Másokhoz hasonlóan mi is megpróbáltunk kompromisszumos megoldást találni a kérdésre. Bár igazság szerint nem mi választottuk ezt a megoldást, hanem az élet adta a lehetőséget. Kapcsolatunk elején Diósdra költöztünk egy téliesített faházba, amihez külön épületben konyha és fürdőszoba is tartozott. A „birtok” nem állandó ottlakásra lett tervezve, de ez minket csöppet sem zavart, valahogy csak elütöttük az időt együtt. 😉
A szomszéd az erkélyről kukkolt egész nap
Sokáig szinte egyedül laktunk a környéken, a kisebb-nagyobb bódék és faházak mind üresen álltak. Az egykor népszerű üdülőövezet elvesztette vonzerejét. Ki lenne az a hülye, aki Budapesttől 12 km-re akarna nyaralni egy faházban? A környék ugyan nagyon szép volt, dimbes-dombos, egy fenyőerdő közepén, de állandó lakhatásra szinte alkalmatlan. Sarki kisboltként a budaörsi teszkó funkcionált, 9 kilométerre, más vásárlási lehetőség nemigen akadt. A sárga busz csak hétvégén járt, naponta kétszer reggel egyszer és este is egyszer, hétközben nem laktak ott emberek.
Azért mi ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a magánnyal járó szabadságot. Rászoktunk például arra, hogy a faház és a konyhaépület közötti 4-5 méteres szakaszt meztelenül tegyük meg. Nem nagyon volt kedvünk felöltözni csak azért, mert mondjuk a hűtőből kell gyorsan valami. Ezt még télen is így csináltuk, csak akkor jobban iparkodtunk. Erről akkor sem tudtunk leszokni, amikor a mellettünk lévő épületet megvette Tahó bácsi és Tahó néni és felhúztak egy kétemeletes szörnyűséget, aminek az erkélye pontosan a mi telkünkre nézett. Tahó bácsi feltűnően sokat bagózott a szóban forgó erkélyen. Csak azt nem tudom, hogy valóban tüdőrákot akart-e kapni, vagy valamelyikünkre rágerjedhetett.
Minden négyzetméter zöldet beépítettek
Ezek után már nem volt megállás, egyre felkapottabbá vált a hely és odalett a csend és nyugalom. Folyamatos építkezések, óriási nagy családi házak, amik szinte teljesen kitöltötték a rendelkezésre álló területet. A varázs, amiért sokan beleszerettek a helybe pillanatok alatt szertefoszlott. A végső csapást az jelentette, amikor Bochkor Gábor is Diósdra költözött. Éreztük, mennünk kell. Ez persze csak vicc, azóta B. Gábornak is megbocsájtottuk, hogy odaköltözött, különben is a hely rosszabbik felén egy lakópark szerűségben vett házat, sok másik hatalmas ház között. Nem is a zsúfoltság elől kellett elmenekülnünk, hanem anyagi kényszertől vezérelve kellett eladnunk a nyaralót.
Hétvégén fűnyírás és bevásárlás, hétközben dugó
Azért az elgondolkoztatott, hogy miért költöznek az emberek Budapest mellé, egy családi házba, ha ott is pont ugyanolyan tömeg van, mint a belvárosban és miért utaznak minden reggel egy órát a dugóban, hogy bejussanak a városba. Arról nem is beszélve, hogy se óvoda, se bölcsőde, így a gyerekeket is a városba kell vinni. Este ugyanez. Marad a hétvége, de akkor jön a bevásárlás, satöbbi. Sok barátunkon megfigyelhettük, hogy esküvő után elhomályosodott szemmel vágytak a zöldövezet után. Ki is költöztek, aztán rájöttek, mekkora munka hetente kétszer este nyolckor nyírni a füvet, és milyen drága a taxi, ha egy buliban ittak pár pohár bort. Utána jöttek a gyerekek, és amíg anyuka gyesen volt, csodálatos volt minden, de a bölcsiben már nem volt hely, az iskola nem volt megfelelő, és különben is, a gyerek összes különórája Pesten volt. A karatétól kezdve a zongoráig.
Hiányzott a belváros
Akkor már inkább a városban lakok és hétvégén elmegyek kirándulni valahová. Nem? Legalábbis nekünk ez a megoldás tetszett, nem hiába, belvárosi gyerekek vagyunk, hiányzott a kettes és a négyes-hatos villamos.
Akkor legyen a ház a világ végén!
Szóval mi Pest mellett döntöttünk. Egy időre. Mert aztán csak elkezdett hiányozni a nyugalom és béke, a fűnyírás, a kertészkedés, a szép táj. Jött is az ötlet, hogy vegyünk egy házat valahol vidéken, és persze hol másutt, mint Erdőbényén, ahol még jó borok is vannak. 😉 És csak 240 kilométerre van Budapesttől, mindössze 2 és fél óra autóval. Ennyit az elveinkről.
Időben nem sok, de kilométerben rengeteg. Vonattal reménytelen, mert mindig van valami, baleset vagy vezetéklopás, vagy hideg, vagy meleg, és simán négy órába telik háztól házig az út.
Manapság egyre több középkorú párral találkozunk, akiknek elege lett a nagy nyüzsgésből és szívesen költöznének vidékre. De akkor miért nem indult meg a középkorúak áradata falura? Mert sokan félnek, hogy nem lesz munkájuk, hogy nem lesz jó az óvoda, az iskola. Nekünk is az iskola a legnehezebb kérdés. A bátrabbak már most is ott vannak, de úgy tűnik kevésnek van még iskoláskorú gyereke. Mi a fontos egy gyereknél? Amit otthonról hoz, vagy amit az iskolában kap? Szerintem mindkettő. Nehéz ügy.
