Kategóriák
Egyéb kategória

Kapparot

Gondolkoztam, leírjam-e ezt a manapság már igencsak elfeledett szokást, de végül úgy döntöttem, hogy megteszem. Erről én is csak felnőtt fejjel hallottam először, és napokig nevettünk rajta, ahogy elképzeltük a szakállas ortodoxokat, ahogy a fejük fölött egy csirkét pörgetnek.
A szokás a következő:
A férfiak egy kakast, a nők egy tyúkot forgatnak meg a fejük felett, Jóm Kippúr napja előtt. (A terhes anyák pedig még egy-egy madarat, hogy a pocakban lévő kisember is kivehesse a részét a dologból. Ugyanis az ortodoxok, bár járnak ultrahangra, a gyerek nemét nem kérdezik meg a megszületésig, így aztán nem lehet tudni, hogy egy kisfiú, vagy egy kislány van-e odabent. ) Ezzel szimbolikusan a madárra testálják saját bűneiket, amit a szertartás után levágnak, ezzel a bűneik is kimúlnak, és egy bűntelen évet kezdhetnek. (Közben jött egy kiegészítés: NEM testáljuk az állatra a bűneinket, (sokszor hallott tévedés ez), hanem, mivel utána levágják és megeszik a csirkét, ez emlékeztet minket arra, hogy ha nem következne utána a jom kippur, amikor megtisztulhatunk a bűneinktől, velünk is ilyesminek kéne történnie. Ez segít minket abban, hogy változtassunk a rossz dolgainkon. És a kommentelő megjegyezte, hogy ő igenis megkérdezte milyen nemű lesz a kisbabája. Éljen a sokszínű zsidóság!)
Egyébként egy izraeli bíróság kimondta, hogy a szokás sérti az állatok jogait (ez így elég vicces leírva, mert lássuk be, az ember, úgy ahogy van, sérti az állatok jogait, persze a vegák kevésbé) amivel én teljesen egyetértek. Bármily meglepő, kapparot szertartást manapság is végeznek Budapesten, de szerencsére az nem egy nyilvános látványosság, és szerintem 30-40 ember csinálhatja összesen.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ír gombócleves

Imádom az ilyen tartalmas, egytálételnek nevezhető leveseket. A receptet a barátnőmtől kaptam, és a leves elég gyakran asztalunkra kerül azóta, mióta először megfőztem. Eredetileg bárányt kéne használni hozzá, de egy pici bárányról nagyon macerás lenne ennyi húst lefilézni, ezért én fiatal birkát használok, de akármilyen színhúsból el tudom képzelni. Gondolom a bárány az íreknél adta magát, ha magyar leves lenne, akkor disznóból készülne, és a végén nem whiskey, hanem törkölypálinka kéne bele 🙂
A birkához, mitagadás érteni kell. Ha érteni nem is értünk az előkészítéséhez, akkor legalább az időt ne sajnáljuk, és valóban minden faggyútól, íntól, hártyától, ilyesmitől tisztítsuk meg a húst. Ha nem bízunk magunkban, akkor várjunk a levessel addig, amíg egy ötvenes férfi nem tartózkodik a konyhánkban, aki megoldja helyettünk a feladatot. Tapasztalat, hogy ez a korosztály még tudja, mit is kell tenni egy birkával, hogy jóízű legyen.
Hozzávalók:
50 dkg megtisztított birkahús
1 nagy fej hagyma felkockázva
Vaj
30 dkg brokkoli
1 tk pirospaprika
só, bors, szerecsendió
4 db babérlevél
3 dl tejszín
1 citrom leve
Tárkony ízlés szerint
3 ek ír whiskey
A hagymát a vajon megdinszteltem, majd rádobtam a húst. Zsírjára sütöttem, majd hozzáadtam a fűszereket a tárkony kivételével, és felöntöttem 2 l vízzel. Lassú tűzőn két órát főztem. Mikor a hús puha lett, beledobtam a brokkolit, majd öt perc múlva a diónyi gombócokat. Miután a gombócok feljöttek a leves tetejére, hozzáöntöttem a tejszínt, beledobtam a tárkonyt, és hozzákevertem a whiskey-t. Rögtön elzártam a lángot alatta.
A gombóchoz:
30 dkg főtt, áttört krumpli
1 tojás
10 dkg liszt
Só, bors

