Kategóriák
Egyéb kategória

Angol reggeli

Ha így visszatekintek 2009-ből a hetvenes évekbe igencsak furcsa dolgokkal találom szembe magam.
Kedvenc öntöttvas serpenyőm ugyanis, amit az erdőbényei nagyanyámtól örököltem, Walesből érkezett. Hihetetlen, hogy nem is olyan régen voltak még olyan dolgok, amiket egyszerűen nem lehetett kapni. És ezek nem bonyolult számítógépek, hifik, vagy a rock együttesek lemezei voltak, hanem például edények. A háziasszonyok pedig szeretik, szerették a jó edényeket.
Mindig is több öntöttvas lábosunk, serpenyőnk, volt, de mindközül ezt a kis csőröset szeretem a legjobban. Teljesen megértem nagyanyámat, amiért képes volt repülővel hazahozni, majd a bőröndjét postára adni, hogy ne neki kelljen cipelnie a vonaton, majd a vonatról átszállnia vele a szürke Ikarusz buszra, és a busztól még hazacipelni a hatalmas bőröndöt a sáros utcán! Megjegyzem, akkor még olcsó volt a posta, manapság jobban megérné Sárospatakról taxit hívni, és azzal menni, mint kifizetni a csomagfeladás díját! És nem is tűnne el semmi a csomagból.
Nagyanyámnál a serpenyő a tűzhely felett lógott, egy cukorspárga darabra kötve, aztán anyu szintén a tűzhelye felett tartotta, de nálam egy nyitott konyhapolcon sorakoznak a serpenyők, túl sok van belőlük, a tűzhely pedig nem elég széles ahhoz, hogy mindegyiket oda lógassam 🙂 Hiába, a jó serpenyők gyűjtése igazi szenvedélyemmé vált!
Egyébként olyan érdekes, hogy minden serpenyőnek van egy saját kedvenc étele, amit sokkal jobbra süt-főz, mit a másik. Ennek például a csirkecomb az erőssége 🙂

A mostani VKF kiírás szerint nem csak a kedvenc edényről kell számot adni, hanem a hozzá tartozó ételről is.
Angol edény, angol étel.
Mert bizony nem csak a jó serpenyőket kellett akkoriban nélkülözni, hanem egy ilyen filléres dolgot is, mint a paradicsomos babkonzerv. Gondolom nem nagyanyám volt a világon az egyetlen, aki beleszeretett ebbe brutális reggelibe, de különösen a babba.
El is kezdett szegénykém próbálkozni, ültetett apró fehér gyöngybabot, főzött finom paradicsom szószt, ami nekem kicsit savanyú volt, de ezen még igazán lehetett volna változtatni, majd készített paradicsomos babot. Kis üvegekbe töltötte, celofánnal lezárta, majd jól kidunsztolta.
Csakhogy az a fránya bab valamiért idővel visszakeményedett, és mindig egyre keményebb lett! Évekig próbálkozott, mindig valamit máshogy csinált, de sajnos soha nem lett az igazi! Emlékeztek még a celofános befőttekre? Szinte lehetetlen volt őket szállítani, mert könnyen beszakdtak, vagy a befőtt leve eláztatta őket a hosszú vonatúton, viszont a szilvalekvárt hagyta szikkadni. Én nemrég találtam anyunál gy több mint 15 éves, celoffánal fedett szilvalekvárt, amit szószerint késsel kellett kivágni az üvegből, de kutya baja volt!
Úgyhogy inkább maradt a csodálatosan illatozó kapros túrós lepénynél, és az almás piténél.
Szerintem az angolreggeliben az a jó, hogy ha vasárnap kilenckor megeszünk egyet, akkor az ebédet el is hagyhatjuk, legközelebb csak öt körül éhezünk meg, ami betudható egy korai vacsorának.
Az angol reggeliben mindenképp van tükörtojás, szalonna, vagy bacon, valamilyen virsli, vagy kolbász, paradicsomos bab, de néha még sült gomba is, mindezt pirítóssal eszik.
Tudom, nem egy nagy recept, de igazából ez jutott most eszembe a serpenyőről.
Paradicsomos babot pedig szerintem nem érdemes eltenni, csak paradicsomot, és azt keverni a natúr sós vízben lévő babkonzervvel. Nálunk mindig van itthon, mert a fiúk nagyon szeretik.
Vigyázat, tréfli a négyzeten!

