 |
| Simon Szabolcs: Tűnődő öreg székely |
Dávid inkább székely lenne, mert azoknak mindig van bicskájuk. Édesanyám Lila Füge konyháját simogatja, és közben sóhajtozik, én pedig másfél órát késtem a vacsoráról, és közben több hisztériás rohamot is kaptam.
Dávid egy hétig Szilviék vendégszeretetét élvezhette egy kalózos tábor kapcsán, de Dávid mégsem kalóz, hanem székely szeretne lenni. Egyenlőre egy dolog tartja vissza csupán a székelységtől, hogy elárultam neki, a bicskával nem csak faragni és medvét ölni szoktak – szerinte csak azt -, hanem szalonnázni is.
Péntek este megejtettük a Coke Club vacsorát is, amiről képes voltam másfél órát késni úgy, hogy reggel tízkor indultunk Erdőbényéről. Nem mentegetőzésként írom, de saját magamnak is meg kell örökítenem ezt a napot, amit aztán sikerült barackpálinkával és kacsahamburgerrel zárnom. Azzal kezdem, hogy utálom a későket, és ha valaki másfél órát késne, azt különösen ki nem állhatnám. Úgyhogy a vacsora nyerteseitől ezúton is elnézést kérek, és köszönöm, hogy nem dobáltak meg amikor végre megérkeztünk.
Tehát, Szerencsen egyszercsak az összes lámpánk kiégett, így be kellett menni egy autóvillamossági szerelőhöz. Ilyenkor tényleg jó egy okostelefon. Aztán hazavittük a kutyát Üllőre, amit a gyerekért cserében hagytak nálunk a szüleim. Különben imádjuk a kutyát, de most olyan jó lett volna, ha inkább nincs velünk. Mindegy, Bodri szerencsésen hazaért, és még tulajdonképpen tartottuk is az időt amikor elindultunk Kosdra a gyerekért. Ha szerencsénk lett volna, csak 558 kilométert kellett volna autóznunk. De mi sokkal többet autóztunk…
Kezdődött azzal, hogy Kosd felé mindkét irányban lezárták az autópályát egy frontális ütközés miatt, és Gödnél mindenkit letereltek. Itt elvesztettünk legalább egy órát az állással és az araszolgatással, de még mindig simán időben lettünk volna, ha…
Megérkeztünk a gyerekért, ahol egyáltalán nem tudtam megköszönni a családnak a kedvességét csak Dávidot beültetni a kocsiba, integetni és elindulni.
A legjobb és leggyorsabb útnak az M0 ígérkezett, mert a kettes még mindig le volt zárva. A nulláson pedig a csepeli híd előtt egy autó vesztegelt a belső sávban, amitől 14 km-es dugó alakult ki, ahol konkrétan álltunk, araszoltunk, álltunk és araszoltunk. Olyan mérges voltam, és olyan ideges, hogy majdnem szétrúgtam a kocsit, de onnan már nincs menekvés. Ezek után az M7-en persze a szokásos péntek esti balatoni forgalom volt, de haladtunk legalább.
Világevő kolléga félóránként hívogatott, hogy hol járunk, én fél óránként hazudtam. Aztán csak megérkeztem, a vacsorával megvártak, a nyertesek oltári jó fejek voltak, még éhen se haltak, pedig gondolom nem sok kellett volna nekik hozzá.
A legjobb az volt az egészben, hogy az egyik nyertes szólt előre, hogy ő pár percet késik, mert ötig dolgozik. Naná, hogy ott volt hatra 🙂
Vacsora után Dávid és Adrienn még bementek a Balatonba, hol vízi Jetit játszottak, majd beültünk rég nem látott autónkba és hazajöttünk. Másnap szétszereltünk egy konyhát, amit harmadnap összeraktunk, úgyhogy most Lila Füge blogját lesz érdemes figyelni, hogy tudja megoldani a családja etetését konyha nélkül három hétig?
Itt pedig lesznek receptek. Eskü.