Kategóriák
Egyéb kategória

Dan Lepard kenyerei

Valamiért foglalkoztatnak Dan Lepard kenyerei. Pedig ezek nem igazán a dagasztás nélküli kenyér megfelelői (ami mégis nagyon finom), hanem csakugyan macerás, sokat dagasztott kenyerek. Gondoskodni kell róluk, órákon, sőt napokon keresztül, mint egy újszülöttről. Lehet, hogy pont ezért olyan nagy öröm, amikor kikerülnek a sütőből. Még nem sikerült megfejtenem az ausztrál pék (szakács?) titkát, de már elmondhatom, hogy jó úton vagyok.
Ez a mostani is egy egész napon át törődést igényelő kenyérke volt, úgyhogy kezdő házipékeknek nem ajánlom, mert úgy fogják érezni, hogy nem éri meg a belefektetett munka mennyiségét. Pedig dehogynem, de addig el kell jutni, a tökéletes kenyér utáni vágy által vezérelve. Nagyon finom lett, de sajnos még nem dőlhetek hátra, nem ez a legjobb kenyér a világon. Még nem ettem olyat, de tudom, nem is olyan sokára eljön a pillanat, amikor kimondhatom: megtaláltam! Addig is hetente háromszor próbálkozom, hátha…
Hozzávalók:
1,3 dl barna sör
5 dkg kovász
2,5 dkg kenyérliszt (BL80)
A sört a liszttel felforralom, majd ha kihűlt belekeverem a kovászt, és egy napig szobahőmérsékleten pihentetem.
Másnap összetörök:
20 dkg főtt, lehűtött krumplit, amihez hozzáöntök
2,5 dl lehűtött krumplifőző vizet,
50 dkg lisztet,
Sót.
Alaposan összegyúrom. Nagyon ragadós tészta lesz, nem kell megijedni, alig engedi az embert el a dagasztó tál közeléből! Ha mégis sikerül megszabadulni tőle, akkor hagyjuk pihenni egy negyed órát. Borítsuk olajozott deszkára (Dan Lepard mániája, biztosan fontos), és hajtsuk háromszor át. Majd letakarva pihentessük még 4-5 órát, de óránként újra hajtogassuk. (No igen, erről beszéltem!) Osszuk két részre, formázzuk meg, majd újra pihentessük 3 órát. Gőzös, 220C-os sütőben süssük 20 percig, majd mérsékeljük a hőmérsékletet 180C-ra, és süssük készre. A recept szerint még 20 perc, de nekem 10 is elég volt.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ünnepi vacsora

Tegnap este jött össze a család, hogy megünnepeljük Ros Hásánát. Mindenféle édes dologgal készültem, sütöttem kerek kalácsot, ettünk 613 magvú gránátalmát, mézédes fügét, sárgarépa-salátát, mézes tölgylevél salátát, erdeigombás marhasültet Yorkshire pudinggal. Halfejet nem főztem, mert a látványát nehezen viselném az asztalon, de a fiam rajzolt egyet, és azt kitettük a tányér mellé. Ilyenkor szokás valami újat enni, amit abban az évben még nem ettünk, nálunk ez most a mézzel grillezett füge volt. Persze szép borokat is ittunk vacsora mellé, sőt a pálinkából is rendesen fogyott.
A marhát még Bécsből hoztuk múltkor, úgyhogy amellett, hogy kóser, nagyon finom puha lett, igaz, már egy hete pácoltam a hűtőben, babérlevél, boróka, fokhagyma, és dijoni mustár keverékében. Összekötöztem, olíva olajon sütöttem meg hirtelen, majd hagymán, fokhagymán, és fehérboron sütöttem puhára alacsony hőmérsékleten négy óra alatt.
Mikor megsült a pecsenyeléből egy-egy kanálkával kiszedtem egy muffinforma aljára, később abban sütöttem a Yorkshire pudingot.
A maradék pecsenyelét kiszedtem egy szószos serpenyőbe, hozzáadtam 30 dkg erdeigombát, két evőkanál konyakot, kakukkfűt, zöldborsot, pici vizet, és beforraltam sűrűre. Ez volt az öntet a hús mellé.
Mikor a pudingot megsütöttem, örömmel konstatáltam, hogy smile kinézete lett, teljesen véletlenül, ugyanis ott tört fel a pecsenyelé a formából. Így legalább a gyerekek is viccesnek találták, és ettek belőle. Ha direkt akarnám így készíteni, biztosan nem sikerülne! (Pont most szídtak valami hasonló smile-t a tv-ben, ami krumplipüréből készül, és a gyerekek imádják Angliában.)
Hozzávalók a Yorkshire pudinghoz:
15 dkg liszt
2 dl tej
2 tojás

Kakukkfű
Egy csipet szódabikarbóna
A masszát fél napot pihentettem, majd az előmelegített sütőben felforrósított muffinformába kanalaztam a forró pecsenyelére. Kb. 10 perc alatt megsült, 24 db lett belőle.