Kategóriák
Egyéb kategória

Tornyos borház Szegi

Még nem volt időm írni a nyár egyik meglepetéséről (legalábbis számunkra igazi pozitív meglepetés volt) a Tornyosborházról.
Évek óta megnéztük, amikor elhajtottunk mellette, de valahogy az ember nem szívesen megy be egy főút menti étterembe, ugyanis mindig attól fél, hogy csak az átutazó vendégeket szeretnék lehúzni az ilyen helyeken, ezért aztán általában középáras éttermek ezek, (hogy senki ne forduljon ki, amikor meglátja az étlapot) pocsék konyhával, vagy undok felszolgálókkal, vagy mindkettővel. Most, hogy egyik kedves olvasóm megosztotta velem a jó hírt, miszerint egy év múlva megújul a jelenleg eléggé színvonaltalan Sárga borház amiről pont ezek a rosszak mondhatóak el legutóbbi látogatásunk alapján, kicsit megnyugodtam.
Végül valaki ajánlására összeszedtük a bátorságunkat, és egyik este beültünk.
Az árak igazán barátságosak voltak, a két felszolgáló pedig valódi tünemény! Egy kedves mosolyú hölgy, illetve egy őszintén barátságos fiatalember. Minden kérésünkre tudott válaszolni, ajánlott ételt is, bort is, gyors volt, kedves, de nem tolakodó.
Valamiért Tokaj-Hegyalján szinte sehol nem szerepel saláta az étlapon, csak savanyúság. Ez volt az egyetlen hely a nyáron, ahol tudtam enni egy sajtsalátát magokkal megszórva. Persze itt is csak ez az egy fajta volt, de legalább volt valami! Nagyon finom bablevest, juhtúrós sztrapacskát, marhapörköltet, és a világ legjobb túrós palacsintáját ettük. Tíz pontot adnék a húslevesre is, szinte házi minőség.
Annyira tetszett a hely, és olyan közel volt, hogy a két hét alatt összesen háromszor mentünk vissza, de már másodszor is törzsvendégként üdvözöltek. Be is írtam a vendégkönyvbe, pedig nem szokásom, de igazán megérdemelte a csapat, hogy a vezetőség is tudomást szerezzen róla, miszerint sokkal jobban főznek mint a pár kilométerrel arrébb lévő konkurenciában, és a felszolgálás egy napon sem említhető! Arról nem is beszélve, hogy legalább húsz százalékos árkülönbözet van a két hely között, és érdekes módon a jobbik az olcsóbb. (Készítettek magukról egy videót is, helyes 🙂
Egyik este még a séffel is összefutottam, meg is említettem neki a palacsintát, de épp jött egy harmincfős társaság záróra után (szegények, lehetett túlórázni), és a receptet nem tudtam már elkérni.
Nemsokára megint megyünk egy pár napra, egy ebédre biztosan beugrunk! Nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik viszonylag olcsón szertnének finomat ebédelni, vagy vacsorázni.

