Szamorodni. Gondolkodóba ejt, főleg, ha száraz.A két héttel ezelőtti Nők lapjában volt egy Stahl-Pálffy interú, annak kapcsán, hogy nemrégiben megjelent Pálffy könyve a Kulinária kiadó gondozásában, amelyben a szerző a szerinte legjobbnak ítélt 100 bort mutatja be. Az újságíró többek között azt is kérdezte a híradóstól, hogy milyen borként tudná meghatározni magát? Pálffy, nem kis önbizalomról téve tanúságot, 1959-es Tokaji aszúként látja önmagát, mint egy tökéletes, édes, nemes, cuvée. Gondolom, én mint híradó néző, egészen mást gondolok Pálffyról, mint ő önnönmagáról, de abban biztos vagyok, hogy nem egy Tokaji aszú. És ezt, mielőtt félreértené bárki is, nem lenézően mondom, csak használva a saját emberismeretemet.
Szombaton este vacsoráztunk a barátaimmal, ahol szintén szóba jött a téma, és megállapítottuk, hogy egy Tokaji aszút ismerünk mindnyájan, méghozzá Dorkát. Ő valódi aszú, igaz még fiatal. Lehet, hogy még csak hordóban érlelődik a pince mélyén, de egy pár év múlva, amikor poharakba töltik majd, mindenki boldog lesz, amikor megkóstolja.
Én már akkor úgy gondoltam, hogy egy száraz szamorodni lennék. Egyik barátomnak nem tetszett a hasonlatom, mert szerinte a szárazról mindenki a savanyúra asszociál, és ez rólam nem mondható el. Ez igaz, de édes sem vagyok! 🙂 Ha valaki be meri kommentelni, hogy egy testes vörös lehetek, akkor bokán rúgom!
Tehát, ragaszkodom a száraz szamorodnihoz. A jó, száraz szamorodnihoz. Sajnos ilyet nagyon nehéz találni, valahogy elhanyagolják a borászok, pedig a legjobb aperitif!
Tokaj-hegyalja tulajdonképpen a szamorodninak köszönheti hírnevét. Valamikor a legnépszerűbb bortípus volt, csak nem szamorodninak, hanem főbornak hívták. Főbor! Száraz Főbor. Pont annyit tesz, mint a borok királya, a királyok bora.
A szamorodni lengyel szó jelentése: ahogy a tőkén termett. Vagyis úgy dolgozzák föl a szőlőt, ahogy a tőkén megtermett. A lengyelek nagyon kedvelték ezt a bort, annyit vettek belőle, hogy végűl elkopott a főbor elnevezés, és maradt a lengyel szamorodni. Akik nem értenek ehhez a borfajtához, a szegényember aszújának is hívják. Mekkorát tévednek! A szamorodni nem a szegény ember aszúja.
Az aszúnál szemenként leszedegetik az aszúsodott szőlőszemeket a fürtről, míg a szamorodninál rajtahagyják a többi szemmel együtt.
A legfontosabb eltérés az, hogy a szamorodni esetében a saját levében ázik az aszúszem. Hiszen ugyanazon a fürtön az aszúszem mellett akadnak szép számmal félig aszúsodott, illetve ép, érett, de a botritisz által meg nem érintett bogyók. Ez így együtt, a saját levében, a mustban ázik, tehát az egész egy ciklusban erjed, aminek következtében maga az erjedés menete is egészen másképp alakul. Ennek köszönhetően alakul ki a szamorodni jelleg, amely karcsúbb az aszúnál, de ugyanakkor többet is lehet belőle inni. Van azonban még egy fontos különbség. A kései szüretelésű borok számára nincs kötelezően előírt érlelési idő, ellenben a szamorodnit, rendelkezik a bortörvény, muszáj legalább egy évig fahordóban, majd még egy esztendőn át palackban érlelni.
Ilyen bor lennék én.
Mint ilyen, ízében, zamatában magában hordozom a többéves hordós érlelés jellegzetességeit, ugyanakkor szépen megtalálhatóak bennem a “tokajis” gyümölcsös ízek, amelyek a botrytisnek köszönhetően hamisítatlan tokaji borkülönlegességet varázsolnak belőlem. Bennem, mint száraz szamorodniban a mustnak cukra szinte teljes mértékben kierjedt, így nem az édes, hanem a viszonylag ritka száraz szamorodninak örülhetnek a barátaim.
Kíváncsi lennék a két fiú, Lorien és Horasz milyen borként képzeli el magát, és persze meg kell kérdeznem ugyanezt Ízbolygótól is, gondolom ő a családi borok közül választ majd.
Szombaton este vacsoráztunk a barátaimmal, ahol szintén szóba jött a téma, és megállapítottuk, hogy egy Tokaji aszút ismerünk mindnyájan, méghozzá Dorkát. Ő valódi aszú, igaz még fiatal. Lehet, hogy még csak hordóban érlelődik a pince mélyén, de egy pár év múlva, amikor poharakba töltik majd, mindenki boldog lesz, amikor megkóstolja.
Én már akkor úgy gondoltam, hogy egy száraz szamorodni lennék. Egyik barátomnak nem tetszett a hasonlatom, mert szerinte a szárazról mindenki a savanyúra asszociál, és ez rólam nem mondható el. Ez igaz, de édes sem vagyok! 🙂 Ha valaki be meri kommentelni, hogy egy testes vörös lehetek, akkor bokán rúgom!
