Fűszer és Lélek archívum

Olyan 9-10 éves lehettem, amikor egy sátortáborban eltöltött 10 napból 7 olyan volt, mint ez a mai. Az első három nap harminc fok meleg, szikrázó napsütés volt, strandoltunk, esténként tábortűz mellett énekeltük a Paff a bűvös sárkányt, és a 16 tonnát 🙂
Aztán a negyedik nap reggelén arra ébredtünk, hogy szakad. A nagy katonai sátrak kb. fél napig bírták a vizet, gondolom a leselejtezett darabokat olcsón eladták az iskoláknak, aztán szépen lassan egyre több helyen kezdett el becsöpögni a víz. A vaságyakat furcsa szögben össze, majd széttoltuk, hogy minél kevesebb víz érje. Mindenki melegre számított, ezért egy vékony zártcipőn, egy mackónadrágon, és pulcsin kívül más meleg ruha nem volt nálunk.
Az első esős nap még kártyáztunk, beszélgettünk, a sátorban, de aztán elkezdett unalmas lenni, és hiányoztak a szomszédos sátorlakók is. Másnap bementünk a közeli városba, megnéztük mind a két múzeumot, a két templomot, és egy zsinagógát. Étteremben ebédeltünk, és jókat nevetgéltünk a vonat állomáson.
Harmadnap már majdnem megfagytunk! A ruhánk nedves volt, és koszos. Kimosni nem tudtuk, mert nem volt váltás, és abban a nyirkos időben soha nem száradt volna meg. Már ebédelni sem volt kedvünk átmenni az ebédlősátorba. A pottyantós wc-k a tábortól kb. 100 méterre voltak (naná), és addig húztuk a kimenetelt, amíg már tényleg szaladni kellett.
Utána másnap reggel arra keltünk, hogy szétunjuk magunkat. Szép lassan azt vettük észre, hogy mindenki az egyetlen kőépületben nyomorog, ami a mosdó volt.
És onnantól kezdve mindegy volt az időjárás. Szakadt, akkora sár volt, hogy a cipőnk beleragadt amíg azt a 20 métert leszaladtuk a mosdóig, de nem számított, mert a mosdóban várt a dumaparti, a sok társasjáték, a véget nem érő világmegváltó beszélgetések.
Reggel héttől este 9-ig, amíg volt egy kis fény, ott nyomorogtunk fiuk, lányok vegyesen. A negyedik esős nap este bejött az egyik tanár, akik persze egy vízmentes tanári sátorban forralt boroztak egész nap, és két dolgot közölt velünk:
-négy napja senki nem fürdött a táborban, lassan a faluban is érzik a szagunkat, elkezdték melegíteni a vizet, fél óra múlva sorakozó fürdeni! (Nagy fazekakban melegítették a vizet, majd a szabad ég alatt, kifeszített lepedők között mindenki kapott 4 liter langyos vizet, amit egy lavórban állva oszthatott be magának a barátnője segítségével, kancsóból locsolva. Megjegyzem, senkinek nem hiányzott a fürdés, és marhára nem zavart minket milyen illatok párolognak a mackóruhákból. Ennek ellenére, bár nagyon nehezen szántuk rá magunkat, fürdés még soha nem esett annyira jól!)
-eső ide, eső oda, éjjel bátorság próba lesz az erdőben. (Ha valakinek kimaradt volna az életéből a bátorság próba, akkor elmesélem, hogy korom sötétben 5 percenként egyesével indították a gyerekeket át az erdei ösvényen, kezükben egy bögre vízzel. Persze mindenki bevárta az után induló barátját, és kettesével vágtunk neki a rettenetnek, ahol tanárok ugrottak elénk a fa mögül, megdobáltak minket kavicsokkal, elgáncsoltak egy “hullával”, ami egy pár fekete gumicsizma volt, szürke pokróc alól kikandikálva.) Jó alanyok voltunk, sikítoztunk, ijedtünkben kilocsoltuk a vizet a bögréből, de nagyon-nagyon jól mulattunk.
Jó emlékezni ezekre a napokra.