Kategóriák
Egyéb kategória

Csirkemell furmintban

Megmondjam mi hiányzott Hegyalján? (Nem ér nemmel válaszolni!) Az, hogy jobb helyeken lehetett borvacsorát rendelni, vagyis a fogásokhoz illő borokat szolgálták fel, de szinte sehol nem használták főzésre a borokat. Nincs mese, nekem kell kipróbálni, mint ahogy egy jó furmintot már párosítottam is egy remek libacombbal. Erre a receptre azonban télig még várni kell, most egy könnyű, kora őszi csirkemell következik.
Félédes furmintot használtam hozzá, természetesen Erdőbényéről, sőt a kakukkfüvet is az Aranyosi völgyben szedtem, de a szőlő a zöldségestől van, Hegyalján ilyenkor még nem ehető a szőlő. Ha nem félédes bort használtam volna, akkor tettem volna bele egy kevés mézet.
Nem akarom magam nagyon dicsérni, de igazán jól sikerült étel lett 🙂 Maradt egy kevés, de nagyon minimális szaft volt csak rajta. Másnap ehhez kevertem egy kevés tejszínt egy csipet liszttel. Most azon gondolkodom, hogy legközelebb hogy csináljam.
Hozzávalók:
4 dl furmint
1 egész csirkemell
1 nagy fürt szőlő
6 szem aszalt sárgabarack felaprítva
5 dkg lisztté őrölt dió
2 ek vaj
2 ág kakukkfű
5 szem boróka (mozsárba megnyomva, de nem összetörve)
1 marék mazsola
só, bors
(ehhez a mennyiséghez esetleg 2dl tejszín és 1ek liszt)
A csirkemellet sóztam borsoztam, majd egyben vajon megsütöttem. Vékony szeletekre vágtam és felöntöttem a borral, amibe a szőlőn kívül minden hozzávalót belekevertem. Negyed órát pároltam, addig kimagoztam a szőlőt. Utoljára bobtam csak bele, és épp hogy átforrósítottam, de nem hagytam megpuhulni. Rizzsel tálaltam.
Kategóriák
Egyéb kategória

Szamorodni, Isten veled!

Egyik borkóstolón, szamorodnimat kortyolgatva a late harvest bor után (késői szüretet jelent, ami Tokaj-hegyalján kicsit megtévesztő, ugyanis október végén kezdődik a szüret egyébként is), egyszer csak megüti a fülemet egy félmondat, miszerint az Oremus abbahagyja a szamorodni gyártását. Jól hallok? Alighanem, hiszen az Oremus pincéjében ücsörgök éppen…
Mivel boraik jelentős részét külföldön értékesítik (mondhatjuk, hogy jelentéktelen részét adják el itthon), nem erőlködnek a továbbiakban a szamorodni, mint borfajta megismertetésével, egyszerűen nem gyártják tovább.
A szamorodni borfajta legalább két éves tölgyfahordós ászkolás után kerül palackba, ahol további egy évig érlelik forgalomba hozataluk előtt. Ehhez képest a late harvest csak fél évig érlelődik hordóban, majd fél évet palackban, és már mehet is a polcokra.
Persze, tudom, hogy a gyümölcsös borok a kedveltebbek, de most mégis nagyon szomorú vagyok. Ha Tokaj-hegyalja egyik legnagyobb borászata úgy dönt, hogy nem készíti többet kedvenc boromat, vagyis a szamorodnit, akkor az is lehet, hogy ötven év múlva már csak könyvekben találkozhatunk ezzel a remek borfajtával.
Remélem nem így lesz, és a többi borászat továbbra is készíti majd, minden esetre számomra holnaptól még nagyobb ünnep lesz egy palack szép szamorodni felbontása!

Vannak borászatok, amit minden évben felkeresünk. Van, aki nem kedveli a “nagyokat”, a külföldi tőkéseket, de én a bort nézem először, és csak utána a céget. Így vagyunk állandó vendégei a tolcsvai Oremus-nak is. Szerintem már én is meg tudnám tartani náluk a feldolgozó, és a pince bemutatását, annyit járunk náluk. Idén is betértünk, kóstoltunk is egy ötös sort (azért csak ennyit, mert unokabátyámék ebéd után indultak vissza Budapestre).Itt valahogy mindig kedvesek a vezetők, profi előadást hallhatunk a borokról, most ez extra jó volt, hihetetlenül felkészült fiatal lány vezetett bennünket. Kár, hogy ilyen szomorú hírt tudtunk meg tőle.
Ma este iszok is egy kis édes szamorodnit, pedig a száraz a gyengém, mert muszáj inni, amíg még lehet, miközben gyönyörködöm a Zemplénben.

