkor a gombát. Volt olyan, hogy majdnem teleszedtük, aztán megszárítottuk, hogy legyen télen gombaleves. Ami igazából korhelyleves volt, csak annyi szárított vargánya volt benne, hogy inkább gombalevesnek hívták.
Valahogy így van most Dávid is a gombával. Igazából nem szeretni, ezért a bolti csiperkét nem is eszi meg, de amit közösen szedtünk, az ízlik neki. Érdekli a fajtája, külön beazonosítja ő is a könyvből, elolvassa mivel keverhető össze, azt is megnézi, így már ismer pár gombafajtát. Van a gombászásban valami, ami gondolom a vadászatban is megvan, a siker izgalma. Találunk-e gombát, ha igen, mennyit? Milyet? Ki találja meg az elsőt?
Ugyanez kicsiben a piacon vásárlás. Ha egy kedves kofától vesszük a mángoldot, aki szól két jó szót a gyerekekhez, netán ők kérik, vagy veszik észre azt az egy árust, akinek van az asztalán, akkor máris finom a mángoldfőzelék. Különben fúúúúj. Ilyen ez.
Idén rengeteg kucsmagomba nő, én még soha nem láttam ennyit. Mostani ebédünket úgy szedtük, hogy nem is gombászni indultunk. Persze ha már ott volt, nem hagyjuk tönkremenni!

Kucsmagombás galette

A tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
1 kk só
1 ek víz
2 ek tejföl

A töltelékhez
30 dkg kucsmagomba
5 dkg vaj
3 nagy gerezd fokhagyma
10 dkg ricotta
3 ek frissen reszelt parmezán
nagy csokor petrezselyem
só, bors
kakukkfű

A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk, és egy órát pihentetjük a hűtőben. Addig megtisztítjuk a gombát, hajszál vékony szeletekre vágjuk a fokhagymát, felaprítjuk a petrezselymet, és lereszeljük a parmezánt.
Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. Kb.4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát. A gombát csak akkor daraboljuk fel, ha nagyon nagyok. A vajat felforrósítjuk egy serpenyőben, rádobjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a fokhagymát, a petrezselymet és a kakukkfüvet, két percig kevergetjük, majd elzárjuk a lángot. A tészta közepére halmozzuk a gombát, a ricottát kiskanállal rádobáljuk. Csak a szélét szórjuk körbe parmezánnal, majd felhajtjuk a tésztát körbe. Sütőpapírra fektetjük, és 20 percig sütjük. Egy ilyen adag 3 főnek elég ebédre, sok zöldsalátával. 
Együtt, egy asztalnál esszük meg!