Tehát, ragaszkodom a száraz szamorodnihoz. A jó, száraz szamorodnihoz. Sajnos ilyet nagyon nehéz találni, valahogy elhanyagolják a borászok, pedig a legjobb aperitif!
Tokaj-hegyalja tulajdonképpen a szamorodninak köszönheti hírnevét. Valamikor a legnépszerűbb bortípus volt, csak nem szamorodninak, hanem főbornak hívták. Főbor! Száraz Főbor. Pont annyit tesz, mint a borok királya, a királyok bora.
A szamorodni lengyel szó jelentése: ahogy a tőkén termett. Vagyis úgy dolgozzák föl a szőlőt, ahogy a tőkén megtermett. A lengyelek nagyon kedvelték ezt a bort, annyit vettek belőle, hogy végűl elkopott a főbor elnevezés, és maradt a lengyel szamorodni. Akik nem értenek ehhez a borfajtához, a szegényember aszújának is hívják. Mekkorát tévednek! A szamorodni nem a szegény ember aszúja.
Az aszúnál szemenként leszedegetik az aszúsodott szőlőszemeket a fürtről, míg a szamorodninál rajtahagyják a többi szemmel együtt.
A legfontosabb eltérés az, hogy a szamorodni esetében a saját levében ázik az aszúszem. Hiszen ugyanazon a fürtön az aszúszem mellett akadnak szép számmal félig aszúsodott, illetve ép, érett, de a botritisz által meg nem érintett bogyók. Ez így együtt, a saját levében, a mustban ázik, tehát az egész egy ciklusban erjed, aminek következtében maga az erjedés menete is egészen másképp alakul. Ennek köszönhetően alakul ki a szamorodni jelleg, amely karcsúbb az aszúnál, de ugyanakkor többet is lehet belőle inni. Van azonban még egy fontos különbség. A kései szüretelésű borok számára nincs kötelezően előírt érlelési idő, ellenben a szamorodnit, rendelkezik a bortörvény, muszáj legalább egy évig fahordóban, majd még egy esztendőn át palackban érlelni.
Ilyen bor lennék én.
Mint ilyen, ízében, zamatában magában hordozom a többéves hordós érlelés jellegzetességeit, ugyanakkor szépen megtalálhatóak bennem a “tokajis” gyümölcsös ízek, amelyek a botrytisnek köszönhetően hamisítatlan tokaji borkülönlegességet varázsolnak belőlem. Bennem, mint száraz szamorodniban a mustnak cukra szinte teljes mértékben kierjedt, így nem az édes, hanem a viszonylag ritka száraz szamorodninak örülhetnek a barátaim.
Kíváncsi lennék a két fiú, Lorien és Horasz milyen borként képzeli el magát, és persze meg kell kérdeznem ugyanezt Ízbolygótól is, gondolom ő a családi borok közül választ majd.
A legolvasottabb posztjaim:
Tokaj Rákóczi pince:
Nincs problémám az iskolásokkal, de úgy éreztem, hogy több mint 4000 forintért megérdemeltünk volna 20 percet gyerekzsivaj nélkül, ahogy ezt a többi helyen meg is kaptuk. Mint megtudtuk a “pincében” nem tárolnak valójában bort, mert a rengeteg látogató miatt a hőmérséklet felmelegedett, és különben is a látogatók mindenbe belenyúlkálnak, tisztelet a kivételnek! 🙂 Arról nem is beszélve, hogy az egész pince nem több, mint egy nagy terem és két 50 méteres mellékág.
Sárospatak Rákóczi Pince:
Minket és egy francia házaspárt ez alkalommal (törzslátogatók vagyunk) egy nagyon kedves lány vezetett. Minden nehézség nélkül tartott “szinkron” kóstolást a két nyelven. Érdekes, itt még soha nem hallottam mások becsmérlését, csak saját boraik dicséretét. A kóstoló a pince híres termében volt megtartva, amit szalonnasütőnek alakítottak ki hajdanán. A tűzből a füst a padok alá szállt, így melegítve a padon ülőket. A legenda szerint valaha itt sütötte szalonnáját Rákóczi Ferenc is, miközben a gyönyörű Cinka Panna cigánylány hegedűjével, és énekével szórakoztatta a fejedelmet . No igen, élni tudni kell!
Érdekes lenne tudni, miért nem gyártanak Magyarországon Cider-t? Talán itt nem terem elég alma? Gondolom Nagy Britanniában, vagy Írországban se terem több, valószínűleg a minősége se jobb (mitől is lenne jobb, hiszen itt többet süt a nap), mégse májgyilkos almabort gyártanak belőle, hanem remek Cider-t.
A pince (persze, mit pince, pince rendszer!) a falu főterén található, már ha azt a kereszteződést, ahol az utak összefutnak lehet főtérnek nevezni 
Egyébként a pincék valaha a Rákócziak tulajdonában voltak, és az egész falu alatt húzódtak. Később ehhez fúrtak úgynevezett sípokat a bényeiek, és lezártak maguknak belőle szakaszokat. Persze a hatalmas pincerendszerben nem csak bort tároltak, ennyi bor soha nem volt Hegyalján. 