Kategóriák
Egyéb kategória

Sárga borház a 37 út mellett

(A poszt írása óta 2009 szeptemberében a Sárga Borház új vendéglőssel és séffel újra nyitott.)
Megérkezésünk napján rettenetes eső fogadott bennünket Tokaj-hegyalján. Nem tudtunk ellenállni a beidegződött gondolatoknak, és szokás szerint betértünk a 37-es főút mellett található Sárga borház csárdába. (Felső kép a Disznókő birtok, alsó a Sárga borház)
Hiába, az ember nem tud csak úgy túllépni harminc éven, amikor minden évben evett itt valamit. Gyerekkoromban még cigány zenélt a csárdában, de az ételre nem emlékszem, csak arra, hogy mindig volt túrós palacsinta vanília öntettel. Aztán egyszer felépült a borház mellett a Disznókő szőlőbírtok, és a csárda igazi jó hely lett. Profi kiszolgálás, jó ételek. Pár éve télen még nem nagyon lehetett errefelé nyitva tartó étteremet találni, ezért minden helybeli ideszokott. Azóta is idejárnak, ahogy látom, pedig a hely évről évre gyengébb lett. Jövőre biztosan kihagyjuk, mert közben igen jó éttermek nyíltak a térségben, fölösleges erőltetni ami nem megy.
Én hagymás rostélyost kértem, emlékezvén arra, hogy nyolc éve, amikor először hoztam ide a férjem, a világ legjobb rostélyosával, és egy vérprofi pincérnővel lepett meg minket a sors. Most bugó darabkák úsztak a poharamban…
Mostani pincérünk is megkérdezte, hogy mennyire átsütve kérem a húst, de úgy tűnik, válaszom nem érdekelte, mert teljesen átsütve érkezett picike szelet marhám. A fiúk (egy 13 és egy 14 éves) koruknak megfelelően brassóit rendeltek,ami csak egy pici kupac volt a tányéron, két óra múlva éhen is akartak halni.
A legrosszabb az volt, hogy áramszünet lévén (erről nem tájékoztatattak minket) több mint egy órát vártunk az ebédre, pedig semmi olyat nem rendeltünk, amit grillezni kellett volna. Öten, egy levessel, három desszerttel, egy üveg száraz szamorodnival, öt főétellel, salátával, üdítővel kicsit több mint 20.000 forintot fizettünk, részletezni sajnos nem tudom, mer csak egy kézzel írt gyűjtőt kaptunk 🙂 Ezután a sok rossz után mégis ajánlom, hogy akinek van fél órája, az a birtok megtekintése után üljön be egy üveg borra a borházba, hiszen az épület gyönyörű, a XVII. században épült, a borok jók, de a vacsorát máshol fogassza el.
Teszteljük az összes helyet, voltunk már jó párban, amikor időm engedi folytatom a nagy Tokaj-hegyaljai étterem mustra megírását.

