Fűszer és Lélek archívum

Már többször telesírtam az internetet, amikor nem találtam sehol a városban valamilyen fontos, praktikus, vagy csak egyszerűen hirtelen szükséges konyhai felszerelést.
Ilyenkor mindig az maradt a mentségem, hogy Bécsben kapható, de mire épp Bécsben jártam legközelebb, addigra már valami másra volt szükségem.
Biztosan minden olyan konyhabolond, mint én, órákat tud eltölteni katalógusok nézegetésével, hogy aztán fájó szívvel tegye le azokat, mert nem szállítanak Magyarországra, vagy ha igen, akkor a postaköltség több, mint maga az áru.
Ezért nem volt nekem eddig komoly kuglófforma gyűjteményem, bagett sütő lemezem, karácsonyi pudingformám, és még sorolhatnám, hogy mi mindenem.
Nem rég viszont megnyitott a KOOKTA a Pozsonyi út 16-ban az Újlipót városban.
Na kérem, itt aztán van minden! De ami nincs, arról van katalógus, és beszerzik.
Tavaly télen nem kaptam egy normális pástétomos edényt. Itt van olyan, aminek leszedhető az oldala, hogy tökéletesen tudjuk szeletelni, és ősszel lesz kerámia is.
Sütikiszúró formákból most éppen a vitorlás hajó, kampókéz-faláb kalózzal a kedvencem, de vannak pudingformák, vágódeszkák, salátás tálak, keverntyűk-kavarantyúk, felfújt formák, tortaformák, muffin papírok, borsőrlők, avokádó szeletelők, spagetti mérők és olyan dolgok is, amikről nem tudom, hogy micsodák 🙂
Sőt, halkan jegyzem meg, hogy persze katalógusok is vannak, amiből rendelnek.
Gyerekkoromban évekig gondolkodtam azon, hogy az éttermekben miért hívják a besamellel és sajttal sütött dolgokat csőben sültnek, mikor csövet nem láttam sehol. Megjegyzem anyu se tudta, és elintézte azzal, hogy már nagyon régen ez a neve az ilyesminek. Itt viszont kapható végre cső. Nem bonyolult dolog, nem is értem, miért nem lehet máshol is venni, de én még sehol nem kaptam!
Jaj, és végre a konyhámban tudhatom életem első Emily Henry cocotte-ját, ami nem zöld, hanem éjfekete! Egyenlőre még csak simogatom, de a vacsorát már abban főzöm!
Amikor Mademosiell-től kaptam a vajformázót, legalább 30 levelet kaptam, hogy hol lehet ilyet beszerezni? Már tudom a választ, hasonló a Kooktában kapható!

Egy ideje olvasom a Mai mese a falusi életről blogot, és egyszer csak kiderült, hogy Meow is olvassa a Fűszerest. Váltottunk pár levelet, aminek az lett a vége, hogy így ismeretlenül meghívtak magukhoz, töltsünk náluk egy hétvégét.
Már az elején rosszul indult, ugyanis én mindig magamból indulok ki, és mondtam, hogy vacsorára szeretnék náluk grillezni. Persze arra nem gondoltam, hogy nem minden ember grillbolond, mint mi! Szegény ház urának ki is lett adva az ukász, mire megérkeznek ismeretlenék, legyen grillező alkalmatosság!
Képzelem szegény mennyire rajonghatott az ötletért, hogy neki a kánikulában építenie, hegesztenie, és szerelnie kell, sőt, még főzhet egy nagy bogrács marhapörköltöt is. (Hála Istennek, rendes férjről beszélünk, aki mindent úgy tett, ahogy azt felesége megkívánta, és olyan marhapörköltet rittyentett, hogy csak pislogtam a gyönyörűségtől, de ne szaladjunk ennyire előre!)
Útközben még beszéltem Meow-al, hogy hol tartunk, és mondtam a férjemnek, hogy milyen szimpatikus hangja van. Kicsit csodálkozott csak, hogy még soha nem is beszéltünk egymással, de erre szinte nem is volt szükség, hiszen olvassuk egymás életét!