Kategóriák
Egyéb kategória

Cider után vágyakozva

Érdekes lenne tudni, miért nem gyártanak Magyarországon Cider-t? Talán itt nem terem elég alma? Gondolom Nagy Britanniában, vagy Írországban se terem több, valószínűleg a minősége se jobb (mitől is lenne jobb, hiszen itt többet süt a nap), mégse májgyilkos almabort gyártanak belőle, hanem remek Cider-t.
Nem tudom, most miről jutott eszembe, talán, mert a barátnőm decemberi buliján járt az eszem, és ő mindig hoz nekem, ha hazalátogat. Vagy a sok mézbe mártott almárol? Igazából nyári ital, viszonylag alacsony alkohol tartalommal. Ha valaki még nem ivott, akkor legjobban a pezsgőhöz hasonlatos valamit kell leképzelni. Nagyon kellemes, jéghidegen érdemes inni. Itthon is kapható, de véletlenül se az olcsó változata, hanem a méregdrága 500 Ft/3,5 dl áru. 🙁
Ha valaki nem tud mit kezdeni az almájával, vagy a körtéjével, mert nagyon alacsonyak a felvásárlási árak, szaladjon már ki egy Cider gyártó országba, és tanulja ki a szakmát, legyen szíves! Egy törzsvásárló család már lenne…
http://cidre.lap.hu/
http://href.hu/x/3hxy
Cider farm és múzeum

Kategóriák
Egyéb kategória

Mézes süti az ünnepre

A mézes, édes, illatos sütemény kötelező fogása a Ros Hásánai étkezéseknek. Ilyenkor mindig örülünk neki, mert nagyon jó illat lengi be az egész lakást, egy pici tepsi süteménytől is, aztán mikor elfogy, egy évig eszünkbe se jut sütni belőle, annyira tömény. Szerintem reggelire a legjobb, egy pohár tejjel, de alma mellé is finom, a lényeg, hogy valami enyhítsen a töménységén. Ha mégis maradna belőle, akkor hagyni kell megszáradni, majd ledarálni, és nagyon finom morzsa alapja lehet egy túrótortának, vagy almás rétesbe is kiváló, az alma közé keverve.
Hozzávalók:
1,5 bögre simaliszt
1 bögre méz
1/3 bögre kristálycukor
2 tojás
1 tk reszelt gyömbér
1 narancs reszelt héja
1/2 narancs leve
1 ek fahéj
1 tk őrölt szegfűszeg
1 tk őrölt kardamom
1 tk szódabikarbóna
2 ek olaj
A hozzávalókat összekevertem, és sütőpapírral kibélelt tepsibe töltöttem. 180C-ra előmelegített sütőben 50 percig sütöttem. (tűpróba!) Egy hétig eláll.
Sana Tova!
Eredetileg a JUDAPESTEN.