Kategóriák
Egyéb kategória

Gyermekkor, eperfa Erdőbényén

Tegnap a kisfiam nem volt óvodában, mert előző este volt egy kicsi hőemelkedése. Másnap itthon tartottam, de rettenetesen unatkozott, és kutya baja volt már természetesen. Mikor kisütött a nap, lementünk sétálni, és akkor egyszer csak megéreztem egy illatot.
Hirtelen nem tudtam mi az, de rögtön visszarepültem az időben húsz-huszonöt évet. A boldog, gondtalan gyermekévek érzése átjárta a testemet. Forgattam a fejem, de nem sikerült beazonosítani mi is lehet az.
Aztán pár méterrel arrébb megláttam.
Apró lila foltok a földön, és felette az eperfa!
Istenem, ezer éve nem éreztem ezt az édeskés, mégis kicsit cefreszagú gyümölcsöt. Annyira vidéki dolog ez, hogy Budapesten fel se ismertem. Valahogy nem odaillő. Pedig ott van, nem is egy fa, hanem legalább húsz, a József Attila téren, a szobor környékén. Igaz, valamilyen nemesített fajta, lelógó ágakkal, de ugyanazt a gyümölcsöt termi, amit az „igaziak”. Talán még pálinkás hordó is készül belőle ötven év múlva, ha kivágják majd…
Erdőbényén nagyanyámnak is volt egy eperfája a kertben. Mindig lila volt a kezem az epertől, pedig nem is szerettem annyira, hiszen ott volt a csodálatos ropogós cseresznye is, a meggy, és a sárgabarack. Mégis, miután felébresztett az első harangzúgás, mindig ettem pár szemet.
Talán az erdőbényeiknek fel sem tűnik, hogy mennyit harangoznak a falujukban, és azt milyen hosszan teszik. Két templom is jut az 1500 emberre, és olyan a harangzúgás, mintha versenyeznének, melyik a jobb? A református, vagy a katolikus? Nekem a katolikus hangja egyébként sokkal jobban tetszik, igazi szépen szóló harang. Itt pesten ritkán harangoznak, azt is rövid ideig teszik, és különben is olyan hatalmas a zaj, hogy alig hallatszik el párszáz méterre. De ott fel lehet rá ébredni, és ha mégis sikerül visszaaludni, akkor egy óra múlva megismétlik 🙂
És a csend! Éjjel akkora csend van, hogy hallani lehet. Hangos a csend. Aki soha nem tapasztalt ilyet, az biztosan azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem. Néha felugat egy kutya, és az ugatás végigvonul a falun. Napközben meg kukorékoltak a kakasok, és párszor robbantottak a bányában. Attól féltem kislányként, nem értettem a dolgot, tartottam tőle, hogy beszakad a föld az egész falu alatt, eltűnnek a macskaköves utcák, a virágzó gesztenyefák, illatos eperfák.
Az iskolában tanultunk is az eperfáról, hogy a pesti gyerek is megtudja, azért ültették az udvarra a régiek, mert nagy a vízigénye, elszívja a fölösleges nedvességet a ház falaitól. És persze a disznók is nagyon szeretik. Se a gyerekeket, se az eperfa pálinkáshordót, se az eperpálinkát nem említették.
Mutattam Dávidnak, és lelkes volt. Felemelve ő is eléri a gyümölcsöt, és hamar rájött, hogy a legfeketébb a legédesebb, megfogja a kezét, a nyelvét, a száját. Igazi gyerekcsemege, én is gyerek lehettem tőle egy pillanatra.

Kategóriák
Egyéb kategória

1970 Erdőbénye


Fantasztikus videót találtam a youtube-on, és csak azért töltöttem fel az indára, mert az előbbi megosztó rettenetesen lassú tud lenni néha. Aki Amerikábol olvassa a blogomat, az nézze inkább ezt, neki biztosan gyorsabb.
A filmen egy erdőbényei szüreti bál látható, 1970-ből. Idemásolom az eredeti szöveget is, amit a videóhoz írtak, hátha tud valaki segíteni.
“Erdőbénye a Tokaj Hegyalján az egykori Zemplén megyében fekszik. Szőlő és bortermeléséről is híres, valamint hordókészítő mestereiről. Ezek a mesterek őrizték meg a bodnártánc szokását, amelyet a film vége felé láthatunk. A táncosok láncszerű összekapcsolódása az un. lánckardtáncokban volt szokásos, mely táncforma a magyarországi hagyományban az erdőbényei bodnártáncban maradt meg. A filmben látható még egy Makszus (Bakszus) pajtás, mint borosgazda és egy szüreti bálkor szokásos szőlőlopási jelenet is, valamint több köszöntővers is elhangzik. A Sonidus Archívum archív etnográfiai témájú filmfelvételeket keres B-A-Z megyéből.”
Annyival egészíteném ki, hogy Erdőbénye most is Zemplénben van, és a “pajtást” Baksus-nak is hívják, úgy tűnik nehéz megjegyezni a Bacchus nevet 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Ha bor lennék…tokaji szamorodni lennék

