
Együtt utazunk el a családdal, de én ilyenkor már négykor felkelek. Csendben iszok egy kávét, és gyorsan elmegyek, hogy láthassam a napot felkelni az első pillanattól.
Már a felkelő nap látványa is megnyugtató, persze ha nem munkába rohanva látja az ember, hanem nyugodtan nézi végig, de a legjobb a napraforgók ébredését figyelni.
Érdekes, hogy egy ilyen kicsi, múlékony növény pár órás megfigyelése mennyire helyre rak mindent. Kisebbek lesznek a problémák, jobban észreveszem az értékeket.
Egyszer sikerült megfigyelnem, hogy milyen sokat nő egy gomba öt óra alatt.
Hajnalban érezni a föld illatát, és mindennek más szaga van még, a puha mohának, a korhadt fának. Még külön érezni a patakot, a kökénybokrot, gyengén a hársfát.
Most megint lemerültek a tartalékaim, tele a fejem felesleges gondolatokkal, olyan gondokkal, amik nem is az enyémek, ideje már pár napra kikapcsolni a számítógépet, és elutazni egy olyan helyre ahol nincs térerő. Alig várom!
Az ilyen hajnalok úgy végződnek, hogy hazafelé betérek a kisboltba, és veszek pár kiflit egy liter tejjel és vajjal. Mire hazaérek a többiek ébredeznek, ők is boldogok, hagytam őket aludni 🙂
Érdekes, hogy az emberek a XXI. században sokan nem hiszik el, hogy még mindig vannak olyan helyek, ahol egyáltalán nincs térerő, nincs szélessáv, és különben is kedv sincs a sok beszédhez. Ott egyszerűen meg kell élni az életet. Több ilyen helyet is ismerünk, féltve őrizzük a címüket.
Addig is nézegetem ezt a fotót, pár órára megteszi.