Azt olvasom másoknál, hogy az én ötletem alapján szeptember 11-én gasztroblogger fesztivál lesz. Nos, az ötlet nem az enyém, bár nagyon megtisztelő számomra a feltételezés. Az erdőbényei fesztiválra tavaly együtt találtuk ki Homonna Attilával, hogy bloggerek főzzenek, és ezt idén is megtesszük az őszi Pásztortüzeken (részletek később), de addig is mindenkit szeretettel várunk Budapesten. Aztán egy beszélgetés alaklmával Bence a Dining Guide-tól azt mondta, hogy úgy érzi, minden fesztivál kezd elmenni a bor irányába, és egyre ekvesebb szó esik az ételekről. Ekkor találtuk ki a gasztroblogger fesztivált, ami egészen másnak indult, mi ami mostanra lett belőle természetesen 🙂Arra gondoltunk, hogy olyan sokan írjátok, szeretnétek élőben is megkóstolni a blogokon fentlévő recepteket, vagy kipróbálni a desszertet, esetleg beszélgetni, borozni egy jót, hogy jó lenne ősszel összejönni egy napra, közösen enni-inni, receptekről, főzésről, és mindenféle jóról beszélgetni!
Készülünk még meglepetéssel is, addig is bemásolom ide a hivatalos „meghívót”:
Az olvasók végre lehetőséget kapnak arra, hogy ne csak a monitoron keresztül képzeljék el az ízeket, hanem a valóságban is megkóstolják a gasztrobloggerek főztjét a Tabáni teraszon, 2010 09 11.-én 12:00-24:00 óráig.
A menü:
Chili&Vanília:
Csípős-édes sült cékla, burrata
Horasz:
Őszinte Dim sum
Zöldséges borjúszív
Malackaraj:
Pisztáciás malacpástétom
Saját töltésű chorizo fehérkenyérrel
Fűszeres Eszter:
Szíriai sólet (Vegetáriánus
Szilvás rétes
Lorien:
Marhapofa paradicsomos raguval
Krémdesszert
Limara:
Saját sütésű kenyerek, kalácsok
Lila Füge:
Joghurtos korianderes karfiolleves
Pisztáciás süti konyakos fügebefőttel
Részvétel:
A belépődíj 2000 forint, mely egy 500 forint értékű kóstolójegyet is magában foglal. A kóstolójegy esetünkben nem kóstolóadagot jelent, zónaadagnak megfelelő mennyiségekkel várjuk vendégeinket. Egy kóstolójegy egy fogásra szól, további kóstolójegyeket egységesen 500 forintért a helyszínen lehet majd vásárolni.
Jelentkezés, regisztráció : diningguide.hu/blogkostolo
Az étterem befogadóképessége és a logisztikai lehetőségekre való tekintettel jelentkezéseket sajnos csak korlátozott számban tudunk fogadni és a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Mindenkit szerettel várunk!!!