Lehel piac, ma betelt a pohár! Már többször morogtam a Lehel piac (Lehel csarnok?) miatt, hogy becsap a magárus, hogy büdös a hús, hogy bunkó az eladó, stb.
Ma voltam ott utoljára, ha bárki meglát ott legközelebb, rúgjon bokán nyugodtan.
Most már értem, miért tilos fotózni. Igen, azért, amit a piacfelügyelő hölgy is elmondott.
Azért, mert ezek a neveletlen vásárlók olyasmiket fotózgatnak, amiket nem kéne, aztán meg felteszik az internetre, sőt, írnak róla az újságok.
Inkább metrózok hetente egyszer a Nagycsarnokig, mert ott meg nehéz parkolni. Nem baj, nálunk könnyű, itt is át lehet ülni a kényelmes kocsiba.
Mi hozott ki a sodromból?
Nem először fordul elő, hogy undorító, rohadásnak indult zöldségeket, gyümölcsöket kínálnak. Valóban olcsóbban adják, de emberi fogyasztásra alkalmatlan minőséget. Aszott, fonnyadt padlizsán fél áron, penészes, rohadó eper szintén fél áron.
Egy nénike állt előttem a sorban, szegénykém örült a fonnyadt padlizsánnak, és szeretett volna kiválasztani kettő viszonylag normálisat.
Mikor meglátta az eladó, artikulálatlan hangon ráordított. A néni biztos süket lehetett, mert nem hallotta, tovább tapogatta a “koszos kezével” (ezt az eladó jegyezte meg a kollégájának). Ekkor belekiabált az arcába a néninek.
Hát itt telt be a pohár. És biztosan nem minden kereskedő ilyen a Lehel csarnokban, de feltűnően több van belőle, mint máshol.

A fotót a Wikipédiáról kölcsönöztem. Ki tudja kívülről szabad-e fotózni, vagy küldik a kutyákat?!

Biztosan mindenkinek van olyan konyhai eszköze, amit elsőször felesleges hülyeségnek tartott, de aztán megszerette. Nekem három ilyenem is van.
Az egyik ilyen a salátacentrifuga. Mindig bődületes ökörségnek gondoltam, de tavaly nyáron valamelyik gasztroblogban nagyon dicsérték a lányok, hogy ez aztán mekkora nagy találmány, sokkal jobb azóta a saláta, mióta ilyet használnak, stb, stb. Akkor láttam is egyet egy üzletben, de az ötezer forintos árával nem győzött meg. Egy hónapja viszont sikerült 900 forintért lőnöm egyet. És igen! A salátacentrifuga valóban zseniális találmány. Úgy tünteti el a víz 99%-át az egészen aprólevelű salátákról, zöldfűszerekről is, hogy nem töri meg azokat. Így aztán sokkal jobban tapad rá az ecet, és az olaj 🙂
A másik, amiről gondoltam, hogy jó lehet, de nem sejtettem, hogy ennyire hasznos lesz az a rozsdamentes, 1 literes kancsó. Először egyet vettem, de aztán beszereztem még hármat, és néha ez a négy is kevés. Ha kevés leves marad, akkor abban teszem a hűtőbe alufóliával letakarva, mert sokkal helytakarékosabb, mint a doboz. De én ebben pépesítek botmixerrel, vagy ha kevés habot kell verni, akkor 5 tojásig abban verem fel a fehérjét, a tejszínt.
A harmadik, az a kenőkés. Amikor először megláttuk 10 éve, nagyon jókat mulattunk a férjemmel, hogy ez aztán mekkora sznobéria, stb, stb. Aztán kaptunk egyet. Azóta 12 van, hogy ha reggeli vendégeink vannak, vagy vacsorára készítek valami kennivalót, akkor legyen mindenkinek saját kenőkése. Ha kicsit sikerül túlhűtenem a vajat, ez a kés akkor sem szúrja ki a kenyér közepét. Na jó bevallom, nem 12 van, hanem 24 mert kell lenni egy fa készletnek is. Ugye.