Kategóriák
Egyéb kategória

A zsidó újév, Ros hásáná

Ros hásáná:(ראש השנה) a zsidó újév, az ember teremtésének évfordulója Tisri hónap elseje (a zsinagógai újév, a teremtés ünnepe, a naptári év kezdete) A szavak igazi jelentése: az év feje. Idén szeptember 13-14 napjára esik. Ahogyan nevében is benne van ez a nap az év feje, s mint ilyen, a hagyomány szerint nem annyira az önfeledt ünneplésnek, hanem sokkal inkább a következő évre való készülődésnek kell szentelnünk magunkat. Ezen a napon lelkünkbe pillantunk és megpróbáljuk a múlt év hibáit javítani, erélyeit erősíteni. Ros hásánát a Talmud az ítélkezés napjának (jom hádin) nevezi, és így ír róla: “Ros hásánákor minden élőlény elvonul Isten előtt…” Úgy tartjuk, ilyenkor három könyv van nyitva Isten előtt, az első könyvbe az igazak kerülnek; a másodikba a gonoszok; míg a harmadik könyvbe a közepesek. Az igazak ítélete és pecsételése: jó, tehát az élet. A gonoszok ítélete és pecsételése: rossz, tehát a halál. A közepesek ítélete és pecsételése; haladék. Róluk ilyenkor még nem dönt Isten, ők haladékot kapnak arra, hogy javítsanak életükön, hogy jövőre a jók közé kerülhessenek.
“A hetedik hónap első napja legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető kürtharsogással…”Azonban a sófár fújás napján hozott döntés nem végleges. Az emberek tíz nap haladékot kaptak, hogy végiggondolják cselekedeteiket, megbánják esetleges rossz tetteiket, jót tegyenek, javukra billentsék a mérleget, jobb viselkedést ígérjenek, amit aztán meg is tartanak, és imájukkal a Bíró (ezen a néven említik ilyenkor Istent) kegyelmébe ajánlják magukat. Jom Kippur, a kegyelem utolsó napja, a vallomás és bűnbánat kritikus ideje. Amint a nap lemegy, a sors tekercsei becsukódnak. A következő évre minden ember sorsa megpecsételődött. Az évi ítélethozatal napnyugtakor a sófár hangjával véget ér. De Jom Kippurig még van egy pár napunk, nézzük, mi történik addig.
Ros Hásáná első napjának délutánján – ha szombatra esik, akkor másnap – van a Táslich szertartás, melyet többnyire folyóparton végzünk. Szimbolikusan a vízbe vetjük bűneinket, hogy ezáltal tisztán kezdhessük meg az újesztendőt. Ezt egészen pontosan úgy kell elképzelni, hogy elsétálunk egy folyópartra, ahol a zsebünkből a piszkot beleszórjuk a vízbe, ami elviszi azt. Ezért mondták, hogy a zsidók a halakkal etetik meg a bűneiket. (Aki szeretne ilyet élőben látni, az menjen el 13-án, csütörtökön délután 17 órakor a Táslich szertartására a Lánchíd pesti oldalára. (Itt meghallgatható lesz a sófár hangja is. A „turisták” a Lánchídról szokták nézni 🙂 )
Az ünnepen, a templomban kötelező meghallgatni a sófár, vagyis egy kóser állat szarvából készült kürt hangját. Ez tórai előírás. A vallási törvények szerint napi minimum harminc sófárhangot kell hallani. Annak, hogy miért kell sófárt szólaltatni, több magyarázata is van. Az egyik ilyen az, hogy felrázza az embereket, és bűnbánatra készteti őket. Ami valóban igaz, nagyon hátborzongató, mondhatni misztikus hangja van. Egy másik magyarázat szerint a sófár hangjára megnyílik az ég és az imák és könyörgések közvetlenül az Örökkévalóhoz jutnak. Akár ezt is el tudom képzelni, annyira furcsa érzés vesz erőt az emberen, amikor ezt a hangot hallja. Az ünnep első napján Izsák megszületését, míg a második napon Izsák megkötözését olvassák a Tórából. Ez utóbbi történet arról szól, hogy amikor az Örökkévaló megakadályozza Izsák feláldozását, akkor Ábrahám egy kost áldozott fel fia helyett, ami egy bokorba volt gabalyodva a szarvánál fogva. Ez is az oka, hogy a sófár kosszarvból készül általában, de mint írtam minden kóser állat szarva megteszi. Ros hásáná ünnepén szokás különleges ételeket fogyasztani. A kalács ilyenkor nem hosszúkás, hanem kerek, áldásmondáskor nem sót, hanem mézet használnak. Az almát is mézbe mártva esszük. Gránátalma sem hiányozhat, hiszen a hagyomány szerint ennek 613 magja van, vagyis amennyi tórai parancsolatot kell betartanunk. Ezenkívül szokás halfejet is enni (Na, ezt mi kihagyjuk), és persze mézes sütit is (amit holnap megsütök) A sok édes, kerek étellel kívánjuk szimbolizálni, hogy az év kerek, teljes, és édes legyen. Érdekes, hogy a Talmud szerint a világ teremtése is ezen a napon fejeződött be, valamint ezen a napon fogantak az ősanyák: Sára, Rebeka, Ráhel, Lea. Ekkor szabadult ki József a börtönből, és később ekkor fejezték be a rabszolgamunkát őseink Egyiptomban. Az ezt követő napokat hívjuk egészen Jóm Kipurig a “bűnbánó napok”-nak.
“Lesáná tová tikátévu – Jó évre legyetek beírva!” 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Sültpaprikás tészta