Szamorodni. Gondolkodóba ejt, főleg, ha száraz.
A két héttel ezelőtti Nők lapjában volt egy Stahl-Pálffy interú, annak kapcsán, hogy nemrégiben megjelent Pálffy könyve a Kulinária kiadó gondozásában, amelyben a szerző a szerinte legjobbnak ítélt 100 bort mutatja be. Az újságíró többek között azt is kérdezte a híradóstól, hogy milyen borként tudná meghatározni magát? Pálffy, nem kis önbizalomról téve tanúságot, 1959-es Tokaji aszúként látja önmagát, mint egy tökéletes, édes, nemes, cuvée. Gondolom, én mint híradó néző, egészen mást gondolok Pálffyról, mint ő önnönmagáról, de abban biztos vagyok, hogy nem egy Tokaji aszú. És ezt, mielőtt félreértené bárki is, nem lenézően mondom, csak használva a saját emberismeretemet.
Szombaton este vacsoráztunk a barátaimmal, ahol szintén szóba jött a téma, és megállapítottuk, hogy egy Tokaji aszút ismerünk mindnyájan, méghozzá Dorkát. Ő valódi aszú, igaz még fiatal. Lehet, hogy még csak hordóban érlelődik a pince mélyén, de egy pár év múlva, amikor poharakba töltik majd, mindenki boldog lesz, amikor megkóstolja.
Én már akkor úgy gondoltam, hogy egy száraz szamorodni lennék. Egyik barátomnak nem tetszett a hasonlatom, mert szerinte a szárazról mindenki a savanyúra asszociál, és ez rólam nem mondható el. Ez igaz, de édes sem vagyok! 🙂 Ha valaki be meri kommentelni, hogy egy testes vörös lehetek, akkor bokán rúgom!
Tehát, ragaszkodom a száraz szamorodnihoz. A jó, száraz szamorodnihoz. Sajnos ilyet nagyon nehéz találni, valahogy elhanyagolják a borászok, pedig a legjobb aperitif!
Tokaj-hegyalja tulajdonképpen a szamorodninak köszönheti hírnevét. Valamikor a legnépszerűbb bortípus volt, csak nem szamorodninak, hanem főbornak hívták. Főbor! Száraz Főbor. Pont annyit tesz, mint a borok királya, a királyok bora.
A szamorodni lengyel szó jelentése: ahogy a tőkén termett. Vagyis úgy dolgozzák föl a szőlőt, ahogy a tőkén megtermett. A lengyelek nagyon kedvelték ezt a bort, annyit vettek belőle, hogy végűl elkopott a főbor elnevezés, és maradt a lengyel szamorodni. Akik nem értenek ehhez a borfajtához, a szegényember aszújának is hívják. Mekkorát tévednek! A szamorodni nem a szegény ember aszúja.
Az aszúnál szemenként leszedegetik az aszúsodott szőlőszemeket a fürtről, míg a szamorodninál rajtahagyják a többi szemmel együtt.
A legfontosabb eltérés az, hogy a szamorodni esetében a saját levében ázik az aszúszem. Hiszen ugyanazon a fürtön az aszúszem mellett akadnak szép számmal félig aszúsodott, illetve ép, érett, de a botritisz által meg nem érintett bogyók. Ez így együtt, a saját levében, a mustban ázik, tehát az egész egy ciklusban erjed, aminek következtében maga az erjedés menete is egészen másképp alakul. Ennek köszönhetően alakul ki a szamorodni jelleg, amely karcsúbb az aszúnál, de ugyanakkor többet is lehet belőle inni. Van azonban még egy fontos különbség. A kései szüretelésű borok számára nincs kötelezően előírt érlelési idő, ellenben a szamorodnit, rendelkezik a bortörvény, muszáj legalább egy évig fahordóban, majd még egy esztendőn át palackban érlelni.
Ilyen bor lennék én.
Mint ilyen, ízében, zamatában magában hordozom a többéves hordós érlelés jellegzetességeit, ugyanakkor szépen megtalálhatóak bennem a “tokajis” gyümölcsös ízek, amelyek a botrytisnek köszönhetően hamisítatlan tokaji borkülönlegességet varázsolnak belőlem. Bennem, mint száraz szamorodniban a mustnak cukra szinte teljes mértékben kierjedt, így nem az édes, hanem a viszonylag ritka száraz szamorodninak örülhetnek a barátaim.
Kíváncsi lennék a két fiú, Lorien és Horasz milyen borként képzeli el magát, és persze meg kell kérdeznem ugyanezt Ízbolygótól is, gondolom ő a családi borok közül választ majd.

Kategóriák
Egyéb kategória

Aszúban pácolt, mézben sült kacsamáj

Ilyen csodálatos kacsamájat az Őskaján étteremben ettem először Tolcsván. Ez az egyik slágere az étteremnek, ami a nyitás óta az étlapon van, és ezen nem is csodálkozom. Aki nem kóstolta, az elképzelni se tudja, micsoda ízorgia a máj, aszú, méz, kakukkfű keveredése! Cseppet se lepődtem meg, amikor más éttermek étlapján is felbukkant ez az étel, legutóbb a Klasszban kóstoltam. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, Valentin nap pont egy remek alkalom erre!