Mikor Pestről elindultunk, pont 36 fokot mutatott a hőmérő. Egyszer csak, ahogy hozzányomtam a kezem a kocsi ablaküvegének, éreztem, hogy jéghideg.
Persze mondták a meteorológusok, hogy vihar lesz, meg lehűl majd az idő, de miért pont most lenne igazuk? (Időjárásilag rosszabbul is járhattunk volna)
Csakhogy mire kiszálltunk a kocsiból 180 km-rel arrébb, pontosan 20 fokkal volt hidegebb.
Ezért aztán elkezdett fájni a fejem. Amíg bemutatkoztunk egymásnak, addig csak egy kicsit fájt, de mire bementünk a házba, már kellett kérnem egy gyógyszert.
Egy pár perc múlva az asztalnál ültünk, és fantasztikus gesztenye krémlevest kanalaztunk vaníliafagyival, amikor megittam egy kupica kóser barackpálinka felét (amit csak nekünk vettek a száraz szamorodnival együtt), és kezdtem határozottan rosszabbul lenni.
Annyira, hogy ki kellett mennem a levegőre. Házigazdánk tudott egy akupresszúrás pontot a kezemen, amit megmasszírozott, amitől fél perc alatt teljesen elmúlt a fájdalom.
Bementünk, leültem, szedtem a pörköltből, és egy falat után olyan durván tért vissza a fejfájás, hogy felálltam az asztaltól, és elmentem lefeküdni 🙂
Éreztem én, hogy „kicsit” furcsán viselkedek, de annyira rosszul voltam, hogy kezdett homályos lenni a látásom, lüktetett a fejem, alig tudtam beszélni, úgyhogy elhúztam a csodálatosan hűvös ház leghátsó szobájába, és aludtam egy órát.
Kicsit félve kecmeregtem elő, gondoltam újra bemutatkozom nekik, de úgy csináltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne amit csináltam.
Úgyhogy újra kértem a vörösboros marhapörköltöm, és ott folytattam, ahol abbahagytam.
Este grilleztünk, felavattuk a vadiúj grilljüket, felmentünk a padlásra, megnéztem a világ legrendezettebb padlását, és nagyon jókat beszélgettünk!
A gyerekek szerencsére jól megértették egymást, fél percenkét kellett csak rászólni a fiamra, hogy ne tiporja el a pici Orsit, de elfogadom, hogy nincs hozzászokva az ilyen kis csöppségekhez!
Másnap reggel akartunk indulni, de előtte átmentünk a „lomishoz”.
Éreztem, hogy elveszek! Nem tehetek róla, de imádom az ilyen helyeket! Szerencsére nem volt hely a kocsiban másnak, mint egy hatalmas Weber grillnek, egy zseniális vasalónak, egy vasalódeszkának, egy paradicsom passzírozónak, és két halványkék zománcos pikszisnek, különben mindent felvásároltam volna. 🙂
Így aztán ott ragadtunk ebédre is, gulyáslevest rittyentettünk a pörköltből, sütöttünk hozzá gofrit, amit Meow csodálatos baracklekvárjával kentünk meg.
Induláskor még Gábor elfogadott pár lekvárt, amit én már igazán nem tettem volna, annyi mindent kaptunk!
A jó kis ház továbbra is eladó, és várja azokat, akik beleszeretnek, mert egy ilyen öreg, valósággal lélegző házba bizony könnyen bele lehet bolondulni!
Úgy érzem, találkozunk még! 🙂

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű falu, Aprajafalva.
Itt éldegéltek a törpök, akik gombaházakban laktak, és két alma magasak voltak.
Szorgalmasan dolgoztak, ki mihez értett, de Aprajafalva három dologról volt igazán híres: fantasztikus szörpös üvegeket gyártottak a közeli hegyekből bányászott elsőrendű kristályból, messze földről eljöttek hozzájuk az idegenek, olyan gyönyörű téglákat készítettek a helyi különleges agyagból, de legtöbbet mégis az áfonyaszörpből adtak el.