Ez idén az utolsó sültpaprika receptem. (Vagy kitudja, de nem tervezek többet, jövőre is írni kell valamiről!) Szerintem sajt nélkül is teljes értékű vacsora, de a férjem ragaszkodik hozzá, hogy valamilyen jófajta érett Cheddar sajttal kell enni, vagy ha nem azzal, akkor egy hatalmas hússzelettel 🙂
Ehhez nem paradicsompaprikát használok, hanem hosszú, piros, nagyon édes fajtát, és ha sikerül venni egy piros erőset is, akkor azt is. Ugyanúgy gázláng fölött sütöm meg őket, mint a padlizsánt szokás. Miután megsült, műanyag dobozban hagyom kihűlni, így nagyon könnyen lehúzható a héja.
Hozzávalók:
Piroshúsú sültpaprika, csíkokra vágva
Hagyma karikára vágva
Fokhagyma felaprítva (ízlés szerint, de lehetőleg jó sok!)
Olívaolaj
Egy erős paprika szintén megsütve, vagy egy kevés erőspista
2 ek balzsamecet
1 ek zöldbors (konzerv változat)
Kakukkfű
A hagymát az olajon addig pároltam, amíg egy kicsit megpuhult, de még ropogott is egy picit. Rádobtam a fokhagymát, mikor érezni lehetett az illatát, akkor rászórtam a kakukkfüvet, sóztam, borsoztam, és hozzáöntöttem a balzsamecetet. Kb. fél percig kevergettem, beledobtam a zöldborsot, végül az összevágott sültpaprikát is. Éppen csak összeforrt, már el is zártam alatta a lángot. Fehérbort ne felejtsünk el inni hozzá!

Kategóriák
Egyéb kategória

Töltött paradicsompaprika

Nagyon szeretem a paradicsompaprikát (vagy pritaminpaprika?), kár hogy nagyon rövid ideig lehet kapni egy évben. Sokkal jobb ízű, mint a kaliforniai, de nagyon romlékony. Jártam már úgy, hogy az összes penészes volt belül a magoknál, amit a piacon vettem, és ez sajnos kívülről nem látszik. Most szerencsém volt, mindegyik egészséges volt. Tudom, nem egy eredeti recept, de tegnap este családi összejövetel volt nálunk, és a felnőttek menüjét ezzel egészítettem ki, hogy legyen valami fűszeres is a sajtoshús, krumplipüré összeállításhoz, ugyanis a három fiú sajnos elég válogatós.
Hozzávalók:
Paradicsompaprika kicsumázva
Hagyma karikákra vágva
Gomba felszeletelve
Cameber sajt felkockázva
Fokhagyma
Só, bors
Szerecsendió
Erőspista
A hagymán megpirítottam a gombát, fűszereztem, és amikor kihűlt, belekevertem a sajtot. A masszát a paprikákba töltöttem, és alufóliával fedett tepsiben megsütöttem.

ps: nagyon vicces, hogy a MS Word milyen két szót ajánl fel, a szerinte helytelen Erőspista helyett! 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Konyhám

Tegnap elég pofátlanul betörtem Maci konyhájába, úgyhogy most rajtam a sor, hogy megmutassam hol szoktam sütni-főzni. Azt gondoltam, hogy majd ma szép napsütésben fotózhatok, de ez csak álom maradt, engem pedig már nagyon várnak a piacon a kofák, úgyhogy itt egy pár gyors fénykép. Az én konyhám szerintem kb. fele lehet Maciénak, és nagyon nehezen fotózható, ugyanis hosszú, de keskeny.Maci a kávéfőzőjét szereti nagyon, amit meg is értek, egy jó eszpresszó minden pénzt megér! Én a mosogatómba vagyok szerelmes, ha nagyobb lakásba költözünk, a mosogató biztosan velem jön!

Persze nagyon kivácsi vagyok mindnyájatok konyhájára, de még egy ilyen neveletlenséget nem szeretnék elkövetni, úgyhogy ha valaki öntként és dalolva felteszi a konyháját, annak megköszönöm 🙂