Hozzávalók:
kacsamáj
olívaolaj
aszú
méz
só, bors
kakukkfű
lilahagyma elhagyható, de finom 🙂
A májat egy éjszakára aszúba áztattam. Másnap forró olajban mindkét felét 1-1 percig pirítottam. Nem szabad túl sütni, akkor jó, ha rózsaszín a belseje.
Gyorsan aláöntöttem a mézzel kevert tokaji aszút, kakukkfüvet, sóztam borsoztam, és el is zártam alatta a lángot.
Friss házikenyérrel, vagy pirítóssal isteni!

Kategóriák
Egyéb kategória

Best of 2007

Meir barátom kért meg, hogy én is írjam le mi volt a legjobb 2007-ben számomra. Mivel ez egy gasztroblog, leginkább a gasztronómiával kapcsolatos dolgokról írnék, az első pár sort kivéve, amit muszáj megemlítenem.
A legjobb a Fűszer és Lélek blog beindítása volt az évben. Hirtelen ötlet volt, még én is azt hittem, hogy csak egy fellángolás lesz, és majd elsikkad. Nem így lett, és teljesen megváltoztatta az életem.
-Elkezdtem írni a Judapestre, és megismerhettem ennek kapcsán egy csomó kiváló embert. Valóban kiválóakat, és sokkal többet érdemelnének meg egy sornál, ha ez egy kicsit másról is szólhatna ez az írás.
-Furcsa, de a blogolás kapcsán ismertem meg igazán az egyik unokatestvéremet. Persze ő nem gasztroblogot ír 🙂 Régebben évente találkoztunk öt percre. Leginkább temetéseken. Mostanában pedig remek borok nyakára hágunk közösen, és remélem, tanúja lehetek Imi éppen születendőben lévő sikerének is.
-Megismertem Imi barátját, Hídvégi Andrist. Andris azt mondta nekem december 20-án, hogy érzi a 2008-as esztendő jó lesz minden szempontból. Elhittem, azóta jó kedvem van.
-Az év utolsó negyedében olvastam először bele Meir blogjába. Furcsa volt, de hamar barátomnak éreztem. Aztán találkoztunk párszor személyesen, és valóban. Azt is megtette a kedvemért, hogy egyszer egy napig nem káromkodott a blogjában 🙂
-És ha már ilyen összefoglalóra sikeredett, minden fent említett blogbarátomnak és valódi barátomnak köszönöm, hogy december végén mondhattam egy hatalmas nemet.
Megváltozott minden. Nagyon izgulok, éljen 2008!
És akkor jöjjön a Best of 2007 a gasztronómiában:
-Az őrségi Ínyes Manufaktúra sajtjai igazi megleptésként értek.
-Megtudtam, hogy Bécsben kapható jó minőségű marhahús, és azóta vásárlom is.
-Megittunk egy 1964-es öt puttonyos kiváló Tokaji Aszut.
-Kerestem a tökéletes kenyeret, de csak decemberben tudhattam meg, hogy jó élesztő nélkül esélyem sincs.
-Több, mint 200 személyes, és nagyon kedves levelet kaptam ismeretlen emberektől. Volt, aki csak egy receptet kért, de volt, aki megosztotta velem az egész élete történetét.
-Kaptam egy levelet egy olyan embertől is, akire nagyon felnézek. Az, hogy ő is gratulált a blogomhoz nagyon büszkévé tesz 🙂A legolvasottabb posztjaim:
Challah
Bagel
Lépesméz torta
Vörösboros marhapörkölt
Nagyanyám vadasa
Nigella krumplija
Sólet
Pletzlach
Jeruzsálemi túrótorta
Erdőbénye napok: gerslileves

És a legolvasottabb írásaim, amit mások is átvettek:
A nagy budapesti lángosteszt (4 helyen jelent meg a saját blogomon kívül)
Sugárzó hamburger (szintén 4 helyen)