Sehol máshol nem készítettek ilyen áfonyaszörpöt!
Az áfonyát egészen korán tavasszal szüretelték, nem úgy mint máshol, majd a kristályüvegekbe töltötték és levitték a hosszú, mély, aprajafalvi pincékbe. Itt különleges fűszereket adtak hozzá, ami a pince falán termő virág szirmából készült, elmondtak egy varázsigét, és hosszú időre a pincében hagyták a szörpöt.
Eltelt száz esztendő, és a szörp még mindig nagyon kelendő volt. Igen ám, de a vásárlók mindenféle kívánsággal álltak elő! Mi lenne, ha a szörp nem lenne annyira kék, mi lenne, ha a kristálypalackban csak rövid ideig tárolnák, és utána arany vázában tartanák?
A törpök kipróbálták, volt akinek tetszett, volt akinek nem, de végül is a lényegen nem változtatott: az aprajafalvi áfonyaszörp világhíres maradt, volt olyan üveg, amit húsz pengettyűért is el lehetett adni.
Vonzotta is Aprajafalva a szörpészeket a világ minden tájáról. Mindenki szerette volna a saját szörpét eladni a vásárlóknak.
Aprajafalva különben is elöregedett. Törppapa már nem tudott elmenni az áfonyaszüretre, mert az áfonya túl magasan termett. De már az áfonyabokrokat se művelte, nehéz munka volt a háromágú metszőollóval bánni, így átadta az áfonyás-kert kulcsát a fiataloknak.
Igen ám, de az egyik ifjú törp nem nőtt meg két alma magasra. Ezért aztán mindig azt gondolta, hogy mindenki csak az ő magasságával foglalkozik. Pedig a többi törp csak az áfonyáját szerette, szüretelte, palackozta, és arról álmodott, hogy egyszer a világ legjobb éttermeiben is az ő áfonyaszörpjét töltik a hatalmas csillogó üvegkancsókba.
Törp Pojáca (mert így hívták a kicsi törpöt) eközben csak hatalmat akart. Egész nap a tükörben nézegette magát, és arról álmodozott, hogy ő legyen Aprajafalva főnöke.
Sírt, ha vendég érkezett a faluba, gonosz cselszövésbe fogott, ha a többi törp összefogott valamiért, és nem tettek koronát az ő fejére. Zavarta, hogy korona nem is volt. Pedig ő mindig látta a saját fején abban a pillanatban, amikor belenézett a tükörbe. De ezt a koronát csak ő látta, másokat nem érdekelt.
Egyszer még magához Hókuszpókhoz is elszaladt Törp Pojáca, aki a gonosz macskájával a falu közeli hatalmas kastélyban lakozott, hogy elárulja a többi törpöt. Sziamiaú egy törzskönyvezett macska volt, és csak hasonszőrüekkel barátkozott. Megvetette azokat a macskákat, akiknek nem volt szerinte rendben a pedigréjük, vagy máshogy készítették az egérpörköltöt.

Ekkora túlerővel szemben szegény aprajafalviak nem tehettek semmit. Hiába dolgoztak, iparkodtak napról-napra, egy idő után már senki nem ment aprajafalvára.
Száz év múlva Törp Pojáca, Hókuszpók, és a macskája is magányosan halt meg, a picéjükben őrzött rengeteg szörp pedig tönkre ment, mert bárki megkóstolta, nem találta elég édesnek, hiszen hiányzott belőle a szeretet. A sok irigység, gonoszság pedig keserűvé tette mindet.
A faluba vezető utat azóta benőtte a csipke, és a kökény, de a törpök még mindig reménykednek abban, hogy egyszer a világ rájuk talál, és ellátogatnak az emberek Aprajafalvára, ahol megkóstolhatják a jobbnál jobb szörpöket, Törpilla almás pitéjét, Hami törp gombapörköltjét, és a többi finomságot, amit az erdőben gyűjtöttek.