Úgy tűnik, megelégelte a McDonalds azt a hadjáratot, amit az egészséges étkezés hívei folytatnak ellene. Pár éve mindenki a Super Size Me c. filmen csámcsogott, aztán mikor másnap bement a gyorsétterembe, akkor csak a kis krumplit választotta a nagy helyett. Világot rengető hatása nem volt a filmnek, mindenki tudta eddig is, hogy csak gyorséttermi koszton élni meglehetősen egészségtelen, ezt most egy film is alátámasztotta.
Manapság ez a
YouTube videó borzolja a kedélyeket, legalábbis engem sokkal jobban elborzaszt, mint az előző. Megvallom, eddig minden lelkiismeret furdalás nélkül ettem meg néha egy-egy hamburgert, de most nem kívánom! Nem hiszem, hogy valóban csak 100% színtiszta marhahús az, ami nem indul romlásnak, akár két nap múlva.

A cég saját bevallása szerint, egy húspogácsa több mint 1000 különböző marha húsát tartalmazza, és ezeket a marhákat a világ öt különböző pontján tartják. Teszik mindezt azért, hogy teljesen egyforma, egyenízű IZÉ-t etessenek meg velem.
A videót két hete láttam először, akkor vettem is egy hamburgert, amit azóta is egy műanyag dobozban őrzök, mert muszáj ezt nekem is kipróbálnom. Jelentem, két hét alatt romlásnak semmi jele, de nem akarom naponta nézegetni, lerakom a pincébe, legközelebb decemberben vetek rá egy pillantást. Majd referálok.
Persze, ez a kis videó nem rázta meg a multi céget, de mostanában mintha náluk is elindult volna valami, elkezdtek gyümölcsjoghurtot, gyümölcsöt, és zöldségeket is árulni a gyerekeknek. Talán mégiscsak tartanak attól, hogy egyszer lesz egy-két olyan gyerek, aki almát enne hamburger helyett, és ezt a törekvést vagy muszáj lesz még csírájában elfojtaniuk, vagy elérni azt, hogy ez az alma csak McDonaldsos alma lehessen. Mondanom se kell, nem önzetlenül teszik mindezt, valahogy meg kell tartani a vásárlókat.
Az Usa-ban több hamburgerben kimutatták a Coli H7-es törzsét, ami egy gyereket pillanatok alatt képes megölni. Mégis, hogyan tudott ez a baktérium a húsba kerülni?
A hús feldolgozását olyan gyorsan kell végezni (hiszen annyi éhes száj várja a napi betevőt), hogy nincs idő, rendesen betartani az alapvető higiéniás szabályokat, ezért a marha ürüléke keveredhet a hússal. Jól hangzik, ugye?! Amerikai barátaink már ki is találtak egy megoldást: sugárzással ártalmatlanítják a baktériumokat.

Sugárzó húspogácsa? Nem számít, adnak hozzá lufit, vagy gyűjthető játékot. Gyűjtsd össze mind a 99-et egy hónap alatt! Vagy egyen a gyerek transzzsír fagylaltot, transzzsír chips-szel. Hogy pontosan mi is a baj a transzzsírokkal, azt nagyon jól
elmagyarázza PHZS, öröm lehet, ha valakinek ilyen tanárnője van!
Érdekes módón erre a veszélyre csak az utóbbi időben figyelt fel a média, komoly hisztériát okozva a „tudatos vásárlók” között. Napi öt gramm tanszzsír (a kiskrumpliban ennyi van) hosszútávon akár 30%-al növeli a szívbetegség kialakulásának veszélyét, és nagyban hozzájárul az érelmeszesedés kialakulásához is.
Állítólag októbertől Magyarországon is a megengedett 2% alá csökkentik a transzzsír arányát az olajban. Ellenőrizni sajnos soha nem fogjuk tudni.

Persze a hamburgerfogyasztás továbbra sem csökken. Ami egyedül aggasztja a tulajdonosokat az az, hogy lassabban növekszik, mint tíz éve. Ez is valami, gyorsan tenni is kell ellene. Megpróbálni egy pár olyan dolgot is árulni, amit bár nem vesznek meg az emberek, de legalább rajta van az „étlapon”. Saláta, bio tej. Mindenki megnyugtatta a lelkiismeretét?
Sőt, egy kutatásban bebizonyították, hogy a gyerekek szívesebben megeszik a sárgarépát, ha egy olyan dobozból kerül elő, amin Ronald Mcdonald mosolyog. Szomorú, de elhiszem.
2003-ban új szlogennel rukkolt elő a cég: minőségi alapanyagok, egészséges táplálkozás. Persze azt már nem tudták megmagyarázni, hogy mit keres a sült krumpliban glutén, sőt tej származék! Volt, akinek elvonta a figyelmét a teljes kiörlésű lisztet is (!) tartalmazó zsömle. Aki még ennek ellenére is veszélyesnek tartotta gyermekére a gyorséttermet, annak Amerikában

sportközpontokat építettek az étterem mellé. Kosárlabdapálya, szobakerékpár, mászófal. Ez itt kérem az egészség háza! Aztán itt a legjobb:
fittnesz dvd. Tornázzon ön is a Big Mac menü után, és meglátja fitt, és egészséges marad 120 éves koráig! Minden el van intézve.
Még mindig nem ment el az étvégya?
Nézze meg David Hasselhoffot részegen hamburgert enni! És
mégegyszer.